Mary Shelley – Nick Dear: Frankenstein – Budapest Bábszínház

Erős évada van a Budapest Bábszínháznak. Hat bemutatójuk – Markó-Valentyik Anna: Rügyek és gyökerek (4+), Kiss Judit Ágnes: Babaróka (4+), Paulon Viktória: Kisrigók (6+), Tasnádi István: Hello, Héraklész! (10+), Fábián Péter: A Szerb Antal-kód (14+), Nick Dear: Frankenstein (16+) – életkori megoszlása gondosan fedi le a remélt közönséget. Kettő már óvodáskorban is élvezhető, egy a talán legnehezebben megközelíthető 10 év körülieket próbálja becserkészni, egy kamaszoknak, egy másik pedig ifjaknak és felnőtteknek szól. Közülük csak hármat láttam eddig, de ez a három (a Babaróka, a Hello, Héraklész! és a Frankenstein) már elég ahhoz, hogy sejteni lehessen, a majdani színháztörténészek jelentős periódusként fogják kezelni ezt az időszakot.

Blasek Gyöngyi és Teszárek Csaba (fotó: Éltető Anna)

Nem lehet csodálni, hogy Mary Shelley 1816 hűvös nyarán fogadásból írott rémregényének főalakja, Frankenstein doktor és annak teremtménye, a holtak testrészeiből „összevarrott” Kreatúra mind gyakrabban foglalkoztat bennünket. Az önálló életre kelő alkotásaitól megrettenő emberiség nem szabadulhat a gondtól: valamiképpen felelősséget kell vállalnunk az általunk – akárcsak kísérletileg vagy játszásibul – létrehozott „teremtményekért”, a laboratóriumokban összesógorosított sejtekért, a megállíthatatlanul szaporodó molekulákért, sőt, egyes intézményekért is. A történetet feldolgozó első film 1931-ben készült, az eddigi legnépszerűbb, s már nem annyira a horror, inkább a lélektani boncolgatás eszközeivel élő, Kenneth Branagh által rendezett változat pedig 1994-es keltezésű.

Pár héttel a bábszínházi bemutató előtt már láthatták a nézők a regényből a Hajós Zsuzsa átirata alapján létrejött s a Katona József Színház Kamrájában színre került Teremtmények című előadást. Ez a Fekete Ádám dramaturgiai közreműködésével, Tárnoki Márk rendezésében elkészült produkció a félelmetes lényt játszó Rába Roland áldozatos színészi jelenlétével próbált leginkább hatni. Rába robusztus, fénylő bőrű, csupasz teste, világítóan kopasz feje sokkoló élményt jelentett a vacogó közönség orra előtt, s Giliga Ilka tervező szuszogóan közeli játékterében kétségkívül emlékezetessé tette a játékot. Maga a cselekmény viszont szinte követhetetlenné vált, mert a feldolgozás beleszorult a regény amúgy is nehézkes, sokszorosan keretes mesélő formájába, a szereplők meg vagy bájosan monologizáltak, mint például Elek Ferenc Walton kapitány szerepében, vagy valami különös, archaizáló, sokszor mulatságosnak ható nyelvet használva, inkább csak elbeszéltek egymás füle mellett. Így az egyébként jól fényképezhető elődás már menet közben szétesett.

A Göncz Árpád által fordított regény az 1977-es első kiadás után, 2019-ben újra megjelent, most már a Móra Könyvkiadónál. Szenderák Bence fordításában már benne vannak az 1977-es kiadásból kimaradt szövegrészek is. (Hogy ezek miért maradtak ki annak idején, s hogy éppen mely részek voltak a problémásak, azt sajnos nem jelzi a kiadvány, de ha a két szövegváltozatot sikerül összevetnünk, biztosan szolgál majd némi tanulsággal az akciónk.)

Podlovics Laura e. h. és Márkus Sándor – Frankenstein, Budapest Bábszínház (fotó: Éltető Anna)

A bábszínházi bemutató alapjául szolgáló darabot Koltai M. Gábor fordította. (Halványan emlékszem is egy 2015-ös, Koltai M. Gábor által rendezett, igen kevéssé dinamikus Magyar színházi bemutatóra, melyben Victor Frankensteint Kovács Krisztián, a Kreatúrát pedig Horváth Illés játszotta.) Nick Dear darabja imponáló biztonságú dramaturgiai munka, mely a további finomításokat most Gimesi Dóra dramaturgiai közreműködése révén kapta meg, minden bizonnyal a díszletet is tervező rendező, Keresztes Tamás jóváhagyásával.

A Bábszínház negyedik emeleti Játszóterében vagyunk. Előttünk, kissé a szemmagasságon felül, méretes, homorú, fehér filmvászonszerűség feszül, körötte és mögötte csupa sejtelmes sötétség. Ahogyan egy romantikus rémtörténet kezdete megkívánja, égzengéssel kísért villámok hada vezet be bennünket a történetbe. A vibráló fények mögé élő hegedű (Kézdy Luca szólaltatja meg) hangja kúszik a magasba, lent pedig, épp az orrunk előtt, lassan kezd kirajzolódni valami szürkésfekete gubanc, abból meg egy óriási szem, … ami – oh, rettenet! – egyszer csak pislog egy jelentőset. Megjegyzem, mindezt alighanem csak a negyedik sortól fölfelé lehet látni. Ha nem húzzák hátrébb – a színpad mélyébe – a nyitójelenet egészét az alkotók, a második-harmadik sorban ülők csak találgathatják, hogy mi történik. Pedig ahogy az összeleskelt részekből megpróbálom összerakni a jelenetet, tulajdonképpen lenyűgöző. A Lény magára ébredését, ijesztő önészlelését követjük. Mozduló ujjaira, lábára, kezére csodálkozik rá, szimatol, hunyorog, és – megmozdul! (Hoffer Károly báb- és jelmeztervezői munkája azóta már díjat is nyert a Látványtér 2022 tárlatán. Ez a tárlat az ország legjelesebb díszlet- és jelmeztervezőit mutatja be évadonként a közönségnek, s most, egy frissen alapított díjjal, első ízben érdemelte ki bábszínpadi alkotó az elismerést.)

A szürke, szöszös felületű, borzongató küllemű Kreatúra hangja és óriás feje Teszárek Csaba, mozgatói Bartha Bendegúz e. h. és L. Nagy Attila e. h., az egész játék mozgástervezője Vati Tamás. A nagy és érzelmes utat bejáró főhőst megelevenítő Teszárek Csaba gyakrabban, a két kiváló, sötéten férfias megjelenésű egyetemista ritkábban válik el a mozgatott óriásbábtól, ilyenkor szinte maguk is közönségként néznek a lényre, melynek önálló egyéniségű részeiként élnek egyébként. Érdekes megfigyelni, hogy míg Mary Shelley regényében igen lassan, fokozatosan válik bosszúálló rémmé az először még Plutarchost és Goethe Wertherjét olvasó, Byront idéző Lény, a Kamrában Rába Roland Teremtménye viszonylag hamar bedühödik és „nőt kíván”. Teszárek Csaba Kreatúrája először a jóindulatú, segítőkész és önmaga nevelődésétől meghatott, a világra rácsodálkozó, romantikus lelkületű óriást mutatja, majd jó ritmusban, lépésről lépésre válik a teremtője ellen harcba szálló, őt a világvégi jégtáblákon át is üldöző szörnnyé.

Frankenstein – Budapest Bábszínház (fotó: Éltető Anna)

Victor Frankensteint Márkus Sándor alakítja, a némafilmek sminkjével kifehérített arccal, mániákus elszántságú, ámde láthatóan zavarodott lelkű, az emberektől – s talán a női nemtől különösen – rettegő férfiút hozva elénk. Victor testvére, majd Victor Mennyasszonya, később pedig az alvadt vért maszatoló, hulladarabokkal tömött zsákokból előállított s nyílt színen legyilkolt Nőstény Kreatúra szerepében a nagyszerű Podlovics Laura e. h. látható, a Kreatúrát minden fontos dologra megtanító, vak Öregember, De Lacey szerepében pedig felejthetetlen alakítást nyújt az eszközöket alig használó, csupán egyszerű jelenlétével hatni tudó Blasek Györgyi. Nagyon erős a jószándékú Lény minden akcióját visszaverő, igen stilizált formában megjelenő „társadalmi háttér”, benne például Csarkó Bettina e. h. mint De Lacey menye, egy prostituált, vagy a Frankenstein család cselédje alakjában. Tatai Zsolt, Szolár Tibor, Pethő Gábor és a Frankenstein apját játszó Beratin Gábor pedig akármelyik Kleist-rémdrámában is helyükön lennének. Figyelemre méltó a William, vagyis Victor öccsének szerepében színpadra lépő gyermekszereplő, a jelentős színpadi intelligenciával rendelkező Engárd Emil.

Hogy az egész fekete-fehéren borzongató előadás huzatos térélményként is hat a nézőre, abban nagy szerepe van a mozgóképek tervezőjének, Varga Vincének. De hogy a játék ilyen intenzív, csontig ható, egyszerre elborzasztó és röhögtető színházzá válik, az elsősorban a rendezőnek, Keresztes Tamásnak köszönhető. Elérte, hogy a jelenlévő színészek mindegyike ragyogó teljesítményt nyújtson. Csupa zene itt minden, s ez nem csupán Kézdy Luca bámulatos, loop-technikával gazdagított, rögtönző hegedűjátéka miatt van így, a látvány legkisebb foltja is ritmusra lüktet, minden pillanatban.

NE sikolts! – mondja a Lény egy dermesztő pillanatban, és hát én nem is sikoltok, de hogy Mary Shelley sikongva ül fönt egy szürke felhőn, s szellemkezével csókokat dobál az ő regényét bemutató csapatnak, az egészen biztos. Nem hittem, hogy vérbeli horrort ilyen megadó gyönyörűséggel borzongok valaha végig. S ha valakinek – az előadás megnézése előtt vagy után – kedve támadna magáról Mary Shelley-ről és az ő bizarr baráti köréről olvasgatni, jó szívvel ajánlom André Maurois Költő a máglyán című remek regényét. Az is megéri az érdeklődést!

Gabnai Katalin