Thália Színház, Új Stúdió

BEREK KATI ÉS A MECHANIKUS VILLAMOSSZÉK

Kömény Ignácné, a Móka anyja szerepét vállalta az Énekes madárban Berek Kati, valamikor a 80-as évek közepén, az Agria Játékokon. (A próbák Debrecenben kezdõdtek kora nyáron, mert a darab rendezõje, Gali László éppen akkor volt a Csokonai Színháztól távozandó igazgató.) Nehezen állt kötélnek Berek Kati, nem igazán érezte az életkori és a karaktertávolságot maga s partnerei, a két vénlány között. Az ösztönei súgták talán, hogy ott van a helye.

Szellemileg hamarosan ő lett a produkció kristályszerkezete, az alkalmi társulat lélekszanatóriuma. Higgadtan, világos színésznyelven elemezte szünetekben a próbaláztól gyötört fiatal kollégáknak (Lippai László, Csonka Ibolya) a szituációkat, csitította a viszályt Agárdy Ilona és a gyógyíthatatlan betegsége tudatában dolgozó Szemes Mari között. Múlhatatlan az érdeme abban, hogy az előadás nemcsak összeállt, de felragyogott. Akkor talán epizód, intermezzo lehetett pályája menetében az egri kirándulás, ám most, A nénikém meg én című Morris Panych-opus recenziójához szorosan hozzátartozik az emlék: annak okán, hogy a stáb színésznői közül ma egyedül az ő neve olvasható színlapon. Ő, játszik... megint.

Berek Kati és Jámbor József

Éppenséggel önmagát játssza. Az agyvérzése nyomán félig megbénult nő idézi meg a magára maradt öregasszonyt, aki képes elhitetni a tévedésből hozzá becsengető, pudvás lelkű és hozományleső bankhivatalnokkal, hogy az élet szép, hogy az életben a jóságnak lehet helyet szorítani. Pályája során mindig, mindenki szerepe (célja, szenvedélye, energiája) keresztülszaladt az idegrendszerén, s ez folytonos koncentrációt, részvétteljes színpadi jelenlétet eredményezett. Nemcsak akkor csillant öröm a szemében, ha jóra fordult a soros drámaszituáció, hanem akkor is, amikor a partner éppen nem tévesztett ott, ahol többnyire szokott, amikor nem hullott ki a kolléga emlékezetéből a mellékesnek tartott instrukció. Akár a színen volt, akár csak a takarásból követte nyomon a fejleményeket, még ha az adott felvonásban hívása sem következett, a játékegészért tartotta felelősnek magát. Akaratlanul a rendező benyúló karjaként ténykedett. A drámaközeg történéseinek visszaigazolása - a saját játék mellett - olykor túlszaporította alakításaiban a testjeleket, s a mély értelmű szöveginterpretáció és a mimikai csapongás között bizarr kontraszt keletkezett. Nem lehetett ez másként, amikor Grace bőrében, a halálos ágy látszólagos fogságából kellett együtt lélegeznie a Grace mielőbbi megboldogulásában érdekelt Kemppel. Jámbor József ezt az édes terhet a hátán cipelve birkózik a szereppel. Az érett színész rutinjával hárítja el a dramaturgiai anakronizmussal (idő előtt) feléje nyilazott boldogságimpulzusokat. Követi a rendező, Cserje Zsuzsa iránymutatását, aki érzékenyen gondolta ki a darabon átívelő kettős átváltozás szerkezetét.

Egy néptelen, vélhetően körgangos bérház lelakott szobájába ront be ócska, ám óriás bőröndjével a reménybeli örökös. Méretét illetően a holmi hulla szállítására is alkalmas, de a kézen-közön előkerülő colstok megnyugtatja a nagyérdeműt, koporsót mégiscsak szándékozik rendelni Klemp úr a megboldogulandónak. "Tessék. Írd alá a végrendeleted. Énrám hagysz mindent" - mondja matt természetességgel, viszont a kegyes halál jegyében táplálni kezdi a mozgásképtelen banyát. Aztán, bebetonozódik közöttük az idő, megszűnik az objektív irányban haladni: engedi, hogy álló helyzetében a vágyak a jelenhez felzárkózhassanak. Grace gyermekméretű pulóvert köt karácsonyi ajándékul a bő mázsás betolakodónak. Klemp gyermekfantáziára valló, mechanikus (bunkós) villamosszéket barkácsol a nénike számára, bevégzendő azt, amit a természet vonakodik megtenni. Grace egészen megelevenedik. Feláll az ágyban, kirúzsozza az ajkát, formálni kezdi a szavakat. Klemp bevallja (meggyónja) élete sivárságát, s emberségben odáig "vetemedik", hogy elkezdi nem nógatni örökhagyója halálát. Párhuzamos gyógyulásfolyamatot komponál Cserje, amelyben optimálisan osztja be az érzelmi kitárulkozását mindkét színész; ízléssel tálalódik számunkra a játékos-groteszken tragikus befejezés. Miután a közös temetkezési program helyett a közös világjárás mellett döntenek, az öregasszony szervezete nem viseli el az eufóriát, Klemp pedig megtudja, hogy a hívó-táviratot feladó, sohasem látott nénikéje egy lakással odább várakozott rá, amíg meg nem halt.

Berek Kati kilencven percet tölt a színpadon. A fizikai állapota fölött aratott minden esti győzelmén túl, ennek a temérdek időnek a míves kitöltéséért illeti az elismerés. Jámbor József, dacára annak, hogy - a termete mellett - a monológjai töltik be a teret, nagy odafigyeléssel rendeli alá magát a partnere szerepbéli gyógyulási folyamatának, és intenzíven követi a szerepen kívüli esetlegességeket is. Karakterbíró színész benyomását kelti.

Az előadás létrehozói nemes ügy szolgálatába szegődtek.

BALOGH TIBOR