Beregi Oszkár (1876-1965) nevét nem nagyon emlegetik manapság, noha egyike volt a magyar Reinhardt-színészeknek. A huszadik század elején, a Deutsches Theater legragyogóbb korszakában - többek között - Romeo, Lear, Faust szerepét játszotta a német fõvárosban. A magyar színháztörténetben elsõsorban Madách Imre Az ember tragédiája címû mûvének Ádámjaként tartják számon. Magyar, osztrák, német, amerikai filmekben kisebb-nagyobb szerepeket formált meg; leghíresebb alakítását Fritz Lang 1933-ban készített filmje õrzi, a Dr. Mabuse végrendelete.

Beregi Oszkár többször kényszerült emigrációba, s csak leánya, Beregi Lea és férje, Békássy István hazatelepülésével került ismét Magyarországra a korszakos jelentőségű művész felbecsülhetetlen értékű hagyatéka. Ennek csak egy része került az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárába; jelentős kéziratok és tárgyak maradtak a házaspár leányfalui házában. Minden színháztörténész álma, hogy kiapadhatatlan forrásokban búvárkodjék. Nekem megadatott, hogy láthattam, kézbe vehettem, sőt le is másolhattam a Beregi- gyűjtemény néhány darabját. Békássy István és Beregi Lea halála után azonban szétszóródtak azok a dokumentumok, amelyek négy művész: Beregi Oszkár, Pataky Kálmán (Beregi Lea első férje), ifjabb Beregi Oszkár és Békássy István életművét reprezentálták. Ezt az alkalmat ragadom meg, hogy legalább leírjam, milyen kincsek lappanghatnak: a fényképek, újságcikkek, színlapok mellett például Isadora Duncan, Joseph Kainz, Darvas Lili, Max Reinhardt, Háy Gyula Beregi Oszkárhoz írott levelei. Annak az argentínai magyar színházi vállalkozásnak teljes dokumentációja, melyben ifjabb Beregi Oszkár a második világháború éveiben játszott. Békássy István New York-i Fészek Színházának (1940) fényképei.

Gazdag könyvgyűjteményt örökölt a házaspár, melyben Tollas Tibor Bereginek dedikált Füveskert című verseskötetét* éppen úgy meg lehetett találni, mint Isadora Duncan Életem című memoárjának német, francia, angol kiadásait.

Tartalmazott ez a hagyaték néhány olyan darabot, amelyek a színháztörténet- írás egyik legfontosabb kérdésére, a forráselemzés nehézségeire is rávilágítottak. A legemlékezetesebb közülük Csathó Kálmán emlékirata, amely 1960-ban jelent meg. Beregi Oszkár tehát halála előtt még kezébe vehette. Az idős művész - ahogyan más művek esetében is - bejegyzéseivel minősítette az írás alkotóját. Természetesen ma már nem lehet eldönteni, hogy kinek működött jobban az emlékezete, Beregié-e vagy Csathóé; mindenesetre Beregi aránylag sok helyre bejegyezte, hogy az nem úgy volt. A bejegyzések legtöbbje egy-egy konkrét esemény elutasítására vonatkozik, imígyen: "hülye". Máskor Beregi komolyan vette a történelmi pillanatot, azt, hogy neki megadatott, hogy korrigálja nekrológját, s ekkor bebetoldott a szövegbe. Ezek a kiegészítések valódi csemegék. Herczeg Ferenc Árva László király című művének előadásáról, benne Beregi alakításáról Csathó ezt jegyezte fel: "Óriási sikere volt; közönségben, sajtóban, szakmában egyformán. De ez is csak növelte bűnlistáját - irigyei szemében, akik azt képzelték, Beregi áll érvényesülésük útjában. Ezeknek, a színészi pozíciójára éhes, irigykedő, de nyomába sem érő ťébredőŤ kollégáinak sikerült ellene olyan hangulatot teremteniük, hogy kénytelen volt megválni a Nemzeti Színháztól [...]. Ellenségei [...] annyira fölhecceltek ellene bizonyos, akkor nagy tömegek felett rendelkező, szélsőséges elemeket, hogy ezek a színházat szétszedéssel, Beregit magát agyonveréssel fenyegették meg, ha föl merjük léptetni."

Csathó eljárása nem elég tisztességes, hiszen Beregi életének legnagyobb fordulópontjáról titkolózva, nevek nélkül írt; elhallgatta az Ébredő Magyarok Egyesületének nevét. Beregi ezen még nem háborodott fel, de azért beszúrta: "Hevesi mondását írták meg akkortájt nekem Bécsbe: ťHa ez a Bakó nem próbálja eljátszani Beregi szerepét, sohase sül ki róla, hogy milyen rossz színész.Ť"

Csathó következő mondata után azonban Beregi nem tudta türtőztetni magát: "Ennek ellenére készültünk rá, hogy fölléptessük, éspedig éppen Árva László királyban. Hiányzott ugyan Hunyadi László, mert addigi megszemélyesítője - Lugosi Béla - áthajózott Amerikába, de különben rendben volt a darab."

Mit szólt ehhez az "áthajózott" eufemizmushoz Beregi? "Cs. K.[,] a történetíró ne füllentsen! Hunyadi eredeti megszemélyesítője Odry volt. De Odry az ébredő magyarok elől gyáván meghátrált és beteget jelentett. Lugosi az ébredők elől már hamarább elmenekült. Így került a szerep Kis Ferenchez." Ahhoz a Kiss Ferenchez, akit Beregi beszédművészetre oktatott az Árva László király próbáján. Az előadást végül a kormány betiltotta. Beregi Bécsbe menekült, mert Budapesten élete sem volt biztonságban. Csathó az 1950-es évek végén, könyve írásakor felkereste Kiss Ferencet is, aki elmondta, hogy rá annyira hatottak egykor Beregi szavai, hogy utánament Bécsbe, s ott két hétig lélegzetvételi technikát tanult tőle. Kiss Ferenc nevének említésére ismét felszakadnak a régi sebek, s Beregi Oszkár immár nem magyarázza, javítja, hanem kiegészíti Csathó szavait: "Később pedig ugyanennek a Hitler- nyilassá süllyedt K. F.-nek jutott az a művészemberhez méltatlan hóhér munka, hogy (még az 1944-es német megszállás előtt) a zs. vallású magyar színészkollégákba és így Beregibe is, akitől saját bevallása szerint lélegzeni tanult, Beregibe belefojtsa a lélegzetet."

Érdekes darabja a Beregi-hagyatéknak az a hanglemez, mely az 1950-es, 1960- as évek fordulóján Los Angelesben készült. Beregi nem pénzkeresetből vállalkozott arra, hogy egyedül mutassa be Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét. A hanglemezfelvételből ünnepélyesség, templomi áhítat árad. A nyolcvanas éveiben járó művész számára nem színészi kihívás volt csupán az, hogy egymaga keresztmetszetét adja Madách művének, s nem is csak tehetségének bizonyítását, sokszólamú játékának megörökítését szolgálta a vállalkozás. Beregi Oszkár a Tragédiából kölcsönzött idézetekkel szellemi testamentumát készítette el, életének tapasztalatait adta kortársainak s az utókornak.

Az elmondott szöveg legnagyobb része, kétszázhuszonnyolc sor az első, második, harmadik és tizenötödik színből, lényegében az ószövetségi teremtéstörténet. A történeti színekből vett idézetek az első pillanatban szépen felmondott szállóigéknek tűnnek. De mégsem véletlenszerű, s nem is az iskoláskönyveket idézi ez a válogatás.

Miltiádész/Ádám szavaira: "E gyáva népet meg nem átkozom, / Az nem hibás, annak természete, / Hogy a nyomor szolgává bélyegezze, / S a szolgaság vérengző eszközévé / Süllyessze néhány dölyfös pártütőnek" - felsejlik a kép: 1919-ben Beregit Aréna úti lakásán halálra keresik, tüntetnek ellene, az Ébredő Magyarok Egyesülete hazájából való menekülésre kényszeríti: "Egyedül csak én, én voltam a bolond - idézi hibásan Madáchot - Hivém, hogy ilyen népnek kell a szabadság."

S a jajszó, amely a bizánci színben hangzik fel - "Isten dicsére embert áldozának" - a homousionon és a homoiusionon összekülönböző szektákra vonatkozik, a holokauszt után ezek a sorok új tartalommal, új fájdalmakkal teltek meg. A francia forradalom eszméiből való kiábrándulás mellé az osztálynélküli társadalom félresiklása nyomán kelt csalódás is társult. A falansztert Beregi saját szavaival ismertette: megszűnik a haza fogalma, megszűnik a család, megszűnik az ember egyénisége, megszűnik a szerelem. Haza, család, egyéniség, szerelem - egytől egyig Beregi eszményei. A haza: Magyarország, amely többször elhagyta, s amelyet ő is többször elhagyott; de sohasem tagadott meg, s ahova mindig visszavágyott. A család: kétszer házasodott meg: mindkét feleségével viszonylag csak rövid ideig élt együtt; Ádler Aranka szívbetegségben hunyt el, Lázár Piroskával náci koncentrációs táborban végeztek. Beregi ezután csak leányában és fiában vigasztalódott.

Talán Beregi Oszkár sem gondolt arra, hogy a lemezfelvétellel nem csak magának állít emléket - Luciferjében Gyenes László és Ivánfi Jenő alakítását is összegezte. A tagadás szellemének felnagyított sátáni vonásait különben is könnyebb talán megjeleníteni, mint a harmadik főszereplőt, Évát. Beregi bölcsen csak azokban a jelenetekben idézi szavait, amikor elkerülhetetlen volt. Vajon melyik színésznő szolgálhatott példaként? Valószínű, hogy Jászai Mari. Vele nem játszott a Tragédiában, de fiatal korában Jászait választotta példaképül; fiatal színészként sikerrel utánozta. Beregi emlékiratában így vallott erről: "Úgy belemélyedtem a bámulatába, hogy minden hangja, minden mozdulata megrögződött a lelkemben, és a megtévesztésig pontosan tudtam utánozni. A kisikló hangját, a mélyből a magasba szökkenő, szinte átmenet nélkülinek látszó sikolyát, sírását, szipogását, könnyes-zokogó beszédét, de mindezt úgy utánoztam, hogy átéreztem a Jászai érzéseit, és kicsordultak a könnyeim, valóságos, érzésből fakadó könnyeim."

A lemezfelvételen nem érezzük Jászai tragikai magasságait. Talán Beregi Oszkár nem emlékezett már Jászai Tragédia-béli hangsúlyaira. Vagy az idős ember meghatódottsága, tisztelete nem engedte az utánzást...

Beregi Oszkár közel hét évtizedes pályájának emlékeit hetven év alatt gyűjtötte össze. Vajon a muzeológusoknak lesz-e lehetősége hasonló kitartással összeszedni az ismét darabjaira hullott hagyatékot? S lesz-e, aki mindezt összerakja?

GAJDÓ TAMÁS

 

*A cikk megszületése után - hosszas alkudozást követően - a Füveskert az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet tulajdonába került...