Derzsi János legenda. Aki ezt nem tudja, hiányzott a legnagyobb magyar filmek vetítéseiről. Fehér György és Tarr Béla remekműveinek alapembere, de forgatott többek között Szomjas György, Bódy Gábor, Maár Gyula, Gothár Péter, Kamondi Zoltán, Bereményi Géza filmjeiben. Bejárta az ország szinte összes színpadát. Dédelgetett fenegyereke a magyar színház- és filmművészetnek.
Jelenleg az Új Színház tagja.

Gyakran hangsúlyozzák Önnel kapcsolatban, hogy kezelhetetlen, betörhetetlen, lázadó alkat.

Valószínűleg azért, mert velem mindig történik valami. Valahol ott kezdődhetett az egész, hogy kirúgtak az óvodából. A gyerek ártatlan, mégis kirúgják. Én és az intézmények ezután sosem jöttünk ki jól egymással.

Ezt mindig mondja. Nem szelídült az évek során?

Végig szelíd voltam, világéletemben, csak mindig belekeveredtem valamibe.

Miért?

Nem tudom, ennek sokféle gyökere lehet. Egyszerűen belesodródom a lehetetlen helyzetekbe. Most például a nyugdíjat intézem, és rá kellett döbbennem, nagyon nehéz ügy. Anno az ember nem gondolt arra, hogy egyszer majd lesz ilyen, hogy nyugdíj, és ott el kell számolni évekkel. Amelyik színházban nem éreztem jól magam, ott téptem a szerződést. Mentem tovább. Na most ezeket igazolni kell, és bizony néhány helyen hiányoznak három-négy hónapok. És ugye régen nem azért tépkedtem a szerződéseket, mert nem érdekelt, hogy lesz-e nyugdíjam vagy sem. Nem szenvedni jöttem a világra. Nem szenvedni lettem színész. Imádom csinálni. 

Ha jól tudom, újra tag az Új Színházban.

Igen, harmadjára. Hét éve mentem el először, öt éve szakítottunk másodszor Márta István igazgató urammal. Most megint leszerződtetett, de kicsit megint feszül a levegő.

Mi a szakítások oka?

Túl sok mindenre köteleznek a havi fizetésért, közben nem tudok más munkákat vállalni, ebből pedig nem lehet megélni. Elvált ember vagyok, gyerektartást fizetek, a lányom franciaóráit, a fiam spanyolóráit, és én magam sem vagyok olcsó.

Csak nem azért feszül a levegő, mert Tarr Béla a következő filmjére készül?

Nem fog kiadni a színház. Pedig megint nagyon komoly dolgot talált ki Béla.

Tépi a szerződést?

Nem. Eddig kétszer megtettem Tarr Béla miatt. Először a Werckmeister harmóniák, másodszor A londoni férfi forgatása alatt. Öt évig nem volt munkám és havi fizetésem. Meghallották, hogy A londoni férfiban dolgozom: "ó, Tarr Béla, egyeztetni Korzikáról, na persze..."

Előreszaladtunk. Egyfajta életútinterjút készítenék Önnel.
Jézus Mária!

Vissza kellene mennünk az Alföld Színpadhoz.

Az alapvetően meghatározó volt az életemben.

Hogyan találkozott Thuróczi Györggyel, a színpad vezetőjével?

Figuráns voltam. A Déli Galeri tagja Debrecenben. Újságban láttam az Alföld Ifjúsági Színpad hirdetését. Akkoriban Nagy Imre barátommal csavarogtunk - aki azóta ügyvéd lett -, ő mondta, hogy jelentkezzünk. Aztán egyedül mentem el. Benéztem az ablakon, Gyurka bácsit túl szigorúnak találtam, be se kopogtattam. Viszont amit kintről láttam, nagyon megtetszett.

Mit csináltak?

Helyzetgyakorlatokat, meg beszélgettek. Persze akkor még fogalmam sem volt róla, mi az a helyzetgyakorlat. Újra elmentem, megtanultam két verset. Robert Burns: Falusi randevú, József Attila: Mama. Elmondtam, Gyurka bácsi azonnal felvett. Attól a perctől minden megváltozott.

Ő mivel foglalkozott az Alföld Színpadon kívül?

Először dramaturg volt a Csokonai Színházban, majd a Népművelési Intézet módszertani csoportvezetője lett. Kis társulatokkal, amatőr csoportokkal foglalkozott.

Később is találkoztak?

Hogyne. A főiskola alatt végig nézte a vizsgáimat. Minden munkámat megbeszéltük. Haláláig tartottuk a kapcsolatot. Rengeteget tanultam tőle. Annak idején a huszonhárom Alföld színpados között három egyetemista és gimnazista volt, a többiek szakmunkástanulók, segédmunkások, figuránsok. Azóta a huszonhárom ember közül tizenöt egyetemet vagy főiskolát végzett, de a többiek is mind leérettségiztek, szakmát tanultak. Ez óriási dolognak számított akkor és ott. Tizennyolc voltam, amikor Gyurka kezembe adta a Bűn és bűnhődést, addig nem is nagyon olvastam. Pontosabban odahaza kihámoztam mindenféléket a könyvtárból, de hát ott nem volt Dosztojevszkij. Háromszor nekiugrottam, mire sikerült elolvasni. Ilyeneket tudott Gyurka, a kellő pillanatban a kellő könyvet adta a kezünkbe, aztán hosszasan lehetett vele beszélgetni róla. 

Ő javasolta, hogy próbálja meg a főiskolát?

Nem. Említette, hogy jó lenne, de sajnos nagyon rosszul beszélek. Mátyás Irén javasolta, igen, aki ma Zsámbékon igazgatónő. Együtt kezdtünk az Alföld Színpadon. Akkoriban ő egyetemre járt, én meg segédmunkásként dolgoztam a rövidárugyárban. Mondtam neki, hogy nincs érettségim, nem tudok jelentkezni. "Írd be, hogy folyamatban van" - vágta rá. Így történt, behívtak, felvettek. Aztán Tiszeker elvtárs közölte, hogy ez nonszensz. Elküldtek katonának, ezalatt magánúton letettem az érettségit. Egy év múlva elkezdhettem a főiskolát. Majd másodévben kirúgtak.

Ki vette fel?

Ádám Ottó. Lehet, hogy ez csak az én látomásom, de nekem úgy tűnt, amolyan kísérleti osztály voltunk. Igó Éva, Moravetz Levente, Gáspár Tibor, Sebestyén András... Januárban indult ugyanis egy keresztféléves rendezőosztály Ádám Ottó vezetésével, Ács Janiék. Közös volt az osztályfőnök, rajtunk kísérletezhettek.

Ha Ádám Ottó volt az osztályfőnöke, hogyan rúgathatta ki Kerényi Imre?

Ottó úgy fél év után elfáradt, odavett maga mellé két tanársegédet, Huszti Pétert és Kerényi Imrét. Mondta, hogy a színészosztályt vigye tovább a két tehetséges fiatal, ő meg viszi a rendezőket.

Mi baja volt valójában Kerényinek? Összekülönböztek?

Szó sincs róla. Csak ő tudná megmondani. Sokat beszélgettünk, még szerettem is. Aztán azzal dobatott ki, hogy "antiszociális" vagyok. Még a cuccaimért sem engedtek fel a kollégiumba.

Nem kifejezetten olyan fiatalemberekre használja a szakirodalom a kifejezést, akiknek két lány alszik a kollégiumi szobájában. És köztudott, ennél durvább dolgokat is elsimítottak anno a főiskolán.

Hajaj... Fátylat rá. Kirúgtak.

Visszatért a régi életéhez, csavargott, dolgozott a Bosnyák téri piacon...

Egy zöldségesnél pakoltam ládákat. Egyik legnagyobb mesterem, Őze Lajos nem hagyta, hogy elkallódjak. Verset mondatott velem a piacon, hajnalban, ládapakolás közben. Képzelheti, József Attilát, Adyt, Nagy Lászlót szavaltam a káposzták között. Közönségem is volt ám! Ott ült Bódy, Huszárik, majd a maga módján mindegyik elmondta a véleményét. Az sem volt piskóta... Közben odaköltöztem Dóczy Péterhez, majd Tyutyuhoz, Cserhalmi Györgyhöz, mert miután kirúgtak a kollégiumból, fedél nélkül maradtam. Ő akkor jött fel a Nemzetibe Faustot játszani. Ahová ment, követtem. Gátlástalanul.

Igaz, hogy Molnár Gál Péternél is laktak?

Ott is. 

Mindeközben még felcsapott kaszkadőrnek is, Jancsó Miklós filmjeiben. Így jött Gelencsér Jóska?

Benne voltam a Magyar rapszódiában, az Allegro barbaróban. A kaszkadőrök világa hihetetlen izgalmakat rejtett, óriási fazonokat ismertem meg. Marosi Laci, Ferdinandy Gáspár, "Oroszlán" Pintér Tamás, Lenyó, Szicsó...- mit mondjak, meghatározó élményeket hoztak. 
Szomjas Gyuri akkor készült a Rosszemberek forgatására. Kaszkadőrnek nézett meg, majd kiválasztott főbetyárnak. Úgy élveztem a forgatást, mint gyerek a játékot.

Miután elkezdett színészként forgatni, kaszkadőrködött még?

Persze. Gyakran hívtak, jól is jött. Némelyik több pénzt hozott, mint a szerepek.

Milyen munkákra hívták?

Mindenfélére. Lovagoltam, vívtam, ugrottam, estem...

Hol tanult vívni?

A főiskolán, Pintér Tamástól.

Major Tamás vette vissza a főiskolára?

Amikor kirúgtak, Várkonyi éppen Amerikában volt. Nem is tudott róla. Neki írtam a levelet, hogy mióta elbocsátottak, három filmben forgattam, semmiféle fegyelmi vétségem nem volt. "Ez a gyerek ide való"- morgott, majd közölte, visszavesz, ha valamelyik osztályfőnök vállalja értem a felelősséget. A sors keze, hogy éppen bent volt Major. Azt mondta, neki annyira tetszik a történetem, hogy ha hajlandó vagyok (!) az ő osztályába járni, örömmel veszi. Szólt, hogy nézzek körül, és egy héten belül jelezzem, hogy döntöttem. Már másnap mentem. Székely Gábor volt a tanársegéd. Fantasztikus munka folyt. Thuróczi Gyurka nagy találkozás volt, Fehér Gyuritól megtanultam a barátságot, az életet, Major és Székely kezei között viszont az egész világképem alapvetően megváltozott. Lassan kezdtem átlátni a múltat, pontosabban, rendezettebben tudtam gondolkodni. Jövőképem lett. Ezek eszméletlen sokat jelentettek nekem.

Nehezen fogunk kikeveredni a főiskolai évekből, de fontos fordulópont a balesete. Nem akarnám a sokkos részletekről faggatni, vegyük onnan, hogy Majorral együtt lábadoznak.

El se hinném, ha nem velem történt volna meg. Én a balesetin feküdtem, Major a szemészeten. Együtt sétálgattunk a kertben, kísérgetnem kellett, ügyelni rá, nehogy árokba vagy gödörbe lépjen, vagy nekimenjünk valaminek. Öles léptekkel ment előre, mint egy Fittipaldi, miközben én alig láttam. Balról totál le voltam árnyékolva. A kórház amolyan előkészítő volt. Majd bekerültem a Döglött aknákba, ahol ő időnként ájult. Na de hogy! Mikor jobbra, mikor balra, mikor előre, mikor hátra. Bátran belevetette magát a térbe, és én valóban mindig elkaptam. Más kérdés, hogy közben az infarktus kerülgetett, mi van, ha véletlenül nem érek oda. Egy életre megtanította nekem, hogy a színpadon iszonyúan figyelni kell egymásra. Minden pillanatban. Zseniális ember volt.

Nem ijedtek meg, hogy a baleset miatt össze fog roppanni?

Dehogynem. Mikor először bejöttek hozzám, még Szegeden feküdtem az intenzíven. Major a lábfejemnek beszélt, láttam Székely szemét. Major különgéppel hozatott Budapestre, a Honvéd Kórházba, az ő orvosai hoztak rendbe. Hét és fél hónapot töltöttem ott, közben megint ki akartak rúgni a főiskoláról azzal, hogy nem lehet ennyit hiányozni. Major hallani sem akart róla. Az indexem tele van kettejük aláírásaival. Major mint osztályfőnök mindenki helyett aláírt, aki nem volt hajlandó. Nagyon féltettek, de nem merték mondani. Kemények voltak. Tehetetlenül szenvedtem, amikor Major az egyik sétánk alkalmával odavetette: "Mit nyüglődik, el kell dönteni, mit akar, egy szemmel is lehet színész! Még izgalmasabbnak lehet látni a pályát!" Úgy hókon vert, hogy rögtön kijózanodtam. Aztán jött Székely: "Neked most az a dolgod, hogy gyógyulj, kijössz, a diplomamunkád Örkény: Tóték, Őrnagy. Fehér Gyuri Bűn és bűnhődés díszlete három és fél millió forintért állt, a baleset előtt engem választott ki Raszkolnyikovra. Próbálták lebeszélni rólam, mondták, hogy válasszon mást, ő azt felelte, nélkülem nem csinálja. Hihetetlen erőket éreztem magamban. Így tudtam meggyógyulni. Összeszedtem magam és jöttem ki a francba. Szó szerint. A francba. 

Több mint egy évtized múltán Márta István hívta az Új Színházba, rögtön azt követően, hogy Székelyt meglehetősen méltatlanul menesztették. Ez biztosan okozott Önnek egy-két álmatlan éjszakát.

Felhívtam Gábort. Azt mondta, ez nekem ne jelentsen problémát. Nem fogta fel árulásként.

A balesettől megváltozott arca különös karriert indított el.

Azóta én vagyok a rossz ember. Az erőszakos, a gané, a gyilkos, a huligán, a szar alak. De minimum vadember. Ölök, verek, megerőszakolok. Szörnyű! Szelíd lelkű ember vagyok, esküszöm!

Erre egyetlen rendező sem gondol?

Kamondi Zoli filmjében, a Dolinában  Vidra földrajztanár jó ember. De ez csak a kivétel. Ez adatott. Mikor negyedéves főiskolások voltunk, mindenféle elhelyezkedési kínok-bajok gyötörték az osztályt. Ki merre menjen, mit játsszon, miegymás. Major azt mondta: "Nem értem magukat gyerekek! Felmehetnek a színpadra, játszhatnak, még pénzt is kapnak érte. Hát nem gyönyörű?" Majd hozzátette: "Egyébként meg, van egy mondás, ha valaki kurvának megy, ne rinyáljon, ha megbasszák!" Szóval, ha bennem ezt látják a rendezők, nem rinyálok, teszem a dolgom. Szó se róla, időnként durva tudott lenni Major!

Kötetet lehetne szerkeszteni a nevéhez fűződő színész-rémálmokból. Gábor Miklós például egyszer arra riadt fel, hogy Major ül a nézőtéren, neki meg nem jut eszébe Hamlet monológjának első sora. Mond valamit, a közönség tapsol, ő viszont látja Major egészségesen barnára sült arcán a fölényes mosolyt...

Hát igen. Én azonban mindent neki köszönhetek. Pedig eleinte nagyon utáltam a gondolatot, hogy ő vesz vissza a főiskolára.

Miért?

Gyűlöltem. Vén, kommunista szemétnek tartottam, meg mindennek, amit hallottam róla. Aztán megismertem és minden zagyvaság köddé vált. Hogy lehetett vele játszani, atyaisten! Alig vártuk nála, hogy felmehessünk a színpadra. Egyik próbán feltántorgott, és olyan Júliát hozott, hogy helyben meg kellett zabálni. Gyönyörű volt!

Mikor végzett, Zsámbéki Gábor hívta a Katona József Színházba. Major is ott volt. Ennek ellenére nemet mondott.

Mert komolyan vettem, amit Székely és Major mondott. Hogy el kell menni vidékre, sokat, nagyokat, mindenfélét játszani. Akkor mutattuk be Zalaegerszegen A fösvényt, Harpagont játszottam, szerettem volna még maradni. Zsámbéki soha többé nem hívott. Egyébként Zalaegerszegen döntöttem csúcsot. Negyvenhét előadásom volt egy hónapban, próbáltam egy darabot, éjszaka pedig forgattam Bélával az Őszi almanachot.  Ráadásul Béla csak útbaigazított minket, a többi improvizáció volt. Az egész Őszi almanach. Bírtam a gyűrődést. Most is bírom, csak egy kicsit fáradt vagyok. Két hónapja ez az első szabad estém.

Bekalandozta csaknem az összes vidéki színházat. Zalaegerszeg volt az első állomás?

Nem, igazából Kecskemét, de ott egy hónapot töltöttem, aztán eljöttem. Ekkor hívott Ruszt. Négy évig maradtam. Átlag kilenc premierem volt egy évadban.
Az ember tragédiája - Miltiádész, Antigoné - Kreón, A fösvény - Harpagon, Whiting: Ördögök - csatornatisztító...

Miért jött el?

Máig szeretem Rusztot, nagy mesternek tartom, talán bűn ilyet mondani, de egyszerre úgy éreztem, nem érdekli már a színház. Minden más. Elkezdett darabokra hullani az egész - nem akartam végignézni. Visszamentem Kecskemétre, ott fél év után újra téptem a szerződést. A Figaro házasságában énekeltem Cherubinót. Kilencven kilósan, rózsaszín tüllben, aranyra festett hajjal, magánéleti válságok közepette. Az volt a legborzalmasabb az egészben, hogy elhittem Jutocsának, képes vagyok elénekelni. Hatalmas sikerem volt, de belepusztultam. Amikor éreztem, hogy nem jön ki a hang, kiálltam, és felfelé mutattam: ott a hang, majd visszaálltam.

Meg tovább, Szolnokra.

Onnan is kétszer jöttem el a hat év alatt, mégis ott töltöttem a leghosszabb időt. A szolnoki évek alatt lettem igazából "színészszerűvé". Remek volt a társulat, Schwajdára pedig lehet mondani mindenfélét, voltak vele bajaink, de tény, hogy nekem a legjobb igazgatóm volt. Kemény, szigorú - soha senkitől nem kaptam annyi fegyelmit, mint tőle -, de szenzációs színházat csinált. A legjobbat, amiben valaha szerepelhettem. Máig vállalom.

Szegeden Pilátust játszott, Pécsett Huber Vilmost, Miskolcon Liliomot... Rengeteg csodás szerepet. Melyek azok a bizonyosak, amelyekért önmagában érdemes volt...

A Liliom például az egyik legkedvesebb a közel száznegyven-százötven magam mögött tudott szerepből. Ezért érdemes. A Woyzeckért, amit Kiss Csabától kaptam az Új Színházban. Meg az Őrnagyért. Ezzel kapcsolatban szembesültem azzal, ha egy szerepre egyszer rátalálunk, olyan lesz, mint valami ideglemez. A Tóték vizsgaelőadásként ment huszonegynéhányat, majd eltelt tíz év, és Székely újra megrendezte Újvidéken. A főszereplője lebetegedett, így meghívott vendégként. Egyetlen próbával ugrottam be. Eljátszottuk még negyvenszer.

A Mester és Margaritában kétszer is fellépett. Szegeden Pilátust játszott Szikora Jánosnál, Zsámbékon Mestert Beatrice Bleonţ rendezésében.

Mindkettő jó munka volt, de a zsámbéki közelebb állt hozzám. Eredendőbb, önállóbb elgondolás volt.

Gondol egyet és szedi a sátorfáját. Sok haragost hagyott maga mögött az évek során?

Így emlékeznek rám néhány helyen, de én soha senkit nem akartam megbántani. Senkinek nem akartam kellemetlenséget okozni. De ha nem érzed jól magad valahol, el kell menni. Ha nincs értelme, minek maradjak? Ebben ma is hiszek.

Most jól érzi magát az Új Színházban?

Most jól. Szeretem a társulatot, és remek próbafolyamatban vagyunk éppen benne. November végén mutatjuk be a Viktor, avagy a gyermekuralom című Roger Vitrac-darabot. Arról szól, amiben élünk, ahogy élünk. Egy baromi jó pasas rendezi, Radoslav Milenkovic. Csillogó szemekkel jövünk próbálni. Miközben nagyon pontosan tudja, mit akar, bízik a színészeiben. Nem erőszakos, de figyel minden egyes emberre. Ki nem mondott kérdésekre válaszol. Ritka érzékenységgel és empátiával működik.

Mostanság az Új Színházon kívüli munkái is nagyon jól sikerültek. Hogyan találta meg Mundruczó Kornél a Frankenstein-tervvel?

Éppen ráértem, nem játszottam sehol. Így kerültem bele néhány éve a Gyévuskába is.

A Frankenstein-terv most jött haza Párizsból. Hogyan fogadták?

Öt napot töltöttünk Párizsban, de jártunk már vele Strasbourgban, Wiesbadenben, Mainsban, a nyitrai fesztiválon. Most pedig meghívásunk van Brüsszelbe, Helsinkibe, Montrealba tíz-tíz, Aspanba, Potsdamba és Moszkvába öt-öt előadásra. A közönség nagyon szereti. A kritikák jellemzően fanyalognak, összevissza beszélnek, még nem derült ki egyikből sem, mit szeretnének számon kérni rajtunk. Legtöbbször valamiféle hagyományos dramaturgiát. Tény, ez más világ, nem sok köze van a nálunk megszokott kisrealista stílushoz. Inkább hipernaturalizmus. A németeket követve nálunk is próbálkoznak időnként hasonlóval, főként Hauptmann Patkányok című darabjával, de ha ezeket berakják egy polgári miliőbe - márpedig többnyire igen -, meghalnak. A Frankenstein-terv egy konténerben játszódik. Mind itthon, mind a külföldi fesztiválokon fergeteges lelkesedéssel fogadja a közönség.

Ha jól tudom, az előadás jelentős része improvizációra épül.

Igen. A váza, az írott anyag olyan hatvan-hatvanöt százalék, az összes többi valóban improvizáció. Ha akarnánk se lehetne reprodukálni. Figyelünk egymásra, nincsenek sztereotípiák, él az előadás. Az, hogy a nézők mindenütt mások, még lüktetőbbé, elevenebbé teszi az egészet.

Ha már az Új Színházon kívüli munkáknál tartunk, mi a helyzet Novák Eszterrel?

Imádom. Látatlanba elvállalok nála bármit. Általában kérem, hogy küldjék el a könyvet, elolvasom, aztán beszélünk róla. Neki mindenre igent mondok. Fantasztikus lány. Meggyőzött.

Rendezett már egyszer-kétszer. Elment tőle a kedve?

A körítéstől. Utálom a számlarendszert, az utánajárást, a rohangálást, a pénzért kuncsorgást. Idegen tőlem. Fárasztóbb, mint dolgozni. De változatlanul megvan bennem a vágy, biztosan fogok még rendezni.

Olvastam valahol, hogy Sam Shepard Az elásott gyermek című darabját rendezné meg. Mi érdekelte benne?

Különös amerikai történet, de nekem ugyanúgy játszódhat az Alföldön. Egy vad világban, ami félelmet kelt - nekem ez a Nyírség. Mindegy, hogy baseballt játszanak a gyerekek, vagy focit, mindegy, honnan vágyódnak el, hol megy tönkre a család, hol idegenednek el az emberek. A történet középpontjában egy családi titok lappang, és az, hogyan, hányan, milyen cselekkel próbálják rejtegetni. Miért van az, hogy állandóan veszekszünk, hogy sohasem azért válunk, amiért valójában? Hogyan hullik porrá a család, miközben rendületlenül játsszuk, egy család vagyunk? Azt is csak játsszuk, hogy vagyunk. Eljátsszuk a kapcsolatainkat, a találkozásainkat. Ha pedig megtörténik a szerelem, az olyan halálközeli. Mi képes kibillenteni a világegyetemből? A halál és a szerelem - rokon fogalmak. Hát, ilyesmik érdekelnének.

Filmen milyen témához nyúlna?

Önmagamhoz. Megírnám a magam történetét. Persze nagy vonalakban, elrajzoltan, kicsit szublimáltan. A lényegét. Bódy Gabival terveztünk valami ilyesmit. Egyik reggel felkel az ember egy félszuterénben, kisüt a nap, úgy érzi, ma történni fog vele valami. Kimegy, gátlástalanul lop, csal, hazudik. Jól érzi magát, szerelmes lesz, majd megöli a nőt, felmegy a hegyre és erkölcsileg felmagasztosul. Erre készültünk, de Bódy meghalt. 

Volt egy rövid időszak a pályáján, amikor abba akarta hagyni. Mit dolgozott volna? El tudná még magát képzelni a színházon kívül?

Négy szakmám van. Jármű és járműalkatrész eladó, esztergályos, asztalos, ács. Ha kell, el tudok helyezkedni. Miért ne tudnám elképzelni?

Miért akart kiszállni?

Elegem lett Budapestből. Visszamentem Ábrányba. Istállókban kezdtem dolgozni, de egy hét után már ott sem éreztem jól magam. Nem tudtam beszélni az emberekkel. Nem találtam a helyem a régi kis környezetemben. Megfertőződtem Budapesttől és a színházi világtól. Nem menekülhettem, vissza kellett jönnöm. Aztán idővel megnyugodtam, elkezdtem nem szégyelleni magam. Időnként például dalra fakadok és nótázok, ábrányi nótákat éneklek. Még a Frankenstein-tervben is. Miközben Monori Lili azt mondja nekem, "nem, figyelj, nem kapom be a hugyos faszodat", én: "Minek a falevél..." Ez egy kis szerelmi népdal, ami közben mindent elmond. Lehet, hogy így éljük a világunkat, durván, közönségesen, de közben a lelkünkben a népdal szól, mely az elmúlást, vágyódást, szerelmet egybefogalmazza.

Haza szokott még látogatni?

Ritkán. Legutóbb hat hónapja, amikor apámat eltemettem. És akkor jöttem rá, hogy árva vagyok. Férfi létemre végigzokogtam az egész temetést, ha nem fogja a kezemet a két gyerek, biztosan elájulok. Pedig majdnem öt évig nem beszéltem apámmal. Kemény meccseink voltak, de a végén már nagyon, nagyon szerettük egymást.

Hogyan vélekedett arról, hogy eljött színésznek?

Stex Sándor bátyámmal ültek a kocsmában, iszonyatosan berúgtak, ő vigasztalta: "Nem baj Jani! Azért, hogy bohóc, még lehet rendes ember! Hidd el, lehet rendes ember!" Aztán berúgott az egész falu. De hát ott ez nem egy rendes szakma. Apám mindent előkészített, volt gépműhely, asztalosműhely... Örök életében hatalmas fájdalma volt, hogy nem lettem asztalos. Már azt sem nagyon értette, miért mentem el ácsnak. Gyerekkoromtól ott dolgoztam mellette. Cipeltem télen a fagyos gerendákat, nem láttam a hidegtől és a fáradtságtól. Sokszor éjszaka is fűrészeltünk. Apám maszek volt, osztályidegen.

Miért volt jobb ácsként, mint asztalosként?

Mert elegem lett a tizedmilliméternyi pontosságból, amit apám állandóan megkövetelt. Az ácsnak nem számít néhány centi ide vagy oda. Szabadnak éreztem magam. Felmentem a tetőre, olyan boldog voltam, mint soha azelőtt, pedig majd leestem. Tériszonyom van.

Sok történetet mesélt édesapjával való szenvedélyes viszonyáról. Arról, hogy rettentően szerette, de előfordult, hogy a balta az ajtófélfában állt meg Ön mellett.

Volt ott minden.

Mitől dühödött be?

Baromságoktól. Például attól, hogy nem ástam fel a kertet.

Édesanyja?

Sírt.

Megnézték valaha színházban?

Igen.

Büszkék voltak?

Mondjuk, hogy apám megbocsátott. Anyám egyfolytában szeretett. 

Tanyán született, falun nevelkedett, pálinkás kenyeret kapott gyerekkorában. A Sátántangó világa közel állhatott Önhöz.

Otthon voltam benne. Durva forgatás volt. Akkoriban játszottam Pesten és Szolnokon, közben az isten háta mögött forgattunk, Viharsarok-mezőn. Tarr Béla kiválasztott egy olyan kúriát, amitől kilenc kilométerre volt az első falu. Sehol semmi. Közben a kezembe adtak egy rohadt nagy tévét, mert Bélának nem volt jó a kicsi, nagyot kellett cipelni. Elképzelhetetlen helyzeteket tud teremteni. Nem elég, hogy ott álltunk hidegben, térdig sárban, zuhogott az eső, ránk küldött még két esőgépet.  Egy monomániás őrült. A forgatásokon egy kanál vízben meg tudnám fojtani, de imádom.

Nehéz lehet a színészeknek a több tízperces snittekkel.

Az halálos. A londoni férfiben huszonhét perces snittel kezdtünk, a Sátántangóban ötvenperceset is felvettünk. Iszonyú koncentrációt igényel. Bekerül az ember a képbe a negyvenhetedik percben, ha elrontja, miatta megy tönkre az egész. Ilyen fel sem merülhet.

A hosszú snittek a Macbethtel kezdődtek, a főiskolán.

Igen, ez volt Béla vizsgafilmje, az első közös munkánk. Macduffot játszottam, Tyutyu a címszerepet, Kútvölgyi Zsike Lady Macbethet. Béla egy snittben vette fel az egészet. Mindenki le akarta beszélni róla, de Szinetár támogatta. Nagyon jó munka volt. Azóta dolgozunk együtt Bélával. Ez idő alatt volt három feleségem. Ő maradt.

Hogyan dolgoznak együtt?

Csak a jelenlét érdekli, minden mást kihúz a lábad alól. Ha nem tudsz ott helyben létezni, nem éred el a megfelelő érzékenységi fokot anélkül, hogy kicsit is játszanál - nem enged ki. Ez a legnehezebb. Nem játszhatsz el semmit, de minden érződjön. Amíg nem stimmel minden apró belső rezdülésed, amíg kicsit kilógsz, kiszúrja és újravesszük. Hiába mondja az operatőr, hogy képileg tökéletes. Ő azt mondja, nem jó, nem tudja, hogyan csináld, de ez így nem jó. Amíg nincs a helyén minden ecsetvonás, nincs menekvés. Minden forgatásba belepusztulunk. De Béla is. Iszonyatos nehéz vele dolgozni, de minden perc megéri. Maga a költészet, ahogy a filmjeit megálmodja.

Azt hallottam, a Dolina forgatása Kamondi Zoltánnal Tarr Béla-közeli élmény volt.

Majdnem. Túl vagyunk néhány kemény pillanaton, ami a filmen nem látszik. Téli forgatás, fenn a Hargitán, szembe fújt a jeges eső. Előfordult, hogy egy nap alatt két liter pálinkát megittunk Bán Janival. De Zoli el tudta velünk hitetni, hogy van értelme, hogy nem teljesítünk, hanem mi akarjuk. Ritka képesség. Legkedvesebb munkám Zolival a Tudat alatti megálló, melyet Márton Laci írt át Hajnóczy A százados esti sétája című novellájából. Pénzhiány miatt abba kellett hagyni a forgatást. Torzó lett. De csodálatos torzó.

Mit gondol a Dolináról?

Szerintem elképesztően jók lettek a felvett anyagok, de sok minden nincs benne a filmben. Szeretem ezt a verziót is, de az első, a három óra tíz perces fantasztikus volt. Tökéletesen tükrözte és kifejezte azt az őrületet, amit ott kint átéltünk. Most megint forgattam két jó filmet, a Koccanást Török Ferivel, és egy diplomafilmet Oszkár címen, Nagy Viktorral. Előbbiben "véletlenül" hajléktalant játszom, utóbbiban "véletlenül" betörőt.

A Koccanás egész biztosan izgalmas vállalkozás. A darabbal ellentétben nem nevezhető realisztikusnak.

Hála istennek! Amolyan háromdimenziós fekete-fehér diafilm. Megindul a jelenet, mindenki mozdulatlan, alattunk megy a narráció. Csak a kamera mozog és a természet, a színészek nem. A másik film is biztató. A forgatás alatt legalábbis úgy éreztem, lehet, hogy most újra sikerült valami komolyat összehozni. De várjuk ki a vágást.

Tarr Béla a vágóját, Hranitzky Ágnest egyben rendezőtársának is tekinti.

Az egész más. Ők együtt is gondolkodnak. Ágnes végig ott van a forgatáson, nem pusztán egy nyersanyagot kap, együtt lélegzik a filmmel. Leírhatatlan páros. Néha meg lehet bolondulni tőlük.

Tarr Béla mellett Fehér Györggyel forgatta legnagyobb filmjeit. Őt hol ismerte meg?

Még a főiskolán. Rengeteget beszélgettünk, amikor még azt sem tudtam, ki az a Fehér György. Megmondta, két filmet akar forgatni életében: az egyiket Dürrenmatt Ígéretéből, ez lett a Szürkület, a másikat A postás mindig kétszer csenget után, ez lett a Szenvedély. Mindkettőnek én lettem a főszereplője. Hívott, hogy segítsek neki szereplőt választani, aztán kiderült, már előtte tudta, engem akar. Fontos halottam Thuróczi, Major, Várkonyi, Nádasdy, Bódy, Hegedüs Géza bácsi - életre szóló útravalót kaptam tőlük -, de Fehér Gyuri volt a nagy barát. A mindenem. Rettenetesen hiányzik.

Nem tudom, Ön érzi-e, de a filmes működése önmagában legenda. Arra soha nem gondolt az egyeztetési kínok között, hogy hagyja a színházat, és csak forgatni fog?

Egyszer megkérdeztem Őzét, melyiket szereti jobban, a színházat vagy a filmet. Azt felelte: "A színház az anyám, a film az apám, de én mind a kettőt szeretem." Neki is elváltak a szülei. Évtizedek múltán jöttem rá, milyen jót mondott, és hogy ezzel egyre inkább így vagyok én is.

Sokkal erősebbnek érzem a régi emlékeit. Tévedek?

Nem, ez pontosan így van. Talán mert most értem meg igazán azokat a dolgokat, amiket Major vagy Hegedüs Géza bácsi mondott. "A színház társasjáték. Egymással, a rendezővel, az öltöztetővel, a sminkessel, a hanggal, a világítással, a díszlettel. És amikor a közönséggel együtt játszunk, akkor igazán színház a színház. Senki nem szólózik. Társasjáték. És játék, soha ne felejtsük el." Major nagy mondásainak egyike volt.

Hegedüs Gézát említette, róla még nem beszélt.

Alulművelten kerültem a főiskolára, és ezt pontosan tudtam, nagyon féltem. Első vizsga: görögök. Álltam a folyosó végén, ő jött ki a teremből, befejezte a vizsgáztatást. Mentegetőzni kezdtem, hogy késett a busz, és a többi... "Jöjjön, már nem bírja a prosztatám" - mondta, és elindultunk együtt a WC felé. Elkezdett kérdezősködni. Sztori-szinten kért számon, majd megjegyezte: "Látom, olvasta az anyagot, de a buszról hazudott. Négyes." Úgy készültem a következő vizsgára, mint az őrült. Rettegtem, hogy esetleg csalódik bennem. Gondoljon bele, az összes gimnáziumból kirúgtak. A következő vizsgáról már nem késtem el. Tételt húztam. Mire Hegedüs Géza bácsi leállított: "Nézze János, maga nagyon sok szép szerepet fog még eljátszani. Tudom. Látom. Ígérjen meg nekem valamit. Bármilyen darab kerül a kezébe, olvasson még a szerző kortársaitól is, nem mindent, egyet-kettőt. Olvasson verseket, amiket akkor írtak, nem sokat, egyet-kettőt. Járjon utána, kik voltak akkor a nagy zeneszerzők, festők, nem mindnek, csak egynek-kettőnek. Ha maga ezt most megígéri nekem, ötöst adok, nem kell felelnie." Életre szóló "terhet" rakott rám. Azóta is betartom az ígéretemet. Hogy meghalt az öreg, azóta sem tudok másképp darabot olvasni. Géza bácsi sokkal többet tett annál, hogy pótolta a gimnáziumi éveket. Lassan kezdtem feledni a sérelmeimet, enyhült a kisebbségi érzésem.

Elkényeztették. Sokat megengedhetett magának.

Így utólag mondhatjuk. De akkor nem volt könnyű. Rengeteget forgattam a főiskola alatt titokban. Major nem adhatott ki hivatalosan. Mikor az Ajándék ez a napot forgattuk Gothárral, egyik nap közölte az osztállyal Major, hogy Derzsi János magatartásával megint baj van, tegnap is berúgott, és bár ő hivatalos lépéseket nem kíván tenni, ez tűrhetetlen, egy hónapig nem jelenhet meg a mesterségórákon. Most mi van már megint? Egy szót sem értettem az egészből. Péterrel ez alatt az egy hónap alatt forgattuk le a filmet, természetesen végig rettegtem. Majd kiderült, hogy Gothár cserébe felajánlotta Majornak az ószeres szerepét. 
Bódy Gábor A kutya éji dalában az álpapra választott ki. Majd egy nappal a forgatás előtt közölte, az álpap ő lesz, én meg a huszártiszt. "Az akartál lenni gyerekkorodban, nem?" És valóban. Ezzel lezártuk a témát. Fantasztikus ember volt. Tőle is nagyon fontos dolgot tanultam. "Nem veszed észre, hogy a főszerepeidben minden rendező azt játszatja veled, ami a gyermekkori álma? Én is. Amit nem tudtam megvalósítani, veled játszatom el. Azt sem veszed észre, hogy te egy "hös" vagy - így mondta, rövid "ö"-vel. Csak bámulsz ránk, pedig te vagy a "hös". Tényleg így volt, csak bámultam rájuk.

Az Interjút készítette:
KŐVÁRI ORSOLYA