Timár József (1)

 

„Ő az a színész, akinek »démona« van, s így bele tud költözni a kiteregetett szerepbe. Ezért nem reprodukál – mint akár a legjobb színész is teszi – hanem alkot valamit. A jó színész »használja« a szerep adta lehetőségeket – a művész gavallér, átadja önmaga összes lehetőségeit a szerepnek: vigyétek!”

Ezek Török Sándor¹ szavai, akinek Az idegen város című darabjában Timár a rebellis diákot, Koncz Eleket játszotta 1934-ben. Az író mondatai húsz évvel később hangzottak el a Magyar Rádióban, egy Timárról készült portréműsorban.

„A Mizantróp² próbáján kitört a botrány. Timár nem értette Alceste-et, nem értette, hogy ez egy modern darab. Pártost³ pedig tehetségtelennek tartotta, és a szereplők közül sokan helyeseltek neki. Pártos Géza kifakadt: − Mihez kezdjek, ha Timár egyszerre csak felveszi a szemüvegét, és a szerepet kezdi tanulni, miközben Klári⁴ ott áll mellette, és játszani szeretne. Hogyan próbáljon Klári, ha Timár úgy üldögél ott, mint egy privát, és állandóan leleplezi, hogy az egész csak komédia? Alceste szíve meghasad a fájdalomtól és a szerelemtől, ő pedig alig szólal meg…”

„Timár a Széchenyiben⁵ újra feltámadt, a terméketlen évek elmúltak, mondta Bárdi Gyuri. Én helyeslek, de – bár ő csak dicséretnek szánta – érzem a mondat kétértelműségét is. A színpadon mintha ott mozogna Timár alakja mögött, árnyként, egy másik Széchenyi, egy szikárabb, szellemesebb lény, akinek a francia mondatok éppoly jól állnak, mint az idegszanatórium légköre, aki azért él, hogy diadalmasan új és új értelmi érveket nyerjen öngyilkossága mellett. Timár számára a színjátszás: alkalom az érzelmes nagyjelenetekre, drámai hatásokra. Számomra alkalom a telitalálatra. […] Timár végig a részvétre pályázik, inkább az öreg Kossuth, mint az öreg Széchenyi, inkább az érzelmek és indulatok zsenije, mint az éles szavakkal takarózó, tüskés intellektusé, túlságosan a nemzet vátesze, és túl kevéssé a Nyugattól fertőzött intellektuel, a Kossuthon mosolygó, volt világfi.”

Az utóbbi két idézet Gábor Miklós több ezer oldalas, sok egyéb mellett igazságosztásra is vállalkozó naplójából való.⁶ Török Sándor elfogulatlan rajongó, a színészkolléga elfogult alkalmi kritikus. A sokkötetes naplóban időnként (nem túl gyakran) felbukkan Timár József alakja is. Mindig valamilyen éllel, hol bizonytalan, hol nagyon határozott ellenszenv kíséretében. Pedig kevesen érthették volna meg annyira az emberöltővel idősebb, sokkal tragikusabb sorsú pályatársat, mint Gábor, aki számos szerepét később maga is eljátszotta; azokat is, amelyek Timárt különböző okokból elkerülték. Hogy most mégis felidézzük az ambivalens kommentárokat, azt elsősorban azért teszem, mert a hiteles szemtanú véleménye akkor is segít rekonstruálni egy kivételes színész alakját, ha a róla alkotott véleménnyel nem értek egyet.

Timár Józsefről ez a két vélemény vitázik egymással, hol szegényesebb, hol meggyőzőbb érvek felvonultatásával. A kettő között áll a színész, korának egyik kiemelkedő géniusza, akit sokszor, sokan piedesztálra emeltek és sokszor, sokan megpróbáltak kiebrudalni a színház világából. Főleg olyanok, akik sokkal kevesebbet értek nála.

Bizánc – Achmed szerepében

1

A pályakezdés évei

Timár József Budapesten született ifjabb Gerstner Józsefként, 1902. március 7-én. Apja id. Gerstner József, anyja Kotek Hermina. Tíz éves, amikor elveszíti édesanyját. Ezután a rokonság összefogásával zajlik a kisfiú nevelése. Apja textilmérnöknek szánja, ezért kereskedelmi középiskolába járatja. De az érettségi előtt néhány héttel apja is meghal, így támogatása végképp a család többi felnőtt tagjára hárul.

Nyomorúságos gyerekkoráról több interjúban beszél. A rokonoktól kapott, levetett ruhákról, az apjától örökölt, megkopott cipőkről és egyéb viszontagságairól. Meg persze a gyerekkor örömeiről is. Még alig tud olvasni, amikor rajongani kezd a versekért. Szívesen és gyakran szaval. Talán ez a vonzalom vezeti el az Uránia Tudományos Színházhoz⁷ is, ahol eleinte statisztál, majd kisebb szerepeket is eljátszhat. Ez a roppant szerény kenyérkereseti lehetőség szinte tálcán kínálja a színház iránt egyre mélyebb vonzalmat tápláló kamaszban azt az elhatározást, hogy a színészi pályát választja élethivatásul.

Ódry csak 1928-tól tanít az Akadémián, Timár azonban már a húszas évek elején kapcsolatba kerül vele, arra kéri, hogy hallgassa meg. Eszményképe szívélyesen fogadja, és versmondása alapján azt tanácsolja, hogy feltétlenül jelentkezzen a Színművészeti Akadémiára. „Magának színésznek kell lennie, sürgősen iratkozzon be a Színiakadémiára” – idézi büszkén és boldogan Timár több interjúban Ódry véleményét. 1923-ban felveszik az Akadémia előkészítő évfolyamára.⁸

Ekkoriban a Színművészeti Akadémia még mindig Paulay Ede⁹ nyomdokain halad. Egészen 1928-ig Tóth Imre¹⁰ irányítja az intézményt. A tanári karban csak az 1920-as évek közepén kerül sor bizonyos szemléletváltásra, de Timár tanulmányai idején még a régi tanári gárda (Császár Imre,¹¹ Csillag Teréz,¹² Gál Gyula,¹³ Gyenes László,¹⁴ Kürthy György)¹⁵ tanít, valójában csak Pethes Imre¹⁶ nyolc éves működése képviseli a korszerű színjátszást meg a korszerű versmondást.

Gerstner József már az előkészítő tanév idején magyarosítja a nevét; ettől kezdve az irataiban is Timár Józsefként szerepel. Évfolyamtársai közül rajta kívül egyetlen növendék folytatja a színpadi pályát, Ney Dávid,¹⁷ de ő sem színészként, hanem az Operaház magánénekeseként. Timár később több interjúban barátjaként emlegeti, aki megosztotta vele az otthonról hozott uzsonnáját. Az 1923/24-es tanévben indult osztály többi végzett hallgatójának további sorsa ismeretlen.

Timár színészi pályájának története 1924 őszén kezdődik, amikor az osztály a Nemzeti Színház nézőterének hátsó soraiban ülve nézi Csathó Kálmán¹⁸ A házasságok az égben köttetnek című vígjátékának próbáját. Az előadást Hevesi Sándor rendezi, aki két évvel korábban lett az intézmény igazgatója. A darabban fontos szerepe van Ódrynak. Micskey Andrást játssza, „egy tetőtől talpig becsületes magyar úriembert”, aki csak a második felvonásban lép színre. Ódry azonban ezen a napon beteget jelent. Először úgy döntenek, hogy a súgó beolvassa a szerepét. Hevesinek nem tetszik a javaslat. A nézőtéren fel-alá járkálva figyeli a növendékeket, majd megszólítja Timárt, hogy menjen fel a színpadra, és olvassa fel Ódry szerepét.

Innentől kezdve némileg eltérnek egymástól a szemtanúk beszámolói. A számos változatból alighanem Csathó Kálmán egyik írásának néhány részletét érdemes felidézni, annak ellenére, hogy saját jelentőségét – mi tagadás – némileg túlhangsúlyozza a történetben. „Igenis! – mondta örömmel – és sietett fel a színpadra, ahol még csak pár perc múlva kezdődött a felvonás. Ez a pár perc azonban elég volt neki, hogy átfussa a szöveget, és megismerkedjék a színpadi helyzettel, úgyhogy mikor rákerült a sor, nemcsak pontosan bevágott – persze a könyvvel a kezében – minden végszavára, hanem a helyzetnek megfelelően értelmet is tudott már adni szavainak. Nagyon kis túlzással azt is mondhatnám, hogy hozta az alakot. A hangja pedig, hát a hangja olyan meleg és bársonyos volt, a szövegkiejtése pedig olyan tökéletes, hogy első pár mondata után önkéntelenül összenéztünk Hevesivel, aki rögtön meg is kérdezte:

− Mi a neve, kérem?

− Timár József.

− Előkészítős?

− Már elsőéves vagyok.

Hogy nem ismertük, holott már egy éve járt az Akadémiára, annak az volt az oka, hogy az előkészítősöket nem engedték statisztálni, mióta meg már elsőéves volt, még nem került a szemünk elé, hiszen még a szezon elején voltunk. Ezzel a próbán való véletlen szerepléssel azonban sikerült magára vonnia a figyelmet, ami meg is pecsételte a sorsát, mert hiszen tüstént látni való volt, hogy nem mindennapi tehetség.”¹⁹

Egy korabeli riport szerint Hevesi ekkor megkérdezte Timártól, hogy tudja-e valamelyik Hamlet-monológot, mire azonnal elmondta a Lenni vagy nem lennit. Hevesi erre állítólag azon nyomban kiosztotta rá Ahmed kán szerepét Herczeg Ferenc Bizáncában, de ennek a hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Ennél jóval hihetőbb Csathó írásának folytatása:

„Elég, ha ma csak éppen elmondják a szöveget – szólt Hevesi, alighanem hirtelen felébredt lelkiismerete sugallatára, igazolni akarva magát, hogy nem a darabbal foglalkozik. – Ódry nélkül úgysem ér az egész próba semmit!... Hanem ezt a fiút ki kellene próbálni, valami kisebb, de jelentős szerepben… Fel akarom léptetni okvetlenül…”²⁰

De ez már a történet folytatása, Timár rendhagyóan induló pályájának igazi kezdete. 1924. november 21-én volt a Bizánc felújításának premierje, amelyen Pethes Imre, Somlay és Kiss Ferenc egykori szerepében először jelent meg a közönség előtt a Nemzeti Színház színpadán. Az előadás rendezője Csathó Kálmán volt.

Az 1932-es felújításon is játszott Timár a darabban, de maga is szívesen emlékezett az első bemutatkozás nagy pillanatára. Még a harmincöt éves színészi jubileuma alkalmával rendezett rádióműsorban is meghatottan említi a sorsdöntő eseményt: „Jól emlékszem arra az izgatott pillanatra – mondja. – Ettől kezdve több mint tíz esztendőn keresztül Hevesi Sándor, Csathó Kálmán és Ódry Árpád tanítottak a színpad szeretetére, alázatra és arra, hogy a legkisebb szerepért is keményen és nagy felelősségtudattal meg kell dolgozni.”²¹

A kritikák többsége elismerő szavakkal tett említést „a márvány arcú Ahmed” ismeretlen alakítójáról, aki a plakáton Abonyi Géza, Márkus Emília, Sugár Károly és a többi híresség mellett „Timár J. a.n.”-ként szerepelt. A premier másnapján Hevesi hároméves szerződést kínált a felfedezettjének. A boldog fiatalember csak annyit kérdezett: „És mi legyen az Akadémiával? Járjak tovább?”

A legenda szerint Hevesi így válaszolt: „Isten ments! Még elrontanák!”

Csathó írása némileg elegánsabb csattanóval ér véget:

„− És kérem, igazgató úr, az Akadémiára ne is járjak tovább?

– Persze hogy ne! – válaszolta Hevesi. – Csak nem gondolja, hogy egy Nemzeti színházi tagot még taníthatnának valamire a Színiakadémián?”²²

Mindkét változat világosan érzékelteti Hevesi akkori véleményét az intézményről, ahol ő csak 1927 és 1933 között tanított. De a véleménye igazán akkor módosult némiképpen, amikor 1929-ben Ódry tanár, 1930-ban pedig igazgató lett az Akadémián.

Az 1924/25-ös évadban Timár ösztöndíjas gyakornok a Nemzeti Színházban, és még befejezi az első tanévet, majd a következő szezonban már teljes jogú tag, és Hevesi tanácsára tényleg abbahagyja színészi tanulmányait. Ezt azonban több lexikon szégyenkezve elhallgatja; inkább kikerüli, vagy szemrebbenés nélkül kijelenti, hogy elvégezte az Akadémiát,²³ holott a neve egyetlen akadémiai évkönyvben vagy tanulmánykötetben sem található a végzett hallgatók névsorában.

Csathó Kálmán írásának hitelességét csupán egy tény árnyékolja be bizonyos mértékig: az, hogy jó harmincöt évvel később íródott. Különben semmi okunk, hogy kételkedjünk benne.

Hevesi kivételes színészpedagógiai érzékét bizonyítja, hogy tapintatosan ügyel Timár pályájának alakulására. Eleinte óvatosan választja ki számára a feladatokat. Számos néhány mondatos szerep mellett egy-két olyan is akad, amelyben újabb színeket villanthat fel sokoldalúságából. Az 1924/25-ös évadban tizennyolc szerepet játszik. A Bizánc után Vörösmarty drámájában, a Czillei és a Hunyadiakban a kamasz Mátyást veszi át Pethes Imre korábbi rendezésében,²⁴ majd Harsányi Kálmán²⁵ Ellákjában kap egy néhány mondatos szerepet; Húrt alakítja Madách Mózesében (Mózes: Abonyi Géza, Jókhebéd: Jászai Mari, a rendező Siklóssy Pál).²⁶ Gyakornokként utolsó szerepe az egyik kadét a Cyranóban (a címszereplő Kiss Ferenc, rendező Rátai Dénes).

1925. szeptember 9-én – immár a színház teljes jogú tagjaként – Hevesi rendezésében Grumio, Petruchio szolgája A makrancos hölgyben;²⁷ 1925 decemberében egy hálás karakterszerepet játszik Bernard Shaw Nem lehessen tudni²⁸ című vígjátékában, Bohun királyi jogtanácsost; és fontos állomás a pályáján két további Shakespeare-szerep: a Rómeó és Júlia Tybaltja 1926 márciusában és két hónappal később a Hamlet Fortinbrasa. A két szerep a soha el nem játszott Rómeó és Hamlet előszobája. Még ötvenévesen is több nyilatkozatában emlegeti ezt a két nagy szerepálmát, amelyek könyörtelenül elkerülték. Mintha ez fájóbb seb lenne, mint a sok későbbi megaláztatás, amely pályája során érte.

Az első sikerek és az első kínos fordulat

1927. február 18-án Hevesi rendezésében mutatják be Csathó Kálmán Te csak pipálj, Ladányi című vígjátékát, amely az 1916-ban megjelent azonos című regény színpadi változata. Timár partnere Bajor Gizi. Schöpflin Aladár kritikája szerint nem Timár hibája, hogy az első felvonás végére Áron László mérnök alakja már-már ellenszenvessé válik, „mert ő tehetséggel, sőt, ahol lehet, melegséggel igyekszik kiformálni a hiányosan koncipiált szerepet.”²⁹

A velencei kalmárban (1927. január 15.) a „szinte mozdulatlan” címszerepet, Antoniót, a Faustban (1927. május 30.) a Hírnököt osztja rá Hevesi. A Sok hűhó semmiértben Konrádot, Vörösmarty vígjátékában, A fátyol titkaiban Kacor „vidéki úrfit” (1927. szeptember 24.), az Antigonéban a Hírnököt (1927. december 16.) játssza. És Ahmed kán után sorra kapja Herczeg Ferenc darabjainak kisebb-nagyobb szerepeit. A híd Grassalkovich hercegét (1925), az Ocskay brigadéros Jávorka Ádámját (1926), A három testőr Kovácsát, az Árva László király Országhját (1927), A Gyurkovics lányok Sándorffyját, az Éva boszorkány Kamarását (1931), majd egy másik, jelentősebb szerepet, Krátesz udvari bölcset a Bizánc következő, 1935. december 6-i felújításán. A sort az Aranyborjú Csákó I.-e (1940) és a Karolina vagy egy szerencsés flótás Pincérje zárja (1941).

Hevesi igazgatósága idején lett a Nemzeti házi szerzőjévé Zilahy Lajos. 1923-tól hét egész estét betöltő darabját és több egyfelvonásosát mutatták be. 1928. március 16-án kerül sor Szibéria című színművének bemutatójára, ugyancsak Hevesi rendezésében, parádés szereposztásban. A Jenyiszej deltájába deportált oroszok közé sodródott tizenkét magyar hadifogoly története hatásosan megírt, szenvedélyes szerelmi történet. A női főszereplő, Lizavéta Bajor Gizi, Ódry Árpád és Csortos játssza a két vetélytársat, Sárkányt és Gyéresit. Timár ezúttal egy fontos mellékszerepet játszik.

Az egyik áprilisi előadáson nem jelenik meg. Hosszú, kínos várakozás, türelmetlen tapsok és fütyülések közepette a függöny előtt Siklósi Pál ügyeletes rendező bejelenti, hogy Timár József betegsége miatt nem tud részt venni az előadáson. A szerepét az ügyelő fogja beolvasni. A hírt újabb füttykoncert fogadja.

Másnap összeül a színházi törvényszék. Timár a korabeli beszámolók szerint azzal mentegetőzik, hogy súlyos beteg volt. Az éjszakát egy barátja lakásán töltötte, önkívületi állapotban. A törvényszék tagjai nem fogadják el a magyarázatot, és egyhavi fizetésének megvonására ítélik. Mivel azonban az esetet rendkívül súlyosnak ítélik, úgy döntenek, hogy további vizsgálatra a színház ötös bizottságához fordulnak. A Nagy Adorján³⁰ vezetésével működő bizottság megváltoztatja a színházi törvényszék döntését: Timárt azonnali hatállyal elbocsátja a színháztól.

Hevesi néhány nappal később az alábbi nyilatkozatot jelenteti meg a sajtóban: „Timár József egyike volt a Nemzeti Színház legtalentumosabb fiatal tagjainak. Hogy mennyire nagyra becsülöm tehetségét, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Timár Józsefet még növendék korában szerződtettem. És most mégis elbocsátottam. Mert nem tehettem mást. Timár olyan súlyos mulasztást követett el, amilyenre eddig egyetlenegyszer sem akadt példa a Nemzeti Színházban: a színházi törvényszék megállapította a szerződésszegést, állásvesztésre ítélte, így nekem nem áll módomban, hogy a színházi fegyelem veszélyeztetése nélkül állást foglaljak Timár József mellett.”³¹

A közlemény azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert aligha kétséges, hogy Hevesi saját megfogalmazásaként került a lapokhoz. Minden mondata átgondolt. Magára vállalja az elbocsátás tényét, egyetlen szóval sem hivatkozik az ötös bizottság szigorú ítéletére. És mégis érezni a szavai mögött a csalódást és a fájdalmat, amiért felfedezettje sorsába ilyen módon kénytelen beleavatkozni.

A sajtó még jó ideig csámcsog az eseten. Újabb és újabb adalékok kerülnek elő. Megtudjuk, hogy Timár részegen aludt egy barátja lakásán, és csak másnap döbbent rá, hogy előző este előadása lett volna a Nemzeti Színházban. Ennél nagyobb vétséget színész valóban nem követhet el. A jól értesült újdondászok még azt is tudni vélik, hogy a kínos eset után menyasszonya, egy budapesti úrilány visszaküldte a jegygyűrűjét a közelgő frigyre méltatlanná vált színésznek. Hogy a hírek közül mi igaz és mi nem, senki nem kutatta. A szenzációt mindenáron meg kell lovagolni. A lassan ismertté lett fiatal színész egyszerre hírhedtté vált, egész Pest erről beszélt. Timár pedig nem szólalt meg, nem cáfolt és nem mentegetőzött.    

Az évad hátralevő része úgy telik el, hogy Timár nem tagja a Nemzeti Színháznak. Aztán mintha mi sem történt volna, a következő, 1928/29-es évadban újra játssza régi szerepeit. Hogy közben mi zajlott a háttérben, Timár felkereste-e Hevesit, vagy az igazgató maga kezdeményezte felfedezettje visszafogadását, arról nem maradtak fenn sem pletykák, sem tudósítások. A jól értesültek úgy tudták, hogy az Országos Színészegyesület³² a minisztériumhoz fordult, amely engedélyezte Timár visszaszerződtetését.

Nemcsak régi szerepeit kapja vissza, de új bemutatókban is részt vesz: 1928. október 13-án a Paulay Ede utcai Kamaraszínházban Octave Mirbeau³³ Az üzlet üzlet című szatírájának felújításában Rhing bárót játssza. Néhány hét múlva, november 9-én egy újabb Zilahy-bemutató várja, ugyancsak Hevesi rendezésében: A tábornokban – a címszerepet játszó Csortos partnereként – Székely főhadnagyot alakítja. A harmincnyolc előadást megért Szibéria után ez a darab százegy alkalommal kerül színpadra. Előbbi szolid, utóbbi kirobbanó sikernek számít abban az időben. Az új események – úgy látszik – elfeledtetik a korábbi botrányt. Minden csoda három napig tart. A tábornok idején már a Csortossal lezajló folyamatos összetűzései szolgáltatják a muníciót a szóbeszédhez.

Ezután kerül sor pályája addigi legjelentősebb feladatára: 1929. február 9-én mutatkozik be Lev Tolsztoj Az élő holttest című színművének főszerepében, Fegya Protaszovként, aki az ötödik felvonásban így beszél önmagáról: „A mi körünkben, abban, amelyikben én születtem, háromféle választás áll az ember előtt, csak három. Az első – szolgál, pénzt szerez, növeli a mocskot, amelyikben él. Ez ellenszenves volt nekem, meglehet, nem is értettem hozzá, és ami a fő, ellenszenves volt. A második: széthányni ezt a rondaságot: ehhez hősnek kell lenni, és én nem vagyok hős. Vagy a harmadik: elfeledkezni, inni, mulatni, énekelni. Ez az, amit csináltam. S idedanoltam magamat.”³⁴

A darabot Magyarországon 1911-ben mutatták be, Törzs Jenővel a főszerepben, a Magyar Színházban. 1924-ben került színpadra először a Nemzetiben, Horváth Jenő³⁵ rendezésében; ekkor Pethes Imre játszotta Fegyát. Ezt követte az 1929. január 11-i felújítás, amelyen előbb Abonyi Géza mutatkozott be a szerepben. Bár akkoriban nem volt még szokásban a kettős szereposztás, egy hónappal később Timár is beállt az előadásba. Ennek ellenére komoly sajtóvisszhangja volt az eseménynek. A sok elragadtatott beszámoló helyett most mégis érdemesebb Kárpáti Aurél bírálatát felidézni, aki korábban így értékelte Pethes szerepformálását: „Úgy tett, mint istenítéleteken a maga igazában bízó bajvívó: ragyogó vértjét, sisakját elvetve, meztelenül, puszta karddal állott ki a harcra és – győzött.”³⁶

Most nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy összeveti a huszonhét esztendős Timár alakítását Pethes korábbi szerepformálásával: „Ez a fiatal színész, aki már több nagyobb szerepben meggyőző tanújelét adta kiváló tehetségének, ezúttal erőit meghaladó feladatra vállalkozott. Fegya komplikált figuráját a maga egészében nem bírta életre kelteni, s csupán a szerep néhány részletét – főképp a második, s a két utolsó képben – tudta átlelkesíteni, átélni, s kifejezővé tenni. Az akaratgyenge, passzív embert adta csupán, holott Fegyában hallatlan vitalitás, életöröm és lázongó szenvedély is van. […] Ezekhez a mélyebb és finomabb szálakhoz azonban nem nyúlt le Timár kissé puha és szimpla alakítása, amely máskülönben igen intelligens, sőt egy-két felvillanásban határozottan érdekes interpretálás volt. Viszont monotóniáját olyan hibának rójuk fel, amelyet pár próba eltűntethetett volna.”³⁷

Hevesi Timárba vetett hitét azonban nyilván nem ingatják meg egy-egy szerep bizonytalanságai, mert a további feladatok a rendületlen bizalom jelét mutatják.

A kínai lány – Tőkés Annával

2

A Hevesi-korszak utolsó évei

Még Az élő holttest főszerepe előtt az Első martalóc Herczeg Ferenc A fekete lovasában (1929. január 26.) és Sigray grófot játssza Kisbán Miklós³⁸ Martinovics című drámájában (1929. február 8). Ezután Max Mell³⁹ Új passiójáték a mi urunk Jézus Krisztus követéséről című művében a Haramia (1929. március 22.), majd Catesby a III. Richárdban (az 1923-ban felújított előadás címszereplője Ódry Árpád), és ugyanígy beáll Cornwall szerepébe az 1922 óta játszott Lear királyba (Lear: Kürti József⁴⁰). Valamennyi előadás rendezője Hevesi.

Az 1929/30-as szezon évadnyitó előadása 1929. szeptember 1-jén Az ember tragédiája 1926-os, úgynevezett misztérium-változatának újabb feldolgozása, új szereplőkkel. Ádámot Forgách Antal,⁴¹ Évát Szabó Margit,⁴² Lucifert Timár József játssza. Az új betanulásként meghirdetett előadás az évadban kilenc alkalommal kerül színpadra. „Hevesinek ez a harmadik Tragédia-rendezése szerepelt a műsoron 1926 októbere óta 1932. május 22-ig – olvashatjuk Németh Antal Az ember tragédiája a színpadon című monográfiájában. – A főbb szereplők gyakran cserélődtek. […] 1933. április hó 27-én, 29-én és május 2-án, 4-én és 6-án is színre került a Tragédia. Ádám: Lehotay Árpád, Éva: Szabó Margit. Lucifer: Timár József volt.”⁴³

Ezt megelőzően azonban Timár játszott már az 1926-os verzióban is, mégpedig részben Pethes Imre korábbi szerepeit, a Rabszolgát Egyiptomban, az Első demagógot Athénben, az Agg eretneket Konstantinápolyban, Saint Justöt Párizsban, az Első koldust Londonban és az Aggastyánt a Falanszterben.

1930. május 2-án Lenormand⁴⁴ Don Juan estéje című drámájában a Festőt játssza, két héttel később, május 19-én Kállay Miklós⁴⁵ A liliomos királyfi című, Szent Imre hercegről szóló legendájában Urkund, a királyfi palotása. Az előbbi rendezője és főszereplője Ódry, az utóbbit Hevesi állította színpadra.

1930 őszén Ibsen Vadkacsájában Werle Gregers, amelyben éppúgy Pethes Imre emlékével kell megküzdenie, mint Az élő holttestben; Bogár Imre betyár Csepreghy Ferenc⁴⁶ A sárga csikó című népszínművében; 1931. február 6-án Lengyel Menyhért A kínai lány című vígjátékában a rajongó ifjú Kung Ming, a címszereplő Tőkés Anna partnere. Decemberben a Gomböntő a Peer Gyntben, 1932. március 21-én pedig a Faust Mefisztója Hevesi 1927-es rendezésének felújításán. „Nem kétséges, hogy ezek az esztendők hasznosak és értékesek voltak fejlődése szempontjából – írja róla az egyik megbízható szemtanú, Bálint Lajos.⁴⁷ − Nem külső mesterségbeli eszközök fejlődésére gondolok, hanem belső elmélyülésre és tehetségének végső megérésére. Csak későn jutott el arra a helyre, amely megillette.”⁴⁸

1932 őszén, közvetlenül a Bizánc felújítása után A peleskei nótárius vérbő komikumában lubickol a Második vasas német parányi szerepében.

A Bánk bánt háromszor állította színpadra Hevesi: 1916-ban, 1924-ben és 1930-ban. Timár előbb – még ösztöndíjasként – a Zászlós urat vette át egyetlen alkalommal 1924 októberében, majd néhány nap múlva Sólom mester szerepébe ugrott be. 1930. április 24-én az Udvornikot játszotta. Négy évvel később, a következő felújításon, 1934-ben Ottóvá lép elő.

De ekkor már nem Hevesi az igazgató.

Sok korábbi támadási kísérlet és a Bethlen-kormány bukása után kialakult politikai helyzetben, még mandátumának lejárta előtt, 1932 októberében eltávolítják a színház éléről. Ez a társulat és Timár József életében is jelentős változásokat hoz.

(Folytatjuk)

 

 

BALOGH GÉZA

JEGYZETEK

¹ Török Sándor (1904−1985) hírlapíró, regényíró, antropozófus. Az idegen város először regényként jelent meg. A színpadi változat bemutatója 1934. június 1-jén volt a Nemzeti Színházban, Rátai Dénes (Rádai, 1887−1980) rendezésében. Timár mellett a többi főszerepet Abonyi Géza, Várkonyi Zoltán, Ungvári László és Major Tamás játszotta.

² Molière művét 1955. november 3-án mutatta be a Madách Kamaraszínház Musset Vagy ki vagy be című egyfelvonásosával egy műsorban.

³ Pártos Géza (1917−2003) rendező, színészpedagógus, 1949 és 1969 között a Madách Színház rendezője. 1969-től Londonban, a Royal Shakespeare Company, 1975-től a Tel Aviv-i Színiakadémia tanára.

⁴ Tolnay Kláriról van szó, aki Célimène szerepét játszotta.

⁵ Németh László 1946-ban írt, 1957. május 14-én a Madách Kamaraszínházban, Ádám Ottó rendezésében bemutatott drámája. A darabot a kilencedik előadás után betiltották.

⁶ Gábor Miklós: Sánta szabadság, Budapest, Magvető, 1997. 114−115, 449. o.

⁷ Az Uránia Tudományos Színház (1899−1916) Budapesten, a Kerepesi (ma Rákóczi) út 21. szám alatt, a jelenlegi Uránia Filmszínház helyén, a Rimanóczy házban működő vállalkozás. Az orfeum céljára készült mór stílusú épületben kalandos történeteket, filmszkeccseket játszottak, majd délelőttönként gyermekszínház is működött.

⁸ Egy tizennyolc esztendei periódust leszámítva 1945-ig az Akadémia három tanévből állt, az előkészítőt négy féléves képzés követte. Az előkészítő valójában szűrővizsgaként működött.

⁹ Paulay Ede (1836−1894) színész, rendező, dramaturg, a magyar színművészet kiemelkedő alakja. Több mint száz darabot rendezett. Az ő nevéhez fűződik a Nemzeti Színház aranykora. Színészként 1875-ben búcsúzott a színpadtól.

¹⁰ Tóth Imre (1857−1928) színész, rendező, színházigazgató. Az Akadémia elvégzése után, 1876-ban került a Nemzeti Színházhoz, amelynek előbb ügyelője, alrendezője, rendezője, majd főrendezője, 1908-tól igazgatója volt. 1916-ban lemondott, ekkor az Akadémia igazgatójává nevezték ki. Ezt a funkciót 1928-ig töltötte be.

¹¹ Császár Imre (1864−1933) 1887-től a Nemzeti Színház szerelmes bonvivánja és szalonszínésze. „Játékát előkelő, hideg távoltartás és humor jellemezte” – olvasható róla a korabeli lexikonban.

¹² Csillag Teréz (1862−1925) néhány esztendő kivételével haláláig a Nemzeti Színház tagja, eleinte naivája, majd bájos öregasszony szerepekben is sikert arató, népszerű színésznője volt. Huszonnégy éven át tanított az Akadémián.

¹³ Gál Gyula (1866−1945) vándorszínész, majd több vidéki együttes tagja. 1896-ban a Vígszínház, 1901-től 1944-ig a Nemzeti Színház művésze volt. 1901-től 1939-ig tanított az Akadémián.

¹⁴ Gyenes László (1857−1924) Vidéki évek után 1882-től a Nemzeti Színház tagja. Elsősorban intrikus szerepekben jeleskedett. 1920 és 1924 között az Akadémián a drámai gyakorlat és a színpadi beszéd tanára volt.

¹⁵ Kürthy György (1882−1972) színész, színházigazgató, díszlettervező, író. Színészi pályáját a Thália Táraságnál kezdte, majd 1906-ban a Nemzeti Színház szerződtette. 1916 és 1923 között maszkírozást tanított az Akadémián. Később több fővárosi és vidéki színháznál működött.

¹⁶ Pethes Imre (1864−1924) vidéki évek után 1902-ben a Vígszínház, 1903-tól haláláig a Nemzeti Színház tagja. Korának legjelentősebb színművésze volt, legendás Cyrano, Rank doktor, Tartuffe, Petruchio, Hamlet, Bánk, Tiborc, Lear, Lucifer. 1918 és 1924 között drámai gyakorlatot és beszédet tanított az Akadémián.

¹⁷ Ney Dávid II. (1905−1945) tanulmányait a Színiakadémia után a Zeneakadémia opera tanszakán folytatta. Apja Ney Bernát (1863−1938) baritonista, nagybátyja, Ney Dávid I. kiváló basszista. Ő maga a kor kiemelkedő Wagner-hőstenorja volt. A fajüldözés idején el kellett hagynia az Operaházat, az OMIKE társulatánál működött, majd mártírhalált halt.

¹⁸ Csathó Kálmán (1881−1964) író, rendező, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1909-től a Nemzeti Színház rendezője, majd főrendezője és házi szerzője.

¹⁹ Csathó Kálmán: Timár indulása, In: Írótársak között, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1965, 378−379.

²⁰ Csathó Kálmán: i. m. 380. o.

²¹ Idézi Demeter Imre (1921−1975) Köszönöm a tüzet című könyvében, Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1971, 16−27.

²² Csathó Kálmán, i. m. 381−382.

²³ Az 1931-ben megjelent Magyar Színművészeti Lexikonban (főszerkesztő: Schöpflin Aladár) nem szerepel, az 1969-es Színházi Kislexikon (főszerkesztő: Hont Ferenc) szerint „a Színművészeti Akadémián szerzett oklevelet”, az 1994-es Magyar Színházművészeti Lexikon (főszerkesztő: Székely György) pedig így kerüli meg a kérdést: „1923-tól a SzAk növendéke volt, de már 1924-ben fellépett a Nemzeti Színházban.” Hasonlóan elhallgatja a színészi diploma hiányát a Nemzeti Színház 1937-ben megjelent jubileumi évkönyve. A filmlexikonok hasonló „tapintattal” próbálnak eljárni.

²⁴ A darab bemutatója még 1923 decemberében volt.

²⁵ Harsányi Kálmán (1876-1929) költő, író, színikritikus. Ellák című tragédiája középpontjában az egységes világbirodalmat építő Attila és fia, Ellák konfliktusa áll.

²⁶ Siklóssy Pál 1899-?) párizsi tanulmányai után a Magyar Színházban, 1923-tól 1935-ig a Nemzeti Színházban segédrendező, majd rendező, ezután több fővárosi színházban működött. 1946-ban a Belvárosi Színház tagja volt, majd elhagyta a pályát és külföldre távozott. Filmrendezéssel is foglalkozott. Németországban regényei és novellái jelentek meg.

²⁷ Shakespeare vígjátéka ekkoriban szinte állandó műsordarabja volt a Nemzetinek. Ebben az 1923-as felújításban korábban Timár néma szereplőként vett részt. 1926-ban már Hortensiót, Bianca egyik kérőjét játszotta.

²⁸ Akkoriban Hevesi fordításában ezen a címen játszották a napjainkban Sosem lehet tudni-ként ismert You Never Can Tell-t.

²⁹ Schöpflin Aladár: Te csak pipálj, Ladányi! Csathó Kálmán vígjátéka a Nemzeti Színházban. Nyugat, 1927. 5. szám.

³⁰ Nagy Adorján (1888−1956) színész, rendező, főiskolai tanár, 1919-től 1949-ig a Nemzeti Színház tagja, 1945-ben főrendezője, majd nyugdíjazzák.

³¹ Pesti Napló, 1928. április 12.

³² A magyar színészet erkölcsi, anyagi és szociális érdekeinek védelmére 1871. április 6-án alakult és 1938-ig működő szervezet. Szerepét 1939-től a Színművészeti és Filmművészeti Kamara vette át.

³³ Octave Mirbeau (1850−1917) francia regényíró és színpadi szerző. Az üzlet üzlet (Les affaires sont les affaires) című darabját 1903-ban írta. A Nemzeti Színház Molnár Ferenc fordításában még abban az évben bemutatta.

³⁴ Németh László fordítása.

³⁵ Horváth Jenő (1881−1931) a Színiakadémia elvégzése után, 1904-től a Nemzeti Színház tagja, majd 1927-től főrendezője.

³⁶ Pesti Napló, 1924. március 4.

³⁷ Pesti Napló, 1929. február 7.

³⁸ Gróf Bánffy Miklós (1873−1950) politikus, író, festőművész, rendező, díszlet- és jelmeztervező írói neve.

³⁹ Max Mell (1882−1971) osztrák író és költő.

⁴⁰ Kürti József (1881−1939) több vidéki és pesti színház után 1929-ben visszatér a Nemzeti Színházhoz. Legjelentősebb szerepei: Bánk, Petur, Tiborc, Oidipusz király, Othello, Lear.

⁴¹ Forgách (Forgács) Antal (1899−?) hivatalnok, mérnökhallgató, színházi zenész, jogász. Az Akadémia elvégzése után, 1926-ban a Nemzeti Színház szerződtette, melynek 1944-ig volt tagja. További sorsa ismeretlen. Többnyire epizódszerepeket játszott.

⁴² Szabó Margit (1904−1980) az Akadémia elvégzése után, 1927-ben lett a Nemzeti Színház tagja, majd a háborút követően egy újabb évadot töltött a színháznál. A Tragédia Évája mellett a Bánk bán Melindáját is játszotta.

⁴³ Németh Antal: Az ember tragédiája a színpadon, Budapest Székesfőváros Kiadása, 1933, 111−112. o.

⁴⁴ Henri René Lenormand (1882−1951) francia drámaíró, novellista. L´Homme et ses fantomes című darabját, amely Don Juan estéje címen Ódry Árpád fordításában került színpadra, 1925-ben írta.

⁴⁵ Kállay Miklós (1885−1955) író, újságíró, műfordító.

⁴⁶ Csepreghy Ferenc (1842−1880) színműíró. Asztalosmester, majd a Népszínház titkára. A Népszínházban bemutatott, évtizedekig játszott Sárga csikó (1877) és a Piros bugyelláris (1878) című népszínművei finn és német fordításban is megjelentek.

⁴⁷ Bálint Lajos (1886−1974) író, dramaturg, újságíró, műfordító.

⁴⁸ Bálint Lajos: Timár József, in.: Vastaps, Budapest, Szépirodalmi, 1969, 127. o.