Tiltott-tûrt avantgárd - Kassák Múzeum

Határátlépések - Ludwig Kortárs Mûvészeti Múzeum

Nem csupán valamiféle idõrend alakul ki a látnivalók felsorolásából. Az összekötõ kapocs közöttük az identitáskeresés és önmegtalálás.

BIEDERMEIER. A XIX. század első felében, a klasszicizmus lassú elhalása közben kifejlődött átmeneti stílus a biedermeier, amely a Fliegende Blätter című lap humoros alakjáról kapta a nevét. A francia forradalom után Európa más szegletében is megváltozott a társadalom az új osztály, a polgárság erősödésével. Maga az életfelfogás is átalakult, s az 1800-as évek Bécsében megfelelt annak az életérzésnek, amely a Szent Szövetség egész metternichi rendszerét jellemezte. A kialakult stílus élettel és érzelmekkel töltötte meg a klasszicizmus merev mozdulatait. Finom és finomkodó alkotásai, a festmények, bútorok, az iparművészeti tárgyak pedig az anyagi gyarapodás utáni vágyat fejezték ki. Legnagyobb festői szinte fotografikus hűséggel, tárgyilagosan ábrázolták az öntudatosodó polgár mindennapi életét. A részletek kidolgozottsága, alapossága, az ékszerek, a hajviselet, a fodrok mind azt jelezték, a kor embere büszkén kívánta megmutatni magát és környezetét.

Marc Chagall - La Promenade 1922

Az Albertina kiállításrendezői tehát ötletükkel biztosra mentek. Van, ami öszszekösse kifejezésmódban ezt a világot a kétszáz év utánival. Így az érdeklődés garantált. A tartalom azonban más, sőt, alapjában különböző. A biedermeier újat hozott a környezetkultúrában és a tárgyakban, de mindenekelőtt használóinak emberi méltóságba vetett hitét mutatta meg. A kiállítás termeinek falait, ahogy megszokott, festmények díszítik, előttük a bútorok és középen tárlók. A bútorok vastagon furnérozottak és kényelmesek. A ruhák egyszerűek, a minták, ahogy a kárpitozás is, visszafogott. A nők frizurája is említést érdemlő, hajukat bonyolult csigákba fonták és szalagokkal, koszorúkkal díszítették. A szobákban csipkés főkötőket, az utcán pedig kalapot hordtak. Három remek darab is látható itt ezek közül. Egyszerűségükben is megmutatják az anyag minőségét, igényességét és az elkészítés bonyolultságát. A miniatűrművészet produktumai közül egyet sem láthatunk, sok a bútor, a támlásszék, a kanapé, a különféle funkciójú asztal, szekrény. Itt érzékelhető leginkább, hogy formájukból milyen sokat merített az art deco. A két stílus közötti összecsengés még erőteljesebb a dísztárgyak és használati eszközök esetében. A szamovárok és teáskészletek áttetsző porcelánból vagy ezüstből szinte már-már a Bauhaus visszafogott formáit idézik. Az üvegtárgyak díszítettsége és csiszoltsága felel meg leginkább annak az előképzetnek, amelyet a biedermeier szó hallatán érzünk. Minden itt látható tárgy a fontosságának és értékének tudatában élő embert láttatja. Egy valami különült el. Minden dísztárgy volt, kivéve ez az egy. Ez pedig nem más, mint egy fehérre festett konyhaszék (Berlin 1825 körül), amelyen megfelelő helyet találhatott a szakácsnő terjedelmes ülepe. Egyszerű, szép darab. Ez is hozzátartozott és -tartozik a minőséghez és a méltósághoz. (Albertina, Bécs)

CHAGALL 1918 és 1922 között készült korai munkáinak a Kunstforum adott helyet. A művész ebben az időszakban már túl volt első párizsi élményein, ahova 1910-ben, mecénási támogatással utazott. A francia fővárosban a La Ruche művészkolónián élt, s ekkor ismerkedett meg az akkori legnagyobbakkal, nemcsak a festőkkel, Picassóval és Léger-vel, hanem a csodálójává lett Apollinaire-rel is. A klasszikus avantgárd, ezen belül a kubizmus korérzését a teret és a motívumokat egymást átfedő geometrikus síkokból alkotott képekkel fejezte ki. Nem kellett a szecesszió édeskés és parfüm illatú világa. Chagall számára pedig a kubizmus sem jelentett szigorú előírást. Ő a naturalista színektől és a tér hagyományos értelmezésétől elvonatkoztatva poétikus vízióival hatott és hat ma is. Kiállított 1912-ben a Függetlenek Szalonjában, majd 1914- ben Berlinben a Der Sturm Galériában. 1915-től visszatér hazájába és Lunacsarszkij megbízásából 1919-ben megalapítja a vityebszki Szépművészeti Akadémiát. Maleviccsel nem talált közös hangot, ezért vezető posztjáról lemondva Moszkvába költözött és az Állami Zsidó Kamaraszínház díszlettervezője lett. Ő készítette Sólem Áléhem Ügynökök és Gogol Háztűznéző című darabjának látványterveit. 1922-től fizikailag végleg elhagyja hazáját. Lélekben sohasem, mert egész életművét végigkísérik Vityebszk házai, lakói, ege.

A bécsi kiállítás e viszonylag rövid időszak alkotásait mutatja be. Nincs semmiféle meglepetés, csupán a chagalli világot láthatjuk kiteljesedve, gazdagon. (Kunstforum, Bécs)

Kassák Lajos 1962-ben

TILTOTT-TŰRT AVANTGÁRD. Kassák képzőművészete az 1960-as években. A múlt század tragikomikumokban gazdag művészeti közéletében Kassák végig jelentős szerepet kapott. Ő, a cselekvő, a közéletformáló, a rendíthetetlen alkotó, akinek példáján több nemzedék művészei, írók, festők indultak el, életének legutolsó szakaszában is kénytelen volt elviselni a hatalom packázásait. Ő, aki baloldali nézeteit a két világháború közötti időben is hangoztatta, nem szólalhatott meg a 45 utáni Magyarországon. Fájdalmas, hogy csak 1957-ben vette tagjai sorába a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, s akkor sem mint képzőművészt, hanem mint művészeti írót. Itt élt és alkotott, de a nyilvánosságtól teljesen elzárva. 1960-ban a párizsi Denise René Galériában rendezett kiállításhoz műveit kiengedték, őt magát azonban "kultúrpolitikai szempontból" - nem. Szomorú sorsa volt az általa illusztrált köteteknek is. A tölgyfa levelei című verseskötetét kiadó Magvető vállalkozott öt absztrakt geometrikus grafika közlésére, de a szerző (Kassák) nevének feltüntetése nélkül. Képeit külföldi galériák megbecsülték, de itthon nyilvánosságot nem kapott. Nem mutatkozhatott be Pécsett, s amikor a budapesti Fiatal Művészek Klubjában (Kassák akkor 78 éves volt) megnyílt a kiállítása, szervezői ellen fegyelmi vizsgálatot indítottak és az intézményt másfél évre bezárták. Képeivel nem szerepelhetett a Danuvia Művelődési Központban és a Hazafias Népfront Belgrád rakparti központjában sem.

De nem az az ember volt, aki feladja. 1965 áprilisában személyes találkozót kért Kádár Jánostól. E találkozást követően a kiállítás ügye az MSZMP Politikai Bizottsága elé került. A testület döntése nyomán született meg az "önköltséges kiállítás" fogalma: Kassák Lajos kiállíthat állami intézményben, ha fizet minden költséget. "A Művelődésügyi Minisztérium önköltséges kiállítás megrendezését engedélyezte az Ön számára a Fényes Adolf teremben 1967-ben", vagyis a 80. születésnapot "köszöntendő". A galériát működtető Műcsarnok még a meghívó postázásához szükséges borítékok címzését, a takarítást és a megnyitón átadandó virágcsokor árát is fölszámította. Mindezt előre, s készpénzben. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus árazást végző zsűrije a kiállítás anyagából egyetlen darabot sem javasolt "közületi vásárlásra". Hát így járt a XX. század baloldali kulturális életének egyik legmeghatározóbb egyénisége.

A kiállítás a Kassák Múzeumban látható. Izgalmas a néznivaló a falakon, s az olvasnivaló a dokumentumokat felsorakoztató tárlókban.

Tomić Milica alkotása

HATÁRÁTLÉPÉSEK. A kiállítás fiatal kelet-európai művészek videóit, installációit, fotóalapú munkáit mutatja be, amelyek az identitás kérdésével foglalkoznak. Az, hogy hova születünk, még ebben a globalizált világban is meghatározó. A biedermeier öntudatosuló polgára is saját helyét kereste és vélte megtalálni, a művészet száz évvel ezelőtt élt megújítóinak is ez volt a törekvése. Otthont kerestek. A biedermeier művésze számára az a társadalmi pozíció volt a meghatározó, amelybe beleszületett, száz évvel ezelőtt a világot megváltoztatni akaró hit volt az öszszekötő kapocs. Mára új identitást kell keresnie mindenkinek, mert megszűnt minden valaha volt kapaszkodó.

Dr. Pavel Liska, a kiállítás kurátora a volt "Béketábor" művészeinek alkotásait gyűjtötte egybe, akik a hol is vagyunk, kik is vagyunk kérdésére keresik a választ. A határok fizikai eltörlése, a mindennapi létet egyre inkább befolyásoló multik megjelenése nem szüntette meg egy csapásra a történelmi és kulturális közeget, amely fogva tart, amely nehezen eleresztő. A művészek is ezzel a kérdéssel találják szembe magukat. Élünk, ahogy a körülmények engedik ebben az egyféle térben. A művész naponta élheti át a határátlépés élményét szó szerint véve is, amikor részt vesz nemzetközi bemutatókon, s szimbolikus értelemben is, amikor alkot. Megszűnt a kétdimenziós, képkeretbe zárt alkotás. A két dimenzió még egy ideig a képernyőé. A művek formailag sokszínűek. Bolgárok, szlovének, szlovákok és szerbek próbálják fotóikkal, filmjeikkel artikulálni azt, amit mi csak sejthetünk. (Ludwig Kortárs Művészeti Múzeum)

JÓZSA ÁGNES