Per Olov Enquist: A tribádok éjszakája – Pinceszínház

 

Amint megérkezik Siri von Essen, megakad a tekintet a harisnyáján. Végigfut a szárán az a varrás, amellyel évtizedekig bajlódtak a nők, hogy a vonala egyenesen húzódjon a lábukon. Ez a harisnya nem gyapjúból, nem is pamutból, flórból készült, amivel meg kellett elégedniük a kevésbé tehetőseknek. August Strindberg nejének viszont telhetett selyemharisnyára. De ez a példány szemlátomást nylonból van, egy-egy ilyen „luxus-cikkel” csábítgatták a második világháború amerikai katonái a szövetséges országok hölgyeit. Aligha viselhettek hasonlót a színjáték idejében, a tizenkilencedik század végefelé, amikor a svéd író válófélben volt feleségétől. Mindazonáltal e holmi az első példája annak a tervezői ambíciónak, amellyel Horváth Jenny öltöztette A tribádok éjszakájának, a szintén svéd Per Olov Enquist hovatovább félszázados drámájának szereplőit. Mégpedig gondos részletgazdagsággal, amely nem is törekedett korhűségre. Sokkalta inkább a pontos jellemzésre.  

Strindbergék éppen átlépik a határt, amelyen túl nem képesek már takargatni a családi szennyest. Siri zárkózottabb természetéhez illik szolíd kosztümje, de hozzá cseppet áttetsző blúzt visel, ami már-már árulkodik személyiségének lappangó sajátságairól. A férje olyan sötét öltönyt, kemény szövetű nagykabátot visel, ami szinte bástyaként zárja körül. A kettősükhöz csatlakozók láthatóan más-máshová tartoznak, mint az egymás poklába merülő pár.  Siri leszbikus barátnője, Marie Caroline David mintha a valószerűség terrénumából is kiütközne hosszú, babakék csipkeruhájában, amelynek pántja le-lecsúszik az egyik válláról, hozzá cipellő helyett csupán zoknit vett. Míg Viggo Schiwe, a színész és rendező úgy mutat világos, szinte derűs öltözékében, ahogyan a státusza szerint „comme il faut-nak” vélheti.

 

Halaltanc1 10 ATribadokEjszakaja VenerOrsolya 54

Juhász Réka (fotó: Véner Orsolya)

 

A koppenhágai Dagmar Színházban vagyunk, ahol Strindberg egyik darabjára készülnek Siri és Marie szereplésével. Ahogy a jelmezek sem idéznek meghatározott korszakot, úgy a színtér sem hajaz egy hajdani enteriőrre. Persze, egy próbaszínpadon nincs is szükség stílbútorokra. Különösen feleslegesek lennének, hiszen a felkészülés egy raktárfélében folyik. A színházi miliőt voltaképp az előadás valós helyszíne – ezúttal nagyon is alkalmas Pinceszínház – szolgáltatja, asztalkával, székkel, sörösrekeszekkel. A látvány meghatározó elemét pedig az a háttérfal képezi, amelyen Szakács Ferenc terve szerint székek zilált erdeje függeszkedik. Méghozzá thonet-székeké, amelyeknek bő másfél-évszázados, máig időtálló formája mintegy esztétikai „dzsókerként” a múlt és jelen asszociációit egyaránt kelthetik. 

Dicséretes, ha szűk kamarányi, stúdiószínházi játékok is nyújtanak élményt a szemnek. De ez éppen olyan dráma, ami a legkopárabb deszkákon, kosztümtelen személyekkel is megélhet. Hiszen annak, ami közöttük zajlik, édeskevés köze van a társadalmi valósághoz. Nemigen datálható egy megadott korhoz, sem Strindbergéhez, sem Enquistéhez. Szinte bármikor megtörténhetne. Legföljebb a hagyományos női és férfi szerepek változása, az eltérő szexuális hajlamok elfogadottságának módosulása hagyhatna nyomot rajta, bár inkább csak látszatra. Mert a lelkek mélyén ugyanazok a vívódások zajlanak. Az igazi színtér a szenvedélyek infernója, ahová a szereplők alászállnak menthetetlenül. Ez – mi tagadás – a kelleténél tovább várat magára. 

Nehéz stációkon halad a lelki élveboncolás. Mégis sokáig olyan Kiss Csaba színrevitelében, mintha egy szemérmes tudós végezné a kockázatos műtétet. Jól követhető, mikor mennyire engedi színészeit szabadjára.  Csak semmi féktelenség, vadság, kegyetlenség! Még nem jött el az ideje! Még mindig nem! Holott már sürgethetné. A rendezésben tetten érhető a gondos munka, a dramaturgiai elemzés, a szerep-értelmezések megfontoltsága. De jódarabig óvakodik megmutatni, milyen mélységekbe fognak aláhullani. Mintha rejtegetni kellene, merre is tartanak.   

 

Halaltanc2 10 ATribadokEjszakaja VenerOrsolya 08

Györgyi Anna és Kaszás Gergő (fotó: Véner Orsolya)

 

 

Jellemző példa erre,hogyan szurkálódik kezdetben Siri. Inkább olyan, mint amikor egy feleség rideg rutinból szekírozza férjét. Kevés benne a feszültség, végképp hiányzik az az emésztő fájdalom, ami kettejük visszavonhatatlan szakításához vezetett. Ismerik egymás gyenge pontjait, hol egyikük, hol másikuk talál be a másik elevenébe. De ezek a találatok inkább az igazságuk vagy éppen az igaztalanságuk miatt okoznak sérülést, s nem fakadnak fel azok az sebek, amelyek két egymáshoz szorosan kötődő emberre vallanának, akik szerelmes múltból fordultak gyűlölködésbe. Nyoma nincs köztük – divatos szóval élve – a „kémiának”, vagyis a megromlott kapcsolat ellenére is a szexuális összetartozásnak. De a többiek sem bővelkednek ebben. A „tribád” Marie vonzalma is takaréklángon van. A bájgúnár Viggo Schiwéről pedig lehetetlen elképzelni, hogy bármi köze volna Sirihez, inkább úgy hinni, hogy csupán Strindberg vádaskodik a feltételezett liezonjukkal.

Az 1980-as magyarországi bemutató Miskolcon magasra tette a mércét (meghatározó állomás volt szinte minden részesének a pályáján, mind a rendező Csiszár Imrének, mind a szereplőknek, Blaskó Péternek, Tímár Évának, Szerencsi Évának, Matus Györgynek). Évtizedek távolából is elevenen él az emlékezetben, milyen hevesen tomboltak az erotikától is átitatott indulatok. E színmű világsikerének kulcsa alighanem az elementáris erejében rejlett, Enquist nem is tudta megismételni.  Korántsem olyan elsöprő, ha szordínóval tompítják a lelkekből kitörő hangjait.

Nagyon kell hozzá a napi diszpozíció is.  Ez pedig a színészeknek nem mindig a premieren adatik meg, amikor az előadást láttam.  A „haláltáncban” – hogy a Strindberghez szorosan kötődő szót használjam – érzelmileg Viggo Schiwe a legkevésbé érintett. Nem is kell feltétlenül hektikusan szólnia Gömöri András Máténak, aki megfelel a színrevitel elvárásainak. De a huszonéveinek derekán járó színész túl fiatalnak tetszik, nem feltétlenül a középkorú Sirihez – végül is létezhetnek ilyen viszonyok –, inkább ahhoz látszik éretlennek, hogy máris egy társulat vezető művésze, rendezővé avanzsált tagja legyen. Ebben az életkorban csakis egy tökfej hivalkodna azzal, hogy országa legnagyobb színészének tartják. Annál hitelesebbek viszont a meghunyászkodásai, a lavírozásai a pengeélen táncoló helyzetekben.  Az a rendezés felelőssége, hogy olyan vidor ábrázattal kell visszatérnie a produkciós fotózáshoz, mintha annak előtte nem nyelt volna le garmadányi sértést.

Hallgatást parancsol Marie-ra a dühödt támadásokkal lealázó Strindberg. Juhász Rékának tehát sokáig szószegetten kell megmutatnia, milyen érzelmek zajlanak benne. Jóllehet csupán sörözget, leginkább egy masszív alkoholista fátyolos tekintetű tompultsága jellemzi. A sértegetésekre meg sem villan a szeme. S amikor már szava lehet, akkor sem tör ki. Alighanem olyan koncepcióhoz alkalmazkodik, amely szerint ez a nő már túl van azon, hogy felvegye a kesztyűt. Ez többé-kevésbé belefér abba, ami elhangzik róla, hogy Sirit nem csupán ágyba vitte, hanem arra sarkallta, lépjen túl megromlott házasságán, függetlenül járja tovább az útját.

Siri magatartását konok stabilitás uralja, ami Györgyi Anna játékában merevséget is jelent. Nemcsak azokat az érzelmeket méri szűkösen, amelyeket házasfele és barátnője vált ki az asszonyból, de azokat is, amelyek a színészi pályájának feláldozása után Sirit az újrakezdés hiábavalóságának felismeréséhez vezetik. Az alakítás eltökélt visszafogottsága mégis ad nagyszerű perceket. Éppen akkor, amikor a nekivadult Strindberget elnémulva hallgatja. Példája annak, hogy szótalanul is lehet egyenrangú partner a színész. 

   Márpedig Strindberg szerepében Kaszás Gergő csúcsokra jut. Úgy, ahogy ez a dráma optimálisan megkívánja. Megannyiszor tapasztalni, hogy bármilyen korrekt is egy színjáték, hidegen hagyhat sokáig – mindaddig, amíg egyszercsak valaki magával nem ragad. Ez történik, amikor Strindbergből már gátlástalanul csap ki a gonoszkodása, hímsoviniszta kíméletlensége, fölényes agresszivitása. Ekkor a színész nagyságrendekkel emeli bajvívásainak tétjét. Miközben minden féket elvet, a vérig sebzett férfiból kifejlik az, aki még ott lakozik a lelkében. Egy tehetetlenül, hisztérikusan toporzékoló gyerekember. Hogy már-már megszánjuk…

A másfélórányi játékidőnek mintegy fele-harmada marad emlékezetes. Végtére ez sem mindennapi. 

BOGÁCSI ERZSÉBET

 

NKA csak logo egyszines

1