Színház a gödörben konferencia II.

A Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság közös szervezésében létrejött beszélgetéssorozat első részére januárban még a Gödörben került sor. A Gödörből időközben Akvárium lett, így a rendezvény átköltözött a Kossuth Klubba, de a cím szerint a színház azóta sem került ki a gödörből – még ha Fekete Péter a március 19-ei rendezvényen felvetette is, hogy át kellene keresztelni a sorozatot, és gödör helyett hídra vagy bástyára állítani a színházat ‒ legalább a konferencia nevében.

A délelőtti beszélgetés (Rácz Attila moderálásával) a színházi nevelés mibenlétéről, a kő- és alternatív színházakban megvalósuló formáiról szólt. Tíz színház képviselője ismertette röviden, hogy náluk milyen keretek között és hogyan folyik mindaz, amit összefoglaló néven színházi nevelésként emlegetünk. A pontos definíció megfogalmazása nyilván nem egy ilyen, a gyakorlatot bemutatni szándékozó  beszélgetés feladata, így erre nem is vállalkozott senki. A hallottak alapján nagyjából három irány volt elkülöníthető. Vannak a hosszú évek, évtizedek óta színházi neveléssel és csak azzal foglalkozó, e körben „profi” műhelyek, mint a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a KÁVA Kulturális Műhely (előbbiről Lipták Ildikó, utóbbiról Takács Gábor beszélt). Vannak olyan kőszínházak és alternatív színházak, amelyekben már komoly hagyománya van a színházi nevelésnek, még ha azt nagyon különböző formákban művelik is, mint például a Kolibri Színház vagy a Tünet Együttes esetében (Végvári Viktória, illetve Szabó Réka beszélt programjaikról). És vannak olyan színházak, amelyek az utóbbi egy-két évben kezdték keresgélni, hogy hogyan, milyen módszerekkel lehetne a színházba bevonzani a gyerekeket, fiatalokat, vagy ha régebben próbálkoznak ezzel, akkor is a meglévő műsorstruktúrához igazítják ezeket a programokat.   

És itt merült fel egy lényeges különbség a felszólalók szempontrendszere között, amit Zrinyi Gál Vince, a KOMA Társulat képviselője vetett fel, nevezetesen, hogy nézőket szeretnének nevelni a színházuknak, vagy pedig gondolkodó, kérdező embereket. Természetesen mindenki szeretne nézőket, és a két szempont nem zárja ki egymást, így e kérdésben sem alakult ki komoly vita, ahogy az egész délelőttöt is inkább az egyetértés jellemezte, de az eltérő hangsúlyok azért érzékelhetőek voltak. És nem is feltétlenül a kő- és az alternatív színházak között. Hiszen például a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház ugyanúgy tart tantermi színházi előadásokat, mint a KOMA Társulat. (Az egerszegieket Madák Zsuzsanna, a program vezetője képviselte.) A debreceni színház esetében viszont a pályázatot író Kulcsár Edit ismertetéséből úgy tűnt, a kiírt támogatási pályázathoz kerestek szerteágazó programokat az egyetemi szakkollégium munkájához kapcsolódástól az iskolai színjátszóköröknek nyújtott segítségen keresztül a beavató operáig.

És ha már támogatás: Tarda Orsolya, a NEFMI Művészeti Főosztályának előadó-művészeti referense elmondta, mindenképpen előrelépésnek tekinthető, hogy az előadó-művészeti törvény módosításával a színházi nevelés bekerült a törvénybe. A nemzeti és a kiemelt kategóriába tartozó színházak számára azonban ez nem kötelező, hanem vállalható feladat. A felosztási szabályzat még csak most készül. A nem kiemelt színházak az évente kiírt pályázatokon pályázhatnak majd e körben is. A 2012-es év azonban átmeneti jellegű, mivel a törvénymódosítás finanszírozási szabályai csak 2013-tól lépnek hatályba. Idén még a tavalyi évhez hasonlóan –  néhány héten belül – két pályázatot írnak ki, az egyikben a kiemelt művészeti célokra lehet pályázni, a másik a korábbi VI. kategóriába tartozó társulatoknak szól. Erre a két színházi pályázatra másik két, nem színházi pályázattal együtt, összesen 1 milliárd forint áll rendelkezésre a költségvetésben.

Arról, hogy milyen kimutatható pedagógiai haszna lehet a színházi nevelésnek, Cziboly Ádám beszélt, röviden ismertetve egy tizenkét országra kiterjedő kutatás eredményét, amelyben drámapedagógiai programok hatását vizsgálták középiskolás fiatalok kulcskompetenciáira. (A kutatás magyar eredményei itt olvashatók: www.dramanetwork.eu) De szerencsére nem maradt ki a programból a másik oldal, az iskolák képviselője sem. Németh Mónika egy VIII. kerületi, kötelező felvételes, afféle „utolsó esély” iskolában tanít (Mándy Iván Szakképző Iskola). Elmondta, hogy náluk elsősorban a tanteremszínházi forma és az ahhoz kapcsolódó foglalkozások váltak be, így tudják színházhoz juttatni oda egyébként nagy eséllyel soha el nem jutó diákjaikat.

A hosszúra nyúló bemutatkozások miatt igazi párbeszédre már kevés idő maradt, ez az alkalom azonban arra mindenképpen jó volt, hogy a színházak és az érdeklődők átfogó képet nyerhessenek arról, mi minden történik színházainkban a színházi nevelés ügyében vagy ürügyén, ötleteket kaphattak egymástól, és elindíthatott további dialógusokat is.

Kettőkor aztán elkövetkezett a „doktorok órája”, ugyanis négy, a színházzal ilyen vagy olyan módon szoros kapcsolatba került jogász beszélt a színészeket érintő munkajogi, érdekvédelmi és adózási kérdésekről. A Sándor Erzsi által vezetett disputa a „Hajrá, Suka!” címet kapta, utalva arra az anekdotára, amely szerint Suka Sándor hosszas sirámáradatára Major Tamás ígéretek és megoldások helyett mindössze ezzel a felkiáltással tudott válaszolni. Több jóra valószínűleg a színészek sem számítottak, hiszen az erre az időpontra már erősen megcsappant számú hallgatóságból összesen nyolcan tették fel a kezüket a gyakorló színészek számát firtató kérdésre. Igaz, később kilencedikként csatlakozott még hozzájuk Kulka János is. Dr. Gyimesi László, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke az előadó-művészeti törvényben rögzített munkajogi szabályokat ismertette, hallhattunk határozott és határozatlan idejű szerződésekről, kötelező előadásszámról (évi 80), és arról is, hogy egy színház profilváltása hogyan hathat ki a színész foglalkoztatására. Minderről persze azzal, hogy ki tudja, mit hoz majd a törvénymódosítás után kialakuló bírósági gyakorlat. Főleg úgy, hogy dr. Kriza Zsigmond, az előadó-művészeti törvény módosításának egyik kidolgozója elmondta, ügyvédként azt tapasztalta, a bíróságok nem ismerik a színházi közeget, előfordult, hogy a kettős szereposztás mibenlétét többedszeri kísérletre sem értette meg a bíró. (Hozzáteszem, valamikori gyakorló bíróként azért nincs ennyire rossz tapasztalatom volt kollégáim színházi ismereteiről.)  Véleménye szerint azonban ma már megfoghatóbb a jogi környezet, mint néhány éve, és méltányolható a képzett színészek preferálása is, vagyis az, hogy a törvény megszabja, melyik kategóriában hány diplomás színészt kell foglalkoztatni.

Dr. Tomori Páltól (akiről végre megtudtam, hogy nem csak színházba jár, mert ott napi rendszerességgel találkozom vele, hanem „mellékesen” az Előadóművészi Jogvédő Iroda igazgatója is) hallhattuk, hogy a színészeknek sosem lesz kamarájuk, ez jogilag kizárt, mivel tőlük, illetve ballépéseiktől nem kell megvédeni a társadalmat, nem úgy, mint az orvosi, mérnöki stb. műhibáktól. Ezen a ponton elképzeltem egy pert, amelyben a kettős szereposztást sem értő bíró bogozgatja, milyen mentális károsodásokat szenvedett el egy néző valamely színházi előadás következtében. Pedig lehet, hogy jobban tenné, ha pszichológushoz fordulna, ahogy a színészek is, ha társulat, munka és így segítő közeg nélkül maradnak. Erről már dr. Bakó Tihamér pszichológus, krízisszakértő beszélt. De a lelki síkról újra visszaterelődött a szó a materiálisra. Dr. Póka Júlia, a KÉK Művészügynökség ügyvédje a közvetítő és a képviseleti ügynökség feladatairól beszélt.

Szegény, doktorok közé keveredett Pintér Béla pedig elmondta, hogy egy másik konferenciára 9 órát készült, és mindössze 3 percet beszélhetett. Most csak azt tudja megismételni, hogy úgy érzi, valamiért szálkák lettek a független színházak a jelenlegi kultúrpolitika szemében, és érzéketlenséget tapasztal azok iránt az értékek iránt, amelyeket társulatával létrehozott.

Végezetül a jelenlévő színészek egynegyede adózási kérdéseket és anomáliákat vetett fel, és megtudhattuk, hogy az EKHO nem csak Tihanyból tűnt el, de a szinkronirodák és könyvelőik is szeretnék eltüntetni az adózási rendszerből, így lesz szegény színészből számlagyártó kisiparos. (E körben is hasznos információkat találhatnak a művészek az Előadóművészi Jogvédő Iroda honlapján: www.eji.hu)

A nap végén úgy búcsúztunk el, hogy a szakmai napok remélhetőleg folytatódnak. Hogy gödörben, bástyán avagy hídon, az még nem tudható.

Turbuly Lilla

 

NKA csak logo egyszines

1