Megértem lassan az idei Thealter-plakát (egyik) igazságát: ennyi kerékpárost én még Magyarországon sehol nem láttam, mint itt, Szegeden. Tanulom a közlekedést, biciklik elől ugrálás helyett igyekszem tiszteletben tartani a járdára felfestett jeleket. A helybeliek színházba is így járnak, előadások előtt résnyi hely sem marad a Régi Zsinagóga kerítése mellett az odaparkolt bicikliktől. Ami a plakáton szereplő halakat illeti, ha folytatódik ez a nyári monszun, lassan kijjebb merészkedhetnek a Tiszából.
A plakát megálmodója, Baráth Ferenc „Thealter Baráth” munkáiból kedden nyílt kiállítás a Kass Galériában. Összesen 19 látható itt, ugyanis a művész 1994 óta tervezi a fesztivál plakátjait.
Balog József és Baráth Ferenc a kiállítás megnyitóján (fotó: Révész Róbert/Thealter)
A Kass Galéria ad otthont a Független Előadó-művészeti Szövetség Kritikus szekciója által szervezett szakmai beszélgetéseknek is. A második és a harmadik napon Proics Lilla kritikus kérdezte az alkotókat. Úgy tűnik, jó ötlet volt néhány éves kihagyás után ismét valamilyen szervezett formát találni az előző nap látottak megvitatásához, mert ha az érdeklődés nem is tömeges (a galéria ezt nem is bírná el), de érzékelhető, nyomokban még a nem szakmabeliek részéről is. És mintha a társulatok egy részének is szüksége lenne arra, hogy beszélhessenek az alkotói megfontolásokról, a mű születéséről, és visszajelzéseket kapjanak a másik oldalról.
Szakmai beszélgetés a Kass Galériában az Ágens Társulat nőInTime című előadásáról - az asztalnál Bakos Éva, Ágens, Proics Lilla és Madák Zsuzsanna (fotó: Révész Róbert/Thealter)
A fesztiválra távolabbról érkező vendégnek alapvető élménye a város (régről és csak nyomokban, vagy esetleg sehogy sem ismert) tereinek felfedezése. Hogy például az Anna-kút villamosmegállóhoz valóban tartozik egy Anna-kút, ahonnan meleg gyógyvizet és hideg (na jó, langyos) artézi vizet is begyűjthetünk a palackunkba. A Thealter-turista térképén azonban a fesztiválhelyszíneket jelzik nagy és piros betűk, és ezek a helyszínek az idén (is) segítenek megismerni a város jellegzetes, ám a mindennapokban mégis rejtőzködő arcait, tereit. És ezek a terek sokat hozzá is tehetnek egy előadáshoz. Ilyen volt például az Ágens Társulat nőInTime-ja . A Petra von Kant keserű könnyei című Fassbinder-film nyomán készült előadás három nő érzelmi-hatalmi harcainak szándékoltan lassú, a japán gésaszertartások világába bújtatott, hol finom, hol a választott díszletet provokatívan áttörő rajza. A Budapesten a Fogasház galériás kislakásában, két szinten játszott előadásnak itt más hangulatot, sajátos ízt adott a Vármúzeum téglával kirakott, boltíves, bezártságot is sugalló, nyomott, ugyanakkor méreteiben mégis nagyvonalú tere.
Izgalmas helyszínnek ígérkezett az egyik szegedi úszóház. Szabadságra fel! címmel a Lengyel Katalin‒Somló Dávid‒Vass Imre trió egy performansz keretében kívánta bemutatni ezeknek a régen nagyon népszerű, közösségi térként is működő helyeknek a történetét, felvetve egyben az újraélesztés-újraértelmezés gondolatát is. Legalábbis a műsorfüzet szerint. A napozótérrel, kabinsorral, nézelődésre lehetőséget adó emeleti résszel ellátott úszóház a Tiszán valóban különleges és inspiratív helyszín. A zavarosnak tűnő, a nézőket igazán bevonni nem tudó performansz azonban ehhez szinte semmit nem tudott hozzátenni.
Szerdán már köztereken, a városlakóknak is megmutatta magát a fesztivál. A szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatosai Határvadász címmel vitték ki (először, de nem utoljára) az utcára előadásukat. Az apró jelenetekből, dalokból és papírdobozokból építkező előadás a középiskolás korosztály szemszögéből foglalkozik a (külső és belső) határok, elhatárolódás, nyitás és bezárkózás kérdéseivel.
A határ túloldaláról adott hírt a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület együttműködésében létrejött Pass-port Szabadka – A démonok városa című előadás is, a Pass-port sorozat tavasszal már bemutatott, de a Thealteren másodikként előadott része. Jellegzetes Urbán András-előadást láttunk, egy divatbemutató kifutójára emlékeztető játéktérben, rémrevüt rengeteg jellel és jelképpel, anyagokban (föld, homok, víz, vizelet, gabonamagok, marhanyelvek, bélsár, paprika stb.) való tobzódással, elképesztő színészi alázattal és fegyelmezettséggel – és a nézőkben maradt nem kevés kérdőjellel.
A határokat feszegeti Ivo Dimcsev I-On című performance-a is. Az előadás kiindulópontjául Franz West szobrászművész néhány alkotása szolgál. Olyan kézbe vehető szobrokat képzeljenek el, amelyek hasonlítanak is valamire, meg nem is, tárgyparódiának tűnnek, meg nem is. Ezekkel a szobrokkal, meg egy parókával és két cserép művirággal játszik, mozog, táncol, énekel, szenved és örül Ivo Dimcsev a színpadon. Egy energiabombát látunk, és folyamatos átváltozást hatvan percen keresztül, miközben ott billegünk az érteni vágyás és a puszta látványba merülés határán.
Ivo Dimcsev I-On című performansza (fotó: Révész Róbert/Thealter)
Duda Éva Stop ’n’ Go-ja a maga játékos, könnyed, a nézőt az első percekben magával ragadó koreográfiájával, sokszor üdítő könnyedséggel, de szintén a határokról szól. A lendületes jelenetek mindig megakadnak egy ponton, semmi és senki nem járhatja be háborítatlanul a maga útját. A szakmai beszélgetésen megtudtuk azt is, hogy a performansz a 2010-es pénzügyi zárolások hatására született – és így máig sem vesztette érvényét. Sőt, ahogy azt Grecsó Zoltán elmondta, most már annak is szükségét érezte, hogy az előadás egyéb jeleneteiben szereplő halandzsanyelvtől eltérve, magyarul mondja el, mit gondol a jelenről.
Az elmúlt két nap hozott határtalan sikert is: a fesztivál díszvendége, a Pintér Béla és Társulat kedden A tündöklő középszerrel, szerdán a Kaisers TV, Ungarnnal lépett föl.
Kaisers TV, Ungarn - Szalontay Tünde, Thúróczy Szabolcs, Pintér Béla és Stefanovics Angéla (fotó: Révész Róbert/Thealter)
Utóbbi az 1848/49-es szabadságharc korába visszarepítő, történelmünkkel illúziótlan tisztánlátással szembenéző időutazás, amely minden erőltetett párhuzam nélkül képes hozzánk, ma zajló schwechati csatánkhoz szólni, és elhitetni, hogy talán lehetne más vége is, mint az 1849-esnek. És bizonyítani, hogy a jó színház mindenhol megtalálja a maga terét és közönségét.
Turbuly Lilla
