Sebestyén Géza, a Buda-Temesvári Színház igazgatója*

A legendás vidéki igazgató, Krecsányi Ignác 1914-ben visszavonult és átadta a temesvári színház igazgatását Komjáthy Jánosnak, akivel a közönség nemigen volt megelégedve. Pedig az első évadában, a háborús viszonyok ellenére, még közkedvelt budapesti vendégfellépőket is hívott: közöttük Sebestyén Gézát, aki 1902-ben a buda-temesvári társulat tagja volt. 1905-ben azonban Kolozsvárra szerződött: a Farkas utca utolsó, illetve a Hunyadi téri színház első együtteséhez. Többek között kitűnő Petur bán, Az ördög című Molnár Ferenc-darab címszerepében pedig szinte utolérhetetlen. Janovics Jenő azt mondja róla, hogy rendkívül éles eszű, de szarkasztikus humora van. No meg „Mefisztó” arca – mely szerepében látható a Pesti Magyar Színházban is, ahol 1909-től kezdve játszik. Persze, továbbra is sokszor fellép Kolozsvárt: a Magyar Színház turnéján csakúgy, mint olykor vendégszereplőként. Mindenütt jó színésznek tartják. Janovics persze, akinek nincs humora és mindent túlbonyolít, azt kifogásolja Sebestyén Gézában, ami inkább őrá jellemző. Szerinte Sebestyén bármit is csinál a színpadon, főképp az eszét látni mögötte. Sőt, a Doktor némelykor úgy érzi, mintha a kollégája nem venné elég „komolyan” a mesterségét.1Holott csak arról van szó, hogy Sebestyén Gézába nem szorult egy csöppnyi sznobság sem. Elképesztő nagy bohém, és nagyon segítőkész, jó ember. Ennek megfelelően rengetegen szeretik, sok barátja van. De nem ezért lesz színigazgató, hanem éppen azért, mert bizony kiváló képességekkel megáldott vezető, csakhogy fontoskodás és önfényezés nélkül.

A bánsági város 1915 januárja óta próbálja rábírni a 37 éves Sebestyén Gézát, hogy vállalja el a színház vezetését. Végül Pogány Mihály, a Temesvári Hírlapszerkesztője és Ady Endre együttesen ráveszik. A meggyőzés helye, napszaka és a körülmények roppant jellemzőek – íme a „nyitókép” az érintett saját szavaival:

„Már ahogy a régi híres pesti Meteor kávéházban éppen Ady Endrével komolytalankodtunk, hajnali  madárcsicsergés előtt bevetődött közénk Pogány Miska barátunk, aki – ha az eset úgy kívánta – szintén nem tartozott a bánatos természetű halandók közé, lévén érdemes tulajdonosa az Ady Endre becsületrendjének. Márpedig Ady Bandi becsületrendjét csak az kaphatta, aki a sűrűn mozgó poharat nemcsak koccintásra ütötte össze, hanem lelkiismeretesen és maradéktalanul ki is ürítette…”2

Janovics Jenő erre a sztorira biztos a fejét csóválta. Viszont a vidám hajnali italozás eredménye az, hogy Sebestyén ősztől a buda-temesvári színház csakugyan nagyra becsült és közkedvelt direktora lesz. Így ír róla a háború kitörése óta először kiadott Színházi Élet1915. évi 1egelső füzeteSebestyén Géza, az új igazgató címmel:

Szeptember elseje óta új igazgatója van a buda-temesvári színi kerületnek. Ez az új igazgató Sebestyén Géza, a Magyar Színház volt művésze, az Országos Szinészegyesület alelnöke. 

Sebestyén ama furcsa emberek közül való, akikről kétféleképpen lehet beszélni. Vagy nagyon sokat, vagy nagyon keveset. Sokat azért, mert aránylag fiatal életében sok és jelentős sikerre tekinthet vissza; a művészete, másrészt pedig az az értékes munkálkodás, amelyet a magyar színészet szociális helyzetének javítására áldozott, csupa szép és fontos határkövet tud felmutatni. Viszont keveset azért lehet róla beszélni, mert a maga férfias egyenességében és megtámadhatatlan korrektségében nem nagyon rejtélyes egyéniség, akit különösebben magyarázni kellene. Három szó kemény és markáns vonásával már megrajzolható a portréja:igen tehetséges ember, igen tisztességes ember és igen jó ember. Az aztán az egyéniség gazdagságával jár együtt, hogy e szavaknak nem csekély tartalmuk is van. A tehetségével egy éles elme világító ereje és egy jelentős intelligencia fénye jár együtt. A tisztességében a korrekt férfiaknak az a tulajdonsága is benne értődik, hogy öntudatos, erős ember, aki igazának tudatában nemigen ijed meg egy-két akadálytól. Hogy pedig valaki jó ember, az elég érthető tartalmat jelent. A Szinészegyesület fontosabb üléséiről szóló tudósítások egyebet se beszélnek hosszú idő óta, mint olyan humánus és nemes szinész-jóléti reform-ötleteket, amelyeknek ő a gazdája…”

Sebestyén mint direktor a mindössze 23 éves, margittai születésű Bónyi Adorján háromfelvonásos színművével, aModellel kezdte meg első évadát Temesváron. Színre viszi régi cimborájának, Kóbor Tamásnak a Magyar Színházban már sikert aratott Egy test egy lélek című darabját is. A szerző is leutazik a temesvári premierre és igen meleg ünneplésben részesül. A bemutatót követő vacsora után pedig elkezdődik a két régi jó barát szokásos csipkelődése, a tréfa és az ugratás minden nemével. A társulat és a bemutató vendégeinek rendkívüli szórakoztatását is szolgálja ez a „verseny”, ami ezúttal Kóbor Tamás győzelmével végződik. 

Tudniillik az asztaltársaságnak Sebestyén Géza elmeséli, hogy a temesvári színtársulat egy igen szép jótékonysági adományt küldött a harctereken küzdő honvédeknek a következő ajánlással: „A magyar föld katonáinak – a magyar szó katonái.” Mire Kóbornak villan egyet a szeme és már kész is a replikája: „Minek a sok szó? Elég lett volna ennyi: „a hősöknek a szájhősök”. A temesvári igazgató ezen aztán teljes tíz percig egyhuzamban kacag, majd elismeri: „Le vagyok győzve.”3

Komolyra fordítva a szót: az önzetlen segítségnyújtás Sebestyén Géza egyik közismert tulajdonsága. Nem véletlenül mondotta volt a buda-temesvári direktorról Harsányi Zsolt: „Két dolog biztos róla. A tisztességéért és igaz emberi jóságáért tűzbe teszem a kezem!”4Épp ezért szegény Gyóni Géza, a már nagybeteg evangélikus teológushallgató és költő is teljesen tűzbe jött a messzi Szibériában, amikor valahonnan úgy hallotta, hogy Sebestyén ott sínylődik a szomszédos fogolytáborban, és Krasznojarszkba hozatalával esetleg könnyíteni lehetne a helyzetén: „Ő volt az, aki vidéken fölfedezett engem!” – kiáltott fel Gyóni s mindenáron honorálni akarta a színész-igazgató jótéteményét.5Egyébként rossz egészségi állapota és a hadifogság viszontagságos körülményei ellenére, Szibériábancímmel Gyóni Géza olyan „zenéskép”-et tudott írni és elküldeni Bárdos Artúrnak, a Modern Színpad igazgatójának, hogy a kabaré 1916. augusztus 19-i nyitóelőadásán be is mutatják.6

De visszatérve a Kóbor Tamással való froclizások vidám hangulatához, a bohém jókedv láthatóan éppúgy Sebestyén Géza sajátja is. Az biztos, hogy az ő környezetében nem marad búskomor az ember. Beöthy László például, aki a Magyar Színházban az igazgatója volt és továbbra is támogatja, nagyon szereti a nála öt évvel fiatalabb kollégát, irtó jókat mulat a viccein. Pedig Beöthynek Sebestyén sokszor beszólogat.

Közismert például a mindközönségesen csak „Szent Családnak” nevezett Rákosi-família uralma Budapest kulturális életében. A „keresztapa”, Rákosi Jenő negyven éven keresztül a nagyhatalmú Budapesti Hírlap főszerkesztője, író, újságíró, fordító, színházigazgató, főrendiházi tag, a Magyar Tudományos Akadémia levelező, a Kisfaludy Társaság rendes és a Petőfi Társaság tiszteletbeli tagja. A regényíró Rákosi Viktor és a színésznő, Rákosi Szidi Beöthy László anyjának a testvére. A Magyar- és Király Színház igazgatójának a nagybátyja mindenkire tud hatni, kivéve Beöthy László apját, dr. Beöthy Zsoltot, aki irodalomtörténész, színikritikus, esztéta, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a konzervatív szellemű irodalom és irodalomtudomány egyik vezető személyisége, és öt évig, azaz 1872-től 1877-ig a Rákosi (egykoron: „Kremsner”) Szidi férje. Fiuk nem kicsit lévén sznob, még azon is görcsöl, hogy apja nem a bihari, hanem a slováni Beöthyek közül való, az anyja sváb származását pedig – mi tagadás – egyenesen szégyelli. Ráadásul Rákosi Szidi, különc imázsát növelendő, civilben szinte rongyosan, fura szedett-vetett öltözetben jár. Sebestyén az öltöző folyosóján összefutott az excentrikus gönceiben érkező Szidi nénivel, majd a becsukódó ajtó mögül hamarosan éktelen sipítozás hallatszott. Valaki megkérdezte a buda-temesvári igazgatót, hogy ki visít odabent. Válasz: „A dzsentri anyja”.7

Amúgy Sebestyén családja is hovatovább egyet jelent a színész-, utóbb kivételes színigazgató dinasztiával, csak Beöthyhez hasonló pedigré nélkül. Mert nem véletlenül debütált az 1916. február 11-én 38. életévét betöltő Sebestyén Géza éppen Shylock szerepében Shakespeare A velencei kalmárcímű drámájában 1899. április 1-jén Pécsett, ami aztán Temesvárt is kiemelkedő szerepe lett. A nála három évvel ifjabb Jenő öccse már a bátyja vezette színház tagja mint kiváló táncos-komikus. A buda-temesvári direktor tizenöt évvel fiatalabb testvére, Mihály (Miksa) pedig ettől az évtől lesz tag.8 (Az 1895-ben született Dezső majd 1921-ben kezdi meg színészi pályafutását. „Dódi”, akárcsak Géza és Mihály, szintén színidirektori pályára lép. Így a magyar színháztörténetben egyedülálló lesz, hogy egyszerre három testvér vezessen különböző hazai teátrumokat. A negyedik fivér, Jenő tehát operettszínész, míg az 1885-ben született Béla – az egyetlen színházon kívüli – válogatott labdarúgó, az MTK-ban játszik.9)

A Sebestyén-fiúk édesapja Stern Zsigmond villamoskalauz – Géza fia imádja a papát, mindig mindenütt róla beszél. Kolozsváron egyszer még csak színészként volt hivatalos egy bankettre, ahol előkelőségek közé ültették. Az egyik megyei úr az iránt érdeklődött, hogy melyik Sebestyén-családból származik, és mi a címerük. A színész úri eleganciával, mint egy grand seigneur válaszolt: „Ó, mi a Sternek közül, a címerünk pedig zöld mezőben egy szakaszjegy.”10

*

Dr. Berkeszi István temesvári tanár 1916. március 23-án a következőket írta a naplójába:11

„Március 18-án megtartottuk a III. ellenőrző konferenciát. Tagadni nem lehet, de nem is akarja senki, hogy az ifjúság erkölcsi-fegyelmi tekintetben e tanévben az előzőhöz képest hanyatlott. […] Azóta ismét 3 tanulót (az V.-ből) kellett igazgatói megróvásban részesíteni, mert részint igazolatlanul mulasztottak, részint mert az osztályfőnökük tilalma ellenére mégis színházba mentek. A fegyelmi szabályok e durva megsértése miatt megérdemelték volna, hogy kitiltsuk az intézetből, de tekintettel kellett lennünk szüleikre, mert hisz hadbavonultak.Az ifjúság között elharapózott az igazolatlanul való óramulasztás, a cigarettázás, a kávéházak látogatása stb. […] Ez erkölcsi hanyatlás oka legfőképpen az, hogy március 15-ig 157 tanulónk atyja vonult be katonai szolgálatra, s gyermekeik otthon nélkülözik a szigorúbb atyai fegyelmet…”

Az állami főreáliskola igazgatójának bejegyzéséből arra is lehet következtetni, a Sebestyén Géza vezette társulat annyira jó, hogy egyes diákok még a kicsapás veszélyét is kockáztatják, csak hogy titokban színházba járhassanak. A népszerű színidirektor ráadásul hisz a zenés műfaj fontosságában s a magas színvonalú operett- és opera-előadások hatásában. Ifj. Johann StraussCigánybárócímű nagyoperettje ezért is kerülhetett színre. 

De nem csak ezért. Kacsoh Ponrácz János vitézéig a Cigánybáró volt „a” magyardaljáték, tárgya, vonatkozásai és magyaros zenéje alapján, de a keletkezése is érdekes: Strauss 1883-as pesti látogatásával függ össze, amikor a szerző A furcsa háború című operettjét vezényelte nálunk. Vele utazott harmadik felesége, Adéle Strauss is, akit a bécsiek „az operett Cosimájának” neveztek el, mivel odaadó rajongásán túl remek tanácsaival segítette férje művészetét, akárcsak Wagnerét a hitvese, Liszt Ferenc lánya. Liszt a „magyar cigányzenét” a romák eredeti, indiai gyökerű muzsikájának tartotta, erről írta A cigányokról és a cigány zenéről Magyarországon12című könyvét is, és régóta biztatta Strausst, hogy komponáljon magyar témájú színpadi művet. A harmadik Straussné pedig rávette férjét, hogy vegye fel a kapcsolatot Jókai Mórral. Az osztrák zeneszerző fel is kereste a magyar regényírót, és elbeszélgettek arról, milyen jó volna egy „magyar népélettel foglalkozó daljáték”. A komponista kért egy ilyen témájú szövegkönyvet Jókaitól, aki el is küldte a Szafficímű novellájából adaptált librettót, de az ebben a formában nem tetszett az ifjabbik Straussnak. Az ismeretlen szövegkönyvíró, aki az adaptációt elkészítette, nem nyújtott színpadi cselekményt, sok fantasztikus figurát írt bele, a hús-vér szereplőkkel ellenben adós maradt – állítólag „élők” helyett inkább egy hegedülő csontvázat kreált hozzá. Szerencsére a Keringőkirály nem sokkal azelőtt ismerkedett meg Schnitzer Ignác újságíróval mint híres Petőfi-fordítóval (aki egyébként más magyar írókat is rendszeresen fordított, így Csiky Gergely Jóslatát és A nagymamát). Schnitzer a „Saffi”-ból épkézláb librettót készített – mi több, párhuzamosan dolgoztak együtt Strausszal: a zeneszerzőnek elég volt a szöveg vázlata, ő máris bravúros zenét komponált hozzá. Így mire a versek is megszülettek, már kész volt a színpadi jellemzés zenedramaturgiailag kifogástalan partitúrája. Max Kalbeck, a bécsi fordító, író és kritikus korszakváltást vélt felfedezni a Cigánybáróban, ettől kezdve reménykedtek a szakemberek, hogy ifj. Strauss átáll az operaszerzésre.13

Igaz, a Theater an der Wien-beli ősbemutató előkészületei nem voltak épp derűlátóak. Feljegyezték, hogy a próbák során maga a mester sem bízott a sikerben, a színház direktora és Zsupán alakítója, a híres Alexander Girardi pedig még szkeptikusabb volt. Végül 1885. október 24-én mutatták be a Der Zigeunerbaron-t, Girardi „ordenáré” Zsupánjával, aki a kritikusok szerint is uralta az előadást. Girardi révén a káromkodó barbár sertéstenyésztő, aki a háborúban „viccesen” fosztogatja a halottakat – noha a komikum eszközeként magyaros akcentussal beszélt Bécsben és magyar jelmezben is jelent meg – valójában törzsökös „bécsi figurává” vált. Mikor a legelső magyar előadást Kolozsvárt bemutatják, a darabot Megyeri Dezső fordítja le a színpad számára úgy, hogy Zsupán szövegébe németes kifejezéseket, beszédmódot ír, így Girardi szerepe a magyar publikum szemében egy „elmagyarosodott sváb városlakó” lesz. Míg a bécsiek persze, a „tősgyökeres magyar”-t akarják látni benne. Egyik nemzet sem vallja a magáénak ezt a prosztó alakot.14

Zsupán nemzeti hovatartozásától függetlenül, a Cigánybáró nem csupán a bécsi premier után ért meg egymásután 87 előadást, továbbá aratott sikert pár hónappal később magyarul a budapesti Népszínházban is. Még Strauss életében 140 színházban mutatták be! 1903-ban pedig a Theater an der Wien-ben elérte a 300. előadást. 

Az időzítés nagyon is megfelelő. A „magyar cigányzene” európai elterjedése ebben az időben a Nyugat romantikus „orientalista” érdeklődéséből fakadt. Egzotikumot kerestek és találtak benne. Közkedveltségét bizonyítja, hogy majdnem minden romantikus zeneszerző komponált „magyar” táncokat és fantáziákat, amelyeket „cigány” zenészek ihlettek. Persze ami a nyugati romantika „orientalista jellegéhez” tartozott, az a magyar romantikában az etnográfiai helyzet okán sem ugyanaz, hiszen a cigányok századok óta a történelmi Magyarország lakói. Temes megyében is éltek és élnek. 

Azonban nem pusztán az eddig tárgyaltak miatt volt érdemes Sebestyén Gézának pont akkor és pont ott színre vinnie a XVIII. századi történetet. Dr. Berkeszi István 1900-ban kiadott Temesvár szabad királyi város kis monographiája című munkájában olvasható, hogy a török uralom alatt a magyarországi négy beglerbégség egyikének Temesvár lett a székhelye, így értelemszerűen a négyből egy vezérpasa itt lakott. A darab során kiderül, hogy a cigánylánynak tartott Szaffi igazából fejedelmi vér, az utolsó temesi basa leánya. S még egy komoly helyi vonatkozása van a daljátéknak, amit Jókai Mór hangsúlyoz, és amit a helytörténésznek is kiváló történelemtanár így írt le: „A Temesköz visszafoglalása nem jelentette egyúttal a magyarság győzelmét. […] a magyar nemzetiségnek, történeti tradícióknak, közjognak a török sem volt olyan ellensége mint az osztrák.” Kiegyezés ide vagy oda, Jókai Mór bizony az osztrákot kapzsi siserahadnak ábrázolta, amely föléli, elpusztítja még azt is, amit a törökök meghagytak…

Jókainál a történelmi háttér ugyanis allegorikus. Az ifjú Barinkay Sándor visszaérkezése, akinek apját az osztrák kormányzat politikai okból kiutasította az országból, de a sokat próbált fiatalember most kegyelmet kapott, félreérthetetlenül a szabadságharc hazatérő emigránsaira utal. Mert míg 1848/49 üldözött, külföldre menekült hősei ezer nyomorúsággal, megaláztatással és veszéllyel küzdöttek, az itthon maradt „császárhű” elemek beleültek a terror elől elmenekült szabadságharcosok javaiba, birtokaikba, no meg a hivatalokba, ravaszul megkaparintva mindent, amit csak bírtak. S tudjuk jól, hiába a dualizmus, a magyarok továbbra is „negyvennyolcasok” maradtak. Szekfű Gyula, a botrányt kavaró A száműzött Rákócziírója 1917-ben, Berlinben megjelent és nagy szakmai áttörésként emlegetett A magyar állam életrajza című „történelmi tanulmányában” le is írja majd, hogy a „nagyközönség” romantikus és liberális történeti illúziói rendületlenül tartják magukat, és a magyar tömegeket a „szinte gyerekesnek tetsző, színpadias történetszemlélet”15 jellemzi.

DOKUtazas1

 

A már említett helyi vonatkozások mellé a háború, a katonaság, a harctér aktualitása is hozzáadódik. Nem beszélve arról, hogy a színreállításhoz jó hangú és tehetséges színészek állnak rendelkezésre Temesváron.

Ifj. Barinkay Sándor igazi magyar nemes férfiú, a nemzeti karakter jellemvonásai – jók és kevésbé jók – egyaránt jellemzik. Szabadságszerető, férfias, önérzetes, bátor, szabadelvű, jóérzésű, gáláns, érzékeny, dacos; visszavág, ha megbántják, ellenben sérti a „férfiúi méltóságát”, ha akár származásban, vagyonban vagy magatartásban – akarva vagy akaratlanul – fölénybe kerül vele szemben egy … Természetesen ez egy tenor szerep. S miközben „élvezzük Kertész Vilmos gyönyörű csengésű lírai tenorját és színpadi játékát a zsúfolásig megtelt temesvári színházteremben”, érdemes egy pillantást vetnünk a buda-temesvári színtársulat saját színlapjára, mert Czakó Gyula rendezésében a szerepek imitt-amott eltérni látszanak az általánosan ismert megjelöléstől, s ennek nyilván oka van. Barinkay Sándor például elzüllött nemes. Szaffiját, a „cigánylányt” a színésznőnek is kiváló Pataky Vilma énekli, aki gyönyörű hangú, ragyogóan képzett szoprán-énekesnő. Amúgy a budai szezont beharangozó Színházi Életszerint: „Pataky Vilma egészen különös szubrett. Nagyszerű szubrett, fővárosi mértékkel is elsőrangú és csodák-csodája: olyan hangja van, hogy a Cigánybáróban Szaffit tudja vele énekelni. Viszont más darabokban ő a Buda és Temesvár Fedákja a mindenkori szubrett-szerepekben.”16A bariton szerep, Zsupán Kálmán, aki természetesen ravaszdi, kapzsi és hazudós, vagyis a „gazdag, bánátikereskedő” Herczeg Vilmos alakításában ellenállhatatlanul komikus. A színész még csak 33 éves, de tizenkét év múlva, a színpadra lépése 25. évfordulójának nagy szegedi ünnepségén majd nem véletlenül írja neki és róla Juhász Gyula:

„Ma téged illet dícséret, dicsőség,
Kit nem tört össze a nagy, szent robot,
Ki maga vagy az erő és a bőség
És minden kincsed nékünk áldozod.” 

Arzéna, Zsupán lánya a kitűnő Kovács Margit, aki ugyancsak szoprán. Alt viszont Szaffi nevelőanyja, Cipra vén cigányasszony, akinek a szerepében H. Reviczky Etelt láthatta a közönség. „Mirabella, Arzéna guvernantja” nem is lehet más, mint a csodás komika és remek epizodista, aki minden szerepét gondosan kabinetalakítássá formálja: az ekkor 53 éves Vágóné Margit. Tulajdonképpen Vágóné Berzsenyi Margit, egyenes ági leszármazottja a költő Berzsenyi Dánielnek és rokona a költőnő Dukai Takách Juditnak. De hogy ő nem az irodalmat, hanem a színpadot választotta, ahhoz jó példát mutattak szülei, hisz édesapja, Berzsenyi Károly színész, vidéki színigazgató és rendező, esetenként színműíró; édesanyja pedig Szakonyi Adél énekesnő. Vágóné férje szintén színész: Vágó István, aki a Sebestyén Géza vezette színtársulat helyettes igazgatója. Darabbéli férje, „Gróf Carneró, királyi biztos”: a bariton Ujj Kálmán, aki az újságírók szerint „rendkívül tehetséges és érdekes művész”. „Fiúkat”, azaz Ottokárt a társulat vezető bonvivánja, a még csak 27 éves Galetta Ferenc énekli-játssza, aki még Komjáthy idején tért vissza színésznek a szülővárosába – és nyilván mondani sem kell, a tenor Temesvár kedvence! Megérdemelten. Galetta Sebestyén direkciója alatt művészileg csak tovább fejlődött, és még jól is néz ki. 

Végül, de nem utolsósorban, a hálás „Gábor diák szerepében jelent meg Pajor Ödön rokonszenves, markáns egyénisége és zengett férfias, öblös baritonja”17– írja a Színházi Élet. Pajor Ödön egy évvel fiatalabb az igazgatójánál, és annak idején, amikor mindketten Kolozsvárt voltak kezdő színészek, egymásban emberükre találtak. Janovics Jenő szerint Pajornak, akit kollégái „Mózsinak” becéztek, Sebestyénnel sok tréfás szócsatája volt. Ujházi Ede is kedvelte: egy alkalommal Pajor olyan kártyapartnere lehetett – két másik ifjú társával együtt, közülük Horti Sándor már szintén a buda-temesvári társulat tagja –, aki a mester „kártyaveszteségéből” vehetett magának átmeneti kabátot.18Janovics igazgató úr szerint Pajor Mózsi nagyon különös ember, akihez a kollégái is felemásan viszonyulnak. „Szeretik, mert mulatságos a társaságban, ötletes és alapjában jószívű”, de Kolozsvárt gyűlölték is, mert olyan „monsieur Sans Gene”, a társulat „enfant terrible”-je lett. „Gúnyolódott, pletykázott, és mindenkivel szemben szókimondó volt. Kedve telt abban, hogy mindenkinek kellemetlenséget mondjon. Nem rosszindulatból tette, már ez volt a természete. Csípős megjegyzései szájról szájra jártak. De amellett a tehetségnek nem volt különb hódolója, mint ő. Önzetlen, szolgálatkész barátja kollégáinak. Csak a nyelvét nem tudta fékezni.”19Janovics úgy emlékszik rá a kolozsvári időszakából, hogy „úgy az operaelőadásokban, mint játékkészsége folytán a drámákban és operettekben is nagy hasznára volt az együttesnek. Hatalmas, széles skálájú hangja volt, amely a basszustól a magas baritonig terjedt, de nem volt meg a csengése, a vivőereje s ezért énekének sohasem volt zavartalan sikere.” Tíz évvel később ellenben a Színházi Élet, de a többi kritikus is azt írja Pajor Ödönről: „nobilis, nemes, meleg tehetség, akinek férfias megjelenése, kulturált baritonja, imponáló énektudása és szárnyaló magyaros svungja az ország bármely színpadán megállhatja a helyét.”20

Így a Népoperában is, akárcsak Kertész Vilmos, valamint a Cigánybáróban nem szereplő, jó értelemben vett ripacs, Horti Sándor és a hatalmas baritonnal, nagy énektudással rendelkező Róna Dezső, ők ugyanis korábban mind a négyen az 1915. május 15-én megszüntetett állandó népoperai társulat tagjai voltak. Ez Magyarország legnagyobb befogadóképességű színházépülete az akkori Tisza Kálmán téren.21 1911. december 8-án adták át, akkor 3167 nézőhellyel. A Népopera Részvénytársaság megbízásából a terveket a szecesszió mesterei, Jakab Dezső, Komor Marcell és a Kolozsvárról a Nyári Színkör első tervezőjeként ismert Márkus Géza készítették. A telket a székesfőváros szigorú elvárásokkal, ötven évre ingyenesen adta át a részvénytársaságnak. A megállapodás része volt többek között, hogy állandó szerződött magyar színtársulattal működjék, az előadások nyelve csak magyar lehet, előre meghatározták a külföldi vendégjátékok számát és jellegét is, és külön figyelmet kellett fordítani a magyar szerzők műveinek bemutatására. A színház elképesztően rövid idő, 9 hónap alatt készült el. A színpad 14m széles és 8,5m magas, tágas hátsó térrel és a kor legmodernebb színpadtechnikai eszközeivel ellátva. A színpadtér még orgonával is rendelkezett. A színházba belépő előbb egy nagy fogadótérbe érkezett, a puritán nézőteret pedig csak Pór Bertalan nagyméretű freskója díszítette, a világítás pedig 40 000 gyertyafény erősségű volt.

Az első igazgató, Márkus Dezső igényes szolgáltatást ígért az óriási nézőtérre jegyet váltóknak. A belépők ára töredéke volt az Andrássy úti intézménynek: a legjobb helyekre 3 koronáért, az első emeleti erkély utolsó soraiba 50 krajcárért lehetett jegyet kapni. Három éven belül a társaság a jegyárakat nem emelhette. Operett-, opera-bemutatói, a színvonalas vendégjátékok és hangverseny-sorozatok egyaránt csodálatos élményt nyújtottak potom pénzért. A „népopera” gondolata szintén gyönyörű, de egyfelől a színház művészi fejlődésének lehetőségét megszakította a háború kitörése, másfelől egy ekkora hodályt megtölteni még fillérekért sem lehet, pláne Wagnerrel, folyamatos működtetése pedig gazdasági nonszensz. Úgyhogy nem csupán a Népopera eredeti koncepcióját kellett hamar feladni, de a részvénytársaság három év múltán kénytelen végleg bedobni a törülközőt. Fél évvel később a főváros élt a jogával, és átvette a színházat. Az új ügyvezető igazgató Márkus Jenő tanácsos lett. A repertoár nem sokban különbözött a korábbiaktól, de önálló társulat hiányában csak vendégjátékokra építhettek.

DOKUtazas2

Sebestyén Géza mint Lucifer Az ember tragédiájában (OSZK Színháztörténeti Tár)

Sebestyén Géza nagyszerű (ma úgy mondanánk) „menedzserigazgató”, aki pontosan tudja – hisz az előző nyárutón már saját bőrén tapasztalhatta –, hogy a budai közönség, még ha a színkört a Horváth-kertben (hála Krecsányinak) „FővárosiNyári Színház”-nak nevezi is, körülbelül olyan, mintha Temesvár külvárosában lakna.22Márpedig Sebestyén nem azért hagyta ott fővárosi nagy sikerei színhelyét, jó barátait, szerepeit, kávéházi asztaltársaságait, és költözött el a Bánát fővárosába, hogy a szó szoros értelmében „vidéki” színigazgató lehessen. A budapesti lapokban gyéren felröppenő hírek egy-egy temesvári bemutató sikeréről vagy némely jó sztori a Színházi Életben nem elégítheti ki az ambícióit. Úgyhogy gondolt merészet és nagyot, és – közvetlenül a budai szezon előtt, reklám célból is – a Népopera fővárosi vezetőségével meghívatta buda-temesvári társulatát vendégszerepelni Pestre!

A vendégjáték – a narancssárga alapú és mindenekelőtt a legújabb bemutatót grafikusan kidomborító színlap tanúsága szerint – 1916. május 5-én este fél 9-kor kezdődött a Népoperában, éspedig a Cigánybáróval. Strauss és egy vidéki társulat, amely ráadásul egy hét múlva már Budán játszik és onnantól egész nyáron – hát nem mondható, hogy a nyáriasan kellemes májusi estén táblás házat vonzott. Azért ha a fél kisvárosnyi nézőtér nem is telt meg, egész jó ház volt. Főleg ahhoz képest, hogy a budapesti színházrajongó mennyire másként áll a fővároson kívüli magyar színészethez. 

Különösen az 1644 személyes földszint első sorai népesedtek be a magyar színházi élet notabilitásaival, hiszen az „itt-hagyott” kollégák igazán kíváncsiak voltak arra a Sebestyén Gézára, aki alig egy évi direktorkodás után egy „kétségkívül vidéki jellegű színházzal” már a főváros elé mer állani. Viszont az is elterjedt, hogy a temesvári városi tanács máris, magától és minden pályázat mellőzésével, Sebestyént bízta meg a színház további néhány éves vezetésével. Szóval: szakmai oldalról élénk várakozás előzte meg azt az estét, amelyen a temesváriak a Népoperában bemutatkozhattak. De lett is nagy meglepetés…

Amikor felment a függöny, kiváltképp a neves írók és színészek impozáns szigetén kezdtek el nagyon figyelni. Ők a Sebestyén munkájára koncentráltak, míg a „civil” publikum nyilván a Cigánybáróra volt kíváncsi. És amikor Sebestyén művészei elkezdtek játszani, mind forróbb és forróbb lett a hangulat… 

„Már öt perc múlva megvolt az este sikere. Az előadás pompásan gördült, a színészek kitűnően játszottak és énekeltek, de ami ezenfelül különösen fontos: egy egységes és kitűnő vezetés nyilvánvaló ereje ragadott magával mindenkit, aki a színpadra a mesterséghez való értés kritikájával nézett. Mikor az első felvonás után lement a függöny, a tetszés, sőt elragadtatás viharosan spontán tapsa hangzott fel. Sebestyén Géza ebben a pillanatban nyerte meg azt a nagy tétet, amelyet ezelőtt egy évvel a szilárd és erős ember hitével vetett a játékba. Mikor a tapsok végre elhallgattak, a földszinten irók, kritikusok, színészek meglepett és örvendező arccal siettek egymás felé: 

‒ Ezek nem »vidékiek«”. Ez egy fővárosi színvonalú társulat. 

Másnap a sajtó ugy emlegette ezt az előadást, ahogy még kevés színházi meglepetést. Az elragadtatás meleg mondatai csak úgy tódultak egymásra a dicsérő cikkekben és a Népoperában vendégszereplő »vidékiek« egyszerre csak úgy divatba jöttek, mint akármilyen pesti színház. Különösen mikor napról-napra vágta ki az új trompfokat és egy héten belül például két eredeti nagy bemutatóval licitált rá eddigi sikereire Sebestyén.”23

Következő este, azaz szombaton, ugyanebben az időpontban Oscar Straus Bájos ismeretlencímű operettjét láthatta a most már nagyobb számban érdeklődő közönség. Vasárnap pedig két előadást: délután fél négykor kezdődött a népszerű Jarmer–Buchbinder-mű, Az erdészleány, este pedig a nagy dobásnak szánt premier. Harsányi Zsolt fordításában, Egyszer volt…címen, Kollo és Bredschneider zenéjével valamint Bernauer és Schanzer szövegével a temesvári Sebestyén-társulat mutatta be azt a „Wie einst in Mai” énekes játékot, amely Berlinben már 300-szor aratott sikert. Az új bemutatót kedden, május 9-én és a következő napokban többször is eljátsszák még.

A Népoperából Sebestyén Gézáék a rendkívül sikeres vendégjáték-sorozatot követően persze átvonulnak ósdi, kényelmetlen budai hajlékukba, a Krisztinavárosba, de ezt az átvonulást a Népopera megbízott igazgatójának és a főváros színházi tanácsosának alábbi köszönő levele kíséri, amelyhez a temesváriak utolsó népoperai előadásán egy hatalmas babér-koszorú is tartozik, szalagján a főváros színeivel:

„Igen tisztelt Igazgató Úr! 

A buda-temesvári színtársulatnak a Népoperában rendezett vendégjátékai a mai napon véget érvén, a szinház fővárosi vezetősége nevében őszinte köszönetet mondok Önnek és a vezetése alatt működő társulat minden egyes tagjának a vendégjátékok során tanúsított, odaadó lelkesedéssel teljesített művészi munkájukért. 

A buda-temesvári társulat itteni vendégszereplésével újabb es fényes tanúságát szolgáltatta nemes művészi törekvéseinek és öregbítette azt a kiválóan jó hírnevet, amelyet a főváros másik színházában: a budai színkörben alapozott meg. 

Őszinte örömömre szolgált, hogy önnek és t. társulatának — ha csak rövid időre is — a Népoperában hajlékot adhattam. 

Kiváló tisztelettel 

készséges hive 

Márkus Jenő m p. tanácsnok.”24

A buda-temesvári társulat Fővárosi Nyári Színházbeli szezonjának beharangozóját – a társulat részletes bemutatásán túl – így folytatja a Színházi Életmár korábban többször fellapozott száma:

„Most aztán Budán van a büszkeség sora. Máskor Buda »Előzetes szinházi jelentés« cimen kapta meg az első plakátját annak, hogy a Krisztinában színjátszás kezdődik. Most ez az előzetes szinházi jelentés egy olyan fővárosi vendégszereplés volt, amelyből a budaiak éppen eléggé tisztában lehetnek vele, milyen szinházi szezon vár rájuk az idei nyáron. Az előzetes szinházi jelentésnek ennél snájdigabb, hatásosabb és kitűnőbb beállítását eddig valóban nem volt alkalmunk ismerni. Soha üzletember ne kívánjon jobb reklámot, mint amilyet a budai színjátszás számára a népoperai esték jelentenek. 

Ezek a népoperai esték megmutatták és most már néhány budai este is megmutatta, hogy milyen társulata van az idén Budának és Temesvárnak. […] 

DOKUtazas3

 

A színházi vezetőség aztán igazán érti a dolgát. A főrendező, Czakó Gyula, olyan rendező-talentum, hogy Beöthy László máris szerződtette rendezőnek ősztől kezdve. Simándi, a karmester elsőrangú dirigens és imponálóan nagy-tudású muzsikus. Vágó István, a kitűnő helyettes igazgató és Róna Valér, az agilis, ötletes titkár, csalhatatlan ízléssel és hozzáértéssel vannak segítségére Sebestyén Gézának a vezetésben. 

Nagyszerű gárda dolgozik itt hittel, lelkesedéssel és a lelkes és tehetséges emberek élén Sebestyén Géza áll, mindnyájuk között a leglelkesebb és legtehetségesebb. Nem véletlen, hogy társulatának ő a direktora. Ha a társulat új igazgatót választana köztársasági alapon, az is ő lenne, mert ott a helye. 

Azaz, hogy nem is ott a helye. Sebestyén Gézának, mint színigazgatónak, a Duna másik partján van a helye.” 25

A jobbnál jobb zenés színpadi premierek mellett, színházvezetői elveihez híven, Sebestyén Géza tovább folytatja a kortárs magyar színműírók színpadhoz segítését, az új magyar darabok sorozatát. A nyár egyik slágere a Hivatalnoklány, amelyet 1916. augusztus 2-án mutatnak be. Szerzője Ráskai Ferenc, a Pesti Hírlapszínházi rovatának szerkesztője. 

A színdarab főhőse az emancipáció és a terjedő gazdasági válság korában mind népszerűbbé váló dolgozó nő, aki – a kialakulóban lévő színpadi séma szerint – rendszerint ki van téve ugyan a munkahelyi zaklatásoknak, a férfi jogú társadalom mizériájának, viszont eközben biztosan rátalál egy olyan vezérigazgatóra vagy más remek pozícióban lévő férfira, aki beleszeret a nemes, tiszta, önérzetes, érzelmes és mindenekfelett tisztességes leányzóba, s aki a szorgalmas és szépséges, ám feltétlenül szegény kisasszony erényeire törő pimaszokat megbünteti, végül pedig elveszi a leányt feleségül – megosztván vele a boldogságát és nem elhanyagolható vagyonát. A hivatalokban dolgozó gépíró és adminisztrátor kisasszonyok ezreinek a vágya és reménye kel ilyenkor életre a színpadokon, illetve hamarosan az 1920-as, még inkább a 30-as évek filmvásznain. Ez a téma kapásból népszerűbb lesz, mint a régebbi operettek tartalma, hiszen a mind több női alkalmazott számára egy „vezér” íróasztalközelben konkrétabb vágyálom, mint egy herceg vagy a kihalóban lévő fajhoz tartozó ifjú királyfi (pláne fehér lovon, hisz a háború a lovakat is besorozta).

Ráskai jól ráérzett erre a közönségigényre, amikor egy olyan korábbi alakja köré formált színdarabot, mely epikus formában először a Pesti Hírlaphasábjain megjelenőTiszta pénz című novellájában tűnt föl, majd az Asszonyi balsors című kötete élén, hogy azután még a Mozgó-könyvtárcímű vasúti könyvtár egyik füzetében is „kellesse magát”.26A kivételes mennyiségű bevétel pedig azt bizonyítja, hogy a prototípus a budaiaknak bizony kellett. De a nyári műsor Hivatalnoklányának „téli” sikeréhez valószínűleg erősen hozzájárul, hogy Bot, a Wexler bankár feleségére ráunt és a gépírólányt „zaklató” osztályvezető szerepében a közönség viszontláthatja a temesvári direktor urat is a színpadon. Márpedig Sebestyén Géza közkedvelt színész Budapesten (is). Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a „hivatalnoklányból” varrónővé, illetve Hiday bankvezér (Bársony Aladár) szerelmévé, végül a nejévé avanzsáló Magda megszemélyesítője, a bájos és ifjú Molnár Aranka igen tehetséges színésznő. Ahogy mellettük pazar a teljes szereposztás.

Színházi Élet 1916. október 8-tól október 15-ig aktuális „Népopera”-száma Beöthy Lászlót köszöntötte abból az alkalomból, hogy az 1916/17-es évadra egy harmadik fővárosi színházat is kibérelt. Épp azt a Népoperát, ahol májusban ugyan csak rövid ideig vendégeskedtek a buda-temesváriak, de annál nagyobb sikerrel. Őket ebben a lapban kis suta versike búcsúztatta, imígyen:

Reggel: Sebestyén társulata Temesvárra költözött 

És Budán 

Délután 

Szekrénybe kerültek a könnyű ruhák 

És mindenki télibe öltözött. 

Sebestyén Gézáék budai szezonja két kortárs magyar színmű bemutatásával zárult. A legutolsó az évadban a Horváth-kertben Ozorainé Kálmán Margit Annacímű darabjának premiere. Ozorainé irodalmi munkássága már ismert Magyarországon, kiváltképp Skála címú könyvdrámájával hívta fel magára a figyelmet.

Az 1916-os budai évad utolsó premierjét megelőzően pedig majd egy héttel, Bársony Aladár rendezésében és főszereplésével színre került a Krisztinavárosban Földes Artúr Kegyelmes Hamupipőkéje is. Ez esetben túlzás volna „ősbemutatóról” beszélni, hisz a magyar szerző magyar darabjának magyar nyelvű bemutatóját már több német nyelvű színre állítás előzte meg. A darabot Gräfi Loricímen a bécsi Stadt-Theaterban és a prágai Neues Deutsches Theater színpadán játsszák, s a hamburgi Stadt-Theater-ban és a prágai Smichow-Theaterban készülnek bemutatni, az utóbbiban cseh nyelven. Eredetiben a Kegyelmes Hamupipőkeszeptemberben a budai teltház előtt ugyancsak nagy sikert aratott. Bársony Aladár mellett Étsy Emilia, Horti Sándor, Markovits Margit és a direktor öccse, Sebestyén Mihály játsszák a főszerepeket.27Témája a kor „legújabb” vágyainak, illetve mindenkori félelmeinek kombinálása, még az operett világa és a XIX. századvégi társadalmi vígjáték erőltetett megoldása mentén, a Hivatalnoklányt megelőző szemlélettel. Sebestyén Gézáék a több magyar színház által korábban visszautasított Földes-darab temesvári bemutatójával nyitják az 1916/17-es téli évadot is…

*

A mind drámaibbá váló általános helyzet mit sem változtat Sebestyén Géza társulatának növekvő népszerűségén. Ugyanolyan sikeresek Temesváron, akárcsak a Horváth-kertben, Budán. A társulat összetétele továbbra is a „mintaigazgató” tehetségét dicséri: remek színészeket szerződtet le, minden műfajra és szerepkörre kiváló művészek állnak rendelkezésre. Az igaz, hogy a vidék legjobb bonvivánja, Galetta Ferenc és a kitűnő táncos-komikus, Sebestyén Jenő 1917 nyarán játszik utoljára a társulatban, ősztől mindketten a Beöthy vezette Városi Színház tagjai lesznek, de azért van kivel betölteni az ő helyüket is, továbbá jöttek új, tehetséges fiatalok. 

Sebestyén Géza másik testvére, Miksa, a 24 esztendős közkedvelt, rokonszenves drámai színész persze marad. S a bátyja igazgatói minőségben Temesvárra hódította Dióssy Nusit is, aki pedig országosan népszerűvé vált már a Vígszínházban, mikor egy egész évadon át énekelte a Zsuzsi kisasszonyt, vagyis Kálmán Imre ama daljátékának címszerepét, amelyet még a boldog békeidők legvégén, az Éljen a szerelem!mel párhuzamosan komponált. „Dióssy Nusi a temesváriak kedvence télen, a budaiaké nyáron és az ő kedvéért megy a Csikágónak nevezett városrészből is egy sokszor hallott régi operettet újra megnézni a pesti polgár” – ahogy a Színházi Élet1917-es „Buda-temesvári társulat” száma írja.28Fiatal prózai hősnőnek Sebestyén Géza kettőt is választott a Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában frissen végzett színésznők közül. Regős Mária A boszorkányban debütált és „kulturált beszélőművészetével, nemesen átgondolt játékával” hívta fel magára a figyelmet; míg Zala Lilinek, egy előkelő Váci utcai ékszerész leányának szépen zengő orgánuma, plasztikus megjelenése és mozdulatai jelentenek színpadi előnyt, melyek Temesváron először Aboszorkányban és a Vörös talárban érvényesülhetnek. 

A régebbi társulati tagok közül végre megtudhatjuk, hogy eddig a férje neve mögé bújt Ujj Kálmánné kit is rejt valójában: Ujjné Dinnyési Juliska tudniillik az egyik „legsokoldalúbb színésznő, minden szerepet tud és mindenben kitűnő, legyen az tragédia, vagy vígjáték. Külön híressége, bogy Romeo és Juliá-ban Sarah Bernhardt példájára nem Júliát, hanem Rómeót játszotta már. Ő volt az első magyar női Romeo és ebben a szerepében is kitűnő volt.”29A Színházi Életinformációját egy csöppet azért korrigálnám, ugyanis a legelső női Romeo magyar színpadon – még jóval a francia tragika fiúszerepei előtt – Déryné volt. Igaz, ő Bellini „daljátékában” alakította a „Montague gróf”-ot, például a jutalomjátékán Kolozsvárt, 1839. október 2-án.30

Sebestyén Géza ügyes menedzseri fogással vonultatja fel teljes társulatát az 1917-es budai szezon kezdetén is, amikor „az első hét műsora izelitőt adott a változatosságból: kilenc előadáson kilenc különböző darab került szinre. Volt köztük operett, népszínmű, klasszikus tragédia, opera, vigopera, modern dráma, vígjáték és mindegyik stílusosan, kerek, tempós előadásban a legjobb hatással érvényesült.”31A buda-temesvári társulat állandósult fővárosi népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a Színházi Életegy másik helyzetjelentése:

„Egyelőre ez az újság Budán és hogy a darabok rendezése és kiállítása sem lesz érdektelen, arra biztosíték a két rendező: a prózai daraboknál Bársony Aladár, az énekeseknél Tihanyi Vilmos, akik már eddig bizonyságát adták, hogy ebben a szűkös háborús világban is képesek érdekes színpadi feladatok megoldására. 

Addig is, amíg a társulat elkészül az új darabokkal, a fővárosi szinházak műsorát játsszák állandó táblás házak mellett. 

Benyit az ember a színházba kedden. Zsúfolt ház. A szinlapra szalad a szem, s aztán megszólal a látogató: 

- Érthető, hisz egy kedves vígjáték megy ... 

Benyit az ember a színházba csütörtökön ... Zsúfolt ház. A szinlapra szalad a szem s aztán megszólal a látogató: 

- Érthető, hisz operát játszanak ...  Benyit az ember a színházba szombaton. Zsúfolt ház. A szinlapra szalad a szem s aztán megszólal a látogató:

- Érthető, hisz operettet játszanak...”32

Bár Sebestyén előre soha nem ismerteti az aktuális terveket, a szezonkezdeti beharangozó úgy véli, hogy többek közt lesz „egy impozáns Shakespeare-ciklus a nyár folyamán Budán, amelyen Romeo és JuliaA velenceikalmárIII. RichárdOthelloHamletA szentivánéji álom,MacbethLear királykerülnek előadásra.”33Ez a sorozat azonban egyelőre csak az újságíró képzeletében létezik. Viszont több más premier mellett Sebestyén színre állíttatja Ráskai Ferenc Budai ház című legújabb darabját, ismét Molnár Aranka, a „Hivatalnoklány” főszereplésével. A színész-direktor pedig ezúttal Földes Imre Hivatalnok urak című darabjának „Barna Gábor” szerepében jeleskedik – úgy látszik, amióta színigazgatóként maga is „hivatalnok” lett, a színpadon sem akar megválni ettől a szerepkörtől…

Mindenesetre nem lehet könnyű a kétéltű társulat egyetlen tagjának sem, kiváltképp a direktor úrnak, hisz Temesváron és Budán egyhuzamban játszaniuk kell, nyáron sem tudnak kikapcsolódni, elutazni máshová. Talán paradox, de Sebestyén Géza gyerekei a városból (Temesvárról) minden évben a jó budai levegőre jönnek nyaralni. Annak azonban egyáltalán nem örvendenek, hogy direktor apukájuk ritkán lehet velük, hisz ilyenkor is kora reggeltől késő estig dolgozik – ahogy Sebestyén Gézáné panaszolja egy interjúban:

„‒ Elmegy hazulról reggel. Dolgozik a színháznál kettőig a színpadon. Akkor hazajön ebédelni, leteszi a kanalat és rohan vissza a színházhoz, dolgozik estig az irodában. Csak amikor a második fölvonás szünetje után betódul a közönség a nézőtérre, akkor veszi a kalapját, jön vacsorázni, attól kezdve a családjáé.”34

Különösen akkor nehezedik tovább Jolán asszony családi élete, amikor a férje az eredeti hivatását is gyakorolja. A színházba járók ugyanis imádják a színész Sebestyén Gézát a színpadon is. 

DARVAY NAGY ADRIENNE

*A fejezetek Darvay Nagy Adrienne Harcias készület – a s(z)íneken túl munkacímű publikálatlan könyvének kéziratából származnak, amely 2014. I. félévében. a NKA Szépirodalmi és Ismeretterjesztés Kollégiuma alkotói támogatásában részesült.

JEGYZETEK

1Janovics Jenő: A Hunyadi-téri színház,Korunk Baráti Társaság Komp-press Kiadó, Kolozsvár, 2001.67.

2Sebestyén Géza vallomása a Temesvári Hírlap 1927. december 25-i számában olvasható: idézi Pongrácz P. Mária: Bánság és Erdély legnagyobb magyar napilapja, in: Nyugati Jelen, 2002. november 20.

3Színházi Élet, április 16-tól április 23-ig, 1916/16. 19. 

4Alpár Ágnes: Az operett titkait tanította a Városi-ban, NOL, 2003. 02. 11. 

5Balogh István: GYÓNI GÉZA szibériai életrajza, szerző kiadása, Budapest, 1927. 152.

6L.Színházi Élet, V. évfolyam, augusztus 13-tól augusztus 20-ig, 1916/27. .

7Kellér Andor: Bal négyes páholy, Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1960. 376. 

8Az 1893-ban született Sebestyén Mihály (Miksa) a két világháború közti időszak kiemelkedő jelentőségű és színvonalú igazgatója volt. 1915-ben végezte a Színiakadémiát, és Miskolcra szerződött. 1916-től 1918-ig Temesvárott, a következő évadban Marosvásárhelyen játszott, ahol ő lett az állandó jellegű színház első művészeti vezetője.

9Lásd Alpár Ágnes: i. m.

10Kellér Andor: i. m. 376.

11KATAKLIZMA – Berkeszi István első világháborús naplója. (Temesvár, 1914. június 28 – 1918. október 27.) Válogatás. Bevezette, válogatta és jegyzetekkel ellátta: Marosvári Attila, Békéscsaba, 1989. 61‒62. pp.

12Des Bohémiens et de leur musique en Hongrie, Párizs, 1859; a magyar nyelvű kiadás Pest, 1861.

13 Gál György Sándor–Somogyi Vilmos: Operettek könyve, Zeneműkiadó, Budapest 1976. 178‒179. pp.

14 Batta András: álom, álom, édes álom…,Corvina Kiadó, Budapest, 1992. 103‒104. pp.

15Lásd Szekfű Gyula:A magyar állam életrajza, Maecenas Könyvkiadó Kft. 2008. 

16A budai szezon,Színházi Élet, május 28-tól június 4., 1916/22. „Buda-temesvári szám”

17Sebestyén Géza társulata,Színházi Élet, május 14 – május 21., 1916/20. 19. pp.

18Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház, 99‒100. pp.

19Janovics Jenő: A Hunyadi téri színház,65‒66. pp.

20A budai szezon,  Színházi Élet,május 28-tól június 4.,1916/22. „Buda-temesvári szám”

21 A mai Erkel Színház, Budapest, VIII. kerület, II. János Pál pápa (korábbi Köztársaság) tér 30. szám alatt található.

22 Ráskai Ferenc: A budai forradalom, in: Művészeti Almanach, szerkeszti Incze Sándor, a Színházi Élet kiadása, 1919. 122.

23 A budai szezon, Színházi Élet, . május 28-tól június 4., 1916/22. 2‒4. pp. „Buda-temesvári szám”

24 A főváros Sebestyénhez, Színházi Élet, 1916. 21. sz. 12. pp.

25 A budai szezonSzínházi Élet, május 28-tól június 4., 1916/22. 4‒6. pp. „Buda-temesvári szám”

26 Ráskay Ferenc: Néhány szó a „Hivatalnoklány”-ról, Színházi Élet, V. évfolyam, augusztus 13-tól augusztus 20-ig, 1916/27. , 2‒3. pp. 

27 Budai magyar bemutatók, Színházi Élet, V. évfolyam, szeptember 24-től október l-ig, 1916/33. 25. pp.

28 Sebestyén társulatánál, Színházi Élet, VII. évfolyam, 1917. június 3-tól június 10-ig 1917/23. „Buda-temesvári társulat”-szám, 

29 Uo.

30  Darvay Nagy Adrienne: A mesebeli szentmadár. Képek a kolozsvári hivatásos magyar színjátszás 200 éves történetéből, Héttorony Könyvkiadó, Budapest, 1992. 33.

31 Színházi Élet 1917/23. „Buda-temesvári társulat” szám

32 Mi újság Budán?, Színházi Élet, VI. évfolyam, június 17-től június 24-ig. 1917/25. 8‒9. pp.

33 Színházi Élet 1917/23. „Buda-temesvári társulat”-szám

34 Három eredeti bemutató a Budai Színkörben Színházi Élet 1918/26. 1918. június 2-től június 9. 13.

 

NKA csak logo egyszines

1