Február 16-tól 22-ig rendezték meg Debrecenben a Kortárs Magyar Dráma Fesztivált, amelynek programját három drámaíró, Garaczi László, Németh Gábor és Zalán Tibor válogatta. A látott elõadásokat, illetve felolvasószínházi produkciókat 11 tagú diákzsûri értékelte, a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatos tanulói: Csatári Mónika, Fige Attila, Horváth Ádám, Kleiber Katalin, Mocsár Zsófia, Pallás Lilla, Papp Attila, Papp Miklós, Petneházi Anna, Szilágyi Edina, Szõke Sarolta. Az õ írásaikból közlünk részleteket az alábbiakban.
Szabó Magda: Az ajtó
Bereményi Géza adaptálta színpadra Szabó Magda Az ajtó című regényét. Az előadás idejére csordulásig megtelt a Csokonai Színház, ez mutatta a várakozást a közkedvelt írónő regénye és Pinczés István rendezése iránt.
Mint ismert, a két főszereplő, Szeredás Emerenc és Molnár Anna - aki a Szabó Magdánál oly gyakori írónőfigurát testesíti meg - viszonya jelenti a cselekmény fő szálát. A két büszke, becsületes nő megszereti egymást, ám nehezükre esik kifejezni érzéseiket. Mialatt egyre közelebb kerülnek egymáshoz - és Emerenc felfed néhány részletet a múltjából -, Molnár Anna Kossuth-díjat kap. A média elkezd érdeklődni iránta, tennivalói megszaporodnak, és ezzel egy időben kezd vívódni a társadalmi és a magánéleti szerep között. Ez a szál valószínűleg önéletrajzi tapasztalatból táplálkozik. Emerenc életében is fordulat következik be betegségével: az addig tettre kész, életerős nő magatehetetlenné válik, ám büszkesége nem engedi, hogy a segítséget elfogadja. Titokzatos, rejtélyes háza múltjának szimbóluma, melyet csak néhány elejtett szó alapján próbálunk rekonstruálni.
|
Hamvai Kornél: Castel Felice
Castel Felice, azaz boldog vár. A cím találó, elgondolkodtató. A kor, amelyben játszódik, 1958. Két évvel az 56-os események és 13 évvel a világháború után. A helyszín egy hajó, amelyen egy hónapon át tart az utazás és a magyar utasok egymásra utaltsága. A levegőben érezhető a feszültség, a bizalmatlanság.
Fokozatosan látunk bele a szereplők lelkébe, múltjába, megtudhatjuk, ki miért hagyta el Magyarországot és disszidál egy jobb élet reményében Ausztráliába. Érdekessége a műnek, hogy a szerző nem nevezi meg a szereplőit. A karakterek kidolgozottak, mindenkinek megvan a maga szerepe a hajón, és ebből következően a társadalomban is.
(...) A mű formáját tekintve megfelel a klasszikus konfliktusos drámának, hiszen a Férfi szemben áll a többi szereplővel. Ám míg a klasszikus konfliktusos drámánál a krízisig fokozatosan haladunk a megoldás felé, addig itt újabb és újabb titkokra derül fény, amelyek kételyeket keltenek a szereplőkben és a befogadóban egyaránt. Az első felvonás egy nagyon erős jelenettel, a feszültség tetőpontján zárul. Kiéleződik a konfliktus, nő a kíváncsiság a végkifejletet illetően. A Szemüveges eltűnésével a bonyodalom csak nő, mégsem következik be a várt megoldás. Nem tudjuk meg a Férfi múltjára vonatkozó tényeket, valamint nem derül ki, hogy mi történt pontosan a Szemüvegessel. Az eltűnésének körülményeire csak következtetni lehet, így nincs a kriminek megoldása. Az előadás lassú folyását ellensúlyozza a kellemes humor, az érdekes történet. A darabnak szociológiai szempontból a mai társadalmunk számára is van mondanivalója.
Parti Nagy Lajos: Ibusár
A textus tisztán állítja elénk az egyszerű kisember életének képét. (...)
A végletekig finom humor és az intertextuális szövegrészek az operettpersziflázzsal rendkívül ironikussá, szimpatikussá és sokszor természetes tükörré teszik ezt a tiszta embert. Mindenki szokott ilyen víziókat, ábrándokat rögtönözni, ha egyedül van. Társas lények vagyunk bármi áron... Ám itt nem léphető át a keserűség, a szentimentális szerelem, s a szálkás, szürke múlt.
Ehhez a pontosan megkomponált drámai hangversenyhez már csak egy profi előadó kellett: Nádasy Erika. A monodráma- változat kiváló ötlet. A művésznő pedig páratlan szakmai munkát végzett és a közönség idegenvezetője, mágusa volt ebben a furcsa, félhomályos és kettős világban. (...) A díszlet és az operettvilág distanciája vagy a gyakran megmosolyogtató belső gondolatok, szerepjátékok és a siralmas valóság ellentétei is kettőséget alkotnak. Együttérzünk Jolánnal. Benne megtalálhatóak az adott környezetből kiemelkedő, jó szándékú ambíciók, (...) de szellemi, társadalmi eszközei kevesek a meneküléshez, csak a szerelem tudja vele feledtetni a gondterhes, monoton hétköznapokat néhány pillanatig. (...) Fáztam, mikor Jolán kinyitotta az ablakot... Gratulálok!
Sultz Sándor: Igézet
Sultz Sándor darabja, az Igézet lenyűgözően mutatta be Vajda János feleségének, Rózának (Meszléry Judit) és nagy riválisának, Vajda János szeretőjének, Ginának (Bajcsay Mária) a viszonyát. A költő csak a visszaemlékezésekben jelent meg, a csípős, ironikus és sziporkázóan szellemes párbeszédekből derült ki a nők viszonya egymáshoz és a férfihoz. Ez a retrospektív elbeszélésmód teszi a drámát analitikussá, melyben a két nő saját nézőpontból emlékezik, és próbálja megóvni emlékeinek sértetlenségét. Ezzel együtt a visszagondolás magában rejti az értékelést, az emlékek újra átgondolását, rekonstruálását, és sok esetben megszépítését. A két nő egymás előtt is másként reflektál emlékeire, majd újabb értelmezés születik, ha magukra maradnak. A mű alapkonfliktusa a két rivális nő viszonya. A feszültséget fokozza Gina kiszolgáltatott helyzete, betegsége, és Róza már-már megalázó segítsége. (...)
Mégis olyan érzésem volt, hogy ők minden konfliktus, gyűlölet ellenére múltjuk és a szeretett férfi emlékét jelentik egymásnak. (...) Nagyon hatásos volt a befejezés, amikor Gina úgy dönt, megmosakodik, ami az ő esetében szakrális megtisztulást, újrakezdést, büszkeséget jelent. Róza jelleme pedig sokrétűbbé, árnyaltabbá, könnyebben megérthetővé válik, amikor megtudjuk múltjának tragikus vonatkozásait. (...)
A DESZKA fesztivál keretén belül ez volt az egyik olyan előadás, amiben nem lehetett kivetnivalót találni. Megtisztelő volt ilyen igényes munkát és színészi teljesítményt látni. Igazán emlékezetes volt.
Forgách András: A kulcs
Forgách András A kulcs című drámáját a pesti Katona József Színház adta elő Ascher Tamás rendezésében. Két testvér (Báty: Máté Gábor, Öcs: Fekete Ernő) viszonya bontakozik ki egy felületesnek tűnő, csipkelődő presszói beszélgetésből, vitatkozásból. (...) A két testvér látszólag különbözik egymástól, kölcsönösen megvetik a másik életmódját, és megrémíti őket hasonlóságuk felismerése. Majd megjelenik a kulcs motívum, ami elindítja a láncreakciót, és a hiperrealista díszlettel megjelenített lakásba érkezünk, ami a helyzetkomikum színtere lesz.
Egymást követik a szereplők, mindenki mindenkit ismer, s rendkívül jó és pontos ritmusban bontakoznak ki a viszonyok. Sokszínű, szélsőséges jellemek jelennek meg. Egyéni sorsok, tehetetlenség és reménytelenség sejlik föl a humoros, abszurd felszín alatt.
Jól működő, emlékezetes rendezés és színészi munka jellemezte az előadást.
Kiss Csaba: Kun László
Ahhoz, hogy valóban tisztán és világosan rajzolódjon ki a fiatal király alakja, a lehető legjobb megoldás a figura három életkorának fizikai szétválasztása. A párhuzamosan létező három én megannyi többletjelentést szolgáltat, és átfedéseik még izgalmasabbá teszik érzékelésének, szándékainak, gondolkodásának kivetülését, és absztrakttá a megjelenítést is.
Kun László tragédiáját számos ellentét okozta, ezek mind érzékletesen ott vannak a drámában és az előadásban egyaránt. Az uralkodó származása és az ebből fakadó vallási kettőssége már megalapozza dilemmáját, ezt még csak tetézi fiatalsága. Ez a kettősség tör felszínre a helyzetétől és környezetétől függően. A két vallás egymásnak feszülése gyakorlatilag romba dönti a király hatalmát és alakját. (...)
Mind jobban csalódik az őt körülvevő álságos világban, és egyetlen menekülési lehetősége, ha két arcát mutatja mindkét félnek. A két világ distanciája már csak természeténél fogva is érzékletes, és jól megjelenik a transzcendenssel való együttélés vágya, a kulináris örömök hajszolása, ellentétben a merev tisztasággal és prűdséggel. A dráma nem történelmi hitellel átitatott eszmepárbajok sorozataként tárja elénk a királyi udvar és az ország helyzetét, hanem az egy emberben összefutó szálak bonyolult, önmaga számára is kibogozhatatlan szövevényeként.
Móricz Zsigmond - Háy János: Légy jó mindhalálig
A fehér díszlet puritánsága előtérbe helyezte a sokrétű cselekményt, a színészek játékát, a jelmezeket. A padok olyan hirtelen törtek elő a lejtős színtérről, akár a téli álmot alvó vakondok. A díszlet értelmezhető Misi lélekútjaként, ahová az élete szereplői belépnek. Izgalommal töltött el minket, hogy sohasem tudhattuk, mikor és hol fognak az ajtók vagy ablakok rejtekéből előkerülni a szereplők. Örültünk, hogy nem forgószínpadon változtak a helyszínek, annak, hogy nem volt konkrét berendezés, csak körbe zárt fehér falak. Ez vezetett minket arra, hogy magunkba nézzünk, eltoljuk a saját polcainkat, asztalainkat, hogy rendet tegyünk. Mégis a díszlet szerves része a láda, amit Misi mindenhová magával húz, viszi a szívét... A darab végén Misi magára zárja ezt a ládát, bebújik és sír. Ez szép és igaz. De talán ha nem lenne az a láda... Minduntalan elgondolkodhat a befogadó, hogy vajon hol hagyták a ládájukat az olyan alakok, mint Török János?
Szőcs Géza: Liberté ’56
Szőcs Géza drámája a textus szintjén műfajilag igen nyitott és sokrétű mű. Egyszerre expresszív, dokumentarista, groteszk, szürrealista. Ez a sokszínűség Vidnyánszky Attila rendezésében is megnyilvánul. Az előadásban a megannyi dal, versrészlet, ének, irodalmi intertextus és kontextus komoly próbára tette zsűrinket, ám élvezetet és továbbgondolási lehetőséget adott.
A darab két szála érzékletesen mutatja be a szerelmespár mikrokozmoszát és a gigantikus, mitikus hatalmi-politikai harcok makrokozmoszát. Az 56-os történelmi személyek helyenként összemosódnak számos, a korábbi magyar történelemből vett figurával, utalva ezzel a korábbi történelmi helyzetek hasonlóságára. A komplex, ötletes, óriási színpadképek és a gyorsuló dialógusok izgalmas és érdekes dinamikát adnak a darabnak. (...)
A Liberté ’56 megosztotta, s vitákra kényszerítette zsűrinket. A színpadi "hamis káosz" és az abból elővillanó központi cselekmény óriási befogadói nyitottságot követel. (...) A legmonumentálisabb és a fesztivál során a legtöbb szereplőt felsorakoztató előadás.
Verebes Ernő: Magzatlégzés
A darab számomra kellemes csalódást okozott, mivel a cím alapján egészen másra számítottam. Az alapgondolatot mélynek és elgondolkodtatónak találtam. Több oldalról mutatta meg a szerelmet, a szeretetet. Láttunk hosszú távú és alkalmi kapcsolatokat, amelyekben a szeretet különböző formáit ismerhettük meg. A történet nem kronologikus sorrendben halad: a visszaemlékezések láncolatát jelenbeli keret fogja közre. Ez számomra kissé nehezen követhetővé tette a darabot, bár a színek elején a gondolati összefoglalás segített a megértésben. A színek között hallható zene harmonizált a mű hangulatával és ezzel megkönnyítette, hogy a néző ráhangolódjon a dráma érzelmi síkjára. (...) Kellemes meglepetést nyújtott, hogy a színészek száraz felolvasás helyett játszottak is a szöveggel.
Úgy érzem, ez a darab főleg a felnőtt korosztálynak szól, mert megértéséhez bizonyos élettapasztalatokra van szükség.
Tasnádi István: Magyar zombi
Az előadás nyújtotta szórakozás alatt vagy után, tudat alatt sok emberben felmerül egy fél mondat: "Ez csak színház." És boldogan alszik el. Vajon hol a hiba? A színház is egyfajta szimbiózis néző és színpadi történés között. Alighanem mindkét félnek fejlődnie kell. (...)
Sokan nem értik az üzenetet, sem a súlyát nem érzik, pedig a dráma Moličre társadalomkritikájára épülve próbál nagyon ijesztő és valóságos képet festeni rólunk, magyarokról. Ám a laikus néző épp emiatt az egyszerűség miatt nem látja a valós célt, hazamegy, és a televízió előtt szórakozik tovább pont a színpadra állított szörnyűségeknek hódolva.
Háy János: A Pityu bácsi fia
A dráma alapvető problémája a természethez ragaszkodó kisember és a nagyvárosi ember között feszül. (...) A díszletek, kellékek hasznosan segítették ennek az ellentétnek a kiéleződését, ami talán a dobozszerű panellakásban csúcsosodott ki a legjobban. Ez egyben csalódás is a vidéki rokonok számára, hiszen élt bennük egy kép a gyönyörű Budapestről, melyet Pityu bácsi szánalmas lecsúszottsága teljesen szétrombolt. Minden életformának megvan a maga attribútuma, ahogy a falunak a kolbász, az alma, a kutyaugatás és a lelassult hétköznapok, úgy a városnak a bólogatós játékkutya, a "dugipia", a metró és a zaklatott, stresszes tempó. Marika eredendő naivságából fakadóan próbálja átörökíteni a falubeli szokásait a városba, de meglepődve tapasztalja, hogy a mozgólépcsőn senki nem köszön a másiknak, mindenki rohan és nincs ideje a másikkal törődni. Ezek az életkörülmények soha nem fértek össze egymással, és ahogy haladunk a korral, ez egyre lehetetlenebbé válik. Pityu bácsi fiának halála sok kérdést felvet és sok megoldási lehetőséget kínál a nézőnek.
Spiró György: Prah
A DESZKA Fesztivál keretében február 17-én a Radnóti Színház felolvasó előadását láthattuk. Spiró György Prah című darabját Börcsök Enikő és Schneider Zoltán tolmácsolta, míg a narrátor szerepét maga az író vállalta.
A darab mondanivalója felettébb érdekes: megváltható-e a világ egy lottó-főnyereménnyel? Vagy ha a világ nem is,
jobb lesz-e az élet a pénz által? Az író nem a vagyon pozitív szerepét emelte ki. Az eddig bármire megoldást nyújtó pénz itt csak gondokat okoz. Ez a mostani pénzcentrikus világban szokatlan fordulat, hiszen a mai társadalomban egy átlagos család azért küzd, hogy minél elfogadhatóbb anyagi színvonalon tudjon élni. Ebben a drámában is erről van szó. (...)
A Prah nem egy klasszikus dráma, hiszen az ellentét nem a szereplők érdekeinek összeütközéséből fakad, hanem a figurák eddigi léte és az új esélyek, a "nagy lehetőségek" közötti különbség okoz feszültséget. Ezt nem tudják feloldani, ezért szüntetik meg a lehetőséget az életükből.
Rusznyák Gábor: Szíkölök
A drámai cselekmény a honfoglalástól a népszavazásig húzódik, az időrendet betartva, kisebb-nagyobb időbeli ugrásokkal. Egyaránt mutat be székely életképeket és az egész országra vonatkozó eseményeket. (...)
Míg az első részben több a humoros jelenet, addig a másodikban a feszültség dominál. Ráismerhetünk történelmünkre, miszerint a mohácsi csatavesztésig Magyarország a nagyhatalmak sorába tartozott, az elnyomó hatalmat képezte, majd utána az elnyomottat.
A történelmi eseményeket ízléses humorral ötvözték, kiváltképpen az ómagyarul beszélő honfoglalók. Megismerjük a székelyeket is humoros és mulatós oldalukról egy-egy jelenetben. Népmeséket is hallhatunk előadásukban, melyek a jelenetek közötti átkötésekként szolgáltak. A jelenetek dinamikája azonban különbözik egymástól.
Visky András: Tanítványok
A darabot megannyi irodalmi és történelmi utalás szövi át: Beckett Godot-ra várva című darabjának clownjátékai (amelyek a tér és a helyzet abszurditását hangsúlyozták), irodalmi fragmentek: Pilinszky- és József Attila-verssorok, továbbá a Szentírás részletei. Mindez univerzálissá teszi a drámát és az előadást is. Ez az univerzalitás és komplexitás fogja meg a befogadót legfőképpen. A nyelvi gazdagságot csak fokozzák a köznyelv szintjén megfogalmazódó személyes történetek. Az irodalmi utalások problémája számos más darab kapcsán is felmerült: milyen asszociációs lehetőségeket kínálnak ezek, és milyen irányba mozdítják a mondanivaló és téma aspektusát? Mindig izgalmas az efféle "jelentésrekonstruáló feladat". A szöveg jelzései párhuzamba állíthatóak a játéktérrel is. Talán ez volt a legtöbb gondolatot ébresztő előadás, időtlensége, fiktív tere és kultikus attitűdje miatt is. (...)
A felgyorsuló viták, melyekben létfilozófiai kérdések ütköztek, és a kimerevített festményszerű képek váltakozása érdekes dinamikát hozott létre. A színpadképeket zsűrink kiemelkedőnek tartotta. A szoborcsoporttá alakított jelenetek nyilvánvaló és kollektív jelentéssíkokat mozgatnak a nézőben. A karakterek egymásra utaltságát és zárt rendszerükből való kitörési szándékát az együttes mozgás hangsúlyozza. A feszültségkeltés és -oldás ezen a szinten is kiválóan működik. A megoldás egyaránt átértelmezi a megváltás lehetőségét és lehetetlenségét. A töredezett szerkezet egyáltalán nem sérti a darab egységét, sőt, még jobban fenntartja a figyelmet.
Mezei-Pálfi-Szőke-Brestyánszki: Záróra
Ki kell emelni a színészek zenei profizmusát, mellyel lenyűgöző hangulatot teremtenek az előadás során. Hiteles játékuk, jó jellemábrázoló képességük magával ragadó, remek helyzetek alakulnak a szereplők között, melyek sokszínűségét a szellemes dialógusok, illetve a textus változatossága adja.
A rendezés szempontjából - amellett, hogy nagyon jó ritmusban folyik az előadás, és az átkötések is frappánsak, gyorsak, lendületesek - a kezdés és a befejezés nagyon erős megoldása emelendő ki. A darabban végig érezhető a reménytelenség és a hiábavaló küzdés, de a zene, úgy tűnik, labilis emberi pillanatainkon is túlemelhet bennünket, viszont Arch élete - hiába a gyűrűsujjra húzott szimbólum, mellyel a boldogságot és az életen át tartó érzelmi köteléket hívja, várja - megfagy az utolsó képben, és a kisember személyes tragédiája ezzel befejeződik.
