"Darabjaimat ezután úgy gépeljék, tördeljék nyomtatásban, illetve az elektronikus sajtóban, ahogyan én itt most tettem." Ilyen figyelmeztetést találtam a Körmagyar világhálón közzétett szövege után, s az intést Kornis Mihály a "végrendelet" minõsítéssel nyomatékosította is. Ha ennyire kényes az író a tipográfiára, szövegének formázására, mennyire érzékeny lehet mûvének csonkítatlanságára? És valóban, a "hagyatkozás" azzal fejezõdik be, hogy "darabjaimnak itt, a neten közölt változatát tekintsék a szerzõ által jóváhagyott, érvényes (autorizált) szövegváltozatnak".

Szerencsére Arthur Schnitzlernek annak idején nem jutott eszébe, hogy ily módon rettentse el az utókort Körtánc című színművétől. Vagyis attól a szándéktól, hogy bárki változtasson rajta, átfogalmazza, urambocsá! újabb időkre adaptálja. Különben nem születhetett volna meg a Körmagyar sem 1989 januárjában. Vagyis a rendszerváltás küszöbén, amikor a közönség egy társadalmi körkép őszinteségét fölöttébb hálásan fogadta. Alighanem a vígszínházi ősbemutató ennek köszönhette több mint száz előadásnyi szériáját. Az csak "hab volt a tortán", hogy az osztrák eredeti nyomán pikáns kalandok láncolata köti össze az ismerős karaktereket.

A takarítónő: Danis Lídia és A katona: Lajos András | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Azóta tizennyolc esztendő pergett le. Ami nő és férfi között történik, kevesebbet változik, mint ami körülöttük. Persze, már a nyolcvanas évekbeli kapcsolatokra sem igen illett a pikáns jelző. Nem finoman csiklandoznak az ágyjelenetek, amelyekből zömmel már hiányzik az ágy is, sokkalta közönségesebbek, lélektelenebbek. A hiteles szövegkönyvben fekete vonal jelzi, mikor esik meg az aktus, s az eredeti bemutató idején még jogos volt sötéttel eltakarni azt, tekintettel a nagyérdemű ízlésére. Mára fölösleges szemérmeskedésnek tűnik a röpke generálsötét. Az elkapkodott vagy éppen becsődölt numerák legalább olyan pontosan jellemeznék sivárodó jelenünket, mint a dialógusok. Sőt!

Hiszen egy múltbeli körképet látunk, holott a színház ideje a ma. Akkor is, ha történelmi, akkor is, ha tegnapi kosztümökbe öltözködik. Igaz, a Körmagyarban is vannak olyan alakok, amilyenek szinte változatlanul léteznek, két évtized múltán is, mint Az utcalány, A takarítónő, Az édes kislány, Az író, A színésznő, A hazalátogató milliomos, ha többé-kevésbé módosultak is a szituációk, amelyek körülveszik őket. Ahogy a sorkatonaság is megszűnt, úgy nincsenek már fiatal és idős káderek, káderfeleségek sem, s a múltba süllyedtek velük bizonyos helyzetek is. Némileg ugyan hasonlíthatók azokhoz, amelyekben a napjaink elitjéhez tartozók mozognak, de ahhoz, hogy ezek valóban a maiakhoz hasonlatosak legyenek, legalább húzni kellett volna az itt-ott különben is terjengős szövegből. Vagy még inkább: megírni az Új körmagyart.

Egy leleményes rendező sok mindenre képes persze, mégsem hiszem, hogy Hegedűs D. Géza végképp kievickélhetett volna félmúltunkból, jóllehet vannak adósságai a színmű értelmezésében, a színészvezetésben. Különösen a női szerepek néhányát hagyta "maszatosan". A fiatal elvtárssal viszonyt kezdő fiatalasszony Szabó Gabi személyében csupán olyan, mint bármely félrelépő, csak látszatra húzódozó feleség. Nem sok köze van ahhoz a nyilván frusztrált hitveshez, akinek szava nincs, öröme sincs idős, befolyásos férje mellett. Kettéesik az "édes kislány" szerepe is, bármilyen frissen játssza Csonka Szilvia. Mert nem tudni meg róla, hogy amikor az említett befolyásos elvtárssal "szórakozik", először enged- e, vagy már ugyanolyan tudatosan egyengeti a jövőjét, mint amikor később az ölelés fejében az írótól kér protekciót. A színésznő pedig, ahogyan Hegyi Barbara alakítja, mintha más ember lenne a színházban, mint az otthonában. Úgy kioktató, illetve úgy törleszkedő, hogy nincs két énjének közös nevezője - de közös tartalma sincs.

A fiatalasszony: Szabó Gabi és A fiatal elvtárs: Kamarás Iván | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Azok a színjátékok, amelyeket erős stílusban tartanak, inkább képesek azt a veszélyt kikerülni, hogy mindenki másképpen játsszék a szakmai múltja, illetve muníciója szerint. Ez esetben viszont szembeszökő már a nyitójelenetben, amikor a kiskatonát Lajos András laza kontúrokkal ábrázolja, míg Az utcalányt Pap Vera rutinos részletgazdagsággal (ő majd a zárójelenetben "talál a párjára"), hogy különböző "iskolájú" színészek találkoznak. A női szereplők eminensévé lesz Danis Lídia azáltal, hogy megleli azt a kényes arányt, amellyel A takarítónőt nemcsak durva artikulációjú, éhes szexualitású, primitív lényként jellemzi, de sejteti fájó sóvárgását is a szebb életre. És zökkenő nélkül sikerült egyik partneréről a másikra váltania, a szabadságos katona mellől A fiatal elvtársra, akit Kamarás Iván megint csak más stílusban ad. Műgonddal, igencsak szembeötlő élvezettel kalapálja ki azokat a karakterjegyeket, amelyek e letűnt társadalmi rétegre nagyon is jellemzők voltak, és szinte a paródiáját mutatja "a nők bálványának". Ezzel szemben az idős férj szerepében csak folyik- folydogál Reviczky Gábor szájából a pártos ízű szöveg, s azt játssza, ami nem több, mint evidencia. Az írót - Faludy György módra - mezítlábasan, rendetlen ruházatban és megannyi játékra alkalmat nyújtó, borzas, szembe lógó hajzattal adja Varju Kálmán, mégis tévedés volna azt hinni, hogy alakformálását eluralják a külsőségek, mert sokat mond az izgékony, szélsőségek között ingadozó művészalkatról, lélegző élettel tölti meg.

Végül betoppan A milliomos, a külföldre szakadt, onnan hazalátogató hazánkfia, akivel megérkezik a gondolat is a sallangtalanul elegáns Lukács Sándor jóvoltából. Mégpedig úgy, hogy semmi szájbarágás, semmi kitekintgetés a nézőre. Mintha idegen szemmel, mégis empatikus érzülettel pillantanánk kis hazánkra. Igen, ma is, azóta is megalázkodunk a pénz előtt. Ki kurválkodik érte, ki egyszerűen lenyúlja. Milyen időszerű! - sóhajthattak fel a vígszínháziak, s egyebet nem is firtattak. De mára a jószívű prostituált is, aki befogadja éjjelre a kizsebeltet, alighanem csak romantikus álom.

BOGÁCSI ERZSÉBET