fotó: Hajdú D. András
fotó: Hajdú D. András
A 2009-es Fringe az indulás alapvetéséből engedett, amikor idén nem nyílt kiírás szerint, hanem meghívásos rendszerben állította össze 90 produkcióból álló programját. A szervezés joggal számíthat megértésre, ha a költségvetés megszorításaiból eredő kényszerre őszinte szavakkal hivatkozik. Az idei Fringe esetében nem ezt a megoldást választotta a menedzsment, hanem a gyomorforgató PR-attack mellett döntött, és a lényege szerint megnyomorított fesztivált úgy adta el, mintha lefejezettségének alapvetően csak pozitív hozadékai lennének. Nem csupán a fellépés, a megmutatkozás lehetőségét vesztettük el, de látogatóként azt az élményt is, hogy ismeretlen produkciókba botolhassunk, miközben az egyik helyszínről a másikra igyekszünk. Az egész egymásba érő szimultán zsongása helyén egy percre megszervezett, szellősen egymás mögé komponált programmenet született, ahol két hasonló jellegű produkció között akár egy teljes órát is kénytelenek vagyunk várni.
Induljunk ki tehát abból, hogy idén elmaradt a Fringe, amit helyette megszerveztek nekünk, azt pedig nevezzük néven, ha már ezt azok, akiknek dolga lett volna, nem tették meg: „Fringe mínusz".

 

A Millenáris Teátrumába igyekvőket legfeljebb néhány pillanatra képes megállítani a Grupo Bahia Samba nevű zenés-táncos társulás, akiknek a műsorfüzetben nem előadóik, művészeik, alkotóik vannak feltüntetve, hanem beszédes módon csupán producerük. Egy huszonöt fős szamba csapat, ahol tizenegynéhány éves kislányok rázzák eléggé összerendezetlenül magukat, egyébként emészthető szamba ritmusra. Show: producer, combtőig felvarrt szoknyák, gyermekkorú táncosok. És őket már kiválogatták.
A Teátrum Stúdiójában már néhány számot megér a Tűzveszély! nevű, egyértelműen keresztény beállítottságú könnyűzenei formáció. Saját számaik zenei és szövegszintű közhelyességét éppen magukhoz mért unikalitásuk, és tiszteletreméltó üzenetközvetítő szándékuk teszi elviselhetővé, noha vajmi kevés intellektuális élményt nyújtanak. Például a „Rólunk szól a nyár" című szerzeményük a jézusi történetet olvassa egybe a nyár élményeivel, amely ponton számomra már zavaróvá válik súlyokat súlytalanító könnyűségük, és egy stúdióval odébb állok.
A kaposvári Teátristák színjátszó csoportja már jelentősen többet mer. Lukács Zoltán Szőke Hercegnő című darabja saját rendezésben megpróbál kapcsolatba lépni a nézőkkel, ami első nekifutásra nem sikerül, és a rendezői bátorságot dicséri, hogy a néző- és a színtér erőtereinek gyors átrendezésével meg meri szakítani a játékot. Az új térrend és a munkabemutató jelleg is jót tesz az előadásnak, noha tény, hogy a bevonás puszta gesztusán nem nagyon tud túllépni az előadás. A jól követhető, több villanáson keresztül összeálló történet összességében egy kevéssé izgalmas társadalmi szatíra, amely a középiskolások ügyes tolmácsolásában sem hagy maradandó nyomot a nézőtéren.
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven, késő délutánra látszik besűrűsödni a színvonal. Juhász Kata Egy nő című kortárs táncdarabja már az elithez tartozik. Az idén bemutatott munka Bach zenéjével, Korai Zsolt artisztikus látványkompozícióival, Kopeczny Kata és Sebestyén Tímea egymáshoz izgalmasan nem illeszkedő kettősével hoz létre érvényes színpadi szépséget.
A vonulás útjába kerülve néhány szám ismét a Teátrum előtti szabad téren, az Orthent nevű rock zenekar, amely népdalfeldolgozásokat ad elő. Tímár Sára énekhangját alapjaiban döngi túl a basszusgitárra adott hangerő, így igazi élmény csak azokon a pontokon lehetséges, amikor ez az instrumentum a zenei szerkezetben visszafogottabb szerepet kap. A zenei témák közötti átkötéseknél jól hallhatóan, és zavaróan zökken egyet a kompozíció.

A Hámor József által koreografált T.R.I.P. (beolvasás) alapélménye Hámor József előadó képessége, amely olyan mértékben vezeti a tekintetet, hogy a másik két, kvalitásos táncos (Katonka Zoltán, Mádi László) nélkül sem éreznénk kevesebbnek az előadást. A koreográfus-előadó színpadi lénye már első pillantásra, pusztán arcának karakteressége miatt is súlyos. Ráadásul mozdulatai nem véletlenül teremtettek stílusiskolát a MU Terminál egymás után felnövő generációi számára. Feszes, pontos előadásmódjának sajátos jellege még feltűnőbb, amint színpadi társaival vetjük össze. Ugyanaz a mozdulat, és mégis újra- meg újra azon kapom magamat, hogy csak Hámor Józsefet nézem. A néhány hónapja bemutatott koreográfia az utóbbi évek meditatívabb hangvételű darabjaitól eltérően egy játékosabb tónus felütését jelzi a Gangaray Táncszínháznál.

fotó: Hajdú D. András
fotó: Hajdú D. András
A Tünet Együttes Nylonrevű című előadása éppen nem a frissesség jegyében kerülhetett a programba, lévén már negyedik éve mutatta be Szabó Réka társulata. Ellenben egyéb jegyei garancia a sikerre még ennyi idő után is, és akár másodjára, harmadjára megnézve is. Az újrahasznosítás és a divat egymástól távol futó gondolatköreit, széttartó logikáját közelíti szellemes lendülettel a koreográfia anélkül, hogy üzenete akár egyetlen pillanatra is erőszakolt lenne.

A 21.20-kor befejezett Nylonrevű után egy teljes órát kellett volna várni a Radikális Szabadidő Színház Zsiráfívóhely című előadására, amit ezen a napon nem voltam képes megtenni.

A 2009-es Fringe „+" a kommunikáció tisztességét illetően egy hatalmas mínusz, az április 3-i programokat illetően egy maroknyi érték egy egész délutánra és estére való szétszórására tett nem teljesen hiábavaló kísérlet.

 

Török Ákos

Kapcsolódó írások:

 

Fringe +  2009.

 

NKA csak logo egyszines

1