Beszélgetés Nagy Fruzsina jelmeztervezővel

Idén is a Fuga adott otthont a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága Látványtér kiállításának. Huszonöt művész alkotásait láthattuk.  Az elhelyezés is elsősorban Balla Ildikót, a szervezőt dicséri. A finisszázson Csanádi Judit díszlettervező, a Képzőművészeti Egyetem rektora adta át a díjakat az évad legjobbjainak. A díszlettervezők közül Bagossy Leventét és Khell Csörszöt, a jelmeztervezők közül Nagy Fruzsinát tartották a legjobbnak a Trafóban bemutatott Tabu kollekció című divatkoncert terveiért. 

Nagy Fruzsina és a kiállított jelmezei (fotó: Józsa Ágnes)

Különleges jelmezek ezek, és nem színpadra szántak… A Divatcirkusz folytatása?

Valami olyasmi és mégsem. Hat hónapig készült, és nagy kihívás volt, mert nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán működik-e. Én nagyon hittem abban, hogy talán akkor tudok a legjobban kiteljesedni, ha éneklő modellek mutatják be az őrültségeimet. Eddig már próbálkoztam táncosokkal és színészekkel – az is nagyon izgalmas volt –, de énekesekkel még soha nem dolgoztam. A munkafolyamat is különleges volt. Például átküldtek zenét, aztán a Soharóza kórus karnagya, Halas Dóri fölénekelt egy-egy témát, ezeket meghallgattam, és így kezdtem el tervezni. Az is előfordult, hogy én kértem zenét. Mondtam, szeretnék egy repülőgép-szerencsétlenséges jelmezt készíteni, és ehhez kértem hanganyagot. Így hatottunk egymásra.  A másik izgalmas az volt, hogy hús-vér emberekre kellett tervezni. Ez persze nem szokatlan, mert a színházban is így van, viszont a kifutón a nézők azt szokták meg, hogy csupa anorexiás, 190 centis, negyvenöt kilós gyönyörűség sétál előttük, itt pedig ugye nem a legifjabbak és a legtökéletesebb alakúak jöttek-mentek.

A „modellek”, az énekesek könnyen elfogadták az ötleteit?

Nagyon érdekes volt ez is. Én mindig úgy dolgoztam, amikor a saját projektjeimet készítettem, hogy a közreműködők ismertek. Úgy sokkal könnyebb, mert nem kell megnyerni a bizalmukat. Itt viszont ott állt előttem huszonöt vadidegen ember, akik nem tudták, hogy én ki vagyok, de én sem tudtam róluk semmit. Ez egy amatőr kórus, vagyis mindenkinek van polgári foglalkozása, és hobbiból énekelnek. Időbe került, amíg meggyőztem őket, hogy együttműködjenek. Amikor először került sor nagyobb, hétvégi maratoni próbára, s kiraktam a falra vagy hetven jelmeztervet, onnantól kezdve teljes tisztelet övezett, elfogadtak és megbíztak bennem, sőt inspiráltak és segítettek.

Színházi feladatai közül mik voltak ehhez hasonlóan különleges kihívások? 

Amire nagy szeretettel gondolok, az a Krétakör Mizantrópja, amit Schilling Árpád rendezett. Ő csak annyit mondott az elején, hogy olyan legyen, amiben keveredik a későbarokk és a retro. Ehhez találjak ki egy teljesen új divatot és így kreáljam meg a jelmezeket. Ami szintén nagyon nagy élményem volt még, és kedvencem, az a Jógyerekek képeskönyve az Örkény Színházban. Ascher Tamás csak annyit mondott, hogy a miliő viktoriánus, és azon belül gondolhatok, amit akarok. Lehetett fickándozni a feladatban. Az meg külön ajándék volt, ahogy a fiúk lányokat, a lányok meg fiúkat játszottak.

Most a Radnóti Színházban Alföldi Róberttel dolgozott. A Futótűz jelmezvilága elüt ezektől, mert színben és formákban is visszafogott.

Igen, de abban is találtam örömöt. Nagyon érdekes volt, hogy a történet rendezése olyan, mint egy filmé, különböző flashbackekkel meg vágásokkal. Kováts Adél, a főszereplő játszik tizenöt, tizenkilenc, negyven és hatvan évest is. Azt találtuk ki, hogy igazából egy jelmeze van, ami átalakul. Voltak itt is jelmeztervezői kihívások. A másik izgalmas feladat az utóbbi időben a Katona József Színház Nóra előadása, amit Székely Kriszta rendezett. Ott egy stilizált világból kellett az egészet kibontani.

Úgy kezdődik, mint egy cukormázas történet, amelyben Nóra olyan, mint egy marcipánsütemény.

Igen Bess Andersonos világot próbáltunk létrehozni. Nagyon tiszta világot, ezért nem is koszoltunk, nem szaggattunk. Utána, amikor a beöltözős parti jelenete következik, akkor ilyen Addams Family típusú, jó darkos, sötét, film noiros világ jelenik meg ugyanabban a díszletben, és az egész ruhalátvány képileg is átalakul. 

Szinte egy időben dolgozott Ascher Tamással és Alföldi Róberttel…

És most Bodó Viktorral kezdtem Bécsben egy munkát. Ez egy Hoffmann-mese átirat, A kis Zaches, más néven Cinóber (Klein Zaches, genannt Zinnober, 1819). 

 És Bodó Viktoros lesz…

Bodó Viktoros lesz nagyon. Annyit talán elárulhatok, hogy végig kamerát használ, és nagyon izgalmas, mert szabad kezet adott nekem a jelmezek világának kitalálásához.

Pedig ő igazán tudja, hogy mi akar…

 Igen, azért természetesen egyeztetünk, de így, a tizenvalahányadik közös munkánál már kialakult egy olyan bizalom közöttünk, hogy félszavakból is értjük egymást

Ascher Tamás, Alföldi Róbert és Bodó Viktor olyan rendezők, akiknek nagyon erőteljes, de nagyon különböző látványviláguk van. Egyszerű alkalmazkodni ezekhez a különféle gondolkodásmódokhoz, elképzelésekhez?

Épp ez a csodálatos. Az a fantasztikus ebben, hogy nem unhatok bele. Mindegyikük egy más világ, egy más kihívás. Mindegyikükhöz másként kell hozzáállnom. Most már valamennyire megtanultam a három rendező nyelvét, vagyis egészen másként tervezek Alföldinek, mint Bodónak, és egészen másként Aschernak. A munkafolyamat is teljesen más. Például Alföldi mindent tud nagyon előre. Ezért, ha vele valamiben megállapodunk, akkor abban csak nagyon pici változtatás történik. Bodó Viktorral minden úgy alakul, ahogy próbál. Mindig ugrásra késznek, és kompromisszum-késznek kell lennem. Hihetetlen ötletei vannak az utolsó pillanatban is, amiket szinte lehetetlen megvalósítani, de aztán mégis. Azt hiszem, nekem valójában az a feladatom, hogy ezeket megvalósítsam. Ő is nyitott mindenféle őrültségre. Ascher Tamás van, amit előre tud, és van, amiben kísérletező. Vele is nagyon szeretek dolgozni, mert tőle meg rengeteget tanulok. Ha csak azt veszem, amit egy próbafolyamat közben a büfében beszélgetünk, abból én többet tanulok, mint az egyetem egy éve alatt.

Sokat dolgozik, s vannak már olyan tapasztalatai, amiket tovább kellene adni…

Azt érzem, hogy eljutottam abba a korba, amikor tanítani szeretnék. Nagyon erős vágy érett meg bennem, hogy diákokkal foglalkozzam. Hogy átadjam, amit tudok, és kreativitásra ösztönözzem őket. Szerencsés vagyok, mert a Képzőművészeti Egyetemen és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen is lesz lehetőségem ebben a félévben, hogy kipróbáljam magam. Eddig általában kurzusokat tartottam, rövid blokkokat, de most teljes szemeszteren tudok majd tanítani. Nagy-nagy terveim vannak a hallgatókkal. 

Józsa Ágnes