Mozart-nap 2022 a Zeneakadémián – Concerto Budapest
Információs társadalomban élünk, amelyben megannyi hívószó („buzzword”) teszi lehetővé, hogy rövid úton jussunk el egy „lényeghez”, anélkül, hogy alkalmanként alaposan körüljárnánk a jelenséget. Verbális rokona a mágnesnek, amely az erőterébe képes vonzani, mondhatni, ellenállhatatlanul. Érdemes azonban figyelmünket ráirányítani a célközönségre is – ők a szó nemes értelmében haszonélvezői az említett jelenségeknek.
2018 óta hagyományossá vált a Concerto Budapest szervezésében a Mozart-nap, s az idei, április 3-ai rendezvény egyértelműen visszaigazolta: működik a hívószó!
Sajátos „mini-maraton” ez a Műpabeli, nagyformátumú egynapos projektekhez képest, ám a Mozart melletti elkötelezettség egyéni profilt ad neki. Mozart zenéje nem csupán hallgatnivalóként vonz, hanem játszanivalóként is, tehát koncentrált lehetőségként a gazdag életműből való merítéshez.
Költői – egyszersmind megválaszolhatatlan – kérdés, hogy megismerhető-e a mozarti életmű (és e kérdésbe természetesen számos jelentős komponista neve behelyettesíthető). Továbbgörgethető a gondolat az interpretációk mentén, akár csak a hozzáférhető, felmérhetetlenül gazdag diszkográfia ismeretében. A mozarti muzsika iránt rajongó számára különösképp mámorító ez a gazdagság, hiszen biztosítva láthatja a rá váró hallgatnivalók kimeríthetetlenségét, miközben megunhatatlanul tobzódhat többé és kevésbé ismert művek élményében. Mert egyként örömforrás az ismert (új nézőpontokból) és a – kinek-kinek – korábban ismeretlen, amely szervesen csatlakozik a Mozart-élmények személyes hangképalbumába. E tekintetben akár „hálás feladatnak” is tűnhet az évenkénti műsor összeállítása, de érdemesebb annak egy másik összetevőjével foglalkozni, az előadók kiválasztásával. Pontosabban, felfigyelni arra, hogy mennyi lelkes hivatásos előadóművészünk van, akik a mindennapi „rendes” munkájuk mellett örömforrásként iktatnak be tennivalóik sorába további szereplést egy vagy több Mozart-mű megszólaltatásával.
A „lehetőségen túl” tehát többnyire érződik a megmutatni-vágyás gesztusa, ami egyaránt vonatkozik műre és előadásra. Az eredmény: olyan kínálat, amelyet nem szabad kihagyni!
Erre a „hívószóra” önként aktivizálódik a közönség – ki-ki saját programot állít össze több-kevesebb hangversenyből. A kínálat: hat rendezvény (négy a Nagyteremben, kettő a Solti Teremben), amely végighallgatható, valamint „átfedésben” egy hetedik, délelőtti gyerekprogram a Kupolateremben. Maga a Mozart-zene működik tehát mágnesként, amelynek erőterét örömteli hallgatóság tölti meg. Napközben idősek jutnak élményhez, akik már nem merik vállalni, hogy felkeressenek esti rendezvényeket – felmérhetetlen az érzelmi hatása annak, hogy ismét megélhetnek szép hangversenyt ott, ahol egykor, annakidején…
Minimális módosulással megvalósult a tervezett program. A műsorok mindegyikének volt sajátos profilja, ugyanakkor már a kínálat végigolvasásakor felfedezhettük a koncepció megannyi erővonalát. Zenei szempontként érvényesült bizonyos hangnemek prioritása. A nyitókoncert íve a B-dúr fagottversenytől (szólista: Mohai Bálint) a K. 183-as szimfónia g-molljáig terjedt. A következő nagytermi rendezvényt a B-dúr uralta (Baráti Kristóf szólójával a Hegedűverseny, K. 207, valamint a Szimfónia, K. 319). Az első Solti-termi matiné a g-mollt G-dúrrá oldotta, majd a folytatásban a C-dúr jutott érvényre (a Haydnnak ajánlott vonósnégyes-sorozat szélső darabjaival a Quartetto Speranza és a Pulzus Vonósnégyes előadásában). A C-dúr a záróest programjában a Fuvola-hárfaversennyel tért vissza (szólista: Kaczander Orsolya és Lenka Petrović), hogy a végkicsengés az életmű egyik karakterisztikus hangnemével csendüljön ki (c-mollban, a K. 491-es zongoraversennyel – visszarímelve az előző hangversenyen hallott Mise alaphangnemére. De volt különlegesség (a többitől eltérően D-dúrban komponált kéttételes Kürtverseny Tóth Bálint szólójával és a hangszeres művek között e-moll hangnemével unikálisnak számító hegedű-zongoraszonáta), és még sorolhatnánk.
A Keller András és a Concerto Budapest által szervezett rendezvénysorozat szép számmal vonultatta fel koncertéletünk hazai szereplőit. Oroszlánrészt vállalt a házigazda zenekar, és többfunkciósan a zeneigazgató Keller András. A nemzetközi gárdát a Concerto Budapesttel szólistaként rendszeresen fellépő Jevgenyij Koroljov képviselte, ezúttal életének társát, Ljupka Hadzigeorgievát négykezes-partnerként is bemutatva, valamint a Vashegyi György által vezényelt Misében a francia Chantal Santon Jeffery.
A világszínvonal is otthonos volt e napon a Zeneakadémián, elsősorban Rost Andreának köszönhetően, aki a nyitóhangversenyen három ismert operaszereplőt idézett egy-egy ária erejéig pódiumra (Cherubino, Donna Anna, Grófné), majd egy negyediket, Susannát a záróesten, ahol az egész nap talán legnagyobb élményét jelentő, obligát zongoraszólamot is tartalmazó koncertáriát is előadta (Ch’io mi scordi di te?, K. 505). Ezt az első Susannának, Nancy Storacénak komponálta Mozart – a kitűnő interpretáció hallatán elmélázhattunk: vajon mit szólna e teljesítményhez a szerző?! És az áriáknak köszönhetően figyelhettünk fel arra a különleges teljesítményre, amit a zenekar I. hegedű-szólama produkált: kamaramuzsikusi érzékenységgel gondoskodtak arról, hogy ne csupán „kísérjék” az énekest, hanem szenzitív zenei környezetet biztosítsanak számára. Érdekes volt egymás után hallani két vonósnégyest, amelyek alapítása között 19 év telt el – megtapasztalni az értékes utánpótlás ígéretét. És nem utolsósorban: zenekari muzsikusokat megismerni kamaramuzsikusként (vonósnégyes-játékosokként) és versenyművek szólistájaként. Érdemes a műsorfüzetet nemcsak emlékként és dokumentumként megőrizni, hanem belőle visszakeresni és megtanulni azoknak a muzsikusoknak a nevét, akik zenei életünk mindennapjaiban „névtelenül” gondoskodnak élőzene-hallgatnivalónkról. Hiszen nem kis részük van abban, hogy működik számunkra a Mozart-mágnes, értékes élményekhez jutunk élőzene formájában. Digitalizálódó világunkban „analóg” élményeket biztosítanak, továbbörökítve a kulturális élet eme értékes szeletét – miközben természetesen felvételekkel gondoskodnak arról is, hogy az utókor rekonstruálni tudja napjaink zenei életét. Ami talán mindennél fontosabb: eredményesen munkálkodnak azon, hogy a művészetek szerves részei legyenek-maradjanak életünknek.
Fittler Katalin
