a nemkívánatos személy

 

A képen: Marlene Dietrich, a díva, a végzet asszonya A kék angyalban, abban a filmben, amellyel világsztár lett; a póz, ahogy cilinderben, kokett módon felhúzott lábbal, kivillanó combbal egy hordó tetején ül, logója lett lenyűgöző egyéniségének, színészetének, énekének – a harmincas évektől szinte haláláig.

Nézegetem fotóit, csináltak, beállítottak, enyhén giccsesek – a cigaretta, a szmoking, a cilinder stb. valahogy egy világnyi távolságra van tőlem, tőlünk, meg egyáltalán. A harmincas évek divatfotóinak stílusa ez: pontosabban, ahogy akkor a femme fatale-t elképzelték. (Egyébként az is volt: mindenkit megkapott, akit csak akart, fiút, lányt, angolt, franciát, amerikait, statisztát, kormányzót …)

És akkor egyszer csak 1962-ben, egy UNICEF-gálán, három nyelven elénekli a „Mondd csak, hol a sok virág? (Sag mir wo die Blumen sind) kezdetű dalt. De nem ez az első sor okozott botrányt (és sikert), hanem az utolsó két szakasz, ami a német katonahalottak és minden elesett áldozat háború utáni első elsiratása. Amikor készült rá, Lotte Lehman (Amerikába menekült operaénekes) állítólag próbálta lebeszélni: „a rohadt nácikat akarod elsiratni?” Dietrich azonban vállalta. Hatvan évesen kiállt a zenekar elé, igaz, sztárként, mégis bátor gesztus volt ez. Izraelben is ezt énekelte, ő volt az első előadóművész ott, akinek megengedték, hogy németül énekeljen… Megnézhető: www.youtube.com /watch?v=0CVmluHkMcM)

Ehhez azonban tudni kell ezt-azt.

Tudni kell, hogy a harmincas évek elején Marlene Dietrich már a Hitleráj előtt Amerikában forgatott (Josef von Sternberg rendező irányításával, lásd például a Sanghai express című filmjét, ami világi nagy kasszasikert hozott. (1932)

Tudni kell, hogy 1939-ben amerikai állampolgár lett és ’44-ben hihetetlen sikerrel énekelt az amcsi frontkatonáknak, biztatva őket a németek elleni kitartásra.

És tudni kell, hogy 1960-ban hazament Németországba, hisz németnek vallotta magát. Csakhogy otthon leköpték, kiközösítették, merthogy hazaáruló módon „a Vaterlandra, hazájára támadó amerikaiakat” lelkesítette. És egyáltalán: ez a jenki kurva nem is lehet német. Fújozták, lépten-nyomon diszkriminálták . De hát mit tegyünk, világsztár volt, három nyelven játszott-énekelt filmekben, dalai (gondoljunk a Lili Marleene című csodára) bejárták a világot. Csak odahaza utálták. Párizsban érte a halál.

És tudni kell, hogy Marlene, bár hatvan felé járt, mégis egykori pompájában állt színpadra és énekelt, mintha a harminc évvel korábbi filmből, A kék angyalból lépett volna ki…

És most jöjjön ez a siratódal. Szövegét a hatvanas évek híres, baloldali proteszt pop-zenésze, Pete Seeger írta, aki állítólag Solohov Csendes Donjában talált a szöveget ihlető sorokra, egy kozák népdal nyomán…

Marlene 1

 

Akárhogy is, bátor nő volt Marlene.

Igaz, 1931-ben is az volt, amikor Sternberg átjött Amerikából, hogy a A kék angyalhoz keressen színészeket. Emil Jannings már megvolt neki, de tudta, hogy nem férfi sztár kell a sikerhez, hanem egy vadállati nő, akiért őrjöngeni fognak a nézők. Már majdnem visszautazott Amerikába, mert nem talált ilyen vad, enyhén kurvás színésznőt. De az utolsó pillanatban mutattak neki egy bohózatot, benne egy szőke mellékszereplővel. Hogy nézné meg, nem akármi a csaj. Sternberg kelletlenül megnézte és meghívta egy meghallgatásra. „Előbb fésülködjön meg – hogy néz ki ezzel a kóctömeggel a fején? Ott a fodrászom, meg a stylistem, majd rendbe hozza és kisminkeli magát. Ott a ruhatár, válasszon ki valamit, ne ebben a rongyban jöjjön a meghallgatásra. Ja, és hozzon valami dalt, amit angolul is el tud énekelni!” – mondta a diktátor rendező unottan és elmenőben. Dietrich másnap kifestve, rákészülve megjelent – tudta, hogy a sorsa dől el ebben a stúdióban. De kotta nem volt a kezében. „Mit akar énekelni? Nincs kottája? De zongoristája csak van?” – „Nincs, de tudok egy amerikai slágert.” Sternberg hívott egy kísérőt, de az meg nem ismerte ezt az amcsi slágert. Dietrich felénekelte neki egyszer, kétszer, háromszor – a balkezes zongoristának nem ment. Sternberg türelmesen várt, kezdte sejteni, hogy tényleg nem akárki ez a nő. Végül amikor negyedszerre se sikerült a próba, Dietrich a pianista fejére borította a csikkekkel teli hamutálat: „Ha még egyszer elszúrod nekem ezt a dalt, úgy rúglak seggbe, hogy kirepülsz innen!” – kiabálta. Sternberg ekkor lett biztos abban, hogy megtalálta a keresett Lolát a A kék angyalhoz. És akkor a zongorista végre el tudta kapni a dalt, Dietrich meg pompázott cigarettáktól rekedt, ám csillogó hangjával, játékával. A nagy filmsztár, Emil Jannings – aki jelen volt a meghallgatáson – próbálta lebeszélni Sternberget „erről a libáról”. Ő, a szakmabeli tudta, hogy ez a nő, ha megkapja a szerepet, le fogja játszani őt a vászonról. De a szerep már Dietriché volt, Sternberg ugyanis meglátta benne a mindenkit elcsábító démont, no meg a vadmacskát. (A filmben Jannings vigasztalódhatott, ő játszta az ügyefogyott Roth tanár úr szerepét, akit Lola (a kék angyal) ujja köré teker… A darab mellékesen Heinrich Mann Ronda tanár úr című regénye alapján készült, és nemcsak bombasiker lett, de ezzel a mozival indult a hangosfilm európai sikerének útja.)

Hát ilyen volt ez a nő. Nem akármilyen fazon. Nos, innen értsük meg a Hová lettek a katonák sorainak merészségét 1962-ben:

Hol vannak a katonák,
Kik harcoltak sok éven át.
Hol vannak a katonák?
Elmúltak régen.
Hol vannak a katonák?
Sírjuk felett száz virág.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?
Hova tűnt sok sírkereszt,
Még a szél is sírni kezd.
Hova tűnt sok sírkereszt?
Elkorhadt régen.
Hova tűnt sok sírkereszt,
Szívünk meg nem érti ezt.
Mondjátok mért van így,
Mondjátok mért van így?

(Gaál György István fordítása)

Eredetiben frappánsabb, mert benne van a háborúk irracionalitása, ami ma már felfoghatatlan őrület:

Sag mir wo die Männer sind

Wo sind sie geblieben?
Sag mir wo die Männer sind,
Was ist geschehen?
Sag mir wo die Männer sind,
Zogen fort, der Krieg beginnt,
Wann wird man je verstehen?
Wann wird man je verstehen
?
Sag wo die Soldaten sind,
Wo sind sie geblieben?
Sag wo die Soldaten sind,
Was ist geschehen?
Sag wo die Soldaten sind,
Über Gräben weht der Wind
Wann wird man je verstehen?
Wann wird man je verstehen?
Sag mir wo die Gräber sind,
Wo sind sie geblieben?
Sag mir wo die Gräber sind,
Was ist geschehen?
Sag mir wo die Gräber sind,
Blumen wehen im Sommerwind
Wann wird man je verstehen?
Wann wird man je verstehen?

Almási Miklós

 

NKA csak logo egyszines

1