Osborne, a korszakalkotó dühös fiatalok mozgalmának elindítója és vezéralakja 1965-ös A Patriot for Me című művével anno elnyerte az Év Legjobb Színdarabja díjat. Pedig nem igazán jó és erőteljes (értsd: dühös) darab ez. Kissé túlírt és szerteágazó, egyenetlen intenzitású, és amúgy is túl epikusra formált. Mindamellett a később a homoszexualitással szembeni kifakadásairól is elhíresült szerző elvéti az arányokat is. Az előkészítés hosszadalmas, Osborne túlcizellálja a nemi identitására csak lassanként ráébredő és azt elfogadó osztrák tiszt lelki küzdelmeit, amivel önmagában még nem is lenne baj, csakhogy itt mindez a Redl-történet másik szálának, az árulásra, kémkedésre kényszerülés folyamatának és lelki megélésének, az emiatt való emésztődés bemutatásának rovására megy. Nem véletlen, hogy Redl ezredes történetét más feldolgozásokból ismerjük, többek között Szabó István filmjéből; Osborne legnépszerűbb művével, a Dühöngő ifjúsággal szemben (amit rendre színre állítanak, és jelenleg is megy hazai színpadon) e műve nem is igen kerül műsorra. E mostani bemutatón kívül nálunk mindössze egyszer játszották, a Thália Stúdiójában, 1995-ben, Csizmadia Tibor rendezésében, Redl címmel. (A dolog pikantériája, hogy akkor Gáspár Sándor játszotta a címszerepet, aki most az orosz ezredest, a Redlt kémkedésre kényszerítő Oblenszkijt alakítja. Az Új Színházból távozó Gáspár egyébként, akit vendégként hívtak e szerepre, a jövő évadtól már a Nemzeti Színház tagja.)

Persze az egyenetlenségek ellenére e valós történeten alapuló színdarab fontos és izgalmas problémákat boncolgat a nonkonformizmusból adódó kiszolgáltatottságtól a saját másságunkkal való szembenézésen keresztül a morális csapdákon át az árulásig, a zsarolhatóságig és a mindent megmételyező korrumpálódásig. Mindemellett a karrierizmus mint mozgatóerő, a szociális meghatározottságból eredő szinte kiegyenlíthetetlen igazságtalansághalmaz, az érdekek kereszteződésének, a tespedtség nyílt felvállalásának bemutatása is megtörténik a háttérben. Mindezt az I. világháború előtt játszódó történeten keresztül, egy hanyatló, omladozó-bomladozó, képmutató világban mutatja be a mű. Nem csoda, hogy Alföldi Róbert rátalált és aktuálisnak ítélte.

A forma most nem viszi el Alföldi rendezését, annak ellenére, hogy Menczel Róbert színpadképe erősen meghatározó most is. Rendhagyó helyen, a nagyszínpad alatti műszaki területen folyik a játék, s e szikár tér csak időnként egészül ki néhány kellékkel. A színpadrészek hidraulikus mozgatása erős atmoszférát teremt, s olykor erős jelentéssel telítődik.

A szokatlan helyszín markánsan meghatározza a befogadói hangulatot is. A néző beavatottnak érezheti magát, hisz e színpad alatti műszaki tér és szerkezet nem sűrűn fedi fel magát a kívülállók előtt. Titkokat rejt és tár fel egy eddig ismeretlen közeg. Olyan, mint amikor valaki az otthonába enged belépést. Intim és önleleplező. Gyönyörűséges és izgalmasan sokszínű ez a tér, oszloprendszerével hol ijesztően rideg és labirintusszerű, hol már-már emberléptékűen zegzugos; hatalmas lépcsősorokat képezve elegáns, változásaiban játékos, máskor egyszerűen egy hatalmas mély szakadék képzetét kelti.

Már ez az unikális helyszín jelzi, nem mindennapi világba pillanthatunk be a drámával, fizikailag is alászállunk egy lélek, egy sors mélyére. Mindezzel a Nemzetiben beavatássá válik Redl története.

Bár láthattuk már több előadásban is a Nemzeti színpadtechnikáját működni és kiaknázni (a III. Richárdtól a Jó estét nyárig), ez az előadás belülről, a maga teljes, lecsupaszított szépségében mutatja meg, fedi fel a gépezetet működésében. E mechanika gondolatilag is meghatározója az előadásnak. Feszültségteli a játszók létezése e működő gépezetben. A beprogramozott mechanikájú színpaddarabok le-föl emelkednek-süllyednek a hatalmas oszlopokon, a játszók meg hol alattuk, hol fölöttük, hol átkapaszkodva/lépve egyikről a másikra járják a rendezés koreografálta útjukat. Redl sorsa (a karrier – pláne a katonai – és a másság összetalálkozásának kifutása) is hasonlóképp szinte előre beprogramozott, és épp így veszélyeket rejt – Redlt, a rendíthetetlen karrieristát, az árulások áldozatát majd végrehajtóját be is nyeli, fel is őrli a hatalmas gépezet. Redl fokozatosan avatódik be az árulások világába, míg egy ponton ráébred, választania kell: vagy elárul ( társat, hazát), vagy elárultatik. 

A főszereplő László Zsolt szikáran, érzékletesen mutatja meg Redl sorstragédiáját. Nem az ő hibája, hogy e rendkívül fegyelmezett, lefojtott érzelmű hőst nehéz megszeretnünk. Ez az író és az előadás megformálta Redl zárkózottsága és hűvössége miatt nem feltétlenül alkalmas arra, hogy érzelmileg is lekövessük útját és stációit. Talán ettől is, hogy maga az előadás sem lesz átütő, hiába hangszerelték ilyen személyesre.

Legintenzívebb és -feszültségtelibb jelenetei a homoszexualitásával küzdő ezredesnek épp a nőkkel való plánok. Martinovics Dorina (Hilde, a prosti) megértéssel, egyúttal rezignált lemondással fogadja Redl közönyét. Söptei Andrea Sophia grófnő szerepében megannyi színt mutat fel: a fölényes nagyvilági dámától a megtiport, értetlen és kétségbeesett szerelmesig, majd az orvul támadó amorális besúgóig, végül az egyedüllét és öregedés elől a szerelembe eszeveszetten kapaszkodó érett nőig. Söptei grófnője képviseli a legdrámaibb vonulatot az előadásban. A legkijózanítóbb és -gyomorszorítóbb árulások is az övéi. Söptei alakításában a legizgalmasabb mégis az, hogy a legaljasabb hátbatámadásai közepette is elhisszük neki, egyszerre él benne a szerelmes nő és a közönséges, érzelemmentesre prostituálódott spicli.

Egészen más hangnemet hoz, ám ugyanúgy sokszínű Kulka János remek, cinikus Baron von Eppje, aki egyszerre sznob és a sznobizmust megvető, keserű és életteli, kicsinyes és nagyvonalú, sziporkázó szellemóriás és unalmas erőlködő; egyszerre éli meg belülről és látja hűvösen kívülről a maga uralta és vezérelte világát. Szárnysegéd inasa, Gergye Krisztián különös hangulatot teremt köré térdig érő fürtjeivel, titokzatos, nem evilági, különös kisugárzásával, angyalian ördögi járásával. Udvarhölgye, főembere Hevér Gábor (Kunz, a befolyásos katonai ügyész) asszisztálása is élvezetes.

Szatory Dávid Siczynskije baráti közeledésével és párbajbéli halálával meghatározója lesz Redl történetének. Alakja rendre visszatér, hatása alól az ezredes nem tud szabadulni. Az előadás egyik legszebb képe, amikor Redl beáll a Siczynski tetemét emelő színpadrész alá, igen plasztikusan kifejezve, miként nehezedik rá e tiszttárs emléke és sorsa. Ezt a terhet cipeli mindvégig.

Gáspár Sándor ízes, vehemens, életszagú s minden hájjal megkent orosz ezredese viszont remek ellenpólusa Redlnek, mindamellett igazi üde színfoltja az előadásnak. A többiek is, Stohl András, Szabó Kimmel Tamás, Farkas Dénes, Fehér Tibor, László Attila kellő munícióval, ugyanakkor a rendezői invenciónak megfelelően visszafogottan játszanak. Így most is meggyőződhetünk arról, milyen remek együttessé formálódott a Nemzeti, melynek tagjai egyénenként is kiválóak, ám csapatként is remekül működnek.

A tempó is feszes, zökkenőmentesen sorjáznak a jelenetek, mégis egyre lankadóbb figyelemmel várjuk a végkifejletet.

Osborne hitt a színház társadalmi méretű tudat- és véleményformáló erejében és a társadalom valós problémáival való kíméletlen szembenézés fontosságában. A legutóbbi sajtótájékoztató alapján Alföldi is ezt tűzte ki célul a következő évadra (is). Most már csak annak szurkolhatunk, hogy Alföldinek még sokáig legyen ideje megvalósítani ezt a programot a Nemzetiben.

MARIK NOÉMI

 

NKA csak logo egyszines

1