Ritka, hogy valakinek épp úgy alakuljon a pályája, ahogy azt az elején elképzelte. Hogy épp abban a színházban (na jó, annak stúdiójában) játssza el, mégpedig ugyanazt a címszerepet, amely első, egyszersmind meghatározó felnőttszínházi élménye volt középiskolás korában. Kocsis Gergellyel, a Katona József Színház tagjával pont ez történt – Józsa Ágnes készített vele interjút.

A Kamra legutóbbi, március 6-ai bemutatójában, A császárban Kocsis Gergely személyesíti meg a sok kötetes lengyel szerzőt, Ryszard Kapuścińskit, akinek több más írása mellett azonos című regénye az alapja a Zsámbéki Gábor rendezte és Török Tamara dramaturggal közösen színpadra adaptálta előadásnak.

A teljhatalom természetéről szól a Katona másik márciusi premierje, a Poppea megkoronázása is, egy másik császár, Néró viselt dolgai kapcsán – a Monteverdi-művet színre vivő  Székely Kriszta rendező és alkotótársai mai olvasatáról Bogácsi Erzsébet írása olvasható e számunkban.

Egy másik ókori történetből, a bibliai Lótéból Térey János írt drámát Kovalik Balázs és az Örkény Színház számára – ez volt a tavaly júniusban váratlanul elhunyt író-költő utolsó darabja. Csepeli György először a bemutatót látta, 2019 decemberében, majd március 5-én újra nézte a produkciót. Mint írja, két és fél hónap elteltével az előadás alapvetően másról szólt számára, mint korábban, jóllehet nem változott, legfeljebb még mívesebb, még kidolgozottabb lett – a társadalmi-politikai közeg, környezet eseményeinek tudható be a mű értelmezési tartományának módosulás. (Hasonló érzete e sorok írójának is volt A császár kapcsán – a három héttel a premier után kétharmados kormánypárti parlamenti többséggel megszavazott felhatalmazási törvény óhatatlanul tovább erősíti az előadás egyébként sem csekély hatását.)

A parlamenti, közéleti viták tónusa lehetett az ihletője a Tünet Együttes Trolletetés című produkciójának, melyről Urbán Balázs írt kritikát.

A politikai-közéleti, kísérleti színház magyarországi gyökereit kutatja tanulmányában Lőkös Ildikó, a XX. század első harmadától eljutva egészen az elmúlt évekig, a TÁP Színház Minden Rossz Varietéjéig.

Erre a sorozatra mint előzményre Urbán Balázs is kitér a TÁP Színház legutóbbi előadásáról, A Nagy Színészversenyről írva, melynek ugyancsak a színészi rögtönzés az alapja.

Másfajta színésziskolát járt Kóti Árpád, az öt éve elment nagyszerű, Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, a nemzet színésze, aki 1963-tól volt a debreceni Csokonai Színház tagja. Balogh Géza, a Színművészeti Főiskolán annak idején évfolyamtársa a Kóti Árpádról megjelent könyv kapcsán osztja meg személyes emlékeit is az olvasóval.

Mai, immár színművészeti egyetemisták előadásával foglalkozik írásában Szekeres Szabolcs, a Szépek és átkozottak című Francis Scott Fritzgerald-regény színpadi adaptációjával, amely fiatalok életkezdéséről, lehetőségeiről, perspektíváiról szól.

A Családi tűzfészek című kultuszfilm, Tarr Béla első munkája is ilyesmiről szólt 1979-ben, amelyet majd’ negyven év után most Pass Andrea rendező és Garai Judit dramaturg dolgozott színpadra a Trafóban – az előadást Hajnal Márton elemzi.

Adaptáció, regényátirat az Újvidéki Színház Anna Kareninája is, és ha úgy tetszik, a családi életről szól, bár persze nem egészen – hogy miért lehet ilyen népszerű napjainkban Lev Tolsztoj regénye a színházakban, többek közt erre keresi Stuber Andrea a választ kritikájában.

Az interneten fellelhető egy amerikai rádiójáték, amelyben Marlene Dietrich alakította Anna Kareninát. Dietrich a II. világháború után maga is szembe ment bizonyos társadalmi konvenciókkal, 1962-ben honfitársai megvetését is kivívva a Hová lettek a katonák című közismert dallal. Almási Miklós ezt a történetet idézi föl jegyzetében.

A történelem rendre produkál olyan helyzeteket, amikor alkotók nemkívánatos elemekké válnak hazájukban. Magyarországon az államosítás után az akkor alakult Állami (ma Budapest) Bábszínház nyújtott menedéket számos ilyen írónak, képzőművésznek. Az intézmény létrejöttének 70. évfordulója alkalmából a Képzőművészeti Egyetemen rendezett kiállításról írva róluk is megemlékezik Balogh Géza.

Vannak művészeti ágak és művészetet „forgalmazó” intézmények, melyeknek ritkábban „célközönségük” a gyerekek. Minden bizonnyal ilyenek a kiállítások és – kakaó-koncertek ide vagy oda – a hangversenytermek. A Mozart-nap a Zeneakadémián rendhagyó volt e tekintetben – mint Fittler Katalin beszámolójából kitűnik –, Varázsóra címmel ugyanis gyerekprogramokat is tartottak. Márpedig ők, a mai gyerekek a jövő közönsége.

Szűcs Katalin Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1