Ifjúságom érzelmi hőseinek.
„… Az ifjú csínt, a régi kort,
S a vágyat, mely a szívbe forrt.”
(Puskin: Anyegin – Bérczy Károly ford.)
Közművelődési szempontból rendkívül fontosak azok az albumsorozatok, amelyek az elmúlt másfél-két esztendőben jelentek meg, és – nagyon lényeges! – elérhető-elfogadható áron, újságárusoknál kaphatók. Szépek. Lényegre törőek. Jók. Létezésükkel tanúsítják, hogy a világot átfogó alapismeret lehet szép, lényegre törő és jó. Nem kívánok hierarchizálni köztük, eddig egyik sem okozott csalódást, mégis erkölcsi fontossága miatt kiemelném a 24 kötetes Magyarország története-sorozatot, amelyet főszerkesztőként Romsics Ignác, és A magyar festészet mestereit, amelyet Bereczky Loránd neve és kompetenciája fémjelez. (Megragadom az alkalmat, és itt nyilvánítom szerény magánelismerésemet az utóbbi sorozat Benczur Gyula-kötete szerzőjének, Szvoboda Dománszky Gabriellának a historizmus és konzervativizmus méltányosabb megítélését sürgető, és elemzéseivel azt elő is mozdító gondolataiért, különösen a könyv 50. és 54. oldalán.)
Most a barcelonai Editorial Sol 90 kiadó újabb licenc-sorozatának magyar változata kerülhet könyvespolcainkra, 20 világhírű zeneszerző személyiségének és munkásságának megidézésével. Sajnos nincs módom megítélni, hogy a magyar változat teljesen azonos-e a mesterszériával, de a névsor hallatlanul konzekvens és logikus. Olyan szerzők kerülnek előtérbe általa, akik egyszerre képviselik útra bocsátó, felnevelő szellemi kultúrájukat és az európai szellemet. Így és ezért képviseli az orosz nemzeti zenekultúrát Pjotr Iljics Csajkovszkij, és az Ötök viszonylag leginkább nyugatos tagja, Nyikolaj Andrejevics Rimszkij-Korszakov; a két nagy cseh komponista közül ezért esett a választás Antonín Dvořákra. Bennünket magyarokat a szívében és lelkében magyar világjáró, Liszt Ferenc, a „világmagyarság” megtestesítője, Bartók Béla, és a szó megalkotója, Magyarország egyik nagy XX. századi tanítója, Kodály Zoltán képvisel, akiről sohasem beszélhetünk és nem hallhatunk eleget.
A Csajkovszkij-kötet kiváló kor-, stílus- és ízléstörténeti összefoglalással indul, majd a könyv főszereplőjét helyezi el saját kulturális környezetében: „Korának sokszínű orosz zenei életéből kiemelkedett, ugyanakkor attól el is különült Pjotr Iljics Csajkovszkij művészete. E kívülállóság természetesen számos támadást váltott ki a zenészek, zeneértők részéről: sokat bélyegezték »kozmopolitának«, »nyugatosnak«, »a külföldiek majmolójának«, néhányan pedig egyenesen a személyét támadták, »neurotikusnak«, »alkoholistának« vagy éppen »homoszexuálisnak« nevezve őt. Csajkovszkij azonban felülemelkedett e kirohanásokon, és zenéjében egyesítette Mozart muzsikájának szépségét és a sztyeppék távoli falvainak vidámságát, természetességét. Zseniális képessége a zenei szintézisre lehetővé tette, hogy érzelmes operákat, lélegzetelállító szimfóniákat, felülmúlhatatlan versenyműveket és gyönyörű baletteket komponáljon.” (5. p.)
Ez a lényeg. Ezért kell megismernünk Csajkovszkijt. Ezért fontos, hogy minél többen megértsék az ő üzenetét, ahogyan más síkon Bartók és Kodály üzenetét is. Nemzeti kultúra és Európa. Magyarország és Európa. Ha úgy tetszik: haza és haladás. A lényeg. És a „szívek bátorítása”, éppen a lényeg által.
Mindehhez a kiadvány alapvetően azzal járul hozzá, hogy megtartja a megfelelő intellektuális arányt. Pontosan tudja, hogy az első referencia szerepét játszhatja, és annak tökéletesen meg is felel. Az elvi Bevezetőt kronologikus rész követi, Csajkovszkij életének és korának legfontosabb eseményeit és tényeit véve számba. Ezt követi Csajkovszkij életének tömör összefoglalása, az életmű minden lényeges motivációjának egyértelmű, megvilágító körülírása. Különösen fontos az Ötökhöz fűződő kapcsolatát taglaló alfejezet. Megmutatja, hogy a kultúrában vannak alapirányok, semmi sem fekete-fehér, és az alapirány következetes és tudatos követése egyben nem felhatalmazás agresszív szellemi szekértáborok formálására. Majd az életmű határozott vonalú bemutatása következik. Előbb a szimfóniáké, majd a szólóhangszerre és zenekarra írt műveké, a zongoraműveké, kamaraműveké és egyéb zenekari alkotásoké, az operáké és végül a baletteké. A zárófejezet a CD-mellékleten szereplő felvételek, a Diótörő- és a Hattyúk tava-balettszvit (utóbbiból részletek hallhatók) megközelítéséhez nyújt segítséget. A CD-n a Royal Philharmonic Orchestra szólaltatja meg a műveket, Jurij Szimonov vezényletével, nagyszerűen. Remélem, sokan lesznek, akik itt és most, e felvétel során találkoznak először Csajkovszkij zenéjével.
Remek könyv. Szép kivitelű, szép papíron, ízlésesen megjelenítve. Ha jól értem a kissé enigmatikus zárókolofont, akkor Alberto Szpunberg a szerzője. Hogy a magyar olvasó számára hasznos, továbblépésre sarkalló kiadvánnyá lett, az a sorozatszerkesztő Szirányi János, a munkatárs Székely Balázs, a kiadói szerkesztő Hollósi Nikolett, a tervező Filakowszky György és a műszaki vezető Badics Ilona, valamint csupán sorrend szerint utolsóként, de egyáltalán nem utolsósorban a fordító Vági Ákos érdeme.
Jól megválogatott, minőségi színvonalú a könyv képanyaga. Az ismeretterjesztés lényegét támogatja, nem csinál olcsó képeskönyvet a műből, és nem tolakszik rá az intellektuális tartalomra, hanem szervesen, funkcionálisan összeforr vele. Két képet nagyon szerettem, egy harmadik pedig fontossá vált. A két szeretett kép: Clarens városlátképe, amely egyetlen képkivágásban képes felidézni Svájc egész szeretetre méltó látványvilágát. A másik: Nagyezsda von Meckről készült dagerrotípia. Nagyon szép nő. Nem úgy, ahogyan egy agyonmanipulált mai celeb szép. Finom, szigorú vonású, letisztult kifejezésű arc, mély tekintet. Magával ragadó.
Mielőtt az intellektuálisan fontos képpel lezárnám ezt az írást, szeretnék egy kitérőt tenni. 1963-ban, a Móra Kiadó gondozásában jelent meg Gál György Sándor Ismerkedés a zenetörténettel című, egészen ragyogó munkája. A lényeget mindvégig tisztán és pontosan megvilágítva, minden eszmei kérdést szabatosan taglalva, részben szépirodalmi eszközök segítségével vezeti végig a fiatal olvasót az egyetemes zenetörténeten. A kötet szaklektora Pernye András volt. Érdemes lenne talán megfontolni a mű újrakiadását.
A Világhíres zeneszerzők-sorozat a mai nap tájékozódni vágyóinak segít. Kiválóan. Ezért is tartom telitalálatnak azt a képet, amellyel a főszöveg lezárul: a vilniusi operaház szoborcsoportját, amely Anyegint, Borisz Godunovot és Violettát ábrázolja. Csajkovszkij, Muszorgszkij, Puskin és Verdi. Négy név együtt: a követendő kulturális teljesség szimbóluma. Az egységé a különbözőségben. Megértendő. Végiggondolandó. Záróüzenet, mely mindannyiunknak szól.
MARTON GÁBOR
