Tar Sándor–Mikó Csaba–Horváth Csaba: Szürke galamb – Stúdió K Színház

Tar Sándor prózájának és Horváth Csaba fizikai színházának találkozása már túl van a kísérletezés korszakán: a műfajteremtővé lett koreográfus harmadik előadását készítette Tar művei alapján, s jellegzetes ábrázolásmódjával, ha úgy tetszik, kanonizálja a színházművészetben a Tar-életművet.

Horváth Csaba A mi utcánk és a POSZT-díjazott A te országod után most a Szürke galamb című bűnregény színpadi adaptációjával keresi a kulcsot ennek az ellentmondásos, gyötrelmes életutat bejárt írónak a magyar közelmúltat kíméletlenül realista, ugyanakkor költői stílusban ábrázoló művészetéhez. Fontos és merész vállalkozás Tarral foglalkozni, hiszen nehéz, szélsőséges társadalmi közegről írt: a kisemmizettek, a peremre szorulók elhagyatott világáról, akiknek először az ellentmondásos szocialista évtizedek, majd az ellentmondást még annyira sem tűrő kapitalista átmenet szabdalta szét és tette tönkre az életét. Kétségtelen, hogy ez a szikár, eszköztelen, szociografikus próza – melynek színpadi változatát Mikó Csaba drámaíró készítette – igényli és jól viseli a test nyelvét. A Szürke galamb alakjai az érzelmeik kifejezésére alig képes munkásemberek, akik a szegénység és a szenvedélybetegség ördögi körének rabjai. Néhányuk helyzetét súlyosbítja testi vagy szellemi fogyatékosság is. A Horváth Csaba-féle fizikai színház a beszéd és a mozgás ötvözetével plasztikusan és hitelesen formázza meg ennek a kvázi rezervátumnak a gondolat- és érzésvilágát. 

A színészek közül kiemelkedik Horkay Barnabás, aki Horváth Csaba egykori tanítványaként majd tanársegédeként és állandó alkotótársaként a leginkább mozgásközpontú karaktereket játssza. A Stúdió K színészgárdája jól használja ezt az alternatív színházi eszköztárat, jól beszéli ezt a formanyelvet, hűen az alkotóműhely szellemiségéhez. Homonnai Katalin a dörzsölt ezredes férfiszerepében, Pallagi Melitta az együgyű, 14 évesen fiatalasszonnyá váló lányként, Nyakó Júlia zárkózottan nyers őrmesterként, Nagypál Gábor alkoholizmusba menekülő, jobb (szakmai) sorsra érdemes rendőrhadnagyként alakít emlékezeteset. Spilák Lajos a karakterei mellett a zenét is szolgáltatja: mozgatható ütőhangszer-emelvényén akár a dob vagy a cintányér érintésével is hatásos effekteket idéz elő. 

Horkay Barna, Sipos György, Pallagi Melitta és Nyakó Júlia (forrás: Stúdió K)

Horváth Csaba előadásainak jelmezeit jellemzően Benedek Mari tervezi, aki jó ismerője és értője mind a korszak, mind az érintett társadalmi réteg öltözködéskultúrájának. Csiricsáré ingekkel, bő szabású pantallókkal, színes anorákokkal, susogó melegítőkkel és mokkacipőkkel látja el a szereplőket, fokozva a mozgás keltette tragikomikus, groteszk hatást. 

Az előadás külön érdeme az invenciózus tárgyhasználat: cintányér szolgál stilizált kormánykerékként, szájra tapasztott nejlondarabka adóvevő-készülékként, de helyenként maguk az üres jelmezek is karaktereket jelenítenek meg, egyfajta bábos formában. 

A test és a mozgás – ahogy Horváth Csaba rendezéseiben általában – most sem csupán narráló funkcióval bír, hanem olykor díszletet és bútort is helyettesít, erős hangulati hatást keltve.

„A pokol pedig a földön van, és életnek hívják” – írja Tar a regényben. Ha ezek a történetek adekvát színpadi formát kapnak, az a színház múltfeldolgozó szerepét – mi több, küldetését – teljesítheti be. Horváth Csaba most is kiváló érzékkel teremti meg a súlyos tartalomhoz illeszkedő atmoszférát, újfajta hanggal gazdagítva a hazai színházművészetet. A cselekmény előrehaladtával ugyanakkor az előadás némileg vontatottá válik az alapműhöz való túlzott hűség miatt. A novellákból, illetve kevésbé cselekményközpontú elbeszélésfüzérből építkező előző két Tar-feldolgozás sikerében többek között a lazább szerkezet is benne lehetett. A Szürke galambban felvillantott életek is elgondolkodtatóak, és megjelenítésük ki is váltja a szándékolt hatást, de az egész egy idő után nehezen befogadhatóvá válik.

Mészáros Szilárd