A független színházi szférából naponta érkező vészjelek (elmaradó előadások, anyagilag ellehetetlenült, ki tudja, milyen hosszú időre leálló társulatok) mellett az utóbbi időszak egyetlen jó híre, hogy októberben megnyílt a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház. A hivatalos név és a szlogennek választott Jurányi – Új irány anagramma azt jelzi, hogy az egykori közgazdasági szakközépiskolában a FÜGE Egyesület egy újfajta együttműködést próbál meghonosítani. A fővárostól bérelt épületbe színházi társulatokat, társművészeti alkotócsoportokat és civil szervezeteket fogadnak be, akiknek bázist, próbahelyet, raktárakat és más, működésükhöz szükséges feltételeket biztosítanak. A létrejött produkciókat részben itt mutatják be, részben pedig együttműködnek majd más bemutatóhelyekkel.

Az október 29-i hivatalos megnyitó után november 8-án a nagyközönség egy nyílt nap keretében járhatta be az épületet. Ami, ha az emeleti folyosókat, osztálytermekből kialakított, a legkülönbözőbb készültségi fokban lévő bázisokat nézzük, ránézésre megőrizte iskolajellegét. A folyosókon azonban színes csíkok vezetnek minket – ha tudjuk, hova akarunk menni, és azt is, hogy akkor melyik színt kell követnünk. Az alagsor viszont teljesen átalakult. Ha már sötét, legyen igazán sötét alapon nem csak a tornateremből kialakított előadótér, hanem a tágas büfé és a mellette lévő kiállítótér falait is feketére festették, de a sok feketét a FÜGÉ-re amúgy is jellemző élénk színekkel dobták fel. A kiállítótérben most Rába Lilla (1952‒2003) festő- és grafikusművész munkái láthatók, Krétavonalak címmel.  A büfé egy részében pedig (ha már iskola és ha már kréta)  bárki írhat-rajzolhat a hatalmas táblafalakra.

Nyílt nap a Jurányiban (fotó: Veres Réka)

Az öt évig üresen állt épületben a felújítók sok mindent találtak, és ebből a sok mindenből (papírból, műanyagból, vezetékekből, kályhacsődarabokból stb.)  Juristovszky Sosa jelmeztervező Funkcióváltás címmel divatbemutató-performance-t rendezett, amiben számos műanyagszárnyas angyal is feltűnt. (De tegyük hozzá, hogy a FÜGE-rendezvényeknél megszokott kedves és segítőkész lánykoszorú mellett most már néhány fiú önkéntessel is találkozhattunk.) A bemutató után a népes érdeklődősereg csoportokra oszolva, színészek vezetésével járhatta be az épületet.

Jurányi Fashion - Funkcióváltás - Juristovszky Sosa jelmeztervező performance-a (fotó: Veres Réka)

 Közben azonban már meg is kezdődött a két osztályteremből egybenyitott kamarateremben a Szakkör és a FÜGE koprodukciójában bemutatott előadás, az Egyirányú út. Tasnádi István egy újsághírből indult ki, amelyhez hasonlót nem egyszer olvashattunk már: egy postásnőtől, éppen akkor, amikor a nyugdíjakat vitte, elrabolták a táskáját, aztán a nyomozás kiderítette, hogy mégsem egészen így történt . A darabnak mindössze három szereplője van: a postásnő (Szandtner Anna), a szerelme (Polgár Csaba) és a nyomozó (Thuróczy Szabolcs). Ők hárman, valamint Kovács Dániel rendező és Róbert Júlia dramaturg olyan előadást teremtettek ebben a kényelmetlen iskolai székes, még mindig erősen tanteremnek látszó, szinte csupasz térben, amire az ember azt mondja: igen, ezért van szükség független színházra, ezért kell annyira örülni ebben a nagyon rosszkedvű és szomorú színházi és társadalmi közegben annak, hogy itt végre nem bezárt és lepusztult valami, hanem létrejött és új életre kelt.

Egyirányú út - Szandtner Anna (fotó: Veres Réka)

 Pedig (vagy éppen ezért) az előadás erről a bezáró és lepusztuló országról beszél, arról a vidékről, ahol már tényleg csak az öregek maradnak, mert aki mozdulni tud, külföldre megy, akinek meg ez sem sikerül, az az alkoholizmusba menekül.  Arról a kilátástalanságról, aminek hatására a profi bűnözők mellett elszaporodnak a pancser rablók, akik másnap virágot visznek a megijesztett kisboltos néninek. A színészek úgy mondják el ezt a mozaikokból lassan, de aztán hézagmentesen összeálló, mindennapiságában egyszerre szomorú és nevetséges történetet, mintha egy kocsmában ülve beszélgetnénk.  A köznapi, roncsolt-csonkolt beszédmód és a banálisnak tűnő párbeszédek mögött azonban mélységet, sorsot kapnak a karakterek. Szandtner Anna postáslánya nagyon is a mindennapi valóságban él, de az ő valósága csak úgy élhető, ha abban ott van a szerelme is. És ezért minden eszközt bevet: ha kell, naiv, és ha kell, rafinált. (A bukósisakkal folytatott küzdelme pedig nagyon vicces.) Polgár Csaba karaktere próbálna kitörni, de minden ötlete, kísérlete visszapattan, ezért frusztráltsága, csalódottsága vinné messzire. Sokáig nem tudjuk, hogy ez a csalódottság meddig megy el, robban-e vagy sem, mind a két lehetőség benne van az alakításban, ahogy a szerelmes ellágyulások is. Thuróczy Szabolcs nyomozója az a fajta, aki a megértő, jó zsarut játssza, de nem is csak játssza, az is lenne, ha nem fásult volna bele már a kihallgatásokkal töltött évekbe, meg a saját kudarcos magánéletébe. Maradnak neki az Edda-dalok – innen a cím is.

Egyirányú út - Thuróczy Szabolcs és Szandtner Anna (fotó: Veres Réka)

 Hogy mi marad a függetleneknek, az éppen ezen a napon, november 8-án derült ki. Ekkor hozták nyilvánosságra a korábban már megítélt állami támogatások zárolásáról szóló kormányhatározat e területre vonatkozó, kulturális államtitkársági döntését. Csak reménykedhetünk benne, hogy a Jurányi udvarán elültetett fügefácskával együtt a házba beköltözött társulatok is életben maradnak.

Turbuly Lilla