Restancia

Nem ritka, hogy valami ezért vagy azért említetlenül marad. Időhiány miatt, vagy mert felgyorsulnak az események, torlódást elévülés követ. És előfordul, hogy egyszerűen szerkesztői memóriahiba az ok. Ezeket a helyzeteket próbáljuk ebben a rovatban utólag korrigálni.

Mintha temetésről érkezne, úgy jön be Fekete Gizi a szegedi Kisszínház színpadára. Talpig feketében, fekete táskával, fekete szemüvegben, fekete virágcsokorral. Feketébe öltözött szobalány (Markovits Bori) fogadja. Egyáltalán, Bianca Imelda Jeremias mindenkit feketébe öltöztetett. Fodor Viola díszlete viszont szinte tiszta fehér. Fehér falak, fehér ülő- vagy fekvőalkalmatosságok, steril, hideg modernség. A tér jobboldalát üvegfal osztja ketté, rajta Ibsen portréja gravírozva, mögötte (a jobboldalt ülők számára csak sejthetően) fehér zongora. Keresztes Attila rendezésében a gyász feketéje és a halál sápadtsága adja meg a Hedda Gabler előadásának hangulatát. Még a tempó is temetési. Kimért, lassú. Mintha az újra találkozó régi ismerősök méricskélnék egymást. Próbálnák kitapogatni, miképpen változtak meg viszonyaik, kapcsolataik. Miközben a gyanútlan néző esetleg azon töpreng, vajon ki halhatott meg, csak apránként derül ki, hogy nászútról hazatért ifjú házaspárt fogad a rideg elegancia és a kriptahangulat.

Bővebben...