Nemcsak azoknak felejthetetlen, akik látták (élőben vagy felvételen), hanem mindazoknak is, akik csupán hangfelvételek segítségével kapnak ízelítőt művészetéből. Mert Callas megunhatatlan! Olyannyira sokrétűen-árnyaltan kidolgozottak a szerepei, hogy szinte valamennyi újrahallgatáskor jut újabb „felfedeznivaló”. Ráadásul, az utókor nagy szerencséjére, az énekesnő karrierjének állomásait már mikrobarázdás felvételeken tudták rögzíteni, és az akkorra elterjedt új felvételtechnikával rendkívül nagy számban örökítették meg produkcióit. A stúdiófelvételek mellett az élő előadások rögzítése (nem beszélve a számos kalózfelvételről) elképesztően gazdag anyagról gondoskodott, hogy művészete minél nagyobb érdeklődést kapjon.
Callas halálának 40. évfordulójára exkluzív kiadvánnyal jelentkezett a Warner cég, amely 20 teljes opera élő felvételét tartalmazza, valamint 3 Blu-ray korongot. Az operák közül 12 ritkaságnak számít a tekintetben, hogy belőlük nem készült Callasszal stúdiófelvétel. De az 1949 és 1964 között készült felvétel is új érték az operakedvelők számára, hiszen a „Callas Live Remastered” valamennyi korongja – íme, a technika áldása – minden korábbinál élvezhetőbb minőséget biztosít. Szerencsére a sorozat nemcsak teljes egészében, hanem albumonként is megvásárolható, így ki-ki kiegészítheti Callas-gyűjteményét. Ritkaságokkal, vagy épp valamely kedvelt opera sokadik felvételével.
A sorozat egyik gyöngyszeme (de vajon melyik nem az?!) Az alvajáró, éspedig Callas első Aminája. Az 1955-ös felújítás három fenomenális tehetség együttműködésének eredménye; Visconti rendezte, a karmester pedig Leonard Bernstein volt, aki korábban Cherubini Medeájának öt előadásán volt Callas partnere. A közös Az alvajárójuk tízszer került műsorra, Callas egyébként 22 alkalommal énekelte e szerepet. Bellini zenéje iránt egész pályája során megkülönböztetett érdeklődést mutatott (A puritánokban 16-szor, a Norma címszerepében 89-szer, A kalózban hétszer lépett fel).
Miközben hallgatjuk Az alvajáró felvételét, aligha „van időnk” sajnálkozni azon, hogy nem látjuk az előadást – pedig Callas akkortájt a világ legszebb asszonyai közé tartozott, s ha hihetünk az oral historynak, maga Visconti mondta, hogy Callas dereka karcsúbb, mint a filmvilág bármely szexbombájáé…
A Milanói Scala zenekara (és kórusa) ugyanakkor további tanulsággal is szolgál. Miközben összetételében időről-időre változik a patinás intézmény előadásainak rendszeres sikeréhez nem kis mértékben hozzájáruló együttes, a repertoárdarabok rendszeres műsorra tűzésének köszönhetően szinte folyamatosan átöröklődik az interpretációs gyakorlat. A korábbi zenei köznyelvet beszélő zenei (zenekari) anyag tehát a bemutatók óta eleven organizmus, amely elenyésző mértékben tart igényt „hitelességre” törekvő, historizáló újragondolásra. A mindenkori aktualitást biztosító intenzív jelenlétnek köszönhetően nem „kopik” a rutin növekedésével a kifejezés ereje. Hallgatom Az alvajárót, s azon veszem észre magam, hogy mindvégig leköt a zene. Miközben Callas sztár-produkciója, korántsem tűnnek másodlagosnak azok a jelenetek, amelyekben ő nem szerepel. A zenekar alapot ad, nem hangkulisszát, hátteret; egy-egy szám bevezető ütemei nagy biztonsággal tájékoztatnak a hangulatról, karakterről. A zenei köznyelvi fordulatok a problémátlan értésről gondoskodnak, nem utolsósorban a pregnáns ritmikának köszönhetően.
És amikor Callas megjelenik, sokadik meghallgatásra már jut figyelem arra, hogy az opera cselekményétől elvonatkoztatva, önmagában a hangban, magában az énekesi-színészi alakításban gyönyörködjünk. Mert ez utóbbi a látvány nélkül is érzékelhető (éppen ez a csodálatos, hogy ott és akkor a mű nagy pillanatait komplex élménnyé varázsolta). A híres ária elképesztő, önmagában is csodálnivaló, ám így, folyamatában még elementárisabb a hatás.
Callast hallgatjuk – de közben olyan ismeretekhez jutunk az operaelőadás által, amelyek semmiféle más forrásból nem szerezhetők meg. Ráadásul szinte észrevétlenül, mert ami tudatosodik, az az élmény.
(Warner Classics – 0190295844653)
Fittler Katalin
