Debreceni Csokonai Színház a Zsámbéki Színházi Bázison
A tavasz ébredése második felvonásának elején Wendla kérleli anyját, árulja el, hogyan lesznek a kisbabák, s Bergmanné ragaszkodik a "gólya hozza" meséhez. A debreceniek elõadása kihagyja ezt a párbeszédet, de eljátszik a motívummal. A darabban csak beszélnek a mûtétrõl, az elõadásban viszont Wendla magzathajtó mozgássoron esik át, s kínjai közt tudományos szócikkben számol be a gólyáról: hogy néz ki, hogyan szaporodik, hogy szúrja fel csõrére a pockot.
Megtudjuk, hogy párosan él, s ha párját elveszti, megéli. Megesik, hogy a pár egyik tagja odébbáll, s a másikra hagyja a kicsik nevelését, olykor pedig, ha a szülők éheznek, kannibál módra falják fel a fészekaljat. A darab ismeretében adódik a metafora, s az előadás a két alakba vont felnőtt szereplők mozgásával meg is erősíti: az Egy Nő és az Egy Férfi groteszkül gólyás jegyeket hordoznak. Zarnóczai Gizella furcsán tátog, evőpálcikákat csattogtat a kezében mint absztrakt csőröket, és meg is szurkálja velük Wendlát. Spiccen tipeg, piros harisnyában, s egyszer Wendla még a szájába is ad valami halat vagy gyíkot. Horváth Lajos Ottó az egyesített apák, a tiszteletes és a tanári kar megtestesítőjeként karjait lengetve, szárnymozdulatokkal lépdel fehér kezeslábasában, magasra emelt térdekkel, látszatra rendszertelenül, ahogy egy réten lépegető gólyáról gondolnánk, pedig az nagyon is rendszerben mozog: nálánál apróbb lényekre vadászik, ezúttal a színpadon. Persze, a madártani megfigyelések főként azért érdekesek, mert kiemelik, hogyan tér el Horváth Csaba rendező koreográfiája, avagy koreográfus rendezése Wedekindtől, hogy közelebb kerüljön hozzá; hogyan dob el szövegrészeket, hogy kipótolja őket; s hogyan gyúrja mindezt tánccal, mozdulattal, hanggal és képekkel látomássá, amelyek tág összefüggéseket kínálnak színpadi nyelvek és érzetek, értelmezések között.
Az előadás eszköztárában a gólyák összecsúsznak más szimbólumokkal, motívum- hínár szövődik: fülledt és fojtogató, prizmán szóródó nyugtalanság imbolyog, lényegi részeként annak a bizonytalan érzelmi sarjadásnak, amely Wedekind darabjának hangulatát meghatározza. A Zsámbéki Színházi Bázis hangárának fehér terében változó szimmetriájú képek alakulnak, amelyeket a szcenikus, Hazsega Miklós atmoszférateremtő tárgyakkal rak körül. Erdő lesz a tucatnyi, állványon pihenő mélykék gitár, bár jelentőségük korántsem ebben merül ki. Játékba kerülnek az elektromos jószágok, koncertek alakulnak, az ébredező fiatal világ slágerekben nyilatkozik, s koncert-érzés kíséri a felfedezés, a halál, vagy a(z ön)sebzés képeit, ha úgy tetszik, az érettség stációit; zárásként nem fiú, hanem férfi énekli Johny Cash Hurt című balladáját. Közben pedig vándorolnak a többszólamú képek, fókuszukban közös és ismétlődő mozgássor hullámzik, apróbb változásokkal vonulva újra és újra át a színen. Központi elem a fiatal szereplők futása: helyben futás - lehet menekülés vagy űzés. A színes alsókból és dresszekből, trikókból (jelmez: Benedek Mari) kibújó, feszített végtagok vibráló ritmusát szakadatlanul tördeli a törzsek és fejek új irányba fordulása, s bár a lendület nem torpan, kiszolgáltatottságot és bizonytalankodást érezni, pedig a futók energikusan, szépen futnak, mégis, arcukon valami riadalom. Kibillennek az egyensúlyból, összeomlanak és egymásba kapaszkodnak, lökdösnek és érintenek: vergődnek. Hasonlóan hangsúlyos elemek a fiatal férfiak és nők habozó tornamutatványai egymással, hajszállal visszafogva, késleltetve az érintkezést. Minden mozdulat jelentéssel bír: nem illusztrál, hanem önálló része az előadásnak, olykor a maga útját járva, olykor összekapaszkodva a szavakkal.
Míg az "akciók" mozgásban vagy táncban zajlanak, a szövegek megszólalásakor lírai, filozofikus állapot veszi át a fő szólamot. Az iskolai képek kimaradnak, a szülőkkel való jelenetek átcsoportosulnak, előtérbe a fiatalság rácsodálkozása kerül. Vallomások, elmélkedő párbeszédek hangzanak el; sóvár, érzelmekre és tapasztalatokra kiéhezett eszmecserék zajlanak, a meghagyott szöveg maximálisan érvényesül. A történet is kirajzolódik, a dramaturgia úgy követi az eredeti darabból válogatott jeleneteket, mint nyomokat egy a hagyományos színpadra állításnál bujább és sűrűbb színházi rengetegben. Lezajlik Melchior és Moritz barátságának megszületése a "férfiúi felbuzdulás" ürügyén; a lányok izgatott párbeszéde, hogy Marthát verik otthon; Melchior és Wendla szerelmi jelenete a szénapadláson; Melchior találkozása Ilsével az erdőben; a temető, vagy a szőlősben csókolózó fiúk epizódja. A férfiszerelem születésének megérzékítése visszafogott: Hans Rilow (Mercs János) és Ernst (Kádas József) higgadt párbeszéde közben a tánckar három férfitagja dől rájuk, a szőlőtövek közti haladást jelezve, de a férfitestek állandó megingása a belső ingadozás képe is: terhek dőlnek rájuk, nehéz kiegyensúlyozni a dolgok ilyetén alakulását. A választott módszer artisztikus, az előadás nem sokkolni kíván a nemiség ábrázolataival, hanem felmutatni őket.
|
SZ. DEME LÁSZLÓ
