Szász János második próbálkozása Füst Milán titokzatos darabjával sokkal jobb közelítés, mint az első volt a Radnóti Színházban – telitalálatnak ugyan ez sem mondható.

A tér, Menczel Róbert díszlete hangulatilag sokkal jobb, holott elvben, a darab problematikája felől nézve kevésbé illene a műhöz. Még kevésbé ahhoz a húzott változathoz, amelyet Kecskeméten játszanak. Egy nyomda és egy kocsmai szódaraktár keveréke képezi ugyanis a játék környezetét, holott a dráma mégiscsak a magánélet, az érzelmi-szexuális kapcsolatok körül forog. Miután a papokat, akiknek a nyomdáját a főszereplő vezeti, ezúttal éppen csak említik, a munkahely, ahol történetesen a dráma három főalakja dolgozik, és ahol egyetlen jelenet játszódik, valójában kisebb jelentőségű, mint a lakás, ahol viszont Húber együtt él a két nővel, és ahol szinte minden lejátszódik. Mégis a munkahelyi környezet –  amelyen belül csak egy-két alkalmilag bevitt bútordarab jelzi a lakást – jobban illik a darabban ábrázolt élet ridegségéhez, a kapcsolatok, az érzések feszültségekkel teli ürességéhez. Ez a lakás, amelyet mellesleg az asszonynak udvarló hentestől bérelnek – ha nem fizetnek is rendesen –, semmivel sem inkább otthon, mint a munkahely. De ez a szürke, fakó tér is zavaróvá válik, amikor a játék során túlzott hangsúlyt kap. Amikor a rendező nem éri be a színészi játékkal, hanem a szenvedélyeket, a fájdalmakat, haragokat, keserűségeket a magasból körül lelógó hatalmas csomagolópapír-tekercsek mind sűrűbb játszatásával, lehúzgálásával, megszaggatásával is nyomatékosítani akarja.

A zenei-táncos miliő is kezdetben egészen helyénvalónak érződik. A lefojtott érzések kirobbanását kifejező, kólószerű körtáncok, erős dobbantások, már-már rángásig fokozott mozdulatok indítják, majd tagolják a szünet nélküli előadást. Tömör, erőteljes hangulati indítások és lezárások fogják közre a jeleneteket. Egy idő után azonban ezek is vesztenek a hatásukból, részben mert kiszámíthatóan érkeznek, nem igazán fokozódnak, talán nem is eléggé változatosak, részben pedig nyilvánvalóan amiatt, amit közrefognak. Az meg egyszerűen furcsának, stílustörésnek hat, amikor Huber végső nekibúsultában magyar keservesre vált.

Kőszegi Ákos és Sára Bernadette (fotó: Walter Péter)

Mindez azonban bizonyára nem tűnne föl, ha meggyőzne a játék. Szász Jánosnak azonban a Boldogtalanok igazi előadási problémáival ezúttal sem sikerül megbirkóznia. Talán könnyű elmondani a darab történetét, de egyáltalán nem annyira könnyű el is hinni, ha jobban belegondolunk. Talán könnyű megérezni a történetben lappangó tragikus mélységeket, ám egyáltalán nem könnyű azokat megérzékíteni. Elgondolható, gondolatként el is hihető, hogy az asszony úgy akarja magához láncolni a csélcsap férfit, akivel együtt él, akitől gyereke van, hogy magukhoz költözteti annak új szerelmét. Az meg egészen triviális is lehetne, hogy a férfi szégyelli kleptomániás, notóriusan hazudozó anyját és feltehetőleg prostituált testvérét. Azt is be lehet látni, hogy ezek a saját görcseikkel, komplexusaikkal elfoglalt emberek a legkisebb figyelmet sem fordítják saját gyerekükre, szinte a halálát sem veszik észre. Csakhogy mindezt Füst Milán igen trükkösen, rejtelmesen írta meg. A dialógusok sok mindenről folynak, de a lényegi dolgokat mindig elhallgatják. Mikor valami fontosat kellene kimondani, nyomatékosan elhallgatnak, kitérnek a válasz elől, esetleg nem is tudnának mit mondani. A rendező pedig ezúttal a rövidítésekkel is nehezítette a maga dolgát. Nemcsak a papokat, Húber munkaadóit hagyta ki, de az orvossá lett gyerekkori iskolatársat is, akinek a jelenetei, szövegei elég sok mindenre deríthetnének fényt. Nélküle a mama jelleme, a hozzá fűződő viszony és a gyerekkel bánás is sokkal sűrűbb homályba vész, mint ahogyan a darabban eredetileg áll.

A zenés-táncos tagolás persze jelzi a balladás tömörségre és homályra törekvést, illetve azt, hogy a rendező bízott e stílus önmagában való erejében. A nézőt azonban ez nem győzi meg maradéktalanul. Az elhallgatások inkább hiányérzetet keltenek, mintsem meglódítják a fantáziát és mozgósítják az érzelmeket. Húber és Róza szerepe amúgy is szinte eljátszhatatlan. Vagy még inkább megrendezhetetlen. Kapcsolatukról a szerző nemigen írt szöveget. Húberről tudható rideg viszonya anyjával, testvérével, gyerekkorának otthontalansága, tanulmányainak, pályájának megtörése. Kicsapongó, állhatatlan és kiállhatatlan természete eléggé világos. Nem tudni azonban, hogy akkor miért szeretik a nők, miért ragadnak rá, mint a legyek. Róza sem tudja, miért ragaszkodik hozzá, nem is szólva a sokkal kevésbé értelmes, önreflexióra még kevésbé hajlamos Vilmáról. Kőszegi Ákos alaposan kidolgozva, minden részletében megmutatva, minden lelki rezdülését az arcán hordva játssza el a befelé forduló, az összeférhetetlen, a kibírhatatlan Húbert. Bognár Gyöngyvér egészen kifogástalanul hozza az elnyúzott, rejtett érzésektől, fájdalmaktól, vonzalmaktól és szándékoktól gyötört Rózát. Nem tudja, mi vonzza a férfihoz annyira, hogy végül inkább megöletné, mint hogy elveszítse. Alighanem ebben a nem tudásban, ebben a tudat alatti vonzódásban, illetve vonzerőben rejlik a dráma titka. Ezt kellene a néző számára hozzáférhetővé tennie a játéknak. Az összjátéknak, illetve a viszonyt megvilágító rendezésnek. A két önmagában értékes alakítás azonban ezzel adós marad. Nem azzal természetesen, hogy érthetővé tegye, miért megy el egymás mellett két élet, ha egyébként nem képes szétválni, hanem ennek a képtelenségnek az élményével. Azzal a borzongással, netán megrázkódtatással, amit a bepillantás jelentene a nem tudás

sötétjébe.

A rövidített, balladásan tömörített változatban az eredetihez képest más lesz a többi szereplő helye is. Sára Bernadette fanyar-kedves epizódként hozza be a link, hazudozó anyát, Magyar Éva feltűnésmentesen adja a testvért. Sirkó László nem tud mit kezdeni Sirmával, a hentessel. Ő bizonyára erős Húber lehetne egy másik előadásban, de a lényegében ellenkező karakter, a puha, bizonytalan, az üzletben szerencsés, amúgy szerencsétlenkedő figura nem az ő világa. És végül nagyon hiányzik az előadásból egy markánsan megfogalmazott Vilma. Trokán Nóra jelentéktelen, riadt kislánya nem alkalmas arra, hogy a tragédia ártatlan áldozata, megrázó hatású összefoglalója legyen.

BALOGH TIBOR