Dizájn és építészet - Breuer Marcell kiállítása a Ludwig Múzeumban

Breuer Marcell ül a Marcel Breuer-széken azon a plakáton, amely a 4-es-6-os villamos megállóiban fogadja a bámészkodót. Így invitálnak bennünket a Ludwig Múzeum kiállítására. A bemutató az alkotó születésének századik évfordulójára készült a németországi Weil am Rheinben található VITRA Design Múzeumban még 2002-ben, s azóta járja a világ nagyvárosait. A VITRA-cég, amely magas színvonalon gyárt irodabútorokat, feladatának tekinti azt is, hogy a világ kultúrtörténetileg legjelentõsebb székeit gyûjtse, a kópiáit legyártsa, és kereskedelmi forgalomba hozza. Remek ötlet ez mindenféle szempontból. Igényes bemutatót állítottak össze. Feladatuknak tartották a teljes életmû felvonultatását, amelynek legnépszerûbb és legközismertebb darabja az a bizonyos szék, amely egyszerû formájával, olcsó elõállíthatóságával, áramvonalas fémvázával a modernizmus szimbólumává lett.

Breuer Marcellt Európában formatervezőként, Amerikában tanárként és építészként ismerik. Sorsa leképezi a XX. századot. Pécsett született 1902-ben, és ahogy korosztálya több tagja, érettségi után a bécsi Képzőművészeti Akadémiára került, ahol hallhatott Walter Gropiusról s a Bauhausról. Molnár Farkassal, Johan Hugóval és Weininger Andorral együtt ő is hallgatója lett a XX. század meghatározó szellemiségű iskolájának. Itt 1924-ben fejezte be tanulmányait, majd Párizsba utazott, ahol megismerkedett Le Corbusier-vel és az avantgárd más kiválóságaival, így Braque-kal, Léger-vel és Delaunay- val. Amikor 1926-ban a Bauhaus Dessauba költözött, meghívták tanárnak, és az asztalosműhely vezetője lett. Itt alkotta az első csőbútorait, amelyeket a legenda szerint egy bicikli inspirált. A különös formájú ülőalkalmatosság először nem aratott általános tetszést, de amikor Kandinszkij elkezdte vásárolni Breuer bútorait, hamarosan divatos és keresett lett. 1929-től a Thonet-cég tömeges gyártásba kezdett, eleinte acélból, később alumíniumból és rétegelt fából. Miután 1933 áprilisában a nemzetiszocialista rendőrség feloszlatta az iskolát, Breuer hazajött, és megpróbált itthon letelepedni, dolgozni. A Bauhaus-diplomát azonban nem fogadta el a Magyar Építészkamara. Itthon nem boldogulhatott, nekivágott hát a nagyvilágnak és 1937-ben örömmel vette Gropius hívását a Harvard Egyetemre. Professzorként Breuer a Bauhaus-módszereket felhasználva új szemléletet adott Amerika ifjú építészeinek. Gropiusszal több épületet tervezett (például az Alumíniumváros lakótelepet Pennsylvaniában). Tíz év tanítás után újból tervezésbe fogott. Először Gropius irodájában, majd önállóan. Negyvenegy lakóépület és templom tervezésével alapozta meg nemzetközi hírnevét. A párizsi UNESCO-székház épületénél szerzőtársa Pier Luigi Nervi volt. Megkapta a Francia Építészeti Akadémia aranyérmét. Major Máté szerette volna, hogy itthon is megbízást kapjon, de ez nem sikerült.

Ez a kiállítás méltó módon mutatja be a kivételes életművet. Megfigyelhetjük kronológiai sorrendben a bútorterveket és a különböző anyagokból (fa, alumínium, acél, textil) elkészült alkotásokat. Az építészeti munkásságot három témakörben, tizenkét, e kiállításra készült nagy méretű modellen keresztül tárgyalja a kiállítás. A vázlatok, tervek és a sok fénykép segítségével átfogó képet kaphatunk Breuer Marcell munkásságáról.

A régi és új Nemzeti Színház jubileuma - kiállítás a Zikkuratban

Százhetven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti, és öt éve épült fel a Nemzeti Színház a Bajor Gizi parkban. Ezek az évfordulók adták az ötletét annak a kiállításnak, amely a Zikkuratban kapott helyet. A helyszín maga a zaklatottság, szinte pulzál a fölfelé és lefelé irányuló talpsíkjaival, a derékszöget nem ismerő sarkaival és az egymást váltogató, hol szűkülő, hol táguló aprócska tereivel. Mindezek jócskán megnehezítik a kiállításrendezők dolgát, akik az elmúlt öt év alatt már különböző témákkal próbálkoztak.

Épp azért örvendetes, hogy most egy átfogó és alapos színházi látványbemutató szándékával találkozhatunk. Igen, ezen a helyszínen ez az első jelentős színháztörténeti kiállítás. A rendezők nem törekedtek nagy, átfogó és főleg ünnepélyességet sugalló bemutatóra. Így az elmúlt százhetven évet a Nemzeti Színház 1881-től 1947- ig felidézett örökös tagjainak portréi jelzik. Nagyon érdekesek a régi Nemzeti (az 1964-ben lebontott Blaha Lujza téri épület) belső terét felidéző fényképek. Gyönyörűek az oszlopok, a páholyok díszei, a kandeláberek. Jó nézni a legendás színészóriások fotóit is. Tartásuk és tekintetük azt jelzi, teljesen tudatában vannak önbecsüknek. Érdekes lenne egymás mellé tenni a régiek és a maiak portréit. Az utóbbiak közül - még a mosolygósabbaknál is - ott a tekintetekben a bizonytalanság és a szeretetvágy, és sokkal kevesebb az önerő hite.

A régi történeti kiállítás valódi érdekessége, hogy három kisfilm is megtekinthető a Magyar Nemzeti Filmarchívum anyagából. Az egyiken - Magyar Világhíradó 714, készült 1937-ben - a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban Bajor Gizit és Tímár Józsefet láthatjuk-hallhatjuk, valamint részleteket Ruzicska József Béla futása című operájából. A második film néma, 1925 és 1928 között készült, s Blaha Lujzát, Jászai Marit, Márkus Emíliát és Ódry Árpádot csodálhatjuk rajta. A legizgalmasabb számomra az 1941-ben dr. Németh Antal igazgatása idején készült film, amely a Csongor és Tünde próbáját idézi Apáthi Imre rendezésében. A pergő képek végigkísérik a darab próbafolyamatát a szövegkönyvek kiosztásától a bemutatóig. Részesei lehetünk annak, amint Németh Antal rendező instruálja a Kurrah ördögfiókát játszó Major Tamást, hogy jöjjön a "bal egyről". De megfigyelhetjük szerepfeldolgozás közben Gobbi Hildát, Somogyi Erzsit, Kovács Károlyt, Makláry Zoltánt, Ungvári Lászlót, valamint Nagyajtai Terézt, amint a jelmezeken, és Jaschik Álmost, ahogy a díszleteken dolgozik.

A Zikkurat hat kis termét foglalja el az új színházi életet bemutató anyag. Gyönyörű plakátok az előadásokról, továbbá az épület makettje látható, és felvételek a színház külső és belő tereiről. Külön teremben töltik meg a falakat a 2002 és 2007 között bemutatott előadások és szereplőik fényképei. Eöri Szabó Zsolt különleges érzékenységű fotói nem egyszerűen dokumentálnak, hanem az előadások hangulatát is felidézik.

A kiállítás különlegessége, hogy a szűkös tér ellenére "belakott", látható és megérinthető a régi Nemzeti Színház bársony zsöllyesora. Tordai Hajnal jelmezekkel, kellékekkel, vagyis tükrökkel, kalapokkal, fogasokkal igazi színházi hangulatot teremtett. A tartalmas bemutató Kávási Klára és munkatársai hozzáértését és igyekezetét dicséri.

JÓZSA ÁGNES

 

NKA csak logo egyszines

1