Taub Jánosra emlékezve

Idén kilencven esztendeje annak, hogy 1927. május 14-én, a már Romániához tartozó Halmin megszületett Taub János, a színházművészet egyik legjelentősebb és legeredetibb rendezője, színészpedagógusa és reformátora. 1954-ben végezte el az akkor még Kolozsváron működő Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetet. Friss diplomásként középiskolai tanulmányainak a színhelyére, Temesvárra szerződött, ahol 1953-ban (32 évi szünet után) állandó magyar társulatot hoztak létre. A fiatal hivatásos színházművész az eredetileg főként műkedvelőkből álló együttest rövid idő alatt professzionistává fejlesztve, országosan ismertté és elismertté tette. Ennek következtében 1957. október 1-jével önállósult a Temesvári Állami Magyar Színház: első igazgató-főrendezője az akkor harminc éves Taub János lett. 1961-ben főrendezőnek szerződött át a Kolozsvári Magyar Színházhoz, amelynek elszürkült művészi arculatát szintén alaposan „kiszínezte”. 1966 és 1971 között a Kolozsvári Nemzeti, 1971-től 1974-ig a Temesvári Nemzeti Színház tagja. De 1972/73-tól valójában már a világhírű bukaresti Bulandra Színház rendezőjeként dolgozik, ahová Örkény István Macskajáték című darabjának román nyelvű premierje után állandó tagnak szerződtetik, és egyúttal kinevezik a Caragiale Színművészeti Akadémia tanárának. Ötvennégy évesen, a kommunista diktatúra egyre elviselhetetlenebb nyomása miatt feleségével, a Kolozsvári Állami Magyar Opera balett-együttesének alapító tagjával, a kitűnő szólótáncos Winkler-Taub Évával és 12 éves kislányukkal együtt, 1981 őszén kivándorol Izraelbe. Tel-Avivban elsősorban a Habimában és a Cameriben dolgozik, továbbá tanít a Színművészeti Egyetemen. 1986-ban rendez először Magyarországon: hajdani egyetemi társa, Páskándi Géza Vendégség című drámáját állítja színpadra a budapesti Játékszínben. A Radnóti Színházban 1988-ban viszi színre korszakos sikerként A hetvenkedő katona című komédiát, és a korszerű Plautus-rendezés a Kairói Nemzetközi Színházi Fesztiválon, 1991-ben szinte minden díjat besöpör. Nagy magyarországi és nemzetközi rendezői sikerei mellett Taub János 1993-ban alapítója a méltánytalan sorsú budapesti Művész Színháznak is. 

De a 2017-es esztendő nem csupán születése kerek évfordulója a kiemelkedő, egyedi látásmóddal és páratlanul izgalmas egyéni stílussal rendelkező színházi embernek. 

Többek között 30 éve annak is, hogy kedves barátja, Székely János Caligula helytartója című drámáját héber fordításban színpadra állította Jeruzsálemben; negyedszázaddal ezelőtt a szolnoki Száz év magány szintén Taub rendezésben aratott elképesztő sikert García Márquez hazájában, Latin-Amerikában; és ugyancsak 25 esztendeje vitte színre világpremierként Olaszországban, magyarul Franz Kafka eredetileg német nyelvű drámatöredékét. A Kossuth-díjat Taub János 15 éve vehette át, s ugyanabban az évben az ő utolsó (negyedik) Caligula helytartója rendezésével avatták fel a frissen megnyílt új budapesti Nemzeti Színház kamaratermét.

A Kafka világpremier felidézésével emlékezünk a mesterre. 

Taub

Kafka világpremier Olaszországban – magyarul*

Taub János A gondnokot eredetileg a Radnóti Színházban akarta színre vinni, és mindenképpen Eperjes Károllyal. Mivel azonban a színész egy évad után szabadúszó lett, a tervezett előadás ott nem jöhetett létre. 

A rendezőnek azonban a Radnótival közösen volt még egy érdekes színházi kísérlete, mégpedig Olaszországban, Cividale del Friuli-ban, a szlovén és osztrák hármas határ közelében, ahol 1992. július 18. és 31. között másodszor rendezték meg a Közép-európai Kezdeményezés színházi fesztiválját. Az író-rendező Giorgio Pressburger után, abban az évben a szintén magyar származású színműíró és rendező, George Tabori lett a MittelFest soros művészeti vezetője. 

Tábori György művészpályáját az Egyesült Államokban kezdte, ahová a második világháború után emigrált. Húsz éven keresztül filmdramaturgként dolgozott, olyan rendezők munkatársaként mint például Alfred Hitchcock. A hatvanas években visszatért Európába: Berlinben, Brémában, Münchenben és Bécsben színházi rendező, darabjait pedig számos helyen játsszák. A 78 esztendős művész, aki ekkor a bécsi Burgtheater főrendezője, az észak-olaszországi fesztivált Franz Kafka jegyében állította össze. Ahogy fesztiváligazgatóként nyilatkozta: 

„Kafkáról beszélve saját magunkról beszélünk. Amit Kafkáról mondunk, magunkról is mondjuk. Szeretnénk megismerni és kiismerni, de minél többet tudunk róla, annál nagyobb a tudatlanságunk. Vele ellentétben, túl gyávák vagyunk, hogy az utolsó ajtót is kinyissuk.”1

Ahhoz képest, hogy elbeszéléseivel, regényeivel, tematikájával, világszemléletével Franz Kafka milyen nagy hatással volt az abszurd színházra, egy darabkísérlet elejét leszámítva, ő maga csupán álmodott a színházzal.2 Mi több, a Der Gruftwächter (A sír őre) című drámatöredéke – az abszurd színház legnagyobb ismerője, az ugyancsak magyar származású Martin Esslin véleménye szerint – csupán egy tervezett, de örökre abbahagyott színmű nyitójelenete, amelyben a herceg magához hívatja az ősei mauzóleumát felügyelő idős őrt, aki elmeséli, hogyan viaskodik éjszakáról éjszakára vagy harminc éve már az eltávozottak szellemével, illetve az elhunyt királyt kísérő fantomokkal, akik ki akarnak törni a sírból, hogy megszállják az élők világát.3 Az érzékeny herceg, a kamarás, a halottlátó őr, aki ugyanakkor a kvázi temető felügyelője, a holt előd parancsoló szelleme, az elmúlás kísértése és küzdelme a jelennel, a két világrend összeütközése, még a 30 év is – egytől egyig Shakespeare legnagyobb drámájának kétségtelen hatására utalnak. Nem is csoda, hisz kis túlzással Kafka a saját személyiségét kezdte megkettőzöttnek érezni, amióta 1910 novemberében, a berlini Deutsches Theaterben Albert Bassermann Hamletje lenyűgözte.4 Akárcsak annyi más kortársa, elődje és utódja, ő is szinte azonosul a dán királyfival, és a Hamlet Kafka számos művén érezteti a hatását.5

Ráadásul épp mikor hosszabb alkotói szünet után, 1916. novemberében-decemberében A kriptaőr elejét papírra vetette, Orla húga jóvoltából – aki a kis vékonyfalú, teátrális házacskát „dolgozólakásnak” bérelte a bátyja számára6 – az író pont az Aranycsinálók utcájában lakott.7 Itt pedig nem csupán élvezettel dolgozott, de a misztikus hangulat és a környezet ezoterikus klímája minden bizonnyal hatott a színpadi kísérletre. Az „alkimisták utcája” a Várban ugyanis pont a Hamlet módjára meghasonlott II. Rudolf „fantasztikus” Prágájának a szívében található.8

Mindennek tetejébe akkor halt meg a régi világ utolsó letéteményese, az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve a Habsburg Birodalom 1848 óta, 68 éven keresztül regnáló császára is: Ferenc József az első világháború közepén, 1916. november 21-én hunyt el. Természetesen a bécsi királyi kriptába temették. Utódja I. Károly, a Habsburg-Lotaringiai ház utolsó uralkodója lett, aki már nem tehetett semmit a teljes Közép-Európát alapjaiban átforgató történelmi kataklizma ellen. 

Mindazonáltal Kafka hamar rájött arra, hogy drámai próbálkozása fiaskó, úgyhogy nem is folytatta az írást. Volt jegyesének, Felice Bauernek 1916. december 14-én azt írta, hogy „Házamban lehetetlenségekkel vesződöm…”. Sőt, Oskar Baummal állítólag nyíltan közölte, hogy A kriptaőr-ben az az egyetlen ami nem dilettáns, hogy soha, még baráti körben sem fogja felolvasni.9 Mindez kvázi ügynökét, Max Brodot nem tartotta vissza attól, hogy sok évvel a szerző halála után, 1954-ben megjelentesse a torzóban maradt darabot. 

George Tabori 42 évvel később előbányászta a töredéket, hogy egyfajta világpremier formájában a Prágában élt német zsidó író egyetlen drámai kísérletének bizonyítékaként bemutassák Olaszországban, éspedig magyar nyelven, a közép-európai Mittelfesten. Akkor, amikor újabb balkáni válság fenyeget. Tudniillik 1992. április 5-én, Szerbia kivételével, Jugoszlávia minden tagállama megszavazta függetlenségét, és ezzel kezdetét veszi a több éves délszláv háború. 

Tabori, aki anyai ágon rokonságban áll Bálint Andrással, épp A hetvenkedő katona bemutatójának idején járt Budapesten: megnézte a Radnóti premierjét és nagyon tetszett neki az egész előadás, kiváltképp Taub különleges rendezői stílusa. Úgyhogy a magyar nyelvű Der Gruftwächter megrendezésére Taub Jánost választja. S mivel a Radnóti Színház úgy tudja, a torzónak nincs magyar változata,10 megbízzák Győrffy Miklóst a fordítással.

Taub János: „A Bécsben élő George Tabori művészeti vezető kért fel, hogy rendezzem meg A kripta őrét, Franz Kafka egyetlen drámai kísérletét. A darabot az író nem fejezte be, torzó maradt, amit csiszolni, formálni, kerekíteni kell, hogy a közönség elfogadja. (…) 

Itthon a Radnóti Színház égisze alatt folynak a próbák. Olyan színészekre esett a választás, akik a magyarul megszólaló előadáson erőteljes játékukkal, az úgy vélem, főleg olaszokból álló közönség előtt is képesek megfelelő hatást elérni…”11

Bálint András így emlékezett az 1992-es koprodukcióra:12 

Én nagyon büszke vagyok rá, hogy Taub János Magyarországon igazából a Radnóti Színházban robbantott, és A hetvenkedő katonával ilyen hatalmas sikerünk lett. Azt persze sajnálom, hogy többé nem rendezett nálunk. Nagyon elfoglalt lett. A legtöbb rendezését megnéztem, és jóban is voltunk. Összejártunk, gyakran mentünk együtt színházba. A kriptaőr kapcsán pedig örvendtem annak, hogy ha igazgatóként nem is, de színészként újra találkozhatom vele. Én lettem ugyanis a ’Fejedelem’.

János a többi szerepre mindenképpen különleges alkatú színészeket akart. Engem is megkért, hogy segítsek neki a keresésben. Végül a címszerepre Némethy Ferencet, Kamarásnak Kibédi Ervint, a Főudvarmester szerepére Huszár Lászlót választotta. A partnereim közül Némethy Ferivel jól ismertük egymást, korábban már játszottunk is együtt, Kibédit nem ismertem, Huszár Lacit igen. Nyáron, mielőtt elutaztunk volna Cividaléba, a Radnóti Színházban próbáltunk...

„A fejedelem karosszékében ül, lábát egy lavór vízben áztatja. Gerincét hajtott kamarás előtte. Alattvalót alázatba kényszerítő dialógus. Taligán roggyant testű agg jelenik meg a színen, a kriptaőr. Ketten maradnak a fejedelemmel, az öregember mesélni kezd. Innentől a kívülállónak, ha a történet nem is, de a kifejezési mód felettébb ismerőssé válik. A valóság hatásai egyszeriben abszurddá növik ki magukat, s mindez utánozhatatlanul kafkás.”13

A próbába bepillantó újságírónőt leginkább a Kamarást megszemélyesítő színész személye lepi meg. Meg is kérdezi Kibédi Ervint, hogy hogyan érzi magát a könnyednek nem nevezhető, szokatlan szerepben?!

 „Kellemesen. Abszurd dolgokban eddig nem vettem részt. Az utóbbi években valóban a Vidám Színpaddal voltam azonosítható, de azért én emlékszem még a Néphadsereg Színházban eltöltött időkre, ahol a repertoáron zömmel klasszikus darabok szerepeltek. Várkonyi Zoltán rendezésében több, úgynevezett komoly előadás részese lehettem. Most úgy érzem, visszakerültem ebbe a közegbe...” 14 

Érdekes, mélyreható szerep jutott nekem. A kamarást alakítom. A hatalom, a politika áll a történet középpontjában, és persze az intrika. A téma örök, úgyhogy a mindenkori közönséghez szól.15

Taub János felfogása szerint nem a szövegre, hanem a szituációkra esik a hangsúly, amit nekünk, színészeknek kell láttatni. És ez a mi mesterségünk lényege.16

A címszereplő Némethy Ferenc: Az egész számomra egy nagy kaland. Sohasem voltam még abszurd darab főhőse. Taub János rendezővel először dolgozom együtt, éppúgy, mint Kibédi Ervinnel. Soha nem vettem még részt európai színházi fesztiválon, ez a játék pedig oda készül.17

Taub János általában nem szereti a fesztiválokat, mert „mű eseményt” gyanít mögötte, de most örvendett a meghívásnak, és úgy próbáltak a július 23-24-i bemutatóra, mintha repertoárdarab volna.18 Ugyanakkor nem készült túlságosan különleges előadásra: 

„…Maga a mű fantáziadús, titokzatos. Azt igyekszik érzékeltetni, hogy nemcsak a józanság, hanem az életben oly gyakran fellelhető zavar is képes az emberi problémákra ráébreszteni, méghozzá kirobbanó szenvedéllyel. A művet megpróbálom szöveghűen feldolgozni. Ezen belül mindent túlkomplikálok az eljátszhatóság határáig, mivel itt nehéz emberi logikával követni az eseményeket, hiszen egy más dimenzióban létező látomás a vezérfonal. A megjelenítéssel az okítás nem célom, szeretnék egyszerűen csak gondolatokat és érzelmeket kisugároztatni az előadásból.”19

Magyarországi bemutatót nem terveztek, hisz a produkció időtartama összesen vagy 40 perc. Volt ugyan szó arról, hogy tévé-színházi formában átdolgozzák, de végül csak az a két előadás maradt, amit lejátszottak Olaszországban. 

Bálint András így folytatja a visszaemlékezést: 

„…Aztán beültünk az autókba és elutaztunk Cividaléba. Nekem egy új Opel Astrám volt azt tudom, mert akkor vettem először életemben nyugati kocsit. Ha jól emlékszem, két autóval mentünk. Én vittem Némethyt, Kibédit, Huszár Lacit, a másikban ült Csóti Jóska gazdasági igazgató, és a Taub-család Évával és Eszterrel. 

Taub és Tabori láthatólag egyetértettek, jól kijöttek egymással. 

A kriptaőr-t egy kastély csodálatos kertjében, a virágok között játszottuk el összesen kétszer. Valamennyi közönségünk is volt, de ez nem egy mutatós darab, és János nem is csinált belőle valami mutatós dolgot. Én mint Fejedelem egy igen nagy, leomló puha selyembársony, szőrmegalléros, palástszerű köpenyben járkáltam a kertben…

Dőry Virág tervezte a jelmezeket, a játéktér kialakításában Kis-Kovács Gergely díszlettervező segített. Az egyébként rendezőasszisztens Bodori Anna, illetve Juhász Zsolt egészítette ki a szereplőgárdát.20 Taub Jánosnak előzetesen módja volt megtekinteni a helyszínt, ugyanis a Taborit és a MittelFest-et egyként menedzselő „Hahn Produktion” április 14-én angol nyelvű faxban jelezte, hogy május 4. és 6. között egy megbeszélésekkel egybekötött utat terveznek Cividale-ba, és örömmel vennék, ha Taub János is csatlakozna hozzájuk.21

A fesztiválon tolmácskészüléket nem biztosítottak, az ismeretlen drámatöredék magyar nyelvű előadására különféle módon reagáltak az idegen ajkú tudósítók. Íme néhány példa:

„Franz Kafka nem volt oda a színházért. Csak a neves, excentrikus jiddis színész, Isak Loewy keltette fel az érdeklődését. Ezért aztán írt egy jegyzetet a prágai zsidó színházról, s pár oldal fennmaradt az egyik kék noteszben a nyolc között, amelyet sok évvel Kafka halála után barátja, Max Brod meg fog jelentetni ‘Kék nyolcadrét jegyzetek’ címmel. Az egyik kötetben található az a szöveg is, mely Kafka tusakodását bizonyítja a színházzal: a próbálkozás kezdetét egy feltehetőleg furcsa darabhoz, enyhén gótikus mesével, kis politikai intrikával, valamiféle kísérleti drámát egy öreg temető-őr szerepeltetésével.

»A kriptaőr« a megtalált töredék címe, és a magyar Radnóti Színház előadásában látható éjszaka, a Villa de Claricini-ben, néhány kilométerre Cividalétól. Ez a kastély olyan produkciók számára jelent értékes Mittelfest- helyszínt, amelyekhez illik a varázslatra csábító bűbájos környezet, a ‘plein air’, a kert, a kis sövények, a nyugalmat árasztó épület homlokzata, a nemes és természetes táj. Tavaly a Villa de Claricini-ben Mozart és Rousseau egy-egy művét játszották, idén pedig itt kapott helyet Kafka befejezetlen drámakísérlete. Kavicsos úton és néma mosolyú szobrok között mondja el történetét az idős őr, akit most először hívatott a fiatal herceg maga elé, hogy megismerje a kötelezettségeit és feladatait. 

Az őrnek napközben látszólag nyugodt állása van, lustán felügyel a parkra, figyel a betévedőkre. Ám éjszakánként elszabadul a pokol és a rettenet, hisz olyankor az eltemetett nemesi ősök kiszállnak a kriptából és azt követelik tőle, hogy engedje ki őket a parkba. S mert az őr nem engedelmeskedik, a kísértetek halállal fenyegetik. Hajnalig vívják harcukat, mindig az öreg győz, de ez már harminc éve így megy, és a fantomokkal folytatott ádáz küzdelem felemésztette az idős kriptaőrt. Ezért most akár egy haldokló állat, a fiatal trónörökösre akarja bízni a titkát, fellebbentve előtte az árnyékvilággal folytatott szakadatlan éjszakai harc tényét, vagyis hogy a holtak szelleme bizony meg akarja szállni az élők világát. 

A színpadi megvalósítás Taub János rendezésében a két férfi (azaz Némethy Ferenc, az őr és Bálint András, a herceg) személyes konfrontációjára fókuszál. Egyedül maradnak hát a villa éjszakai csendjében, a háttérben azonban érzékelhetők a hallgatólagos udvari intrikák […] Mellettük a díszlet csupán két karosszék és egy öreg gramofon, mely Csajkovszkij megrendítő zenéjét közvetíti a susogó levelek és a szúnyogok szelíden baljóslatú zümmögése közepette.” 

Roberto Canziani – Piccolo22

Ha Brod nem lett volna annyira túlbuzgó a Kafka kéziratokkal, akkor mi sem beszélhetnénk a budapesti Radnóti Színház cividale-i »A kriptaőr« című produkciójáról. Őszintén szólva, Taub János rendező színreállítása a torzó filológiai szándékú bemutatásánál nem is akart többet, mindamellett meggyőző interpretációkat láthattunk, elsősorban a Herceg szerepében Bálint Andrástól, akit számos Szabó István filmből ismerhetünk, akárcsak a két másik színész tolmácsolásában, akik a ráncos kamarást, illetve a kriptaőrt, azaz egy haldokló világ utolsó vakon engedelmes és hűséges szolgáit testesítették meg.”

Mario Brandolin – Messaggero Veneto23

„A magyarországi előadásokat a nyelvi kommunikáció nehézségei ellenére mindig érdeklődés övezi könnyed eleganciájuk, a színészi alakítások nyugalma, visszafogottsága és egyszerűsége okán. A kriptaőr rendezője ráadásul Taub János: egy magyar zsidó, akit a múlt évben nagydíjjal ismertek el a kairói színházi fesztiválon és Jeruzsálem színházi életében szintúgy jelentős szerepet játszik; a főszereplő pedig Bálint András, a kiváló budapesti színművész, akit majd minden Szabó-filmben láthattam. Mindez azonban nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy valóban kiugró fesztivál-siker szülessék öt kilométerre a városon kívül, a Villa de Claricini-t körülvevő szépséges kertben, amelynek klasszikus szobrai túl erős hátteret nyújtottak a ziháló élet és halál találkozásának rosszul szabott történéseihez. A Visconti-hoz illő hangulatot csak a kamarás zavarja meg, ám szavait elfújja a szél. Bálint színészi sármja és Taub rendezői minimalizmusa ellenére mindent áthat a Kafka leveleiből ismert, dramaturgiailag ügyetlen siránkozás az élet reménytelensége felett, az elmúlástól való félelem, vagy a kertben sétáló gyönyörű hölgy bejelentése, aki aztán mint rossz cseléd tér vissza…” Ivica Buljan – Slobodna Dalmacija24

„A magyar rendező, János ’Kaub’ (sic!) A kriptaőr-t kőkeményen konzervatív színreállításban, egy külvárosi villa impozáns kertjében rendezte meg. A szuggesztív mimézis a nemesen elvörösödő arcban rejlik, egyébként Kaub csak hagyja recitálni mindazt, ami Kafka óta felsorolható az öreg cselédek sötét sorsáról, akik a fejedelmi munkáltató lába elé vetik magukat. Amúgy hátborzongató.”

Wolfgang Höbel – Süddeutsche Zeitung25

„A produkció helyszíne a Villa di Claricini festői parkja Moimacco botanikus kertje mellett. A városka közel fekszik Cividaléhoz, úgyhogy a Mittelfest szervezőinek szegényes útmutatója ellenére, a közönség gond nélkül eljuthat a helyszínre. Egy karosszék, kisasztal és egy öreg gramofon, ahonnan Csajkovszkij hangjai csendülnek fel – mindössze ennyi a díszlet, a háttérben pedig ott a villa homlokzata. Taub János rendező irányításával a Radnóti Színház szereplői magas színvonalú előadást hoztak létre – talán az egyik legjobbat a Mittelfesten, amely érzelmileg von bele a játékba és mély részvétet kelt. A szerepek fizikailag is tökéletesen illenek a színészekhez [...], akik ismét a komoly felkészültség ama legteljesebb bizonyítékát nyújtották, mely a legtöbb kelet-európai társulatot jellemzi. Igazság szerint nem volt nagyszámú közönség a Villa di Claricini előadásán, de akik megnézték, meleg fogadtatásban részesítették a hat színészt és többször is visszatapsolták őket.” 

Trieste Oggi26

A magyarországi társulat tényleges sikeréről beszámol több más, főként olasz nyelvű médium is. De inkább lapozzunk bele azokba a helyszíni tudósításokba, amelyeknek a szerzői a színpadi nyelvet és a szöveget egyaránt értik: „A Bálint András vezette kis magyar csapat megérdemelt sikert vívott ki Kafka A kriptaőr című dramatizált ’töredékének’ előadásával. […] A városka szélén, egy XVIII. századi rokokó grófi kastély ma is pompásan rendbentartott kertje volt az előadás helyszíne. Impozáns hátterül maga a palota szolgált. A nézősereg pedig lenyűgözve figyelte a Taub János által rendezett, feszültséggel teli előadást. Közönség és produkció igazi együttműködése volt a két este. S hogy a jobbára olasz közönség magyarul hallhatta a szöveget, ez mit sem vont le a színházi élményből.

A címszereplő Némethy Ferenc talán élete egyik legjobb alakítását nyújtotta. Bálint András érzékenyen és a rá jellemző intellektualitással jelenítette meg a Fejedelem alakját. A két intrikus, hatalomért küzdő udvari főembert kiforrott művészi eszközökkel, külsőségeiben is találóan ábrázolta Huszár László és Kibédi Ervin. Jól egészítette ki játékával a kis társulatot Bodori Anna és Juhász Zsolt. S még egyszer Taub Jánosról, aki finom szereposztói érzékkel és nagy-nagy felkészültségével újra tanúbizonyságot tett arról, hogy a magyar színházi élet immár pótolhatatlan egyénisége.

Jó lenne, ha nemcsak a nemzetközi, az olasz, de a magyar közönség is láthatná ezt a remek előadást – ha máshol nem is, legalább a televízión keresztül.” 

Kevin – Esti Hírlap 

A kastélyt egy lengyel együttes játszotta; ezt sajnos nem láthattam. Láttam viszont ’eredeti helyszínen’, egy kastély előtt játszani A kriptaőr című Kafka-torzót, amelyet a Radnóti Színház produkciójában Taub János rendezett. A meglehetősen enigmatikus mű a címszereplő kísértetlátó vízióiról szól – Némethy Ferenc kiváló beleérző képességgel játszotta –, amely érdeklődő együttérzést vált ki a kastély ezoterikus, művészlélek urából (Bálint András). A végén azután úgy tűnik, hogy a transzcendencia iránt kevésbé érdeklődő, új emberek veszik át a hatalmat, ami a szorongásos, múltba forduló, ’életidegen’ régi emberek megsemmisítésével jár. A bizarr pszichodráma, a Taub inspirálta feszült csöndekkel, lelassított dialógusokkal valószínűleg jobban érezné magát a ’félrebillent valóság’ négy fala közt, mint a figyelmet szerteszóró, bár kétségkívül impozáns és kellemes szabadtéren.” 

Koltai Tamás – Színház27

Koltai „Kafkaland” című összefoglalójának bevezetője híven tükrözi az 1992-es év aktuális közép-európai viszonyait és a mindenre kiterjedő feszült hangulatot is.

„Franz Kafka portréját akasztani emblémaként egy közép-európai színházi fesztivál fölé – az ötlet, amilyen abszurdnak, bizarrnak, hogy ne mondjam, kafkainak látszik első pillantásra, közelebbről nézve éppoly megható, valósággal metaforikus. Egy cseh-zsidó közösség tagjaként, a német nyelvű polgárság környezetében világirodalmi remekműveket írni az Osztrák-Magyar Monarchia Prágájában németül: lehet-e ennél szorongatóbb és felemelőbb jelképe a közép-európai egymásra utaltságnak, amit manapság oly sokan nem hajlandók tudomásul venni és az együttélés kiindulópontjának tekinteni? Tábori György mint az észak-olasz Cividale del Friuliban másodízben megrendezett Mittelfest soros igazgatótanácsi kurátora megérdemelné, hogy lovaggá üssék az ötletért. Egyébként is úgy festett – szalmakalapjában, ősz borostájával, törékeny fizikumával és töretlen kedélyével – a Julius Caesar alapította kisváros utcáin, terein vagyis a fesztivál helyszínein, mint Cervantes igazságért hadakozó bús képű lovagja, aki visszajött a nyugdíjból, hogy a színház mágiájával vívjon szélmalomharcot az ostobaság és rosszindulat Európa közepe fölött terpeszkedő erői ellen. 

Cividale tizennégy napig meghazudtolta az európai status quót. Miközben a résztvevő országok egynémelyike állami szinten fegyvereit dörgette egymásra (önmagára?), vagy elhatárolódási kísérletekkel foglalatoskodott, addig színházi képviselői sikeresen demonstrálták az emberi lényegnek ellentmondó – nemzeti, nyelvi, etnikai, faji – elhatárolódások abszurditását. Mennyivel osztrákabb és olaszabb a két, Budapesten született György – George Tabori és igazgatótanácsi kollégája, Giorgio Pressburger – , mint amilyen magyar? (Vagy fordítva.) És Jozef Nadj, azaz a Bácskából (Jugoszláviából? Szerbiából?) való Nagy József, aki hírneves Jel Színházával a franciaországi Orléans-ban dolgozik? És hová soroljam az erdélyi születésű, Budapesten élő, izraeli állampolgárságú Taub Jánost, A kriptaőr című Kafka-töredék rendezőjét?

Más értelemben besorolhatatlanok az országhatárokat átlépő közös produkciók, amelyek a Mittelfestre készültek, például a bécsi Burgtheater és egy udinei társulat kétnyelvű Trakl-bemutatója, a Kékszakáll... és így tovább. Ha a határokat (a földrajziakat és a tudatunkban mesterségesen emelteket) át is tudta lépni Tábori György, a közép-európai valóság fenyegető árnyékát, amely időnként rávetült a találkozóra, nem mindig. A világpolgár-fenegyerek Ljubisa Ristić – Haris Pasovićtyal közös – szabadkai- szarajevói Amerika-adaptációja nem jöhetett el, nem tudni pontosan, miért. Talán a háború miatt, talán mert a résztvevő országok közül a ’benevezett’ Jugoszláviát végül Horvátország és Szlovénia képviselte mint utódállam, s Szerbiát bojkott sújtotta? Könnyen lehet, hiszen Jovan Ćirilovot, aki igazgatótanácsi tag – Tábori, Pressburger, Ascher Tamás és Jiři Menzel mellett – hivatalosan már meg sem hívták, holott jövőre ő lenne a soros kurátor; helyette Menzel lesz. Tábori és Ascher ejnye-bejnyézett emiatt. Ćirilovot, a belgrádi BITEF atyamesterét aligha lovagias leszerbezni – de hát a döntésnél, úgy látszik, nem csak lovagok voltak jelen. Menzel egyébként mint eljövendő ötletgazda és szervező tett egy lekicsinylő megjegyzést Kafkára, illetve a Kafka-fesztiválra, ami nem volt elég elegáns ahhoz, hogy ízléstelennek ne tűnjék. Ráadásul elég volt Cividaléban tölteni három napot – Menzel, azt hiszem, nem is töltött ennél többet –, hogy érezhetővé váljék, milyen otthonos lett itt Kafka, mennyire belakta a várost. Kétség sem férhetett hozzá, hogy a hétköznapok realista részleteiből bontakoznak ki a kafkai félelmek, szorongások és víziók – az áttekinthetetlen valóság abszurditásai. Hasonlóak a boszniai háborúhoz vagy Menzel reagálásához Tábori Kafkájára és a Ćirilov-ügyre. Igazi kaland volt Kafkaland, azaz Cividale állampolgárává válni két hétre. Kafka szelleme áthatotta a várost. A könyvesboltok és üzletek kirakataiból is szelíd portréja tekintgetett ránk, az utcák labirintusait járva esténként újabb és újabb Kafka-helyszíneket kerestünk.”28

Darvay Nagy Adrienne

*(Részlet Darvay Nagy Adrienne SZÍN JÁTÉK – Rendezte TAUB JÁNOS című kiadásra váró könyvéből. A kutatást a MMA Színházművészeti Tagozata által megszavazott „Művészeti Ösztöndíj – 2015”, a kézirat megírását a NKA Színházművészeti Kollégium alkotói támogatása tette lehetővé a „TAUB 90” alkalmából.)

Jegyzetek

1 Kafkának szentelve. Európai Utas, 1992. 2. szám 93.

2 Lásd például 1911. november 9-i naplóbejegyzését. FRANZ KAFKA – NAPLÓK, LEVELEK. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1981. 96‒97.pp.

3  Martin Esslin: THE THEATRE OF THE ABSURD. Vintage Books, New York 2001. 355.

4 Földényi F. László: Kafka moziba jár. Filmvilág, 1997. 05. http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1620

5 Mark Harman: Missing Persons: Two Little Riddles About Kafka and Berlin

http://www.kafka.org/index.php?id=201,302,0,0,1,0

6 Győrffy Miklós: Kafka drámatöredéke elé. In: Nagyvilág, 1994. 3. szám 171. 

7  Napló 506-507.pp.

8 Karel Krejci: PRÁGA LEGENDÁI. Fordította: Sziklay László, Gondolat, Budapest 1976. 58-63.pp.

9 L. Győrffy: i.m. uo.

10 Valójában Forgách András már előbb lefordította, amely 1985-ben meg is jelent az ELTE Másvilág c. antológiájában. Győrffy Miklós A kriptaőr című fordítását Kafka halálának 70. évfordulója alkalmából tette közzé a Nagyvilág 1994/3. számában. 171–181.pp.

11 Potoczky Júlia: Három kérdés Taub Jánoshoz - Pesti Riport, 1992. július 3.

12 Bálint András volt olyan kedves, hogy bokros teendői ellenére készségesen időt szakítson egy személyes találkozásra, és a Radnóti Színház igazgatói irodájában Taub Jánosról beszélgethessünk. Kölcsönadta az 1992-es Mittelfest sajtóanyagát is, amelyből az itt közölt magyar, illetve eredetileg olasz, német, horvát nyelvű írások idézetei származnak. Őszinte köszönet mindezért. A cikkek magyar fordítását magam végeztem.

13 Peccol Andrea – Kurír, 1992. július 9.

14 Ugyanott.

15 V. Á. A kriptaőr Cividale-ban – Népszava, 1992. július 6.

16 Peccol Andrea – Kurír: i.m. 

17 Peccol Andrea – Kurír: i.m.

18 V. Á.Népszava: i.m. 

19 Peccol Andrea – Kurír: i.m. 

20 Lásd. Trieste Oggi, 1992. július 26. 36.

21 Dorrit Thomas küldte a Hahn GmbH részéről 1992. április 14-én. (Fax nr: 01-1184912)

22 Roberto Canziani: Ombre incompiute. (’Befejezetlen művek’) in: Piccolo, 1992. július 25. 

23 Mario Brandolin: Una debole prova drammatića di Kafka (’Kafka gyenge drámai bizonyítéka’) Messaggero Veneto, 1992. július 25. 

24 Ivica Buljan. Kafkijanski hrvatski prizori (’Kafkai színek horvátul’) Slobodna Dalmacija, 1992. augusztus 2.

25 Wolfgang Höbel - Süddeutsche Zeitung, 1992. augusztus 1. Véleményét a másik német tudósító is átvette, viszont Hajo Fickus legalább a rendező nevét le tudta írni abban a négy sajtóorgánumban, amelyekben ugyanaz a cikk jelent meg. 1992. augusztus 12-én.

26 Piace ’Il guardiano delle tombe’ Quel sapore quasi gotico di Franz Kafka (Mint ’A kriptaőr” – avagy Franz Kafka kvázi gótikus aromája) in: Trieste Oggi, 1992. július 26. 36. 

27 Koltai Tamás KAFKALAND. MITTELFEST CIVIDALÉBAN. in: Színház, 1990. 10. szám

28 Koltai Tamás: i.m.

 

NKA csak logo egyszines

1