A Budapesti Wagner-napok DVD-újdonsága

 

Újra látni és újranézni: megannyi önmagán túlmutató tanulságot kínál a felvétel. Remek időzítéssel került forgalomba idén A bolygó hollandi 2015. június 22-ei előadásának élő felvétele. A Wagner-napok közönsége akár az idei előadás (június 8., 10.) előtt, akár utána felidézhette a három évvel ezelőtti élményt. Hasznos az egykori nézőknek (akik idén nem szándékoztak újranézni azonos rendezésben az operát), és élménypótló olyanoknak, akik esetleg még mindig nem vállalkoznak egy Wagner-opera megtekintésére (még a bayreuthi kánon 10 darabjának legrövidebbjére sem). 

Variációk szembesülésekre – így fogalmazhatnánk meg röviden azt a sokrétű többletet, amit puszta létével (hozzáférhetőségével) ad az audiovizuális felvétel. És ez azért rendkívül hasznos, mert a tanulságok építő jelleggel képesek módosítani a befogadói magatartást a művel szemben (tágabb értelemben: művekkel szemben, hiszen ezek a tapasztalatok immár végigkísérik további operalátogatói útjukon a nézőket-hallgatókat). 

Először is a színre állítás. Kovalik Balázs elképzeléseit „első kézből” ismerhettük meg – az idei műsorfüzet is tartalmazza Rockenbauer Zoltán 2015-ös interjúját a rendezővel („Egy meg nem értett művészi világkép áll itt szemben egy materiálissal”). Azért fontos ez, hogy ne a „hívószóként” oly hatásos „mosógépek” alapján könyvelje el magának/magában a néző. Mert a figyelemnek alaptermészete, hogy szeszélyes; bármennyire is törekszünk a lényegre figyelni, jön egy váratlan-kiszámíthatatlan látványmozzanat, s máris oda a nemes szándék. Ráadásul a meglepetés azt is eredményezi, hogy hatására „elveszthetjük a fonalat”, miközben próbáljuk feldolgozni a váratlan impulzust. És akkor még nem is számoltunk a minden nézőnél-hallgatónál különböző korábbi tapasztalatok hatására kialakult elvárásokkal-előítéletekkel. És itt mutathatunk rá, hogy a „hagyományőrzés” nem mindig kizárólag pozitív kicsengésű. A hazai opera- (és színház-)látogatók – kiváltképp, akik nem (sok) külföldi élménnyel-tapasztalattal rendelkeznek – világviszonylatban kétségkívül retrográdnak számítanak. Nálunk szokás látatlanban elutasítani az újításoknak még a gondolatát is, mintha az újragondolás mint olyan, önmagában is kegyeletsértő dolog lenne (ezt a szemléletbeli korlátot kétségkívül sok jogos kiábrándulás is eredményezhette). A DVD-felvételek felbecsülhetetlen haszna, hogy tetszőleges számban visszanézhetők, akár részletekben is.

Mindez akár közhelynek is minősülhet, ám épp a Wagner-napok kitüntetett szerepe, a rendezvénynek kijáró megkülönböztetett érdeklődés (és ennek folyományaként a megkülönböztetett figyelem) a szokásostól eltérő, oldottabb-nyitottabb befogadói magatartásra inspirál. Megadja a közönségnek azt a biztonságérzetet, hogy kiváló minőséget kap, tehát mintegy felszabadítja azokat az energiákat, amelyek az ítélkezésre-kritizálásra fecsérlődtek volna. Több intenzitás jut tehát a hallgatni- és látnivalónak egyaránt. Mert legyünk őszinték: Wagner minden összművészeti elképzelése zenecentrikus (miként művészi munkájának is csúcsa a zeneszerzés), és valójában azért küzdött, hogy ennek a zenében realizálódó lényegnek minél komplexebb legyen a megjelenítése. 

Nem véletlen, hogy elkötelezettjei vannak az operahallgatásnak (hangfelvételen csakúgy, mint koncertszerű előadásban), mert ilyenkor a befogadói képzeletük szabad teret kap. A konkrét látványvilág korlátozó hatása főként az illusztratív megjelenítésekben érződik, míg a „rendezői színház” elsősorban olyanok számára jelenthet élményforrást, akik a mű ismeretében képesek értékelni a más nézőpontú interpretációkat (főképp, ha azok nem a mű ellen dolgoznak, hanem esetleg többletet adnak).

A bolygó hollandira térve: a figyelmes hallgató is kénytelen szembesülni azzal, hogy három év elteltével megannyi mozzanatra nem emlékszik (az énekesek közül Senta és Mary szerepében Elisabet Stridet és Wiedemann Bernadettet láthattuk ismét, a karmesteri pultnál Fischer Ádám helyét ezúttal Michael Boder vette át). Már-már arra gondolhatott: netán több-kevesebb változás történt a színrevitelben? És itt jön a DVD eléggé nem értékelhető, memória-javító szerepe! Az idei élő előadást követően képes volt nagy élményt nyújtani. Kár szépíteni: a nézőtér két különböző pontjáról sem állt össze olyan komplex képi világ, mint amit (remek felvételtechnikával) a kamerák közvetítettek. 

Mondhatni, a felvételnek köszönhetően jut el a nézőhöz a rendezői koncepció megannyi apró eleme, amelyek vonulatokká állnak össze. Más kérdés, hogy itt tűnnek szembe olyan mozzanatok is, amelyek ellenérzést váltanak ki, zavarónak hatnak (míg az élő előadásokon átsiklott rajtuk a – kétségkívül elsősorban a zenei folyamatokkal szárnyaló – figyelem). 

A talán legnagyobb tanulság, hogy a rendezői színház értékes produktumának befogadását is tanulni kell, a gyorsolvasás-jellegű egyszeri végignézés igencsak felületes képet adhat (ami élmény-szinten akár elég is lehet, ám felelősségteljes minősítés alapjául nem szolgálhat). 

A DVD-felvétel jóvoltából közelről, alaposan megfigyelhető az alakítások mimikai vetülete – az érdeklődő egy idő után biztonsággal meg tudja különböztetni, hogy mely gesztusokat eredményez a kifejezés erőteljes szándéka, s mikor csupán külsőséges koreográfiáról van szó. És felszabadultabb lehet a zenehallgató: nem kell tartania attól, hogy elveszíti a fonalat, tanulmányi célból mintegy megismételhet, újranézhet-hallgathat részleteket. Aminek legnagyobb eredménye, hogy megadja a lehetőséget az aktív műélvezethez – mely aktivitás immár nem elhatárolódásokban realizálódik, hanem a minél mélyebb megértést, empátiát segíti.

Fittler Katalin 

 

NKA csak logo egyszines

1