Pionírszív – Örkény Színház, Stúdió

 

Lemaradásainkat nem is lehet már felsorolni. Az egyik legfájdalmasabb, amit a múltunk feltárásában elmulasztunk. Mintha mindannyiunk csak úgy belelibbent volna a jelenvalóba. Senkinek sincs múlja, élettörténete, lélekelőzménye. Mikor úgy teszünk, hogy emlékezünk, akkor valakik által felnagyított mindenfélék kólintanak fejbe, amiknek semmi de semmi közük a valaha is létezőhöz. 

Ha nem tudjuk, hogy honnan is jöttünk, meg mindenfélét hazudozunk arról, ami volt, akkor aztán menni csak a semmi felé lehet. Daniela Kapitanova, innen a szomszédból, Komarnóból – szakmáját tekintve színházi rendező, aki éveken át dolgozott a komáromi magyar színházban – írt egy könyvet. A Könyv a temetőről Samko Tale neve alatt jelent meg. Hatalmas sikert aratott, mert egy tíz éves szellemi szinten levő negyvennégy éves férfi szemével beszélteti el történetét az ő „szocialista” rendjükről és rendszerükről, amely szisztéma mondhatni azonos volt a miénkkel. A szisztémához pedig nagyon is illik az elbeszélő egyénisége. A könyvet Mészáros Tünde honosította, fordította magyarra, s Ari-Nagy Barbara dramaturg, Bíró Kriszta és Szenteczki Zita formált játszható szöveget, történetet belőle. A színpadképet – lepusztult öreg kredenc, alumínium ételhordó, csöpögős vízcsap, lifegős nejlonfüggöny, hokedli és kopott zománcú lavór – Juhász Nóra jegyzi, a zenét, amit különböző effektek is gazdagítanak, Kákonyi Árpád.

A fő személy, a mesélő a tíz éves szellemi szintű Samko Tale negyvennégy éves férfi. Bíró Kriszta játssza (életem sok-sok Júliája közül a legigazibb az övé volt a Miskolci Nemzeti Színházban), aki hitelesíti az egészsége okán leszázalékolt és papírgyűjtéssel foglalkozó besúgó történetét. 

 honnanisjottunk

Bíró Kriszta (fotó: Horváth Judit)

 

„Az apukám nem szerette a cseheket, a magyarokat, az oroszokat, a zsidókat, a komunistákat, a cigányokat, a felvonulásokat, a pionírokat, a Szocialista Ifjúsági Szövetséget, a Honvédelmi Szövetséget, a Forradalmi Szakszervezetet, a Csemadokot, a Szlovák Nemzeti Felkelést, a Prágai Felkelést, a Nőszövetséget, a Győzedelmes Februárt, a Csehszlovák-Szovjet Barátság Szövetségét, a Nemzetközi Nőnapot, a Felszabadítást, és azt se szerette, ha az ún. Szlovák Államra azt mondták, hogy ún. Ez azt jelenti, hogy úgynevezett. Erre az apukám mindig azt mondta, hogy a komunisták az úgynevezettek. És még a Szabadeurópát is hallgatta, pedig az akkor olyan nagyon tilos volt, hogy csak na. Én megmondtam a TudSzocDr. Gunár Karolnak, hogy az apukám Szabadeurópát hallgat, hogy aztán ne legyen belőle baj, hogy nem mondtam meg. A TudSzocDr. Gunár Karol nagyon megdicsért, az apukámnak pedig megbocsájtotta a Szabadeurópát abban a tekintetben, hogy a TudSzocDr. Gunár Karol nagyon jó volt.”
Bíró Kriszta Samkója telve jóindulattal és megérteni vágyással. Az ő szíve pionírszív, onnan a régi világból, nincs benne irigység a más fajták iránt. Ő nem gyűlöl. neki még nem okoz örömöt, ha másnak rossz, ami most már szinte minden szinten általános. Az ő világa teljes és majdhogynem örömökkel teli, az univerzuma a papírgyűjtés, az utca, a kerekezés a taligájával és a megfigyelés. A megfigyelés, aminek alanyáról és tárgyáról mesél annak az egy embernek, aki megdicsérte, akitől mindig biztatást kap. Bíró Kriszta úgy ejti ki Tud.SzocDr. Gunár Karol nevét, hogy az felér egy szerelmi vallomással. A hatalmasság, aki fönt van és létmeghatározó. „Azok ott fönn” semmivel sem különbek ennél a kicsit vicces, de mindenféleképpen elesett figuránál, aki szolgálatukba szegődött. A léttér egy konyhaszerűség a maga tárgyaival, a gumicsizmával, az alumínium ételhordóval, a csöpögős falikúttal, tele élettel, mozgással – Bíró Kriszta Samkójának kiterjesztései ezek. Nemcsak egy kor, egy ember, hanem egy egész világszemlélet látványosul. Minden kisszerű itt, ahogy kisszerű minden kint és az egész világpolitikában, a történelem folyamatában. Az átváltozott, milliom eszközű Bíró Kriszta ezt a mindösszest képes ebbe a másfél órába belesűríteni. 

Józsa Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1