Színház tele vízióval

 

Az elmúlt év végén a Román Kulturális Intézet (Institutul Cultural Roman) külföldiek számára kiírt pályázatán elnyert ösztöndíjjal egy hónapig kutattam a bukaresti Tévészínházat, melynek kiváltképp az utóbbi néhány évben igencsak megszaporodtak a magyar vonatkozásai. Ráadásul Európában is unikumnak számít. Egyediségét szerettük volna a budapesti ICR székhelyén néhány izgalmas produkció segítségével bizonyítani az itthoni érdeklődőknek is, a világjárvány azonban törölte a tavaszi műsorkezdést. Abban a reményben, hogy ez a program a jövőben mégiscsak eljuthat a Lajta Béla által tervezett Malonyai villába, most csak általánosságban hívom fel a figyelmet a Román Köztelevízió (TVR) színházának némely különlegességére.

„Televízióművészet” vagy tévészínház?

Ma a tévé bár „globálisabban”, de lényegében ugyanazt a szerepet tölti be, mint Shakespeare idejében a londoni „Globe” Színház. A tele-vízió viszont eleve idézőjelben értendő képzet. A „tele” görög eredetű szó, jelentése: ’táv, távoli’. A „távoli látomás” adásba kerülése pedig amolyan hamleti „színház a színházban”, amely a szó szoros értelmében felmutatja „maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” A tévéfelvétel az adott pillanat lenyomata, akár tévéjáték készül, akár egy színházi előadást alkalmaznak képernyőre, különösen, ha a színpadi alkotást, ami mindenképp egyszeri és megismételhetetlen, közönség jelenlétében, élőben veszik fel, még ha a közvetítést később montírozott formában adják is le.

A tévészínház a színpadinál bensőségesebb műfaj. Persze különbözik az élő színház varázsától, cserébe viszont olyan előnyökkel rendelkezik, melyek még egy stúdióelőadás esetében is megvalósíthatatlanok. Ahogy az ezredforduló után a híres angol színész, Patrick Stewart is mondotta a BBC egyik werkfilmjében: „a televíziós közelikben az a nagyszerű, hogy a kamerán keresztül nem csupán a szavak, hanem maga a gondolkodás folyamata válik érzékelhetővé”. Igaz, a közönségre tett hatása közvetlenül nem mérhető. Ám a legnagyobb értéke, hogy az utókornak szintúgy képes elevenen megőrizni nem csupán a pillanatot, de – Hamlet szavaival – „a kor foglalatjait” is.

A magyarországi definíció szerint, amelyet Deme Gábor dramaturg és Zsurzs Éva rendező annak idején egy nemzetközi tanácskozás referátumában fogalmazott meg: „a tévédráma olyan, elsősorban a lélektan eszközeivel ható, kamarajellegű drámai mű, amelyet a televíziós kamera optikája közvetít kevésszámú, az élmény kollektivitásától megfosztott, intim nézőközönséghez. A tévében az arc kerül a középpontba, ezáltal a beszéd, a hang szerepe megnő, tehát a dramaturgia meghatározója a képpel egyenrangúan a hang, a szöveg.”

A megfogalmazás „szövegcentrikus” lélektani realista szemlélete a magyarországi színpadra is jellemző. S az sem véletlen, hogy a Monte-Carlo híres tévéfesztiváljáról 1962-től rendszeresen díjakkal hazatérő magyar televíziósok (elsőként épp Zsurzs Éva a Palotai Borissal együtt írt Nő a barakkban című tévéjátékkal) minduntalan az „eredeti forgatókönyvért” kapnak elismeréseket. Csupán 1966-tól változik a kategória: ekkor Básti Lajos a legjobb férfi alakításért nyeri el az Arany Nimfa-díjat. Ugyanakkor az, hogy egy adott ország a tévédrámai produkciót a „televízióművészet” vagy inkább a „tévészínház”, tehát hangsúlyozottan a színházművészet körébe utalja-e, a nemzeti televíziózások kezdetén eldőlni látszott.

Piatra din casa (Malomkő a házból) – Carmen Movileanu és Demeter András (fotó: Mihaela Petre)

 

Az első magyarországi tévéjáték megszületésére 1958. március 21-én került sor. S mivel a Magyar Rádiótól csak hat év múlva függetlenedő, önálló Magyar Televízió művészi munkáját „feltétlenül mai tárgyú, izgalmas, a társadalom adott eseményeire reagáló” darabbal akarták kezdeni, anyagért a nagytestvérhez fordultak. Ekképp Dobozy Imre Tanya a viharban című rádiójátékának élő televíziós adását élvezhette az a mintegy ötezer budapesti tévékészülék-tulajdonos, akik megnézték a mezőgazdasági termelőszövetkezet fennmaradásáért folytatott hősies küzdelemről szóló történetet, természetesen fekete-fehérben. Ettől kezdve az első években zömmel kortárs művek képviselték az önálló tévédrámát Magyarországon, ugyanakkor a vegyes műsorok között széles volt a műfaji és tematikai választék. Az első színházi közvetítés egyébként 1957-ben Erkel Ferenc Bánk bánja a budapesti Operaházból.

A román köztelevíziózás kissé korábban, 1956 szilveszter éjjel kezdődött. Előtte majdnem az egész adást 35 milliméteres filmre rögzítették, és a bukaresti Molière utca 2. szám alatt lévő egykori moziból közvetítették. Még éjfél előtt leadták a Ion Luca Caragiale Zűrzavaros éjszaka című darabjából 1943-ban készült játékfilmet is. Az ottani köztelevízió szintén a már akkor majdnem három évtizedes múlttal rendelkező Román Rádió égisze alatt jött létre.

Viszont Bukarestben a TvR-rel csaknem egyszerre, ám többé-kevésbé külön entitásként születhetett meg a Román Nemzeti Teleteátrum. Jó pár kedvező körülmény összejátszása okán ugyanis a tévé-színházat Romániában a kezdetektől egyértelműen színházi műfajként kezelik. Majdnem egyidőben indult a román színpadi reformmal: Liviu Ciulei még díszlettervezőként a szintén 1956-ban létrehozott Teatrul (Színház) című folyóirat 2. számában hirdette meg a színház „reteatralizációját”, s a Román Televízióhoz kezdettől fogva a „lapos realizmust” elutasító művészeti elveket valló fiatal rendezők szerződtek. Az évek során, többek között, például Andrei Şerban is.

1957. május 23-án közvetítettek először színházi előadást: egy kortárs román színművet a bukaresti Nemzetiből. Augusztus 10-én pedig a Molière utcai stúdióból mutatták be az első önálló tévészínházi produkciót: egy jelentéktelen szovjet darabot. Két hónap múlva pedig két héten belül két olyan tévés adaptáció is a nézők elé került, mely darabok klasszikus szerzői mindmáig a közönség kedvencei maradtak. 1957. október 14-én Csehov Hattyúdalát Nicolae Motric vitte képernyőre, 28-án pedig Caragiale Április 1-je című egyfelvonásosával – a nálunk is jól ismert Victor Rebengiuc főszereplésével – a 24. életévét még be sem töltött, később világhírűvé váló Lucian Pintilie debütált.

A notóriusan betiltott előadások rendezőjeként is elhíresült Pintilie már ebben az esztendőben, pályája elején túlesett a tűzkeresztségen. A Játék a boldogsággal címen ismert darab televíziós bemutatóját közvetlenül a premier előtt fújta le a cenzor. Ugyan az elvtárs menyasszonya is játszott (volna) az előadásban, de a hivatalos indok szerint: „egy burzsoá színmű beszüremkedése a szocialista színházművészetbe” káros az egészségre. Mihail Sebastian – aki Stefan Valeriu nevű szereplőjét választotta alteregónak – 1936-ban a női főszerepet színésznő szerelmének írta. Leny Caler – aki egyébként a két világháború közötti román irodalmi élet több kiválóságának volt múzsája – sok keserves órát okozott a szerzőnek, zömében önhibáján kívül. Bukaresti színésznőként pedig jó néhány divatos magyar színműíró, például Molnár Ferenc darabjában is játszott, s pályája kiugró sikerét Fodor László A templom egere című vígjátékának főszereplőjeként aratta.

Ha Sebastian először 1938-ban bemutatott „romantikus komédiája” 1957-ben nem is kerülhetett képernyőre, az egyik leggyakrabban színpadon lévő darabot később rendre eljátszotta a román tévészínház több nemzedéke. Utoljára 2016-ban adaptálta a TVR, Demeter Andrással a hamletomán különc szerepében. (Demeter gyerekkorában látta a „Vakációsdit”, és a fura hangzású cím annyira elbűvölte, hogy Stefan Valeriu egyfajta szerepálmává vált.)

Ványa bácsi (fotó: TVR)

 

A hőskorban persze – képmagnó hiányában – csak élő egyenes adásban közvetíthették a színpadi előadásokat vagy mutathatták be a stúdióban létrehozott, saját gyártású alkotásokat, amelyeket minden ismétlésnél újra előadtak. Egy-két produkciót keskenyfilmre vettek Romániában is (miként nálunk például 1963-ban a Madách Színház Hamlet előadását, Gábor Miklóssal a címszerepben), de ezek száma elenyésző. Így az úttörő tévészínházi alkotások, amelyekről rendszeres szakkritikák jelentek meg a Teatrul című havilapban is, fizikai valóságukban végleg elvesztek.

1967-től azonban megoldódott a televíziós képrögzítés problémája, és ettől kezdve elég volt egyszer felvenni a produkciót. Ily módon a színházaknak sem kellett a repertoárról lekerült sikereiket felújítaniuk, hogy milliók láthassák azokat fekete-fehérben. Az előadások felvételeinek egy részét végre archiválhatták is. A nyersanyag azonban drága volt, s bár a technikai munkatársak igyekeztek minél több értékes tévészínházi alkotást megmenteni – ezt a TVR-Archívum meglepően nagyszámú régi darabjai bizonyítják –,a növekvő politikai elnyomás megsemmisítési parancsainak azonban nem állhattak ellen. Ezért kellett letörölni Taub János legelső Hetvenkedő katona rendezését is, amelyet a bukaresti Bulandra Színházban vitt színre nem kevés aktuális éllel. Ugyanakkor a Telerecording-nak és a tehetséges munkatársaknak köszönhetően fennmaradhatott 1972-ből a temesvári román Koronát Dózsának Taub érdekes rendezésében, hozzá méltó remek tévés megoldásokkal. Az utóbbi felvétel szerkesztője az a Constantin Paraschivescu volt, akinek 2001-ben a „Teatrul Naţional de Televiziune” (Nemzeti Televíziós Színház) 50. évfordulójára kiadott, alapos és pontos monográfiája rengeteg információval szolgál.

Ha román nyelvű Plautus-koncepciója nem is nézhető meg eredetiben, nemrég előkerült Taub János egyetlen tévéjáték-rendezése, amelyet remélem, alkalmasint a budapesti érdeklődők is megtekinthetnek. 1975-ben marosvásárhelyi színészekkel adaptálta televízióra Paul Everac Az albérlő című kortárs színművének magyar fordítását, tévészínháztörténeti pillanatokat is teremtve.

A Román Televízió bukaresti magyar adása 1969. november 23-án jelentkezett először. 1970 elején még egy héten kétszer-háromszor sugározták műsoraikat, majd a heti 90 perces műsoridőből 60 percet vasárnap, 30-at csütörtökön tölthettek ki. 1971-ben azonban Bodor Pálnak, a Nemzetiségi Műsorok akkori vezetőjének sikerült elérnie, hogy a kettőt egyesítve, egy tömbben, hétfő délutánonként másfél órás magyar adás létesüljön Bukarestben, amely a Magyar Televízió hétfői műsorszünetét is kihasználva, Románia egész területén, illetve a határmenti sávban Magyarországon is, összesen mintegy négymillió magyarhoz szólhatott. Műsorait a feliratozás révén a román nézők szintén figyelemmel kísérhették.

A magyar nyelvű tévészínházi alkotásokat csak a Magyar Adás keretében lehetett látni. A Román Nemzeti Tévészínház műsorán kizárólag román nyelvű produkciók szerepeltek – beleértve természetesen a magyar színművek fordításban képernyőre vitt változatait, illetve magyar nemzetiségű alkotók román nyelvű munkáit.

Ilyen – többek között – Görgey Gábor 1966-ban írott Komámasszony, hol a stukker? című politikai szatírájának kifejezetten román szemléletű adaptációja, amely a Romániai Színházi Szövetség UNITER-Gáláján elnyerte a „2010-es év legjobb tévészínházi produkciójának” ítélt díjat. A tévéváltozatot ugyanaz a Mircea Cornișteanu rendezte, aki a darabot többször is színpadra állította. (A bukaresti Nottara Színházbeli országos bemutatóról a Criticai Lapok 1998/11. számában olvashatnak.) K. Müllert mindegyik változatban ugyanaz a Horațiu Mălăele játszotta, aki ezért az alakításáért nyerte el 1998-ban a „legjobb férfi színésznek” járó UNITER-díjat. Remélem, hogy briliáns játékát a televíziós verzióban hamarosan megtekinthetik a budapesti nézők is az ICR említett programjának keretében, melynek címe: „Román Nemzeti Tévészínház”.

Ezt a márkanevet az alapítástól kezdve, a legádázabb diktatúra idején is töretlenül megőrizhették a tévészínháziak, 2001-ben viszont az akkori TVR-vezetés törölte. Épp a félévszázados jubileum évében. Sőt, 2008-tól 2012-ig igazából nemigen készülhettek új tévéjátékok sem, csupán korlátozott számú színházi előadást vehettek fel. Ezek között már található magyar nyelvű is. A Craiovai Shakespeare Fesztiválon rögzítették például Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi Romeo és Júlia-rendezését – a nemrég fiatalon elhunyt Nagy Alfréddel és Péter Hildával a címszerepekben.

 

Románia Nemzeti Tévészínháza

2012-ben a TVR új vezetősége elhatározta, hogy a pénzügyi csődhelyzet dacára, újra gyártanak saját készítésű tévéjátékokat is. A színész Demeter Andrást felkérték többek közt Nae Ipingescu szerepére Caragiale Zűrzavaros éjszaka című szatírájának legújabb változatában, amely a szó szoros értelmében „tükröt tart” mintegy az emberi természetnek, és Brack bíró megformálására Ibsen „női Hamletjében”, a Hedda Gablerben. 2013 nyarán, a forgatások közben Demeter eldöntötte, hogy megint megpróbálja bizonyos értelemben „helyre tolni a kizökkent időt”. Hisz, miként Einstein mondotta volt: „A múlt, a jelen és a jövő közötti különbség csak illúzió, még ha oly makacs is.” Márpedig ez a televíziózás lényege, és egyben igazi lehetősége. Így hát majdnem napra pontosan húsz évvel azután, hogy mint a történelem legfiatalabb állami színházigazgatóját, Romániában pályázat útján elsőként, kinevezték a végveszélybe jutott temesvári magyar színház élére, a 44 éves – a színészi mellett kultúrmenedzser és jogász végzettségű – művész ezúttal Bukarestben pályázott – sikeresen – az ugyancsak katasztrofális helyzetben lévő TVR Produkciós Házának direktori posztjára. Persze most is alaposan kidolgozott menedzseri tervvel, aminek legfontosabb fejezeteit a Nemzeti Tévészínház márkanevének és művészi rangjának visszaszerzése képezte.

2013 szeptemberétől tehát a Román Köztelevízió 2-es csatornáján minden hétfő este színházi produkcióra kapcsolhatnak a nézők. A romániai magyar tv-színházigazgató vezette „Produkciós Ház” legfrissebb alkotásai, valamint az archívumban megőrzött régi felvételek egyes darabjai, az újabb és régi bemutatók, tévéjátékok és színházi előadások repertoárja kezdettől fogva tudatosan szerkesztett műsort kínál. Az évadok nagyobb témaköröket járnak körül, ily módon a színházszerető tévénézők behatóbban megismerkedhetnek a jubileumokhoz kapcsolódó történeti eseményekkel, korszakos színpadi alkotásokkal, személyiségekkel, intézményekkel, összefüggésekkel is. Például a „25 + 25” válogatása a közelmúlt román történelmére emlékeztetett; a „Shakespeare 450” és „Shakespeare 400” darabjai az Avoni Hattyú világméretű ünnepléséhez kapcsolódtak. A „Csehov 155” tematikus évet pedig olyan újabb produkció létrehozása gazdagította, amely a „Casa de Producţie – TVR” művészeti hitvallását is kifejezhette.

Amióta ugyanis a színházak archiválják a saját előadásaikat, televíziós közvetítésre csakis olyan magas színvonalú színpadi alkotásokat érdemes válogatni, amelyek színháztörténeti mértékkel is jelentősek, s ily módon a Nemzeti Tévészínház „repertoárjának” szerves részét képezhetik. Hiszen a Televízió felvételei nem puszta mozgóképes tárolást jelentenek. A televíziós adaptáció nem azonos a rögzítendő színpadi alkotás reprodukciójával sem, hanem önálló műfajú, saját értelmezés, mely úgy aránylik a színpadi koncepcióhoz, mint az előadás az alapjául szolgáló írott műhöz. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tévés interpretáció sokszor újabb színekkel, asszociációs lehetőségekkel, vizuális többlettel, képi poézissel gazdagíthatja a színpadi változatot.

A televíziós felvétel adásrendezője persze lehet azonos a színházi előadás létrehívójával. Akárcsak a Bulandra Színház nagysikerű Ványa bácsijának esetében, amikor az Egyesült Államokban élő Yuri Kordonskyt – aki a Dogyin-féle társulat színészeként és vendégrendezőként egyaránt ismert Magyarországon is – Demeter András felkérte, hogy a 2001-ben bemutatott és hosszú időn át teltházakkal játszott bukaresti Csehov-rendezését újítsa fel tévészínházi produkció formájában. A címszerepben az imént említett zseniális Horațiu Mălăelével és Románia talán legnagyobb színészeinek felsőfokokban méltatható alakításával együtt. Szerebrjakov professzort például az a Victor Rebengiuc játssza, aki szerint: „Az egyetlen hely a világon, ahol a román színészeknek megszokottan igazi sikerük van, az Magyarország”. Az egyik színész, aki a Cseléd pár szavas, a díszítő feladatait is ellátó, de jelképi értelemben ugyancsak kihagyhatatlanul fontos szerepét játssza a Bulandra színpadán, a forgatások idején nem ért rá, úgyhogy Demeter – miként Temesváron szokása volt, most is – beugrott elfoglalt kollégája helyett.

Mindazok, akik ezt a nagyszerű előadást színházban is láthatták, bizonyára elképednek, hogy a valódi vízre helyezett díszlet, illetve a színészek felett eltelt 13 esztendő mennyire megváltoztatta, fanyarabbá tette a csehovi keserűen röhejes hamletomán tragikomédiát. Mindennek tetejébe Kordonsky tévészínházi debütálása képileg is kifejezte a Román Teleteátrum „ars drammaticá”-ját: a tavon árválkodó, elszigetelt patchwork-szerű filagória akár a TVR-en belüli helyzetük allegóriája lehetne. Remélem, hogy a magyarországi nézők is megtekinthetik majd ezt a minden szempontból különleges sikerdarabot.

Még egy új szereplője volt a tévéváltozatnak: Coca Bloos – a Ványa anyját eredetileg megformáló Irina Petrescu időközben elhunyt. Ezért a televíziós változatot az alkotók az ő emlékének ajánlották. A bukaresti Nemzeti Tévészínház rendszeresen megemlékezik a nem-ismert tartományba szerződött művészeiről, hiszen az eltávozottak szintén a társulat tagjai maradnak.

Ám az aktív művészeket is számon tartják, ünneplik: ez történt például 2015 augusztusában, amikor a 40 éve forgatott fekete-fehér s feliratozással a többségi nézők számára is követhetővé tett Medve magyar nyelvű adaptációjával Széles Annát, a románság körében máig talán legnépszerűbb magyar színésznőt köszöntötték a születésnapján. Két hónappal korábban, a produkció 30 éve elhunyt rendezője születésének 90. évfordulója tiszteletére szintén Csehovot adtak. Mégpedig „Gheorghe Harag” utolsó rendezését, a Cseresznyéskertet a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Román Tagozatának előadásában. Két év múlva Taub János 90. születésnapját is magyar nyelvű tévéjátékkal és román emlékportréval ünnepelte a 15 évi szünet után, 2016-tól ismét nevét és rangját visszaszerzett „Teatrul Naţional de Televizune”.

Demeter András a kinevezése óta konok következetességgel iktat a Teleteátrum műsorába kiváló, feliratozott előadásokat is. Hiszen az itt élő nemzeti kisebbségek kultúrája ugyancsak Romániát gazdagítja, tehát a Romániai Köztévé Nemzeti Színházát is. Így a Produkciós Ház sem csupán román előadásokat rögzít, hanem a német mellett számos magyar nyelvűt is. És nem is csak a rendszeresen UNITER-díjra jelölt kolozsvári és sepsiszentgyörgyi színház repertoárjából. Jelentős román kritikai visszhang kísérte például a temesvári Csiky Gergely Színház Koltai M. Gábor által rendezett Gardéniáját, amelyet a jelenlegi tévészínházi direktor által még „kölyökigazgatóként” építtetett temesvári stúdióban vettek fel.

Demeter színházépítési hajlama Bukarestben sem csitul. A hajdani Csepűrágó Ünnep és a nyári színházak tapasztalatainak birtokában 2016-ban a Román Televízió székházának udvarán is szabadtéri játszóhelyet hozott létre, eredetileg főként azoknak a művészeknek, akik otthontalanul maradtak az épületek földrengésbiztosságának ellenőrzése következtében.

A „Teatru in TvR” (Színház a Tévénél) helyszínén rendezték meg a következő évben Románia Nemzeti Televízió-színházának 60. születésnapját is. Egyes kritikusok méltatlankodása ellenére az ünnepi előadás szereplői egytől egyig a TVR alkalmazottai voltak. A fanyalgók azért háborogtak, mert a kereskedelmi televíziók exkluzív jogaival szemben a köztelevízió korlátlanul, bármelyik profi színészt leszerződtetheti. Ám mit tehet a Produkciós Ház akkor, ha egyáltalán nincs pénze honoráriumokra, viszont ott egy halom évforduló?! Merthogy az előző esztendőben volt például 200 éves az első román nyelvű színházi előadás, amelyet Iasiban amatőrök adtak elő 1816-ban. Így aztán Demeter castingra hívta tévés kollégáit, akik között amúgy számos színész-diplomával, illetve színpadi gyakorlattal rendelkező is akad, és egy a román színháztörténet első bemutatójánál alig 30 évvel fiatalabb zenés darab színrevitelével vidám időutazássá változtatták a jubileumi megemlékezést. 2017. augusztus 10-én este – ahogy hat évtizeddel korábban az úttörők – élő adásban közvetítették a Malomkő a házból (Piatra din casa) című ünnepi előadást, de a XXI. századi sajátosságoknak megfelelően online, a közösségi oldalakon is elérhető volt. Ekképp valóban eggyé válhatott múlt, jelen és jövő, amennyiben a produkciót rögzítették is az utókor számára. Az előadást pedig a tévések egész nyáron naponta, sikerrel adták elő az említett játszóhelyen. Persze Demeter András is szerepelt benne: Herr Frantz-ot alakította, egy mulatságos német doktort, aki az eladó lány (erre vonatkozik a cím is) termetes édesanyjáért eped évtizedek óta. Csakhogy egybekelésüket a lány kiházasításának nehézségei mellett, ebben a variációban szerelme tárgyának férje is akadályozza. A kritikusok nagyon dicsérték a magyar színész játékát, aki énekelt és vibrált végig.

A „Teatru in TvR” harmadik évadjára 2019-ben már új helyen, a Molière utcai otthon mellett, a parkban került sor. Egy nemzeti színház számára az épület is fontos kritérium, úgyhogy Demeter időközben a román tévészínháztörténet mára már kissé romos bölcsőhelyére költöztette az általa vezetett televíziós Nemzetit archívumostól, videotékástól, és mindent elkövet azért, hogy a történelmi helyszínt ne csak rendbehozzák, de az Örökségvédelem is gondjaiba vegye.

Demeter András mint Caligula (fotó: TVR)

 

2019 végén ráadásul újabb stúdióval bővült a Román Nemzeti Tévészínház épülete. A hajdani garázs a nyári játékok idején még kiszolgáló helyiségként, kelléktárként működött, decemberben már az első produkciót forgathatták benne, illetve a környékén. Camus Caligulájának címszerepével a színész Demeter András pedig tovább bővíthette hamleti szerepeinek tekintélyes sorát.

Az idén 60 esztendeje, 46 évesen egy tragikus balesetben (vagy merényletben?) elhunyt Albert Camus – aki nem sokkal irodalmi Nobel-díjának átvétele előtt, 1957 októberében Párizsban több nyelven hozta nyilvánosságra A magyarok vére című kiáltványát, és néhány francia írótársával együtt mindent elkövetett, hogy az ’56-os forradalomban való részvétel miatt elítélt magyarok kiszabaduljanak, az „abszurd Hamlet” címszerepét valójában önmagának írta. A mediterrán melankóliára hajló szerzőt az őrült római császárról szóló tragédia témája 1937-től foglalkoztatta, és maga akarta eljátszani a címszerepet is a Brigádszínházban. A darab többszöri módosítását követően az ősbemutatóra végül pont 75 éve, 1945. szeptember 26-án kerülhetett csak sor. Caligulát pedig Camus hozzájárulásával a valódi címszereplővel épp azonos korú Gérard Philipe vitte diadalra.

A darab romániai bemutatója 1969. január 25-én Vlad Mugur nevéhez fűződik. A Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatójaként rendezte meg George Motoi Caligulájával, aki annak a Hamletnek lett volna a címszereplője, melyet 1971-ben már a próbafolyamat közben betiltottak. Camus legismertebb darabja – több más Mugur-rendezés mellett – ugyanerre a sorsra jutott, noha előtte az olaszországi turnén is hangos sikert aratott az előadás. A bukaresti köztévé rögzítette, de a kínai kulturális forradalom mintájára elrendelt terror nyomására a felvételt le kellett törölni.

Bár azóta több sikeres Caligula-előadást bemutatott a TVR, de ezek mind színházi közvetítések. A múlt év végén, Demeterrel forgatott Caligula viszont a színmű első tévéjátékszerű feldolgozása lesz Romániában. Rendezője ugyanaz a veteránnak számító Silviu Jicman, aki Vlad Mugur utolsó bemutatóját, a 2001. június 22-én, napra pontosan egy hónappal a Mester halála előtt végre színre került Hamletet is rögzítette egy évvel később. (A Kolozsvári Nemzeti premierjéről a Criticai Lapok 2001/7−8-as számában olvashatnak.)

Amennyiben sikerül a tervünk, hamarosan a budapestiek is összevethetik a két „Hamletomán” produkciót. Akárcsak Sorin Leoveanu shakespeare-i Dán alakítását a Görgey-darab „Domnu Cuki”-jával. Demeter Andrással pedig reményeink szerint újra találkozhatnak személyesen is.

Darvay Nagy Adrienne

Jegyzetek

¹ Shakespeare: Hamlet, III. felvonás 2. szín, Arany János fordításában.

² Darvay Nagy Adrienne: KI VAGY? – Hamlet a Claudiusok korában, Riport Kiadó, 2013, 224.

³ A Magyar Televízió története: Televíziós művészet – tévédráma, http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/521.html

⁴ Nánay István: Magyar televízióművészet 1957−1977, Magyar Televízió. 10−11. o.

⁵ Nánay: i. m. 15.

⁶ Leny Caler: Artistul și oglinda (A művész és a tükör), București, 2004

⁷ Mihail Sebastian: VAKÁCIÓSDI, rendező: Dan Alecsandrescu, bemutató: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, 1986. december 12., Corina: Bálint Márta, Bogoiu: Lohinszky Loránd, Ștefan Valeriu: Boér Ferenc, Jeff: Buzogány Béla, f. h., Őrnagy: Tarr László, Madame Vintilă: Székely M. Éva

⁸ Darvay Nagy Adrienne: Szín játék – Rendezte Taub János, Corvina Kiadó, 2020, 133−145. pp.

⁹ Constantin Paraschivescu: Exploratorii la polul visului 1957 – 2001, Bucuresti, 2001

¹⁰ Darvay Nagy Adrienne: Szín játék 163−179. pp.

¹¹ A Kaszás Attila-díjas erdélyi magyar színész hosszantartó, súlyos betegség után épp azon a napon hunyt el, mint 13 évvel korábban a 47 éves Kaszás Attila, azaz március 23-án. Nagy Alfrédnak négy évvel rövidebb élet adatott.

¹² A Produkciós Ház hivatalos elnevezése románul.

¹³ Simona Chitan – Mihaela Michailov: De-a dreptul Victor Rebengiuc, Licentia Publishing,

Bucuresti, 2004, p. 188

¹⁴ Roger Grenier: Albert Camus – tűző nap és árnyék, Fordította: Örvös Lajos, Bethlen Gábor Könyvkiadó, 1994. 127−128. pp. és tovább

¹⁵ Monique Chapelle: Gérard Philippe, Kozmosz, 1966, 16−17. pp