Beszélgetés a 85 éves Radó Gyulával

Radó Gyula Balázs Béla-díjas televíziós, film- és színházi rendező. 1964-től dolgozott a Magyar Televízióban, 1993 és 2008 között a Komédium Színház művészeti igazgatója. Több mint hatszáz dokumentumfilmje, huszonöt tévéfilmje mellett ő rendezte az első Holdra szálllás és Farkas Bertalan űrutazásának magyarországi közvetítését. Portréfimet készített többek között Sosztakovicsról, Pablo Casalsról, Romain Garyról. Graham Greene-ről és Nino Manfrediről. Színházi rendezései közül kiemelkedik Kocsis István Bolyai János estéje (1976), Szakonyi Károly Mennyei kávéház (1989), Kocsis István Vincent van Gogh (1993), Böszörményi−Mészöly Kuco (1997), Földes Mária A séta (2003), Allen Nizsinszkij utolsó tánca (2006), Ecséri−Heyman A piros bicikli (2007), Erdélyi Z. Ágnes Levelek Palesztinából s a legutóbbiak közül Szabó Magda Ajtó című darabja, amelyet sok helyszínen Havas Judit ad elő.

A hosszú életpálya a filmezéssel kezdődött, mert már iskolásként rendezett, és ön volt az, aki Schrem Rezsővel és Ábrahám Jánossal megalakították az első professzionális filmstúdiót Kecskeméten.

Jóval korábban, még Kecskemét előtt kezdődött. Kisgyermek korom meghatározó pillanata volt, amikor rájöttem arra, hogy a kép meg is mozdulhat. Szerettem nézegetni a képeket. Szüleimtől kaptam egy vetitőgépet. Ez egy igazi mozifilm vetítő volt, amit kézzel kellett tekerni. Lehetett hozzá kapni nagyszerű filmeket. A nagyszüleimtől pedig örököltem egy gyönyörű laterna magikát. Ezt később a Francia tanya című (Szakonyi Károly novellájából készült) filmemben szerepeltettem is. A háború után az enyhén szétlőtt lakásban kiváló helyszín adódott arra, hogy ott vetítéseket szervezzek. Kaptam a nagybátyámtól egy igazi mozigépet. Ehhez – családi kapcsolatok révén – a filmgyárból olyan filmkivágásokhoz jutottam, amelyekből összeállíthattam az én mozimat.

Ez stúdium lehetett a későbbiekhez, mert már ekkor megtanulhatta a szakmát.

Ez abszolút stúdium volt. A témával foglalkozó könyveket kaptam és elkezdtem kiselőadásokat rendezni. Akkoriban volt egy amerikai filmkölcsönző, ahonnan pénzért rajzfilmeket lehetett szerezni, és egy szovjet, ahonnan háborúsakat ingyen. Igazi szenzációt jelentett a környezetemnek. Aztán a családunk Kecskemétre került. Itt élt egy nagyszerű festőművész, Mátis Kálmán. A festészeti stílusa nem volt az akkori időnek megfelelő, de zseniáls rajzfilmeket is készített, az egyikkel 1942-ben, Londonban aranyérmet is nyert. Volt egy felvevőgépe, amellyel filmeket és animációs filmeket is lehetett felvenni. Ő az ipariskolában tanított rajzot, a régi jogakadémia épületében. Ennek a lépcsőjén találkozott mindig Petőfi és Jókai. Ebből a témából egy filmnovellát írtam és abból érettségiztem. Mátis összehozott mindenkit, aki Kecskeméten fotóval, filmmel foglalkozott. Amikor a tanításnak vége volt, ebben a tanteremben összegyűlt Kecskmét színe-java. Életem első filmnovelláját is ott írtam. Akkor már volt lottó, s arról szólt a film, hogy egy testvérpár vesz egy lottószelvényt és nyernek. Mátis Kálmán operatőrködésével ebből forgattunk filmet. Vele érettségi után sem szakadt meg a kapcsolat, s amikor a Kecskeméti Katona József Színházhoz kerültem dramaturggyakornoknak, ő a filmgyárban dolgozott. Nagyon sokszor meglátogathattam abban a szobában, ahol Bacsó Pétertől kezdve sokan megfordultak Kecskeméten. A másik kapcsolatom is sokat segített. A megyei moziüzemi vállalat igazgatója, Schrem Rezső szintén amatőrfilmezett, és segítője volt Ábrahám János. Akkor minden városban, faluban volt mozi. Együtt dolgoztunk, és megkaptuk a városi mozi vetítő mögötti kis helyiségét. Itt kialakítottunk egy tökéletesen hangszigetelt hangstúdiórészt, és létrejött a Bács-Kiskun megyei filmstúdió – valóban, ez volt az első professzionális vidéki filmstúdió. Megkaptuk a Magyar Rádióból a kiszuperált mikrofon- és rögzítő rendszereket.

A stúdiót mi barkácsoltuk gyékényfallal és tojástartókkal. Ez utóbbiak voltak a reflektáló felületek. Elkezdtünk különböző dokumentumfilmeket készíteni. Itt először szerkesztő-rendező voltam, aztán stúdióvezető. Kitaláltunk olyant, hogy nagy politikai látogatásokkor a napi eseményeket este hétkor mi is vetítettük, mint a nagy Magyar Hiradó. Itt is voltak izgalmas dolgok, mert amikor Kádár János sokadszor Kecskemétre látogatott, a fogadásra mi is megjelentünk. Járművünk nem volt, így konflissal vittük a teljes felszerelést, és leparkoltunk a lovaskocsival a volgák mögött. Másnap behívattak a pártbizottságra és elrendelték, hogy kapjunk egy kocsit sofőrrel együtt, amikorra kérjük. Így kezdődött. Később lett egy barkaszunk, amibe minden belefért. Vidékre jártunk vetíteni a TIT szervezésében tizenhat milliméteres filmeket. Akkor már velünk dolgozott kollégaként Halász Mihály, aki később a Magyar Televízió sokat foglalkoztatott, Balázs Béla-díjas operatőre lett. Én előadásokat tartottam a filmről. A stúdió remekül működött. Voltak lelkes tanárok, mint például Bölcs István, akik osztályaikkal együtt nálunk, a filmstúdió nagytermében tartottak órákat. Akkor olyan előadók voltak a TIT-nél, mint például Maár Gyula. A hangbemondók is remek színészek voltak, mint például Bárdy György, Pestről pedig Debrenti Piroska és Bőzsöny Ferenc járt le. Én elhatároztam, hogy mindent rögzítünk, ami a városban történik, nemcsak fotón, hanem filmen is. Ez már a profivá váló stúdió feladata volt. Sikerült megteremteni Magyarországon először egy színes labort, Orwo labortechnikával. Herskó János első dokumentumfilm-osztályának a labormunkái is itt készültek. Így dolgoztam be magam a televízió különöző – minden, ami film, színház, muzsika – műsoraiba.

Elvégezte a film- és televíziórendező szakot a főiskolán…

Előbb kerültem a televízióhoz, aztán jött a főiskola. Gyakornokként a Budapest Filmstúdióban a filmhíradóhoz mindig be voltunk osztva a nagyok mellé. Akkor a filmhíradót még – mások mellett – olyan kiváló operatőrökkel rendezték, mint Jancsó Miklós és Gaál István. Amikor Fellegi Tamás a MTV-ben megalapította a kulturális rovatot, fölhozott Pestre. A stúdió Kecskeméten működött tovább. Pesten először felvételvezetőként, majd gyártásvezetőként dolgoztam. Elvégeztem a gyártásvezetői képzést, s elkezdtem dokumentumfilmeket készíteni. Csak ezután jött a főiskola. Keleti Márton osztályában hárman végeztünk: Málnay Levente, Mahrer Emil és én.

Televízióskén nagyon sok élő közvetítést is rendezett. Különlegeseket is. Ki lehet közülük valamit emelni? Most volt az ötvenedik évfordulója a Holdra szállásnak.

Azt az MTV egyenes adásban közvetítette. Azért sem volt egyszerű, mert különböző rendszerrel működtek a világ televíziói. Volt a PAL (a német Telefunker egyik analóg, színes televíziós rendszere) és a SECAM (francia, nálunk az MTV 1-es és 2-es csatornái ebben a rendszerben sugároztak a PAL-ra történt 1996-os átállásig), valamint az NTSC, vagyis, az amerikai szisztéma.

Az első magyar űrrepülést is közvetítette…

Ehhez egy teljes stáb alakult. A moszkvai osztankinói televíziónak hatalmas ikerműterme van, az egyikből ment a szovjet, a másikból a magyar adás. Akkor kétórás embargó volt minden hírre, eseményre. Egyetlen ország volt kivétel, az NDK. A nyugatnémet televízió ugyanis azonnal adta az eseményt élőben, nem tehették meg, hogy Berlin két részében két órás legyen a különbség. Ránk ez az engedmény nem vonatkozott. A közvetítés előtt elmentünk tanulni. A csillagvárosban én már korábban is elég sokat forgattam. Több olyan filmet készíthettünk, amit nem csinálhatott meg a szovjet, de a magyar stáb megtehette. Az űrrepülés minden fázisát végigkövethettük. Én a stúdióban voltam. Úgy közvetítettünk élőben, hogy két órás késéssel láthatták a nézők az eseményt.

Sokat dolgozott külföldön, nemcsak Szovjetunióban.

A sors úgy hozta, hogy sokat dolgozhattam az NDK-ban. Szerettem az ottani színházi életet. Hosszú ideig éltem ott, és a Volksbühnéről is sok filmet készíthettem. Forgattam Helene Weigellel, Brecht özvegyével. Sikerült végigforgatnunk Örkény Macskajátékát, amikor Sulyok Mária vendégszerepelt Giza szerepében. Akkor hagyta abba Pesten, mert a magyar színpadon megszólalt németül, Berlinben pedig magyarul. Nagy élményem, hogy sok filmet forgathattam írókkal, zenészekkel, például Jevtusenkóval, Sosztakoviccsal. A másik szeretett terület Spanyolország és Kuba, ahol sokat forgattam a színházi életről. Aztán kedvencem Lengyelország. Andrzej Wajdával három portréfilmet is készíthettem a különböző korszakaiból. Forgathattam a lengyel színházról, azokkal a rendezőkkel, akiket itt az avatott közönség ismert és szeretetett, de a politika kevésbé, Tadeusz Kantorral például. Hosszú ideig dolgoztam a gdański televízióban, ahova Zsuzsa (Vadas Zsuzsa újságíró) is kijött. Ez a Szolidaritás születésének időszaka volt. Szakonyi Károly Adáshibáját is itt rendeztem. A színészek és az értelmiség szolidaritáspárti volt, a hatalom és a televízió vezetője nem. Izgalmas időszak volt.

Nemcsak külföldön, itthon is dolgozott, vidéki stúdiók munkáját segítette.

Két vidéki televíziós stúdió alakult, Szegeden és Pécsett, és mind a két helyen nagyon sokat dolgoztam. A televízió színházi osztályának voltam a rendezője. Várady György doktor volt az osztályvezető, s amikor ő előlépett, én kerültem a helyére. Sok-sok helyszíni közvetítést forgattunk, és a Színházi album nagyon népszerű műsor volt. Ezek mellett éjjel-nappal készültek a dokumentumfilmek.

Közben a technika is megváltozott, mert belépett a videotechnika, s váltani kellett.

Videózásnál a filmkészítés minden mozzanata más, a világítástól a felvételsnittelésig. Egy színházi közvetítés elkezdődik és befejeződik. A filmnél az idő változó, mert lehet, hogy először a vége készül, aztán egy hónappal később a nyitó képsorok. A tévéjátéknál – s az élő közvetítésnél is – műteremben vagy külső helyszínenen, de három kamera van. Ennek a három kamerának a fő fényeit úgy kell összehangolni, mintha egy kamera lenne, mert különben a színész arca lila lesz, vagy két feje lesz. Nagyon fontos, hogy ki az operatőr.

Ön választotta meg a munkatársait?

Életem során nagyon sokszor ugyanazokkal dolgoztam. Már nincs köztünk Halász Mihály, Ábrahám János, nincs köztünk a Magyar Televízióból nagyon sok operatőr: Illés János például. A dokumentumfilmekben Janovics Sándorral, Várszegi Károllyal dolgoztam. Edelényi János első operatőri munkáját velem készítette. Szabó Ervinről készítettünk egy nagylámpás filmet a könyvtár épületében. Sokat dolgoztam Róbert Lászlóval, akivel a vietnami filmeket forgattuk. Volt egy nagy ötlete: filmlevél Graham Greene-nek. Sanghaiban annak a szállodának a teraszán írt egy levelet az írónak, ahol ő valamikor dolgozott. Ebből született egy film. Graham Greennel forgattunk Párizsban. Akkor játszották itt Magyarorságon a Tháliában a Csendes Amerikait Ungvári Tamás fordításában, Kazimir Károly rendezésében.

Vallai Péter volt az egyik amerikai tiszt…

Vallait szerettem. Sok verses műsort is készíthettem vele.

A verses műsorok külön fejezet. Az utóbbi időben újból láthatóak a Vers mindenkinek adásai.

Ezt Farkas Katalinnal indítottuk el. Ő volt a szerkesztő, én a rendező. Mindketten örömmel csináltuk az összes többi munkánk mellett. Minden szombat este volt egy Vers mindenkinek.

A közvetítések és a dokumentumfilmek mellett mindig készültek játékfilmek is.

Ezekből is megy mostanában, például Méhes György Harminchárom névtelen levele, Bács Ferenc és Sunyovszky Szilvia főszereplésével, amit 1985-ben rendeztem. Szeretek színésszel dolgozni. A harmadéves főiskolai diplomafilmemet Latinovitscsal csináltam. Örsi Ferencnek volt egy meghökkentő drámája, a Visszhang. Latinovitscsal már költészeteket csináltam, tehát nem voltam számára ismeretlen. Elküldtem a forgatókönyvet, és elvállalta. Egy hónapig elemeztünk, próbáltunk. Akkor még olyan volt a videotechnika, hogy nem lehetett megállni, nem lehetett montírozni. Az egy órás tévéjátékot egyben lehetett fölvenni, és sikerült. Életem egyik nagy élménye, hogy vele dolgozhattam.

A színház is mindig jelen volt az életében…

Igen, végig. Radó Vilmos, a legendás kecskeméti igazgató mindig azt mondta a feleségemnek, Zsuzsának, hogy a menyem, pedig nem voltunk rokonok, de engem harmadik fiának fogadott. A szakmai életemet az ő színházában kezdtem. Siklós Olga ott volt dramaturg, vele is sokat dolgoztam. Még gimnazista korom elején megalakítottuk a drámaszakkört, tanulmányokat írtunk és minden színházi előadáson ott voltunk. Nagyon jó élet volt, fantasztikus színészekkel. Később pedig a televízió sikeres sorozata, a Színházi album és a közvetítések révén folyamatos volt a kapcsolatom a színházakkal. A Komédiumhoz is úgy kerültem, hogy Zsuzsával (Vadas Zsuzsa) készítettünk egy sorozatot Akik kimaradtak a szereposztásból címmel. Azokat a színészeket kerestük meg, akiket az ötvenes évek elején azért vettek fel a főiskolára, hogy eljátszhassák a munkás- és parasztfigurákat, s akikre – mivel megváltoztak az idők – már nem számítottak. Nagyon sokan tönkrementek ebbe, de volt, aki fönnmaradt. Szirtes Ádámról készítettünk filmet, amit látott Verebes István, s amikor a Van Gogh filmemhez kerestünk helyszínt, felajánlotta a Komédiumot. Ő akkor igazgató volt ott, és valamiféle ellen-Mikroszkópot szeretett volna megvalósítani. Cserhalmi Györggyel először a filmet készítettük el. Amikor Verebes Istvánt Nyíregyházára hívták igazgatónak, felajánlotta, hogy legyek én a művészeti vezető. Így kezdődött.

Ott volt a Kucó, Böszörményi Géza darabja Kállóy Molnár Péterrel.

Hosszú évekig ment. Ott indult a SÖR, ami még most is megy, és több évtizedig játszottuk Zsámbéki Gábor hozzájárulásával a Stílusgyakorlatokat, miután az kikopott a Katonából. De aztán viszontagságos idők következtek, mert a tulajdonosok váltogatták egymást. Innen indult Mácsai Pállal az Azt meséld el Pista! Örkény Istvánnal nagyon sokat forgattam, lányával, aki vágó volt, sokat dolgoztam együtt. Radnóti Zsuzsa bábáskodásával és jogengedélyével született meg ez a nagyon sikeres előadás, ami az Örkény Színház megszületésekor átkerült oda.

Végigkísérte az életét a film, a színház, a dokumentumfilm, nagyon sokat utazott és egész életében mások munkáját is segítette.

Nem azért csinálja az ember, hogy szeressék. Nem szabad ellendrukkernek lenni. A Magyar Televzió korai korszakában, amit szerecsémre végigélhettem, az volt a szokás, hogy megnéztük egymás darabjait. Kíváncsiak voltunk arra, hogy mit csinál a másik, és szívesen asszisztáltunk egymásnak. Később kezdtek elromlani a dolgok. Nem utáltam senkit. Miért utáltam volna? Ha valaki jobb volt nálam, akkor az arra sarkallt, hogy én még jobb legyek. Ilyen alkatom van, nem szeretek gyűlölködni. Amit az ember csinál, abban hinni kell. Ha nem hiszek benne, akkor nem szabad csinálni.

Volt olyan, amit nagyon szeretett volna, de nem sikerült?

Ilyen volt a Halállista nagyon hosszú ideig. Amit meg szeretnék csinálni, az Kassa bombázása dokumentumfilmben. Rengeteg anyagot gyűjtöttem hozzá, de a témától mindig mindenki megrettent. Tény, hogy román gépek voltak német felségjellel, s a kassai postahivatalt bombázták. Miért azt? A kassai postahivatalon ment át Moszkvából Kijeven át az úgynevezett modulációs telefonvonal Párizsba. A postahivatal pincéjében volt a modulációs vonal erősítő berendezése. Az oroszoknak érdekük lett volna, hogy a saját, Párizsba vezető modulációs vonalukat szétbombázzák? Ugye nem. A magyaroknak sem. Hát akkor hogy is volt?

Sokat dolgozott. Mire a legbüszkébb?

Arra, hogy bármikor bárkit felkértem, hogy szeretnék vele dolgozni, senki nem utasított vissza. Elfogadtak. Színészekkel dolgozni nem mindig könnyű. Elfogadtak partnernek. Egy rendezőnek el kell tudnia magyaráznia, elfogadtatnia azt, amit szeretne. Számomra örök példa Várkonyi Zoltán, akit figyelhettem a próbán. Ha ment a színésznek sokáig, akkor leállította, s mondta, várjál, én eljátszok öt variációt. Most várom tőled a hatodikat. Ezt az ember csak akkor játszhatja el, ha Várkonyi. Hogy a színésszel hogy tudok dolgozni, az a kapcsolatteremtésből épül. Egy dokumentumfilben, ha vidéken jártunk forgatni, mindenkivel meg kellett találni a hangot. El kellett érni, hogy megszólaljanak. Számomra a kapcsolatteremtés a legfontosabb. Ha nincs kapcsolatom az íróval, a dramaturggal, a forgatókönyvíróval, az operatőrrel, a stáb összes tagjával, akkor nem lehet dolgozni. Én mindig abból indultam ki, hogy meg tudom-e nyerni majd az ügynek a nézőt is.

Mivel foglalkozik most?

Több dolog készül. Pécsi Péter újságíró producer küldött nekem egy novellát, Bächer Iván nagyon szép novelláját. Arról szól, hogy 1944-ben egy fiatal zongorista fiú és egy csellista lány koncertre készülnek. Kijárási tilalom van, de szerencsére úgy laknak, hogy látják egymást ablakon keresztül, alattuk az utca, az élet és a világ. Nagyon szép novella, szeretnénk vele pályázni. Ez az egyik. A másik Libik Györgyről szólna. Ő fantasztikus személyiség volt, Szentgyörgyi Albert veje, alpesi síző, Wallenberggel zsidókat mentett, aztán a Tájékoztatási Minisztériumban dolgozott 1951−52-ben, majd kikerült Svédországba. Hatalmas leforgatott anyag van róla videón. Ebből megróbálunk valamit megmenteni, mert a rendszerváltozás környékén sorozat készült volna róla, amiből akkor nem lett semmi. Ezzel a kettővel foglalkozom, s a Kassa-téma is mindig ott motoszkál bennem.

Az interjút készítette: Józsa Ágnes