Kolozsvári Állami Magyar Színház

Díszletértékû és -funkciójú jelmezek népesítik be a színt. A varrótû alakú Bíró József a Paca Cár tintasötét, kigömbölyített-felfújt palástjában csak hegycsúcsról kandikáló mohó fej, fekete levet és fekete szót eresztõ tollszem. Amikor meggondolatlanul kihörpintett itala semmivé foszlatja világfoltosító gonosz énjét, a színpadi süllyesztõ másodpercek alatt beissza a lelappadó óriást, eltünteti a színészt.

Más pacák és foltok is terebélyesen szépek, amennyire csak a csúf - a piszok! - hol éles, hol homályt hozó világításban szép lehet. Szeplőtlen Szilvia (a primadonnás Vindis Andrea) és leánykara fehérségtől lucsog, de kékes festékaláfutások árulják el: a patyolat csak a szeplősség kontrasztjában tűnik fel. Bianca Imelda Jeremias pompás, ötletes öltözékekkel kárpótol azért, hogy díszlete kongó, semmitmondó. Bútorait nem Varró Dániel mai, parodisztikus darabjából - dramatizált verses meseregényéből -, hanem egy ódonabb gyerekkönyv cafrangosabb illusztrációiból vágták ki. Valószínű azonban, hogy a tervező egyszerűen szabadon hagyta a terepet Keresztes Attila ritmustalan és üres, viszont mozgalmas és látványos rendezése számára.

Pethő Anikó és Galló Ernő | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

A (fél)álmában Maszat Janka segítségére siető, a kosszal megküzdve mindenütt tapasztalatokat szerző kisfiút, Muhi Andrist Galló Ernő szemüveges jó tanulóként, kedves buzgómócsingként - s egy kicsit harrypotteresen - lopja a zenés kalandjáték remény szerint 6-99 éves nézőinek szívébe. A kissé mosakodásellenes Janka nem jobb, nem rosszabb Pethő Anikó igyekvő megformálásában. A Kolozsvári Állami Magyar Színház (budapesti vendégjátékon, a Tháliában látott) prezentációja is erőszakolja a gyerekelőadásokon kényszeresen ismétlődő "tanuljuk meg gyorsan és énekeljük együtt!" rögeszmét. Ennek kudarca szegény Pethőre csap vissza (nyilván akadnak előadások, amikor bejön a vezénylés).

Keresztes sem a történet könnyen követhető kanyargatására, sem a zenei súlypontozásra nem ügyelt. Kabinetalakítás és kabinetjelenet azonban színesíti munkáját. A társulat a seregnyi főiskolai hallgató mellett egy-két nagyágyúját is bevetette. Bíró József egyszerű tollvonásokkal negligált Paca Cárja, Hatházi András orrászati (tülkölő és agyonhehező) túlzásoktól tartózkodó Náthás Angol Költője, valamint a Bogdán Zsolt által megarcosított Bús, Piros Vödör biztos támasza a bemutatónak. Bogdánból csupán egy óriási piros vászonba olvadó, száz négyzetméteres orca: bánatosan hunyorgó szem, lassan beszélő száj látszik. Az antropomorf vödör ilyetén megjelenítése eredeti lelemény. Teljesen ki is lóg az általában konvencionálisabb megoldások sorából. Gyereknek a palackból (vödörből) kiszabadult szellem vörös füstölgése, felnőttnek a testét vesztett alak amorf embersége lehet emlékezetes. Eldöntetlen, kinek is szól a kolozsvári Túl a Maszathegyen (a budapesti, bábszínházi ősbemutató után az első teljességgel "emberszínészes" vagy "emberkellékes" premier). Hol a kicsiknek, hol a nagyoknak, hol valóban minden korosztálynak, hol - unalmassága folytán - senkinek. Keresztes bizonyos jeleneteket kitűnően kezd el, s ezeket szellemesen végig is viszi. Másokat kevésbé szerencsés kézzel kezd forgatni, s aztán hagy is veszni. Varró nyelvöltögetése itt-ott csak férceli, másutt fürgén, erősen egybeölti a jeleneteket. Makula bácsi (Orbán Attila) nevének megjátszatása nélkül, az esetleges Fekete István-i áthallásokat mellőzve téblábol (egy ötlettüske vár: a figura "népi zamata"), Balla Szabolcs zakkant ujjongással, a groteszkhez közelítve szökdécsel a kevert nemű Nagy Zsiráfmadár ösvényein, a Badarok, Pacaszörnyek (Bodolai Balázs, Kató Emőke, Sinkó Ferenc) a vakvilágba komédiáznak. Jó Pali Kalóz (Buzási András) körül filmponyvák, diszkók, klipek és meseillusztrációk jelmezzel fényezett sablonjai hemzsegnek.

Hatházi András | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

A rendező a csoportfoglalkoztatásra és a teatralitásra érzett rá leginkább. Mivel egyik színésztanoncát a másikkal válthatja le, kedvtelve időzik a metamorfózisoknál. Valaki kiszalad itt, mint ez, beszalad ott (más valaki), mint az. A földszintes csodák ajándékát, az átváltozások legyezőjét nem helyes semmibe venni. Talán e fordulatokban, kis varázslatokban csillámlik igazán az álomvilág, nem az antikoszista tisztaságtörténet példázatában (mely színpadi meseként jócskán alatta marad a könyvbeli mese sokrétegű, literátus leleményességének. Alatta marad, mert Presser Gábornak sem ez a főműve.) A test- és lélekcsere egyik gyermeki netovábbja: ha én Zidane lehetnék! S miért ne lehetne?! Már az is! Előbbi bőrét levetve, a következőt még nem sejtve itt áll előttünk az aranylábú francia.

A szöveg és az előadás pechje, hogy a világbajnokságon Zidane lefejelte Materazzit. Rémes paca a karrierjén! Meg hát már vissza is vonult.

Ronaldinho jobb!!!

TARJÁN TAMÁS