Mi egy színházi előadás díszlete? Szobafalak, bútorok - jöhetne gyorsan és kissé ostobán a konvencionális válasz, amiben azért volna igazság is, hiszen akár szobabelső is lehet, ám sokkal fontosabb, hogy színpadi térként, avagy játéktérként aurát kell teremtenie, közvetítenie és segíteni abban, hogy a színpadra vitt dráma, illetve a színházzá tett esemény létrejöhessen a kompozícióban. A jó díszlet felszabadít, segít az előadásnak és a színésznek megszülni a maga valóságát, és segít a nézőnek az élmény befogadásában. Az előadás terének szervezése valószínűleg mindig is fontos volt a színháztörténetben, ennek már csak utolsó fejezete az a máig ható epizód, amely a modern rendezői színház hajnalán elindult Appia ritmikus idomaival, Craig lépcsőinek különböző hangulatával, majd új, avantgárd impulzusokkal gazdagodott Kantornál, és lenyűgöz ma Robert Wilson munkáiban. A névsor önkényes, azért ragadtam ki éppen ezeket az alkotókat, mert Árvai György díszletmodelljei közt csatangolva az AKKU emeletén lévő kiállítási térben, éppen ők jutnak eszembe, ami persze korántsem jelenti azt, hogy ezen túl is lenne kapcsolat a látottak és a felsoroltak munkái közt.

A kísérleti előadóművészet jeles alkotójának díszletterveit a műsorfüzet "szakrális térfikcióknak" nevezi. Az egymás melletti üvegakváriumokban sorakozó makettek közül több is valamiféle rituális helyszínt idéz, letisztult formákból és vonalakból építkezik, mintha szakrális tereket fogalmaznának újra, de olyan kopáran és siváran, "árván", mint egy sivatag, ámbár ne feledjük, hogy még a sivatag is tele van első pillantásra nem szembeszökő csodákkal. Áll itt homokkal felszórt rituális hely, amely furcsa mód maga mellett tud egy feltűnően zöldellő pázsitkockát, mintha egy üres játszótér került volna a szent hely mellé. Egy építmény fehér váza, mintha Zeusz-szentély született volna újjá. Van enyhén döntött barna sík is, aminek a közepén lépcsőpiramis emelkedik a magasba. A térformákat sokszor megbontja valami geometrikus beavatkozás: különös sárga folyadék dermed négy meghasított oszlop között, s a löttyöt az oszlopokból kihasított részek keretezik. Érdekes a hangulatok teremtése. Van egészen barátságos, marsbéli tájhoz hasonlatos felszín, amelynek meleg, narancsos árnyalatait törökmézszerű kőzet darabolja, de az egészet mégis szigorú, képkeretszerűen felépített oszlopsor fogja közre. Egészen zord az egyetlen tömbből álló, homokkal megszórt építmény, amelynek falaiból szívószálcsövek türemkednek, és keskeny átjárók vezetnek át az épületen - nyomasztó, ahogy az arányok megbomlanak. Piszkos föld árnyalatú, korhadt növénydarabokkal teliszórt kompozícióban dombocskára helyezett agancsos szarvaskoponya s egy várakozó vörös hüllőcske. Egészen félelmetes a fekete piramis - elrettentő és sebezhetetlen monstrum. Sok alkotás szellemesen önt valamiféle történetet is formába. Kedvencem a bronz síkból csapóajtón felbukkanó páros: egy vadász céloz puskájával egy bikára. Egy másik domboldalon olvadó templom látható. Odébb egy impozáns építmény tetején vaskos malac trónol, a sumér templomforma három sarkán három égtáj felé egy-egy kutya bámul, de a negyedik él hiányzik a kockából, kihasadt, épp a malachátsó alatt. A földbe fúródik egy űrhajónak átalakított babafej, vagy két, színes téglákból felhúzott épületet vészjósló sínek kötnek össze. A fekete oszlopok és lépcsők közé szorított amerikai Szabadság szobor pedig akár a gúzsba kötött demokrácia emlékműve is lehetne.

Voltaképpen nem egyszerűen díszlet maketteket látni, hiszen kevés konkrétumot árulnak el színházi kivitelezésükről, inkább gondolatokat, kérdéseket vetnek fel a térformák, azaz képzőművészeti konstrukcióként működnek. Van persze színházi vonatkozásuk is, egyik-másik határozottan előadás után kiált. Egy faszerkezet számomra az Erzsébet kori színpadokat idézi, de újabb, rafinált lejtők és erkélyek elhelyezésével tovább is gondolja azt. Biztos érdekes lenne egy korabeli darab feldolgozásánál. Vagy ott van az a lenyűgözően sokarcú, oszlopokból, elfűrészelt, megdöntött és elcsúsztatott téridomokból kidolgozott térforma. Körbejárva, több oldalról szemügyre véve válik láthatóvá, mennyi hangulat és környezet rejlik e formában. Színpadon számtalan helyzetre lehetne használni ezt a teret. Bravúros, ahogy az egyik oldalán kinyit, a másikon bezár magába, egyszerre impozáns, mégis megtört, és egészen időn kívüli hangulatot áraszt. Szinte sajnálom is, hogy az internetet böngészve később megtalálom a rendeltetését: egy Szeget szeggel díszlete volt Szlovéniában.

SZ. DEME LÁSZLÓ