Évad eleji villáminterjú Fesztbaum Bélával

 

Ibsen Rosmersholmját, amely most kezdi meg második évadát, a Rózsavölgyi Szalonban állítottad színre úgy, hogy a főszerepet, Johannes Rosmert magad játszod. Többször nyilatkoztad, kedves darabod. Honnan a kötődés? 

Azóta foglalkoztat, hogy a Radnóti Színházban fiatal főiskolásként Valló Péter rendezésében megnéztem. Ez az értő és jó rendezés olvasta el nekem a darabot. Szeretem, ahogy Ibsen érzékeny tehetséggel megmutatja hogyan hatnak egymásra a magánélet bűnei, döntésképtelensége és a közéletben vállalt szerepek. Mindezt megspékelte sejtelmes norvég misztikummal (fehér lovak, a halottak visszajáró szelleme). Szeretem azért is, mert az Ibsen-kánonban nincs benne. Amikor Zimányi Zsófia (a Rózsavölgyi Szalon igazgatója – a szerk.)lehetőséget adott rá, hogy a Molnár-est után a tavalyi évadban újra dolgozhassam a Rózsavölgyi Szalonban, ezt a darabot ajánlottam. Intimitását tekintve igazi kamaradarab, először mégis megijedt, mert nem szokott klasszikusokat, pláne Ibsent játszani, aztán annál nagyobb szeretettel támogatta. 

A kritikák hangsúlyozzák az előadás közvetett, de erős közéleti vonatkozását. Saját nézői élményem az emberi kapcsolatok dominálását mutatta. Szerinted hogy van ez?

A premier áprilisban volt, a magyarországi országgyűlési választások előtt két nappal, erős rezonanciával a politikai csatározásokra, ami persze nyár elejére sem múlt el. Az előadás megtalálva saját súlyát és struktúráját, mostanra talán mégis jobban hajlik a magánéleti szál felé. De szándékom szerint továbbra is fontos az, hogy a kettő találkozzon, és persze előadása is válogatja. 

Milyen dramaturgiai módosításokon esett át a szöveg?

Ez egy terjedelmes, négy felvonásos XIX. századi társalgási darab, eredeti formájában ma előadhatatlan.  Deres Péter dramaturg barátom elkészített egy első húzott változatot Kúnos László értelmes és jól mondható mai szövegéből, ezt én finomítottam. Körülbelül negyven oldalt húztunk, többek között a XIX. századi beszédstílus cikornyáit, a visszakérdezéseket. A vezérszál adta magát, motívumot és szereplőt nem hagytunk ki. A cél az volt, hogy az első két és a második két felvonást egyben tartsuk kétszer egy órába sűrítve. 

Ritkán játszott darab a Rosmersholm, mégis úgy adódott, hogy szinte egyszerre került színre a Rózsavölgyiben és Kolozsvárott. A fényképek alapján  extrém, elvont Andriy Zholdak rendezése. A tiéd hagyományosabb. Mit gondolsz erről?

Mi ragaszkodtunk a hagyományosabb színrevitelhez, én ilyennek képzeltem el, és a szalon közönségének nem is próbálkoznék bonyolultabb, extrémebb megfejtést adó verzióval, fel sem merült. Ibsent magát, a darab motívumait, a társalgási drámához való igazodást tekintettem fontosnak. 

Milyen ez a Johannes Rosmer? Mit jelent színészi pályádon ez a szerep?

Ez az ember középkorú, 43 éves értelmiségi férfi – természetesen fontos alakítás a pályámon. Nem szerettem volna pompőz alakot formálni, hanem inkább esendőt és önzőt. A másokon való átgázolásból tart tükröt a nézőknek. Két nő hal meg mellette, a felesége és egy föl nem vállalt, eltitkolt szerelem, Rebekka, csupán azért, mert szeretné magát megvalósítani. Ez Rebekkára is jellemző, csak ő mer áldozatot vállalni a férfiért. Szeretem ezt a szerepet, szeretem játszani a folyamatot, ahogy rájön, mi történt a múltban, próbálja leplezni önmaga előtt is a hazugságot. Ibsen alaposan térképezte fel ennek a narcisztikus fickónak a lélektani folyamatait és pszichológiáját, és azt, hogyan hatnak egymásra Rebekka Westtel. Különösen izgalmas ez egy ilyen nagyszerű kolléganővel, mint Láng Annamária. 

Egy alternatív színésznő és egy kőszínházi, vígszínházi színész között mitől működhet a „magic”?

Kár különválasztani a krétakörös, alternatív szférában dolgozó színészt a páholyok, a zsöllye népének játszó színésztől. Van egy mezsgye, amely az előadás alapvető irányvonalaiban való megegyezéssel létrejön. Megbeszéltük, milyen típusú lesz az előadás, majd ugyanazt gondolva, úgy próbáltunk egy-egy jelenetet, ahogy mi szeretünk próbálni: az alak igazságát keresve, bátran rákérdezve egy-egy helyzetre, egymással játszva, nem a fiktív közönséggel vagy saját magunkkal a szöveget felmondva. Annamari egy igazi játszótárs, kiváló színésznő, kiváló partner, akinek a mindenkori színházi feladat a fontos, azzal hogyan tud találkozni. A szereposztással célom volt, hogy a Budapesten mostanában nemigen látható színésznőt visszaadjam a közönségnek egy hozzá méltó jelentős szerepben. Rebekka West a századforduló jelentős színésznőinek hőn áhított lexikonszerepe volt, vágytak rá, hogy ezen keresztül megmutathassák magukat, mint Eleonora Duse vagy Ida Aalberg. Azt gondolom,  ez a szerep Annamarinak is fontos állomás a pályáján – hogy eljátszotta és így játszotta el.

Rosmerholms

Láng Annamária és Fesztbaum Béla – Rosmersholm, Rózsavölgyi Szalon (fotó: Éder Vera)

Milyen kihívások elé állított ez a rendezés? Hiszen rendezted, játszottál is benne, egy klasszikus, megírt darab.

Minden feladat más, mindig elölről kell kezdeni. Természetesen kialakul valamiféle gyakorlat vagy munkamódszer az évek során. Nagyon sok munkát fektettem a felkészülésbe, tudtam, hogy kevés időm lesz ezt a nem könnyű darabot megtanítani a színészkollégáknak. Nyitottan és nagy alázattal vágott neki mindenki a feladatnak. Úgy érzem, a legnagyobb kihívás, az egyszerre színészet és rendezés is igen hamar örömteli állapottá vált, közösen haladtunk ugyanabba az irányba, az én vezetésem mellett ugyan, de figyeltük, segítettük egymást.

A színészek különböző színházi munkahelyzetből érkeztek. Mit jelentett ez a közös munka során?

Sok helyről jöttünk. Kútvölgyi Erzsébet és jómagam a Vígszínházból, Láng Annamária a korábbi Krétakör meghatározó tagja volt, játszik Mundruczó Kornél előadásaiban, sokat dolgozik külföldön, Lukáts Andor a legendás, régi Kaposvár felől érkezik, Gyabronka József is ismerős lehet a Krétakör előadásaiból, Bodó Viktor munkáiból, az Örkényből, és még korábbról a Madách Színházból, Zrínyi Gál Vince pedig a független KoMa társulat vezetője. Az anyag tisztelete, szeretete, az ambíció felkeltése elegendő volt ahhoz, hogy mindenki beleéléssel és odaadással játssza a szerepét. A beskatulyázott körvonalak elmosódnak egy jó értelemben vett és lelkiismeretesen végzett közös munka során. 

Kritikájában Turbuly Lilla (Színház, 2018. június) rákérdezett arra, vajon nem elavult-e ma az a problémakör, hogy Rebekka West, tehát a nő elnyomja szexuális vágyát. 

Frivolabban éljük ma már a mindennapjainkat, de nem gondolom, hogy a női szív, a női lélek kevesebb titkot tartalmazna, mint százötven évvel ezelőtt. Szókimondásban, fölvállalásban lehetnek differenciák, a korszakok ez ügyben változhatnak, de hogy egy nő cselekedeteit hogyan határozhatja meg fölvállalt vagy föl nem vállalt szexuális vágya a másik iránt, nem gondolom avíttasnak. Van avíttas de kihagyhatatlan motívum a darabban, Mortensgård múltja: nem vehetett feleségül egy nőt, aki bár elvált, de  élt az ura –  Rebekka West motivációját nem gondolom annak.

Miként vágtok neki a következő évadnak? 

Az előző évad tapasztalata: tíz teltháznyi érdeklődő közönség, a szalon tehát nem utasította el Ibsent, a kritikák is jó meglátással, pozitívan szóltak hozzá.Az előadás fejlődik, gazdagodik. Jó szerző jó darabja válogatott jó színészcsapattal, amely nem hagyja abba az anyaggal való foglalkozást, ha van továbbépíteni való, továbbépíti. Az alapvető koordinátarendszert megtartó, kifejezetten változni képes előadás született.

AZ INTERJÚT KÉSZÍTETTE: 

Varga Kinga

 

NKA csak logo egyszines

1