Szolnoki Szigligeti Színház

Látomás és valóság nyers keverésébõl igyekszik keserû ars poeticát facsarni a villámsebes - önmagát (szünettel együtt) két óra hét perc alatt felemésztõ - Midsummer Night. A mesterember-jelenetek különösebb érdekességet nem tartogatnak. Mélán összeszokott, lusta, kétbalkezes kis brigád csúfolja a munkát a nyitó képben. Fõnök-, funkció-, netán rendszerváltás lehet valami kultúr-, színvagy országházban.

Tessék-lássék lemeszelik a bal oldali függönyfal sokalakos, színesen kavargó mitológiai jelenetét, burleszkbe illőn ügyetlenkedve javítgatják a padlásról akasztott macskával ijesztgető, lyukas mennyezetet, egyhangúan forog-zörög a kondéros keverőgép. Magnós táskarádió kabaréközvetítése fogadja a Kozsóra emlékeztető külsejű vállalkozót, aki művészlélek lehet, mert - egy mai rendező fontoskodásával, rátartiságával és hisztérikusságával - kiosztja a (hol? miért? kinek?) prezentálandó darab szerepeit, s elkoptatott színházi közhelyeket szajkózva, nevetségesen instruál. Molnár László (Tetőfi), Mészáros István (Sipák), Horváth Gábor (Lavór), Zelei Gábor (Vinkli), Barnák László (Kórász) séróból hozza a nevetséges-félelmetes kisemberörökséget, melytől e figurák nemigen szabadulhatnak, s a macsós vagy óvatoskodó vagy számítgató, szlenges mai mentalitást, az álcivilséget.

Kiválik a körből Czapkó Antal kosárlabdázó termetű Zubolya (aki itt, a Nádasdy Ádám-fordításban Tompor névre hallgat). A cselekmény kifejlete során elvarázsolt létének szamárkalandjait csupán tüdőből-torokból, az iázásra hasonlító hanggal oldja meg. Visel ugyan nagyfülű állatmaszkot, de azt Pukk (a kevéssé feltűnő, gyermekien szolgálatkész Simkó Katalin) lehúzza róla, s csak a metamorfózis vége felé adja újra rá. A szamár hímségét sem hatalmas műfallosz jelzi, csupán az ágyék némi takargatnivalója szédíti azt, aki odapillant. Titánia viszont (Gubík Ági az olvadékony szépségből hívja elő a tündérkirálynőt) csillogó fehér dresszére fanszőrzetet formázó aranysötét tangaháromszöget is kapott, így inkább ő babonázza a szamarat, mint a szamár őt. Matuz János nem egykönnyen átlátható dramaturgiai munkája számos jól ismert szöveghelyet kisepert (s ezzel sok másikat értelmezetlenné rontott); Tomportól is elvette felébredésének, visszaváltozásának öszszezavart érzékeket megszólaltató, monologikus beszámolóját. Épp csak belekezd, s a beszéd fölöslegességének tudatában igyekszik is ki a színről.

Simkó Katalin, Kerekes Vica és Barabás Botond | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Szikora János rendezésében semmi sietség nincs, a mindössze százegynéhány perc ellenére sem. Ha sok szálba csak belekap - és gombolyítás helyett tép és csombolyít -, haragos vagy szkeptikus rosszkedvében, feltáró és ítélkező indulattal teszi. Nála Oberon (a nyúzott vonásokkal járó-kelő Kaszás Mihály) nem képes megvédeni a bűvös erdőt. Théseus (a lakkos, katonás hosszú köpenypalástot viselő Petridisz Hrisztosz) piros fénykereszttel is megjelölt kérlelhetetlen lőfegyvert fog a haláltánc-koreográfiával menekülni hiába igyekvő, kedves csodalény tündérekre, amikor esküvője előtt durrogatáshoz kerekedik kedve. Lő mindenre, mindenkire, ami mozog, lő a vonaglóra közvetlen közelről ő és arája is. A levadászott mesei világ erdei állatok alakjában fekszik majd a nászt ülő Théseus és Hippolyta asztala előtt. Az amazonkirálynőt a minap még vasra verve, véresre pofozva hurcolta ide hódítója - s íme, már az asszony is úgy öltözik és viselkedik, mint a férje. Be nem gyógyult combsebével mit sem törődve süti el a puskát, s míg majd a mesteremberek bugyuta színdarabjukkal próbálkoznak - az esküvői lakoma és ünnep fényét emelendő -, ő is ugyanúgy tivornyázik, akár az ura, valamint az alighanem ugyancsak csoportszexre is kész ifjú újházasok, Hermia, Lysander, Heléna, Demetrius. Sztárek Andrea megokolás nélkül, kíméletlenül tudatja az állattetemekből nyers húsdarabokat kikanyarító Hippolyta lealacsonyodását. Beilleszkedését abba az államgépbe, melyben Théseus barbársága dominál. A színesebb alakításra képes Kerekes Vica és Szikszai Rémusz m. v., az iskolásabb Sárvári Diána és Barabás Botond nem indokolják, miért törleszkednek máris külsőlegbelsőleg az athéni kényúrhoz.

A premier mintegy feltételezi a Szentivánéji álom előzetes alapos ismeretét. A darab helyenként túl-, másutt alulinterpretált. Az elhúzott, bemeszelt függönyt felváltó, tükörlabirintusként ható üvegtáblák, a "mendelssohni" erdő nem magyarázott ellentétben van a lepukkant, lankás padozatú ócska díszteremmel. Horesnyi Balázs m. v. díszlete mintha két díszletre bomlana. Csík György m. v., a jelmeztervező mintha három jelmezt adna egyes szereplőkre. Szikszai például egy vándorcigány, egy mediterrán kalóz s egy évezred eleji ifjonc különféle mintázatú rongyaiba csavarva futkározik. Erre a többi öltözék vagy válaszol, vagy nem. A kulisszák és a ruhák jelvilága szétszórt. Szándékos a széttartás, a disszonancia? A rendezői komponálás és a nézői befogadás nehézségein ennek tudatosítása még nem sokat segít. A színészi játékerő nagyrészt a biztonságba és a tempóba ágyazza magát. Kerekes, Gubík, Czapkó, Szikszai sem magaslik ki a mezőnyből, a méregtől levegőt is alig kapó Égeus szerepében Karczag Ferenc, kimért Philostratusként Tárnai Attila m. v. sem sokat tesz hozzá az összképhez.

Egyes fordulatok (például ahányszor csak puska tüzel) mellbevágóak, merészek, mások hiányérzetet keltenek. A szerelem- mámorító csodavirágot sokszor képviselte már egyszerűen a szirmokból balzsamot cseppentő kézfej, illetve az ujjak, a tenyér gyengéd fénybe vonása. Ha azonban annyi idő és repetitív kis ötlet megy el többek között a kezdő, meszelési jelenetre, mint Szikoránál, ha az esküvői dorbézolás oly naturalisztikus, mint a szolnoki Szigligeti Színház színpadán, akkor egy lankadtan megvilágított tenyér nem feltétlenül illúzió- és gondolatkeltő.

Szikora János hosszú idő után megválik a szolnoki igazgatói széktől. A sejthetően nem konfliktus- és nem fájdalommentes búcsú egyértelmű nyomot hagyott a helyenként vallomásos előadáson. Nem anynyira a színmű "színház a színházban" vonulata révén (bár ott is), inkább azon a lesújtó képen, amelyet a hatalmasságokról - és a hatalmasságok közé asszimilálódó, tegnap még csóró fiatalokról - rajzol fel a rendező. Az értelmes, tiszta rendet hiába vágyó Pukk segélyjaja meghiúsult reményekre tesz keserű pontot.

TARJÁN TAMÁS