Csehov: Apátlanul (Platonov) – Kecskeméti Katona József Színház

Hogy mi a különbség két kecskeméti Apátlanul között, ha az egyiket otthon, a Ruszt stúdióban játsszák, a másikat pedig a pécsi Nemzeti kamaraszínházában, arra csak tippelni lehet. Hazai pályán nyilván tökéletesen beleillik Szász János rendezése a térbe, vendégségben pedig alkalmazkodni kell a körülményekhez. A pécsi szerepléskor a színpadra felvonásonként mindig máshogy felépített nézőtér mögött mozogtak, jártak, várakoztak a színen nem lévő színészek, nem hangsúlyos, de látható helyen. Az a tippem, hogy ez növelte az aznapi nézői élmény érdekességét, különlegességét.

Az előadás három részéhez nemcsak három különböző díszletet tervezett Gyarmati Dóra, de a nézőteret is átrendezik minden szünetben. Az 58. számú ülésre szóló jegy tulajdonosaként a szűkebb székszomszédságommal együtt ültem első sorban is, utolsóban is. Ez mindenképpen hozzájárult ahhoz, hogy a szó szoros értelmében különböző nézőpontból figyeljem a történteket. Maga a kialakított tér is ezt szolgálja: az első rész totált mutat: a teljes díszes társaságot lehet szemügyre venni felvonáshossziglan, kedvtelve figyelni a színészek pontos, intenzív jelenlétét. Szokolai Péter Bugrovjának feszélyezett zártságát, vagy Hegedűs Zoltán Glagoljevének visszafogott gesztusait a műfüvön elhelyezett étkezőasztalnál, vagy a borzongató hangú Bognár Gyöngyvér Vojnyicevájának reverenciát keltő járását, vagy Fazakas Géza Oszipjának erős, meztelen mellkasát, vagy Zayzon Zsolt Vojnyicevének mályvaszín zakójával harmonizáló cipőjét, és folytathatnánk tovább a sort.

A második részre egy sínpár két oldalára kerülünk, egymással szembe ültetett nézők. A közénk eső sávban játszódó, zömmel párjelenetek a közeli képet teremtik meg. Részeg férfiak botladoznak a talpfákon, s meglepő módon egy hajtány válik öngyilkossági kísérlet eszközévé. A harmadik rész, úgy is mint szintézis, a végső kiüresedés szcénája, az eddiginél több kitöltetlen térrel közöttünk.

Nokaproban1

Bognár Gyöngyvér és Kocsis Pál (fotó: Walter Péter)

Még nem mondtam, mit játszanak. Csehovnak azt a darabját, amely színrevitelének első percétől kezdve számos egyéni döntést követel a rendezőtől. Kezdetnek mindjárt a címét illetően. Korábban Platonovként szerepelt az elveszett címoldalú, debütáns Csehov-mű a magyar színpadokon – nem olyan régóta egyébként, hiszen csak az 1978-as Csehov-kötetben jelent meg először magyarul, Elbert János fordításában –, de az irodalomtörténészek szerint Безотцовщина, vagyis Apátlanság lehetett az eredeti címe. Így is fut Radnai Annamária fordításában, a színrevivők azonban szívesen variálják: Kecskeméten például Apátlanul címen mutatták be. Az külön értekezés témája lehetne, hogy az apátlansági állapotot pontosan mire, kire és hogyan érthetjük – magam némiképp földhözragadt módon hajlamos vagyok ahhoz társítani, hogy a főszereplőnek, Mihail Vasziljevics Platonovnak van egy Kolja nevű kisfia, aki egy ilyen igen hosszú és bőbeszédű dráma története során hozzávetőleg egyszer sem jut eszébe. Miközben Anton Pavlovics kicsit szigorúan nézi hőseit, nyugágy vásznára festett portré képében.

A legfontosabb színrevivői feladvány, hogy ebből a teljes terjedelmében szinte eljátszhatatlan műből elkészüljön a saját verzió, amely az alkotók szándéka szerint fókuszál oda, ahová. Az anyag kínálata gazdag – a mű voltaképp megelőlegezi a későbbi nagy Csehov-drámák, mindenekelőtt a Ványa bácsi helyzeteit és figuráit. 

nokapproban2

Kocsis Pál és Hajdú Melinda (fotó: Walter Péter)

A Platonov cselekményének lehetséges olyan genderolvasata – példa rá a POSZT-fellépést követő egyik színikritika –, amely ingerülten elutasítja, hogy ezt a tetten nem érhetően értékesnek mondott embert, a főhőst körberajongják a nők. Mintegy megalázkodva felkínálják magukat neki, nem is reflektálva arra, hogy Platonov mindannyiukkal szemben felelőtlenül és tisztességtelenül viselkedik. Lehet ezt mint realitást kétségbe vonni, de az élet meg olyan, hogy kismilliószor igazolta már: van az a férfitípus, amelyikhez annál inkább vonzódnak a nők, minél kevésbé érdemes rá. Ilyenkor nemcsak a külső szemlélők nem értik, hogy „mit esznek” az illető férfin, de maguk az evő nők sem.

Szász János rendezőnek Kocsis Pál személyében rendelkezésére áll a színész, akire rá lehet bízni az ügyet. Kocsis Pál olyan embert formál meg, akiben minden adottság megvolt ahhoz, hogy szárnyalóan tehetséges, lendületes, magával ragadó legyen. Talán lustaságba süppedt, talán elfogyott az energiája, a múló évek mindenesetre unottá, lankadttá és nyavalygóssá tették. Magas, erős és jóképű, de lélekben, mi több: jellemben roncs. Az arca már viseltes, ám a szeme még mindig úgy tud csillogni, mint egy játékot akaró kisfiúé. Egy férfi, aki elvesztegette az elvesztegetnivalóit. Romos alak, romjai közt szépen ápolt sármmal. Hogy mennyire nem hasonlít egykori önmagára, azt abban a szép pillanatban mérhetjük le, amikor Szofja végre felismeri őt. A ruháját és karakterét tekintve is passzentos Szofját játszó Märcz Fruzsina sokáig teljesen gyanútlan. Már az egész társaság a Platonov teremtette helyzeten nevet pukkadozva – kérte: ne mutassák be őt a fiatalasszonynak, hiszen ismerte valaha –, a színésznő ül a széken kicsit előredőlve, udvariasan néz a férfira, s elboruló szemében egyszer csak megjelenik a felismerés döbbenete. Kettejük legreményteljesebben intim tette az, amikor egyszerre bontják ki a hajukat.

A Platonov-előadások kulcsfigurájának tekinthetjük Platonovot, de a körülötte keringő asszonyokról meg elmondhatjuk, hogy kulcscsomófigurák. Hiszen az ő minőségük, formátumuk – ha van – óhatatlanul felértékeli hősüket, az ideált, a férfit. A kecskeméti hölgykoszorú semmi esetre sem nagy női ragadozók gyülekezete. Ehhez a mindennapisághoz társul az a rendezői eszköz is, amelynek jegyében a játszók olykor reflektálnak saját, színházi szerepükre. (Bár ez a játékos elem idővel kikopni látszik az előadásból.) 

nokapproban3

Kocsis Pál az Apátlanul című előadásban – Kecskeméti Katona József Színház (fotó: Walter Péter)

Bognár Gyöngyvér tábornoknéja az a fajta özvegy, aki sosem válik meg a fekete színtől, hiszen jól áll neki. Derekán lánc – akárha zöld tölgy lenne tenger szögletében. A Platonov megszerzésére irányuló igyekezetét talán csak a hódítási vágy, illetve bizonyos mennyiségű belefeccölés után már a kudarckerülés motiválja. A legöngyilkosabb hevű jelentkező Platonovra Märcz Fruzsina Szofjája, aki valószínűleg itt, ezen az unalmas birtokon szembesült avval, hogy az életreszóló érdektelenséget választotta, illetve fogadta el a férje személyében. Dobó Enikő pöttyöske Grekovája ezenközben még odáig sem jutott el, hogy a saját érzelmeit tudatosítaná magában. Hajdú Melinda Szásája szép egyszerűséggel, természetességgel és emberi melegséggel tűr Platonov mellett, s talán pont a markáns szenvedés hiányzik belőle ahhoz, hogy megpróbáljon gátat vetni a férjén elhatalmasodó alkoholizmusnak, amelyet meglehetős pontossággal lekövet az előadás, a szuggesztív Kocsis Pál tüzetes alakítása jóvoltából. 

A kecskeméti Apátlanul tárgyi környezete legalábbis a sublód tetején álló szamovárok szintjén utal Oroszországra. Sőt a Szovjetunió is beúszik hangulatilag a képbe, mert a Boney M együttes Bonyiem néven a legnépszerűbb zene volt az 1980-as években, különös tekintettel az elnyűhetetlen Raszputyinra a korabeli gyiszkatyékákban. Sid Viciosus bicskanyitogató My way-verziója erősen máshová viszi ugyan az asszociációinkat, de a végén Vlagyimir Viszockij énekel – amit hovatovább védjegynek is tekinthetünk Szász János Csehov-rendezéseinek esetében.

Végezetül: a produkciónak egyáltalán nem titkos favoritja a Trileckijt játszó Nagy Viktor. Az ő legmaibbsága talán a legemlékezetesebb: a gyengédsége, az esetlensége, az érzőszívűsége és a személyes reménytelensége. Doktor csehovi doktor. 

Stuber Andrea

 

NKA csak logo egyszines

1