Írta: George Stephens

Az „Erdélyi kéziratok“ szerzője

 

„Az effélének a legjava is csak árnyék,

s a legrossza sem rosszabb, ha a képzelődés pótolja.”

(Szentivánéji álom)

 

London, 1839

 

 

 

A dráma szereplői

ANDRÁS HERCEG más néven Váradi, az előző király, László holtnak vélt fia

BÁNKBÁN GRÓF nyolcvanéves férfi

RODNA GRÓF

RAGOTSZKI GRÓF Váradi segítője

NÁDASDI GRÓF

BALASSI Rodna gróf híve

HASSZÁN a Mór

GERTRÚD Magyarország és Morvaország királynője, az előző magyar király unokahúga

BEATRICE Bánkbán felesége, a királynő húga

 

Börtönőr, Tisztek, Hírnökök, Kísérők stb.

 

HELYSZÍN: Buda

 

IDŐ: a tizenharmadik század eleje

 

I. FELVONÁS

1. Szín – Köztér – Kilátás Buda épületeire – Bánkbán és Nádasdi úr lép a színre

 

Bánkbán Azt mondom, nincs nap, melyen ez a Rodna arcátlan cseleivel ne szerezne

a koronával szemben új előnyt.

Nádasdi Mégis ő jajgat folyton túlkapásról,

s Magyarhon végromlását fröcsögi.

Bánkbán Ez az! A csőcselék nyelvén beszél,

amelyből származik, s amely hisz is

az igazában.

Nádasdi Mindig megnyeri

és eltérítgeti a szíveket;

könnyekkel és...

Bánkbán Ugyan, Nádasdi! Tévedsz!

Barátjává fogadja őt a férfi?

S kezére méltatja a nő?

Nádasdi No, nem!

A hercegnő is hozzád menekült.

Bánkbán A csaknem nyolcvanéveshez. De számít?

A szerelem fuvalma szóra nem bír

bennem már ékes hangú húrokat,

mik muzsikává teszik a beszédet,

s győztes harmóniával töltik el:

győzelmes hangokkal a zendülő

s a hallgatózó szív közt szakadatlan...

De számít az? Én nyílt szivet vetettem

a serpenyőbe ifjúsága ellen,

s a mérleg nyelve oldalamra billent:

Rodna gróf kosarat kapott. Nézd, uram,

Rodna gróf jellemének rossz a híre:

önző és kérkedő. Hidd el nekem,

honát s szerelmét gyorsan tönkretenné.

Ám biztos helyről tudom, hogy a város

tele haramiával, kik szavára

várnak csupán, hogy torkunk elmetéljék.

A vár alatti kis ligetbe gyűlnek

éjente tanácskozni. Ha a had...

Nádasdi Lám, már jön is egy sereg ember élén!

(Jön Rodna gróf, Balassi, és nyomukban Polgárok)

Polgárok Gyerünk oda! Hadd halljuk Rodna grófot!

Éljen a szabad Magyarország!

Rodna Egy szóra, polgártársaim, könyörgök!

Egy szót! Hírem van számotokra.

Polgár Hadd halljuk Őnagyságát! Csönd legyen!

Ő a mi szószólónk. Figyeljetek!

Rodna Nemes Bánkbán uram! De jó, hogy itt vagy!

Szólnál a tömeghez, vagy...

Bánkbán Szót se szólok!

Nincs rá szavam, hogy bajokról fecsegjek,

s más ide nem kell. Ajánlom magam!

(Bánkbán távozik)

Balassi Inkább segít a háztartásban új

asszonyának.

Rodna Kit lehet is imádni,

a bálványimádásnak bűne nélkül;

jobb okkal, mint a fölakadt szemekkel

s roggyant térdekkel tisztelt szenteket.

Nádasdi Nem három napig volt csak isteni,

míg kérőjének hihetted magad?

Kár, hogy oly becsületes.

Rodna Kár bizony!

Érje be most már a becsületével!

Polgárok Rád várunk, Gróf Urunk!

Rodna Szívem tiétek!

(Föllép az emelvényre)

Emlékezhettek (nem oly régi még)

jogaitoknak nagy oklevelére,

mit kicsikartatok László királytól,

kinek elesett fia Szíriában.

(Belép Hasszán)

Polgár Bátor ifjú volt, mindenki szerette.

Gyorsan elmúltak András napjai.

Emléke is illékony pára már,

milyet a hajnal pírja ölt magára,

hogy a napfényben gyorsan tovatűnjék.

Balassi Eget hasító véres üstökös

igézte véglátványul mátkaként,

s a győzelem.

Polgár A túlerő legyűrte.

Hasszán (Jelentőségteljesen)

Én azt hallottam, él:

Rodna (Döbbenten rázva a fejét) Hallgass, fajankó!

A herceget megölték, apja sírban.

Ő vette rá már rég a rendeket,

módosítsák a törvényt úgy, hogy András

csak akkor örökölhesse a trónt,

ha nőül veszi unokahugát.

Ha meghalna, vagy egyéb ok miatt

nem tenne eleget a meghagyásnak,

hogy megszerezze így a morva trónt is

(szép mátkájának özvegyi jogán),

a korona a hercegnőre szálljon.

Így László király kikötése által

Gertrúd a trónigénylő. Képtelenség!

Elöljáróban nem jelölt ki nádort,

majd a diétát oszlatta fel úgy, hogy

a falakon túl tartottuk a gyűlést.

Végül nádornak Bánkbánt tette meg,

de rám bízta a fővezéri pálcát.

Midőn sötétség lepte államunkat,

ki volt a jelzőtűz itt, ki vigyázott?

Hol minden hajós elvétette útját,

ki vigyázott a tenger közepén,

s vezette, noha poklokon haladva,

roncsolt hajónk a bőszült vízen át,

s juttatta biztos kikötőbe? Ki?

S ki lett mártírja, ha nem hívetek,

biztonságtoknak nem sokára rá?

Polgár Halhatatlan vagy! Mondd tovább!

Nádasdi Te szájhős! Kardorrú hal! Mit hazudsz?

Rodna Szólj te, Nádasdi!

Polgár Ne! Csak Rodna gróf!

Rodna Ugye, barátaim! Szót fogadok.

Polgárok Éljen felszabadítónk, Rodna gróf!

Sokáig éljen! Le a kényurakkal!

Rodna A csapatok az udvar óhajára

a minap fölszedték a sátrakat,

s erejük Várad alatt egyesítvén,

Budára készülődnek. Így királynénk

elődje szavát vissza tudja szívni.

Balassi És mi még menekülni sem tudunk.

Rodna Kőfalak mögül? Esztelenség!

Ragadjuk inkább torkon zsarnokunkat,

s fojtsuk meg, mielőtt fejünkre lépne!

(Hírnök érkezik)

Hírnök Ragotszki grófra, Váradra menet,

egy ördögi vad tatár horda tört,

s vezérünk...

Hasszán A derék Ragotszki!

Hírnök Láttam,

amint a földre hullt... és elfutottam.

Hasszán Kár volt a rongyos irhád mentened.

Majd én elmondom, hogy’ volt, ha szabad.

Rodna (Félre, Hasszánhoz)

Nem felejtek majd számolni veled.

(Hangosan) Mohón várjuk a híreket.

Hasszán Amint

a hős Ragotszki földre hullt, a dombról

mint messzi forgószél söpört alá,

s tört át az ellenséges sáncokon

egy tollas hős, ki egy kezébe’ szablyát,

másba’ tüzes husángot forgatott,

s fület repesztve mennydörgő szavával,

villámként sújtott a tatár közé,

s verte ki nyergéből az ellenállót.

Ez új elszánást öntött a magyarba,

a harcra új erőt; miközben ő

egy tépett zászlóval rohant az élen,

s csapott az ellenségre füstölögve,

a bosszú üstököseként. Haragja

nem szűnt, és magát ki nem fújta, míg csak

segítség nem jött. Ezzel azután...

Rodna Vezetni mert?

Hasszán Mindenki meghajolt

előtte, mivel úgy viselkedett,

mint aki már eleve rangra termett,

azzal már régtől fogva ismerős.

Rodna Jól feldicséred... és a rangja?

Hasszán Csak „Váradi”-nak tisztelték, hogy ott nyert.

Rodna S ő fenyegeti most Budát?

Hasszán Erősen.

Rodna Nézzetek rám: arcom már belesápadt

a javatokért vívott küzdelembe

az udvar és az udvaroncok ellen.

Kurták voltak a nyár napjai is

a vaskezű hatalom ellenében,

a téli eget faggattam tehát,

a zsarnok gőgjét hogy’ fékezhetném meg,

mi módon fojthatnám el vad dühét.

Atlaszként vettem hátamra a hont,

s tartottam meg szilárdan. Egymagam!...

Így volt? – kérdezem mindannyiatoktól.

Vagy nem így volt tán?

Polgárok Nagy hazafi vagy!

S szabadságunknak biztos támasza!

Rodna Ha gazdagságra vágytam, értetek volt;

rangra – hogy néktek használjak vele.

Beatrisz hercegnőt is értetek

kértem volt feleségül, de a nénje

Bánkbánhoz kényszerítette, a Nádor

Úrhoz. – Lefogathattok, rajta csak!

Ismerjétek be vereségteket,

s rabszolgaságtok!

Polgárok Inkább meghalunk!

Rodna Én megtámadom azt a zsarnokot. –

A királynő egy élet templomába

készül betörni, s ellopni az írást.

A szabadságot a mohó kezekből

ki kell ragadni. Ha az ért gyümölcsöt

az önkény lehe hullatja a földre,

elveszti ízét. Hogy az ép maradjon,

úgy kell leszedni, mint az ég – viharral!

Nos, hulljatok a királynő elé,

kegyelmet koldulni a vérem árán!

Polgár Inkább a kardunk víjja ki jogunk!

Hasszán (Szarkasztikusan)

S hagyjátok ott a véres kardokat,

tisztességteknek sírján díszelegni:

szép címerpajzs lesz majd, ha sírba szálltok.

Rodna S ezek a myrmidonok győzzenek?

Balassi Nem hátrálunk meg, bárhogy igyekeznek,

hogy szíven marjanak!

Polgár Kapukat be!

Nádornak Rodnát!

Rodna Hűséges szivek!

Itt a hóhér, ki hordja végzetét,

és büszkén lebeg ég és föld között

e szent honért!

Polgár Micsoda hazafi!

Meghalunk érte! Rodna és szabadság!

Hang Most lázadásra! Ah, mióta élek,

nem lázadtam még! Hurrá! Lázadás!

Rodna (Félre) Most fedezékbe! (Hasszánhoz) Hallod? Gyere, Hasszán!

Szavam van hozzád. Erre! Erre csak!

(Rodna és Hasszán távozik)

(Belép az Őrség)

Balassi Le a bábokkal! Mérget elibük!

Varangy ez úgyis mind: szeméten él.

Védjük meg Rodnát! Le a zsarnokokkal!

(A Tömeg megtámadja, és elűzi a katonákat)

1. Polgár Előre! Gyújtsuk fel a palotát,

s ne Gertrúd, Rodna legyen a király!

2. Polgár Helyes! Helyes! Kedvünkre ő való!

Balassi Túlbuzgók vagytok: Rodna nem akarja.

2. Polgár Mért ne akarná? Hiszen máris az!

S én úgy gondolom, így a jobb. Előre!

(Balassi és a Tömeg távozik – ilyen kiáltásokkal:

„Rodna és szabadság! Koronázás és Felszabadulás!

Hurrá!”)

(Rodna és Hasszán visszatér)

Rodna Otthagytad Szíriát.

Hasszán Túl nagy meleg volt.

Itthon enyhébb.

Rodna Lehet még meleg itt is!...

„Enyhébb”! – Te játszogatsz velem? No, halljam,

mi szél hozott?

Hasszán Én úgy szöktem ide...

Rodna Hívatlan, mint a kórság. Arra kérlek,

ahogy jöttél, úgy tűnj is el! Mi kéne?

A pénzem ismét?

Hasszán Plutus pénze sem

elég ezentúl nékem: büszke lettem.

A bölcset gazdagítót nem cserélem

mérhető ócskaságra.

Rodna Hát, mi kéne?

Hasszán Hatalom!

Rodna Nem vagyok Ödipusz, hogy kitaláljam,

mi ködlik benned.

Hasszán Az, hogy mindhiába

sebezted meg a hatalom szivét,

újult erővel kúszik, s gyűjti mérgét.

Rodna A sebzett kígyó halálig vonaglik.

Hasszán De hosszan haldoklik ám, és a mérge...

Rodna Nyugodj meg: idejében elvetett

sárkányfogakként ezrek várakoznak

intésemre az ázott talajon.

Hasszán De Váradi szeme felissza vérük,

kocsonyává puhítja jobbjukat,

kopjájukat meg nádszállá aszalja.

Hidd el, Uram, én láttam őt a harcban,

melynek törvényt a kengyelvas szabott,

és százakat döntött alá a bosszú,

amely övezte. Istenként hatott;

vagy ha nem, királyként. S talán az is.

Rodna Felhők királya?

Hasszán A magyaroké...

Elnyeri majd a koronát, ahogy

csatát nyer: pillanat alatt. S te akkor?

Az óra, amelyikben fészket üt

a királynőnek forró kebelén,

lezárja szép szerencséd korszakát.

Rodna Mondd, hova próbálsz kilyukadni ezzel?

Hasszán Allahra! Kell a földnek oly vitéz,

ki úgy féli az Igazság vasát,

ahogy te?

Rodna Hasszán!

Hasszán Melyet még vakon,

sejtésből ráz feléd. De ha vezetné

valaki a kardját, hogy hova szúrjon?

Rodna Fékezd goromba nyelved és agyad!

Mondd el, mi ügyben zaklatsz, mint a földet,

hogy kisajtold terményeit? No, halljam!

S azt is, hogy mennyit követelsz.

Hasszán Az ügy...

nos, az a fajta ügy... (Megáll)

Rodna Gyerünk, Hasszán, ne kerülgesd, beszélj!

Utána tűnj el, s többé ne zavarj!

Hasszán Báró szeretnék lenni. Nos, kimondtam!

Rodna Hol? Afrikában?

Hasszán Te se kezdted úrként.

S nézd meg, hogy méretem nem vet-e mind

nagyobb árnyékot: én lélekbe’ máris

báróvá nőttem.

Rodna Mi dolgod neked,

kis bérgyilkosnak a magyar urak közt?

Hasszán S annak, ki trónörököst öletett?

Rodna (Izgatottan)

Mi az, Hasszán, te fenyegetni mersz?

Hah! Megbolondult! Tisztséget ilyennek!

Hasszán Egy szavadba kerül.

Rodna Hagyj nyugton ezzel!

A tettes te vagy... No, jó: kinevezlek

Buda kormányzójává.

Hasszán Többre vágyom:

egy közrendnél nagyobbra.

Rodna S Váradi?...

Hasszán Töprengtem, hogy mint csillagét az égen,

hogyan is használjam ki feltünését.

Addig súgdostam, míg a csapatok

jó része el nem hitte, hogy Ragotszkit

Gertrúd királynő gyilkoltatta meg,

a tettet pedig ő hajtotta végre.

Kövesd tanácsom, s...

Rodna (Félbeszakítja) Máris itt jutalmad!

A királynővel báróvá tetetlek.

(Rodna távozik)

Hasszán Váraditól most jó lesz tartanom...

Kiváltva? Szabadlábon? S itt, Budán?

Megváltoztatta külsejét, de én

jól látom benne a királyt, noha

velem tetették tönkre, három éve.

Én kürtöltem szét, hogy halott. Megöltem,

hiszi Rodna. De itt van! És ha rájön,

hogy visszatartottam leveleit?

Tudom, hogy ez a forgandó világ,

sebesebben, mint tette bármikor,

a győztes lábai elé borul.

Ha a sors így akarja, követem

jelét. – Az alkalom lesz csillagom.

(Távozik)

 

 

2. Szín – Lakosztály a palotában – Belép Gertrúd, a királynő

Gertrúd (Miután egy darabig izgatottan járkál föl-alá)

Rodna virul! Kegyéből hordhatom

a koronámat... nagy királyok ékét.

Koronám? Életem!... Óh, mily kicsiny!

Mi az uralom, ha a balga népség

minden kegyünkből gúnyt űz, rosszallásunk

csak neveti? Semmi. S milyen nehéz

örökös szégyent lélegezni be,

amíg csak ő, ki jogunk bitorolja,

le nem vált, avagy másképp meg nem öl.

Mily könnyű lenne véget vetni ennek!

A szívnek örök rágódása úgyis

szétroncsolja az ereket... De akkor

hogy’ tudnánk megbosszulni ezt a szúrást?

Az aljas gúny fekélyként elborít.

Haljak meg? Pfuj! Túl fogom élni mindet!

Sértésre büszke hallgatás a válasz...

hősi tűrés és kétszínű mosoly.

Bitorolják csak örökségemet!

Élek, ha gyötrelmek közt is, de meddig?

Rodna a tömegben bízik vakon,

és vesztébe rohan. Én bizton állok,

szilárd földön, de sós könnyek között.

Mégis, a düh, mely tölti lelkemet,

mind lánggá gyűlik ellenük. Vajon

meddig kell tűrnöm így? Csak föl ne adjam

a játszmát majd egy türelmetlen, elnyűtt

pillanatban, és véle életem!

Tartsak csak ki, és szenvedjem el inkább

a legrosszabbat is.

(Egy Hírnök lép be)

Csapataim?

Hírnök Budán tudják a változást. Lehet vagy

száz ember kint az utcán fegyverekkel.

Az előhad talán.

Gertrúd A híredért

itt van a jutalmad, fiú. Ilyen

boldog percem még nem volt, amióta

először tették rám a koronát.

Az öröm átjár. Köszönöm, nagy Isten!

Ne zúzzam szét e tömegszármazékot

darabjaira? Üzenem uradnak,

tárt szívvel várom őt.

Hírnök Váradi nincs itt.

Gertrúd Meddig tart még ez? Húzódj félre, kérlek!

Hívd az őrséget! Várj!... A vert tatár...

A tatár? Levegőt! Most hagyj magamra!

(A Hírnök távozik)

Félhet az ellenség: híveim itt

vannak, Budán. Lesújtja kardjuk őket

Csak nyerjem mihamarabb vissza már

hatalmamat, hogy kirójam a törvényt

fejükre!

(Belép Beatrice)

Hogy’ vagy, Bánkbán asszonya?

Jól, sápadt nyárfa?

Beatrice Nővérem! Ah, úrnőm!

Gertrúd Hát, hogy s mint, szép Beatrisz?

Beatrice Asszonyom,

te jól tudod, hogy kinek kell örülnöm.

Hitemre mondom, nem tudok. Reményszegetten

nem megy. – Majd el fogom felejteni

a régi szárnyalást a szívmagányért.

Gertrúd Pfuj, Nádorasszony!

Beatrice Kérlek, megbocsáss,

már rég lelkembe száműzettem én

borzasztót sejtő gondolataimmal,

de mint sebzett őz, mégis hazajöttem.

Gertrúd Asszonynak otthona a férje háza.

Beatrice Te gúnyolódsz. – Enyém a sír, hová

szívemet eltemettem.

Gertrúd Ébren álmodsz.

Beatrice Álmodtam nyitott szemmel eleget,

mióta jegyesem, aki magyar király

lehetne most, a földdel elvegyült.

Neki már jó.

Gertrúd Ha Andrásról beszélsz,

ő csak mellettem lehetne király:

ha nőül vesz, a házasság jogán.

Beatrice Azt látni, férgek, vadak, emberek

tovább élhetnek, s köztük én, akit

vidám fény ringat áldott levegőn,

te pedig odalent! Lekúszom én is:

megosztom örökségedet!

Gertrúd Leány!

Ne menj ily mélyre!

Beatrice Te sohase láttad,

de én szerettem. Ő Erdélybe ment,

te pedig morva földön éltél boldogan.

Atyánk is szerette őt... S most halott!

Lent van a földben!

Gertrúd Sírjába szerettél?

Átok gyászodra! Hogyha férjurad

hallana mostan, biztos’ haragudna.

Beatrice Te megbékítnéd. Mi az teneked,

ki a halállal eljegyzett kezem

szűz esküm ellenére néki adtad?

Jutalmazzon meg tettedért az Ég!

Gertrúd Mért? Rodna úrhoz mentél volna inkább?

Beatrice Én mondom: pfuj! A testem összeborzad,

s belebetegszem, ha csak a nevét

kiejti valaki... Álomba csaltál

édes itallal... Oly elragadó,

oly csöndes volt az éjszaka!... Fejem

öledben nyugodott... Agyam redői

elfedték tűrhetetlen tudatát

a nászi ritusnak, hol bűvigék

voltak az eskük, a pap szolga démon:

fejem mámorban úszott, s ép eszem

álom nyügözte le... De ébredés jött!

Gertrúd Ha ismét rád jön majd e gyászroham,

(hisz mindőnknek van kínja, jóllehet

az igazi kín néma)... tartsd magadban.

Vedd fontolóra, ki vagy, és kié vagy,

királyi véred mit...

Beatrice Kié vagyok?

Nem, hogy ki voltam inkább? – Jegyese

András szűztiszta emlékezetének,

és most: Bánkbán nyomorult ágyasa.

Gertrúd Erről majd hallgatunk.

Beatrice Ó, nagyszerű!

A hatalom kegye! Mily elegem van!

De nem ok nélkül: sorsgyötörte szellem

jár ereimben, s fájdalmat sugall.

Miért? Hogy csillapítson. – Biztosan

kínom mélyére értem.

Gertrúd Képzelegsz!

Játssz más játékot, nincs időnk ilyenre!

Beatrice Ha nemsokára por leszek... Mit éljek?....

Ha elfelejtett por leszek... óh, akkor

emlékezz, volt nővérem, végszavamra. –

Csak egyvalamim van még e világon,

mit nem vettél el, s így rád hagyhatok,

bár tán fölzaklat... Mondd, elfogadod?

Gertrúd Midet, hugom?

Beatrice A bocsánatomat!

(Beatrice távozik)

Gertrúd Panaszai szívemre hatnak, és

bántják eszem... A halvány hír, hogy András él – ami hamis hírnek bizonyult –

tetette ezt velem. A nyugtatóra

emlékszik még, de nászéjére nem.

Nem is fog már...

(Egy Tiszt lép be)

Tiszt Felség, egy jövevény

kér bebocsátást.

Gertrúd Mondd, hogy nem vagyok jól,

és nem fogadhatom. Egy idegen?

Tiszt Egy fegyveres lovag.

Gertrúd S ha Váradi?

A trónszékem!

(A Tiszt hozza a széket. Gertrúd egy

kissé távolabbra teteti vele, és ráül)

Kisérd be, s hagyj magunkra!

(A Tiszt kimegy, bekíséri Váradit, és ismét távozik)

Gertrúd Ő az én Marsom. – Ilyen lehetett,

ki Vénuszt elbűvölte.

András (Magába mélyedve) Óh, az órák

melyek gyerekkoromból egy csapásra

előnyargaltak, s rajzanak agyamban,

mint sírból feljött néma fantomok!

Minden szép visszhang, illat, szín, alak,

mind gondolatba árad, mint a napfény,

mely behatol a legmélyebb üregbe,

hol emlékekből ábrándkép szövődik,

legfőbbje annak, ki bezárva él.

Önfényem ijesztőn vetül a földre itt,

varázsos már a puszta lég.

Gertrúd Lám,

ilyen, aki uralkodásra termett!

De mért időzik szeme mindenen,

ami elébe tárul? Nemde benne

kellene élnie a büszke trónnak,

palotának?

András (Mélyen magába merülve)

Egyszer itt feküdt

haragos atyám betegen... Feje

azon a párnán... Egyedül pihent.

Mintha még ma is látnám, hogy lopódzom

mellé, s csókolom izzadt homlokát.

Ingerült álma oldódik fejében...

De felül ágyán... Ó, király atyám!

Fölemelkedik lázas fekhelyéről,

rám néz, és lábához taszít... Nagy Isten!

Félnék még? Nem... Milyen közönyösen

állok a márványpadlón, melyre estem!

Gertrúd Az ily elmélyedés oly szent titok,

mint a természetéi. Félreállok!

(Gertrúd kimegy)

András (Továbbra is magába mélyedve)

Nincs nyelv Budán, mely engem üdvözölne.

Holtan a köz szemében, s szeretetlen

atyámtól félretolva, rangom alszik.

Kivetnek ezek a falak! Helyem

betöltve, földem nem enyém. Ha így van,

hazámként köszöntöm, nem birtokomként.

Mért várna hűséget egy oly királyfi,

kit sem törvény nem véd, sem szerelem,

mert érte kitagadták?

(Gertrúd visszatér)

Gertrúd Jövevény Úr!

András (Elkapva a szót, de föl nem nézve)

Jövevény! Az, mert senki meg nem értett

bölcsőmtől fogva.

Gertrúd Eme úrnak

bókjára várnom kell még, de legyen!

(Leül)

András (Még mindig magába mélyedve)

Hogy’ munkál lelkemben a képzelet!...

Soha egy lágy tekintet, egy meleg hang

az Övén kívül... Ő, a drágakő

fénylett az égen, s hintett rám derűt.

Sarkcsillagom nekem az Óceánon!

Ő sugarazta lelkembe erényét,

s formálta önképére át, amíg csak

át nem hatott a néma figyelem,

s el nem hittem, hogy szeret... magamért.

Érzi vajon a jöttöm? Bizonyára!

Gertrúd Tovább nem tűrhetem e rossz modort.

(Feláll, előre lép, és szembefordul a lovaggal)

Magyarország királynője vagyunk...

Hajts térdet, uram!

András Utam elsötétült!

E dicső, villogó szemű alak

(S mily hasonló, de hol a bája Hozzá!)

szeráfként áll az Éden kapujában,

s eltorlaszolja utamat a trónhoz.

Gertrúd Ez nagyszerű! Mit állsz sápadt ajakkal,

s remegsz a semmitől, holott a legszebb

márványt, amelyben vér kering, a térded

kéne csak meghajlítanod?

András Bocsánat,

álmodtam, Asszonyom.

Gertrúd Majd teljesítem!

Mi az álom?

András Egy szépséges madár,

mely fészket nem rakott, de mind kiitta

a nektárt, amit keltekor talált.

Gertrúd Nem kakukk volt az?

András Nem hinném, hogy az.

Inkább egy tolltarajos trónutód,

a Természet jogán.

Gertrúd Álmok, uram,

amelyek torz alakban életünk

folyását követik... Királyi fészek?

András Nem fészek: gyöngyök, koszorúba fonva

egy messze látszó szikla tetején,

mit a lég színes páraíve környez...

Egy ezüst csillogású alabástrom

sziklán, mit megmászni alig lehet!

Gyöngy berakása volt s vörös rubin,

a föld erének drága csöppjei.

És mintha gyémánt s zafír hegyeket

látott volna szemem körös-körül,

mik átfestették fönt a napsugárt.

Silány kövek is, miket vakmerően

vágtak meredek sziklafalról, és

arany, ezüst, kristály a föld szivéből

hevertek együtt, sima víztükörként.

S a madár – az volt csak csodás még!

Szeme hullócsillagként villogott,

szárnyán, mit hajnal vont be rózsaszínnel,

s mint könnyü felhőt, suttogás emelt meg,

úgy szállt a szélben, mint a Képzelet,

közel a földhöz, s mégsem érve hozzá,

bár szívekkel volt kikövezve.

Gertrúd Szent ég!

Ábránddal fested ki a levegőt!

Térj észre, s élj!

András Hogy álmodjak megint?

(Letérdel) Te László trónján ülsz...

Rég megkaphattad.

Gertrúd Úgy van. S most állj fel! Hívattak? Beszélj!

De illendőn!

András Én sereged vezettem,

s kegyed kérem.

Gertrúd A megmentett kegyét?

Tőlünk jár köszönet, de te kioktatsz,

hogy’ tárjuk fel szivünk. – Neved?... Nos?...

András András.

Gertrúd Ah! Megriaszt, hogy így hívod magad.

Alattvalónk vagy?

András Nem, csak katonája

Felségednek.

Gertrúd Bellóna kedvese!

András? Dicső név! S csakugyan tiéd?

Vagy másé? Nézd, nem vagyok inkvizítor:

viselkedésed elég címeredhez.

(Félre) Mily rejtőzködni vágyó büszkeség

ebben a hamissággal teli szemben!

(A férfihoz) András! Ez kuzinunknak neve volt,

aki férjünk lett volna.

András Asszonyomnak?!

Gertrúd Másképp nem léphet trónra: atyja, László

előbbre tette hona érdekét,

mint a fiáét... Ez bajnoki név!

Én itt, a palotában rab vagyok.

Nincsenek légióim... De veled

le tudom váltani a gyönge nádort,

s hatalmam megszilárdul. Őrangyalom

súghatta, hogy a fővezéri pálcát

ne bízzam rá. Akarsz lovagom lenni?

András Mindhalálig.

Gertrúd Jól láttam, hogy nemes vagy.

Rangod?

András Nincs címerhordóm, Asszonyom.

A hadi lajstrom sem szól nagy család

elesett gyermekéről, hosszasan

sorolva származását. Semmi rangom.

Gertrúd Semmi? Ej, tudd meg, új és folttalan

címert szereztél Váradnál, s nekünk

sok ellenségünk van, ki háborúval

fenyeget mind. Most torkunkban verő

szívünk könnyül, hogy oldalunkra állsz.

Ugye, te megvédesz, s lesújtod őket

a hitvány porba, ahonnét valók?

András Bízz bennem: árulásuk elitélem,

s nem nyugszom, míg te hattyúként nem úszhatsz

a most oly vészes, fölkavart vizen.

Gertrúd Jer, fogadásod pecsételd kezemre,

mely előbb feledheti, mire szolgál,

mint szolgálatod én, hű Fővezérem.

Van egy a társult lázadók között,

kit olthatatlan lánggal gyűlölök:

országunk gyomra görcsbe tőle rándul.

András Rodna gróf?

Gertrúd Ő. Már csak rágondolni is

merő kín! Folyton csúfot űz belőlünk,

s rengeti trónunk.

András Benne ülsz...

Gertrúd S ha benne?

Azért megosztható még!... És ha az,

illő dolog, hogy ily sehonnai

így lealázza? Az ördögbe is!

Civódjanak a csókák odafönt,

s pislogjanak a déli napba inkább!

András Vannak törvények...

Gertrúd (Energikusan) Óh, uram, uram!

Úgy szeretik az asszonykézt a hívek,

ha gyönge kéz. Mit is akartam?... Ehh!

Holnap, ha élünk... András! (Sóhajt) Semmiség.

András Úrnőm?

Gertrúd Miről is volt szó? No, igen:

az uralom szigorú homloka

ma már csak ábránd. Hova lett erőnk?

Úgy olvad el egy demagóg szavára,

mint záportól a szivárvány az égen.

Mindkét keze a korona után nyúl,

azt közelítné házassággal is.

Igen, avégett környékezte meg

nem régen szép hugunkat, ámde...

András Szent ég!

S te, a királynő... Ó, Nap! Csillagok!

Csak nem lett hűtlen?

Gertrúd Látom, falfehér vagy.

Mondtam neked, hogy Beatrisz hugom...

András Mondtad!... És ő?... Ó, változó egek!

Gertrúd Derék András úr! Nincsen semmi ok

az ijedségre: húgom megveti

e kérőt és kérését egyaránt.

András (Félre) Tudtam, hogy nem. De hol bujkál vajon?

Nem szerelem, hol nincsen égi ösztön,

a hang húrjában fluidum nem rezeg,

nem halad meg az érzés minden észt,

éden virága benne nem virul.

Gertrúd Eszed nem itt jár, szép uram!

András Bocsáss meg!

Mondtál valamit?

Gertrúd Le kell fogni tüstént.

Kockáztatnád, hogy Rodna, ez a hidra

kacagja gyűlöletemet?

András Csak ülj

a trónodon nyugodtan, Asszonyom,

eléd borul a bűnös.

Gertrúd Vedd a gyűrűm!

Lásd, gyáva lettem. Bocsáss meg nekem!

Nem kis veszély, mit válladra rakok...

Gyűjtsd bölcsességed! Csak tőled remélem

biztonságom és merszem visszatértét.

Vigyázz egészségedre, jó uram!...

Érettem... (Sóhajt)... András, jól vigyázz!

András Ne félj!

Barátom, Ragotszki, kit megsebeztek

Váradnál, seregeddel ide tart.

Ha ő megjön,... s ebben biztos lehetsz,

bármily vihar jő, rezzenetlen állja

minden aprócska szirma glóriádnak.

Gertrúd Micsoda hűség! Viszonzást remélhetsz,

olyat, mely illik hozzánk, szolgálatodért.

Hogy bizonyos légy, itt van rá kezem.

Királyi hálát! Agyő, Édes Úr!

András Óvjon az Ég! A nyelvem tehetetlen:

nem jön egy név rá szívem közepéből.

Túl mélyen fekszik ott, hogy könnyedén

ajkamra szökne... Hogy’? Egy puszta szó?

Gertrúd (Sóhajtva) Ó, szív! Ki ismer? Pedig annyira

bámultam rád!... Ég óvjon újra, András!

(Gertrúd távozik)

András Magam a nagyvilágban: s főleg itt!

S hol a szellem, mely ragyoghatna bent,

ahogy a tűz, mélyen a föld szivében?

Elfojtva az enyém!... S ha trónra törnék?

A természetnek sora, rendje folytán

megkaphatnám, mi jár nekem, de akkor

megholt atyám felségét sérteném meg.

Ha a föld árnya rávetül e hölgyre,

ha kín homályosítja el szemét,

ha sötétség tör be a ragyogásba,

én nem gyűjtök felhőket, nem vonok

fejére vad villámokat. Felőlem

nyugodtan élhet. Bár az én igényem

nem lenne nemtelen... Hogy egy királyfi,

egy trónörökös hagyja életét

homokként elperegni: mily gyalázat!

Hagyni a címert, melynek kék iriszként

kellene hajlania, légbe veszni!

Talán világvég jelzi közeledtét,

hogy ijessze a trónutódokat?

Ó, hogyha restebb volnék, mint a sír,

s alvó pelénél lustább, akkor is

ébrednem kéne! – Gúnyol árva trónom,

míg csak az Idő ki nem törli végképp

könyvéből nevemet; mondván, hogy András az eget bírta volna, hogyha nem fél

vállára venni... Mit mondott a trónról,

előbb szemével, majd szavával is? –

„Azért megosztható!” – Rám értve most már...

Vegyem el őt, amikor minden ízem

(ha mégoly bátran szórva is a percet)

húgára vágyik? Lelkem, hol van Ő?

Rosszat sejtek, de nem tudom, miért.

Itt kell lennie. Keresem tovább.

(Kimegy)

 

Vége az első felvonásnak