Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház - Gyulai Várszínház

A beregszászi színház az elmúlt évadban jelentõs változásokon ment keresztül. Vidnyánszky Attila bár megmaradt fõrendezõnek, de a társulat legjobbjaival együtt Debrecenbe szerzõdött, Szabadkáról azonban hazatért Katkó Ferenc.

Azáltal, hogy az "első generáció" meghatározó színészeit és az alapítót kötelezettségeik már jórészt Debrecenbe szólítják, az otthon maradott, eddig inkább kiegészítő szerepeket játszókra kellett építeni az új évad bemutatóit, amelyeket Vidnyánszky mellett vendégek jegyeztek.

A POSZT versenyprogramjában szereplő, expresszív képi világú Halál-álom című Hamlet-parafrázisból a rendező Vlad Troickij szerint nem szabad meszszemenő következtetéseket levonni, a produkció ugyanis egy workshop eredményeként egy majdani előadás ígéretét hordozza, tehát nem tekinthető befejezett munkának. Ennek ellenére az mégis megállapítható, hogy a beregszásziak színpadán kiegyenlítettebbé váltak az erőviszonyok, a teljesítmények egységesebbnek mutatkoznak. A második általam látott premier a kevéssé ismert Nyekraszov-egyfelvonásos, az Unalmas őszi este, Oleg Melnyicsuk rendezése. A meglehetősen vázlatos szituációkat és jellemeket mutató, túl kiszámítható dramaturgiájú darabot minden igyekezetükkel megpróbálták vígjátéknak játszani, ám ez nem a szegényszínházi eszközök miatt nem sikerült.

A harmadik premier Szigligeti Ede Liliomfijából készült. A nézőbarát népszínházi művet nem forgatta ki Vidnyánszky Attila rendező, külsőségeiben mégis finoman reflektált a társulat aktuális helyzetére. Alekszandr Belozub színpadát egy ekhós kocsi szervezi, amelynek oldalára többek között Tbiliszi, Gyula, Bécs és Oszló (bizony, így, fonetikusan) van írva. Benne a darabbeli trupp teljes jelmeztára (tervezője V. Csolti Klára), emellett ez a fogadó konyhája, szobái, valamint Kamilláék lakása - nem nehéz ebben az élet- és játéktérben felfedezni az egyébként minden szájbarágástól és keserűségtől mentes utalást a beregszásziak buszára, amellyel Magyarországon és Kárpátalján járják a településeket.

Kacsur Andrea (Kamilla) | theater.hu fotó - Ilovszky Béla

Sokszoros áttétellel kerül elénk a színház a színházban: beregszászi színészek játsszák Szigligeti Ede teátristákról szóló vígjátékát. Látjuk, ahogyan a jelenetekbe- jelenetekből ki-be lépnek, előttünk öltöznek át, és figyelik az éppen színen levő társakat; megtudhatjuk, hogyan ríkatják meg magukat (hagymába harap a színésznő), és milyen egy beszédgyakorlat; felsorolásra kerülnek Macbethtől Hamletig a drámatörténet nagy alakjai, és Sztanyiszlavszkij sem ússza meg az említést. Ahogyan már megszokhattuk a társulattól, a saját szerzeményű kísérőzenét, amely igazi örömzene, ők maguk adják elő gitáron, klarinéton, de a Kányai uram fogadójának konyhájában fellelhető fazekak, lábosok teljes rangú hangszerként szolgálnak. Egy alkalommal szívmelengetően megszólal egy öreg gramofon, amelyből jazzmelódiák foszlányai hallatszanak. A taliándörögdi klastrom tere adta lehetőségeket a szövegbeli említéseken túl is kihasználják, van, hogy meglepetésszerűen a nézők közül érkezik egy-egy szereplő.

Az előadás főszereplői Liliomfi és Szellemfi, azaz Rácz József és Sőtér István. Két Chaplin, két vékonydongájú Sancho Panza. Játékuk ízes és ízléses, csakúgy, mint a termetükből következő, arra reflektáló poénok - például a hatalmas kard vagy a sisak -, tréfáik nem bántóak, inkább józan ésszel és furfangosan kivitelezettek. Nagy kedvvel formálja meg Orosz Melinda a fogadós cserfes lányát, Erzsit. Ferenci Attila egy tömbből faragott Gyuri pincére és Szabó Imre pragmatikusan számító, ám könynyen átejthető Kányaija az előadás kellemes színfoltjai. Rajtuk kívül Katkó Ferencet kell mindenképpen megemlíteni. Nem is annyira az idősebbik Schwartz szerepében, mint inkább azokban a pillanatokban, amikor a játéktéren kívül, "nem szerepben" kíséri figyelemmel kollégáit: energiái összpontosulnak, minden idegszálával a többiekre koncentrál. Hozzájuk képest vérszegény a Szilvai Tódort alakító Kacsur András, valamint a kifejezetten kolerikus Kamillát alakító Kacsur Andrea. Vass Magdolna Mariskájának elkelne még némi rafinéria, és nem ártana az sem, ha néhány romantikus leányregényt elolvasna.

A három általam látott beregszászi előadás közül egy kísérleti, kettő népszínházi törekvéseket mutat. Nem volt tanulság nélküli vagy haszontalan gyakorlat a Halál-álom sem, a jelen helyzetben azonban talán üdvösebb az utóbbi, önreflexiótól sem mentes út folytatása.

PAPP TÍMEA