Valahányszor előveszik Csiky Gergely A proletárok című komédiáját, a gondok a címmel kezdődnek. A szó jelentése, stílusértéke oly mértékben megváltozott a darab megírása óta, hogy szinte rá sem lehet ismerni. Ezúttal sem térhetünk el e nemes tradíciótól, hogy elöljáróban a címmel foglalkozzunk. A múlt század ötvenes éveiben a meghatározó figurákat egyértelműen véleményező, de ma már keresettnek, kényeskedőnek ható Mákvirágok címmel játszották, később az Ingyenélők változat honosodott meg. Ez utóbbi ugyan szabatosan kifejezi a cselekményt mozgató szereplők életstílusát, rávilágít arra a társadalmi problémára, amelyről a mű szól. Csak éppen nem jelzi azt a feneketlen anyagi és erkölcsi nyomorúságot, amelyben Csiky hősei vergődnek. Inkább a „fenn az ernyő, nincsen kas” közhellyel jellemzett dzsentroid életformát, Mikszáth hétszilvafásait, a semmiből könnyelműen és nagy lábon élő Nosztyakat, Katánghyakat juttatja eszünkbe. Csiky darabjának történetét viszont a szó későbbi értelmében is proletárként tengődő, úri életről, hivatalról, rangról legfeljebb csak álmodozó szélhámosok szabják meg. Anyagi viszonyaik tekintetében valóban proletárok, bár nem annak születtek, hanem azzá csúsztak le. Kiestek a saját osztályukból, deklasszálódás folytán kerültek a társadalom aljára. Sajátos kivétel közöttük csak Szederváry Kamilla, aki a küküllői harangozó lányából lett a szabadságharcban hadikurva és kém mindkét táborban, amihez képest talán még emelkedést is jelent a mártír özvegy szerepében folytatott szélhámoskodás. Ő a lecsúszás megjátszásából próbál üzletet csinálni. A darab cselekményét adó aljas cselszövés fő szervezője, a feleségeivel kereskedő Zátonyi Bence, az ebben segédkező Bankó házaspár, no meg a rokonszenvesen cinikus Mosolygó, mind igazi lecsúszottak, deklasszáltak. Ez azonban címnek végképp alkalmatlan, részben mert manapság valószínűleg csak szakszóként eleven, másrészt mert amikor gyakran használták, a múlt század negyvenes–ötvenes éveinek fordulóján, akkor a szocializmus, az államosítás, a magántulajdon megszüntetése következtében osztályukból kiesetteket jelentette a deklasszált elem kifejezés. Hasonló okokból lenne nemcsak pontatlan, de abszurd is a Lumpenproletárok cím, pedig ez is együtt jelezné az anyagi nyomorúságot és az erkölcsi züllöttséget. Egerben most Prolik címmel játsszák a darabot. Okkal, bár telitalálatnak ez sem mondható. Előnye, hogy miközben legalább emlékeztet a szerző adta címre, mégis benne van a pejoratív tartalom is, a morális lenézés, a megvetés. Csak éppen ez eredetileg az úri osztályok lenézése, megvetése volt mindenféle szegények, mindenféle proletárok, mindenféle kétkezi dolgozók iránt.
A cím azonban nemcsak a darabé, hanem az előadásé is. Sőt, a különböző előzetes híradásokból úgy látszik, mintha ezúttal a végleges cím az előadással párhuzamosan alakult volna ki, tehát az előadásról, annak jellegéről, stílusáról, hangulatáról is szeretne valamit előre jelezni. E tekintetben a Prolik cím kétségkívül jelzi azt, amit a díszlet, a jelmezek és a játék egyaránt igyekszik éreztetni a nézővel. A darab első két felvonását a színpad előterébe szorítja be Cziegler Balázs díszlete, sötét, csaknem fekete falak között nyomorognak a szereplők, akiket Füzér Anni ugyancsak sötét, többnyire fekete ruhákba öltöztetett. A jellemrajzokhoz komor maszkírozások, torzító arcfestések, dús szemöldökök is hozzájárulnak, Kamilla asszonyt mintha szájon vágták volna, Zátonyi Bence arca meg csupa kiütés. A szín bal oldalán egy vaskályha szorong, de nyilván nem futja fűtésre, mert a kintről érkezők nem levetik, hanem fölveszik a kabátjukat. Fontos ügyeiket azonban a lecsúszott urak itt is estélyek keretében intézik, sajátos proli murit rögtönözve indítják be a nagy összeesküvést az ostoba újgazdag kifosztására. A harmadik felvonásra, amikor a cselvetés első hozadékaképpen hőseinkre rátör a talmi jólét, a soron következő murihoz a tér kissé kitágul, és kopottból elegánssá lesz a változatlanul sötét környezet, akárcsak a továbbra is sötét öltözetek. A tisztító vihart, a leleplező botrányt azonban tökrészegen handabandázva abszolválja az ifjú, becsületességével kérkedő és fülig szerelmes fiatalember. A szünet nélkül következő negyedik felvonásra aztán kinyílik és kifehéredik a színpad, fehér ruhát kapnak a megtisztult szereplők. A boldog vég, amikor minden rendbe jön, mindenki mindent bevall és megbán, jóvátesz és eligazít, groteszk, a korábbi eseményekre parodisztikusan utaló álomként jelenik meg. A cselédlány zongorázik, a fő cselszövő pedig dalra fakad (Nagy Zoltán szellemesen alkalmaz lakodalmas nótákat az előadáshoz), ám a szerelmes ifjú ábrándosan valami búcsúfélét int betegágyban fekvő szerelmének. Befejezésül ugyanis visszatérünk az előszínpad szűkös fekete zugába, ahol a kisemmizett, átejtett, becsületétől megfosztott ifjú hölgy alszik, a lecsúszott, becstelen, alkoholista, de lelke mélyén jó szándékú írnok, illetve zugírász pedig viszonyukat félreérthetetlenül jelezve bebújik mellé az ágyba. Rájuk ekkor már szinte pontosan illik a cím: prolik.
Máté Gábor, az előadás rendezője radikálisan kifordítja Csiky történetének boldog végét: a kitaszítottak, vesztesek találnak egymásra közös nyomorúságban. Az előadás azonban nem elsősorban a rendezői eszmétől remek. Hanem a megvalósítástól. A játék során csodás egységbe forr a lélekábrázoló, jellemfestő realizmus a világkép szimbolikus megjelenítésével és a hangulat, a közérzet általános érzékeltetésével. A főbb szereplők alakítói precízen egyesítik a kisrealizmust az iróniával, a karikírozást, az elrajzolást az apró gesztusok bensőséges jelrendszerével. Bozó Andrea Szederváry Kamillaként kopott katonaköpenyben rideg tárgyszerűséggel irányítja a kevés sikert hozó pénzszerzési hadműveletet; kiégett, kiüresedett lélekkel, beidegződött mohósággal és fanyar reménytelenséggel, kicsinyesen küzd a csekély bevételért. A nagy terv, a nagyobb szabású szélhámosság aztán kihozza belőle könnyelmű alaptermészetét, önfeledten élvezi a pillanatnyi siker mámorát. Kaszás Gergő remek öniróniával jellemzi Mosolygót, a lezüllött, pályától eltiltott egykori ügyvédet, a cinikusan éles elméjű, kritikus szellemét és erkölcsi érzékét a méltatlan életvitel közepette is épen megőrző alkoholistát. A világgal együtt magát is megveti, mindenre kapható, ezért mindent utál és mindent lenéz. Lelke legmélyén pedig bölcsen jóságos. Mészáros Máté Zátonyi Bencéje elszántan, programszerűen cinikus, a szélhámosságot életvitelszerűen űzi, a cselszövésben erőszakos, hivatalnokian precíz, agilis vezéregyéniség. Az aljasság számára életfilozófia, könyörületet, szánalmat nem ismer, feltartóztathatatlan, magabiztos eréllyel csörtet végig az életen. Vajda Milán hihetetlen találékonysággal hozza az újgazdag Timót Pál ostobaságáról, jámbor jó szándékáról, a társasági viselkedésben való járatlanságáról valló apró jeleket, gesztusokat. Együgyű bizalommal él a világban, mindent elhisz, semmire sem gyanakszik, kivéve saját bunkóságát, miközben egész jól elvan állandó kisebbségi komplexusával. Éppoly természetesen viseli, mint a hirtelen rászakadt gazdagságot. Görög László a kártyás Bankó Béni könnyelműségében éreztet némi komor elszántságot, Bartsch Kata a felesége szerepében tárgyilagos utálkozással szolgálja Zátonyi cselszövését, Sata Árpád és Fekete Györgyi pontos kidolgozásban adja a Tulipán házaspár buzgó szerencsétlenkedését a vélt előkelőségek között, Schruff Milán maszkban és játékban egyaránt éles rajzú karikatúrát ad a gavallér Klimócziról, Szabó Emília Borcsája jól eltalált változat a világos fejű, gazdái életét kritikusan látó és elviselő cselédlányra. Hüse Csaba házmesterként, Venczel Valentin kártyás vendégként jól egészíti ki a társadalmi tablót. Mészáros Sára vélt anyja engedelmes lányaként és érzéseiben, becsületében megbántott asszonyként hitelesen naiv, érzései árnyaltak, felháborodása elementáris. Ötvös András Darvas Károlya fölös öntudattal viseli reménytelen, a karriert lehetetlenné tevő tisztességét, kétségbeesett részegségében pedig gyönyörűen randalírozik.
Remekül együtt van az egri társulat. Aggódhatunk a jövőjéért.
ZAPPE LÁSZLÓ
