Agatha Christie: A vád tanúja – Győri Nemzeti Színház

 

Az Agatha Christie novellájából a szerző által színpadra írt tárgyalótermi krimi műfajának egyik legjobbja. Leonard Vole-t egy idősebb, dúsgazdag asszony meggyilkolásával vádolják. Sir Wilfred elvállalja a fiú védelmét annak ellenére, hogy a fiú alibijét csupán a felesége tudja igazolni, aki azonban elég furcsán nyilatkozik, ráadásul a tárgyaláson a férje ellen vall. Ebben a darabban nincsenek agyafúrt magánnyomozók, üldözések és lövöldözés, a történések nem kanyarognak különféle helyekre, ahol megmutatják nekünk az egészet hátulnézetből is. A tökéletesen zárt dráma nézőjeként éppen annyit tudunk a tárgyalás alatt, amennyit Sir Wilfred vagy éppen az esküdtek tudhatnak. Többek között azt, hogy az igazságot ketten ismerik: a feleség és a fiú. A rejtvényfejtés finom írói eszközökkel keltett, folyamatosan fenntartott feszültsége kitart a tárgyalás végéig, pedig csak ekkor jönnek az igazán mesteri csavarok. 

A dráma tehát kiváló alapanyag egy színházi előadáshoz, amit nem nagyon lehet elrontani, ám megvannak a maga buktatói. Egy jó produkcióhoz a három kulcsszerep tűpontos alakításokat kíván, amelyek nélkül vagy a történet valószerűsége szenved csorbát, vagy a rejtvény lepleződik le korábban a kelleténél. Simon Kornél rendezése azonban korrekt módon elkerüli ezeket a buktatókat. Voltaképpen az egész produkcióra a korrekt a legtalálóbb szó: nem kiemelkedő, de jól megállja a helyét. 

krimitcsakkorrekten01

Az előtérben Ungvári István (forrás: Győri Nemzeti Színház)

 

A színészi alakítások zöme a maga természetességével jól illeszkedik mind a stúdiószínházi térhez, mind az előadás intimebb atmoszférájához, kiváltképp az ügyvéd dolgozószobájában játszódó jeleneteknél, amelyek vélhetően levetnék magukról a teátrálisabb hangfekvést. Egyetlen kivétel ez alól Csankó Zoltán Sir Wilfredje a maga modorosságba hajlóan, harsányabban megformált karakterével, amely azonban ennek ellenére, vagy talán éppen ezért jól passzol a régi vágású, nagy csatákat megvívott, kissé pragmatikus, de alapjában emberséges ügyvéd színpadi alakjához. Ezzel együtt egy idő után erőltetettnek érződik az ügyetlenségére utaló poén a cukorkákkal, és – legalábbis e cikk írója számára – megfejthetetlennek bizonyul, miért simítja végig állandóan a kicsiny mellszobor arcát az irodájában. Az első, némileg nyúlóssá váló dolgozószobai jelenetet szerencsésebb lett volna húzásokkal feszesebbé tenni, mint a cukorkás élccel tovább oldani a feszültségét. 

Kovács Gergely visszafogottabb eszközökkel hasonlóképpen jól működő, életszerű, hús-vér figurát alkot a megvádolt fiúként. A szerep összetettsége miatt a legnehezebb feladata kétségkívül Szina Kingának van, aki Leonard Vole feleségét játssza az előadásban. A színésznő a megfejthetetlen és távolságtartó nő kaliberét inkább jelenségként hozza (jelmeztervező: Papp Janó), mint a színpadi jelenléte, alakítása súlyával, bár ez utóbbiakkal sem vall szégyent. A német bevándorló idegenségét pedig kifejezetten jól, a megszokott, sematikus akcentus helyett sajátos nyelvi jegyekkel oldja meg. Hármójukon áll vagy bukik az előadás sorsa – ebben az esetben áll; az előadás korrektségéhez mindnyájuk pontos játéka hozzájárul. Sík Frida viszont hakniszerűen túljátssza a titkárnő szerepét, Nagy Johanna pedig bántóan hamis előadásvégi rövid jelenetében. 

 krimitcsakkorrekten02 

Csankó Zoltán (forrás: Győri Nemzeti Színház)

 

Papp Janó és Czechmeister László gondosan kidolgozott, összetett díszlete nem csupán telt vizuális atmoszférát ad az előadásnak (főként a dolgozószobai jelenteknek), de praktikusan is kiválóan működik, lehetővé téve felvonás közben a zökkenőmentes (pontosabban alig megdöccenő) váltást a két teljesen eltérő helyszín között. Az egyik pillanatban egy magasan jegyzett ügyvéd múltszázad eleji irodájának visszafogott eleganciáját láthatjuk egy szűkösebb térben, másfél perc múlva pedig egy korabeli vagy inkább kortalan tárgyalóterem tágasságával kerülünk szembe. Ez utóbbi nem csupán térként nyílik ki, de esetenként – kerülve a közhelyes színházi sablont – jelzésszerűen maga a játék is kifordul felénk mint a tárgyalás nézői, vagy éppen esküdtjei felé. 

Az előadás legkevésbé sikerült része a csavarokkal tűzdelt utolsó jelenet, részben mert a színészek kissé elvesznek a nagyobb térben, másrészt Csankó Zoltán előadászáró mondata zavaróan teátrális, ami az emelkedettség helyett inkább demonstratív felkiáltójelnek hat. A kitűnően megírt darab és az addig jól felépített előadás azonban ezt is elbírja. 

ezmostkomoly3 

Fekete Linda és Kenderes Csaba az Ernst (komoly) az élet (Bunbury) című előadásban

– Weöres Sándor Színház, Szombathely (fotó: Mészáros Zsolt/Weöres Sándor Színház)

 

Agatha Christie bűnügyi regényei csalókák. Miután elolvastuk, a bennük lévő rejtvények és szellemes megoldásuk emlékét visszük tovább, azonban valójában nem ezért szeretjük olvasni. Minden egyes krimije (ahogy a műfaj más szerzőinek legjobbjaié is) tele van szellemesen megírt, mélyre ható lélekelemzéssel, regényei egyben víztiszta társadalmi korképek egy kevésbé tiszta társadalomról. A vád tanúja esetében – akár a novellára, akár a darabra gondolunk – ezek az erények talán még hangsúlyosabbak. Az izgalmas és fordulatos történet mögött ott van a jog lehetőségeinek és igazságosságának kérdése, valamint az idegenből érkezettekkel szembeni előítéleteink tükre is. Persze csak úgy csendesen, és ezt a csendet a győri előadás sem bolygatja meg. Nem is nagyon tehetné, mivel maga a darab sem igazán engedi: a célja nem valamiféle súlyos társadalomkritika megfogalmazása, hanem minőségi szórakoztatás. És ebben az esetben ez a nálunk sokszorosan lelakott kitétel akár a darabot, akár az előadást tekintve nem csak üres szlogen.

 

Török Ákos

 

 

NKA csak logo egyszines

1