Katitól
"...most már hívhatom fûnek is
föloldotta a föld neve alól
a tenyere is névtelen
már nem halott
a gyökerek lenyúlnak érte
fölsegítik
arc nélkül áll a fában
most már hívhatom fának is
elsötétített város a szeme
a szeme kõ alatti fény
ne sírjatok testvéreim"
(Ratkó József: Anyám)
Honti Katalin színház- és drámatörténeti sorozatának hallgatója voltam közel 15 évig. Hallgatója és közreműködője, mert Honti Kati egy társulat vezetője volt. Ezt a társulatot Deszka Színháznak hívták, és Simon Péterrel együtt hárman szövetkeztünk a színházról szóló ismeretek terjesztésére.
Vidéken és Budapesten középiskolás diákoknak tartott előadásokat a színházról, drámáról.
Tette ezt úgy, hogy mi, a közreműködők, a drámarészletek felolvasói alig vártuk az alkalmakat, hogy hallgathassuk, hogyan beszél a görögökről, Brechtről vagy éppen a középkori színházról. A diákokkal elfeledtette az éppen elmaradt órák örömét, mert úgy nyitott kapukat a színház felé számukra, hogy észre sem vették, már vele együtt jártak Csehov színpadán.
Olyan gyerekeket vezetett a színház felé, akiknek nem volt mindennapos lehetőség a színházba járás. És nem csak gyerekeket, mert a tanárok is úgy élték meg Honti Kati előadásait, mint az örömmel vállalt továbbképzés alkalmait.
Egyik településről utaztunk a másikra, jó időben, rossz időben. És a történetben szerepelt télvíz idején lerobbant autó, és meleg ebéd, amivel az egyik gimnáziumban vártak. És sok beszélgetés, sok nevetés.
|
A magyar színház megszületésének 200 éves évfordulóját az általa írott forgatókönyv alapján készült kiállítással ünnepeltük, s úgy gondolom, az ünnepi alkalom országosan is legméltóbb eseményét köszönhettük személyének.
Itt adtuk ki 1993-ban, Honti Kati fordításában Johnstone Impro című könyvét, amely az improvizáció és a színház egymásra hatását vizsgálja.
Örök kérdés marad, tevékenysége miért nem kapott nagyobb teret és fényt. Miért tudták felfedezni, megtalálni messziről, és miért nem látták közelebbről nagyszerűségét, különlegességét?
Nem telt el sok idő és szoros barátsággá változott együttműködésünk. Bennünket a közös munka nem eltávolított, hanem egybefűzött, most már mondhatom: örök időkre.
Különös képessége volt megérezni, mikor kell a telefon után nyúlni, mert hosszúnak találta a hallgatás idejét. Milyen jólesett a figyelme.
Sokat beszélt az övéiről, legutóbb Panniról.
Fáj a hiánya.
TÓTH ZSÓKA
Megint búcsúznunk kell - megint elment egy munkatársunk. Mert akkor is annak éreztük, ha évente csak egy-két írással örvendeztetett meg bennünket. Amikor a kimondott, leírt szó iránti mérhetetlen felelősségtudattal, szigorú önkontrollal kikínlódott, ám végtelenül könnyednek ható írásait végre kiadta a kezéből, mi, szerkesztők, az első olvasói közé tartozók boldogan vetettük rá magunkat a kéziratra. Pontosabban a gépiratra. Előbb az írógép-, aztán a számítógépiratra. Mert régóta dolgoztunk együtt. A technika, a világ körülöttünk rohamosan változott - humorával, friss szellemével ő volt benne az egyik konstans. Azon szerzőink egyike, akiknek minden sorát élvezettel olvastuk, s megtisztelőnek éreztük, hogy velünk tart ebben a közös szellemi kalandban; hogy megosztja velünk, felkínálja nekünk ötleteit, gondolatait; hogy figyelemmel kíséri a lapot és folyamatosan reflektál is rá.
Azon szerzőink egyike volt, akik a kontinuitást jelentették-jelentik számunkra itt és most a múltunk, a jelenünk és bizony, a jövőnk között, ebben a látszólag értékzavarodott, valójában végtelenül őszintétlen világban. Honti Kati szembe tudott nézni mindenkori önmagával, és vállalni tudta mindenkori önmagát. Talán ez volt a titka annak a belső derűnek, ami ragyogó kék szeméből, hetven éven felül is fiatal hangjából, egész lényéből áradt. Nem igényelt lelki, szellemi placebókat, alkotó szelleme csupán a józan észben hitt, abban bízott. Tán ezért volt egyik kedvenc szerzője Brecht - gyönyörű közös intellektuális kalandunk volt az általa fordított Brechtmű, a Menekültpárbeszéd megjelentetése a Criticai Lapokban.
Ritka, ám hosszú telefonbeszélgetéseinkre mindig rákészültem, hogy ne kelljen sehová rohannom, hogy ne legyen kutyafutta, hogy meg tudjuk adni a módját.
Az utolsó beszélgetésünkre túl sokáig készültem rá. Lekéstem...
SZŰCS KATALIN ÁGNES
