Boglári Nyári Színház

Ivan Ku¹an a klasszikus angol rémdrámát, a Favershami Ardent telepítette a Balkánra, Szlavóniába, Keszég László pedig Molière George Dandinjét hozta át Kaposvárról Balatonboglárra, a Vörös Kápolna elé. Mindössze annyi történt különben, hogy Ardonjak gazdát a Galóczában Bezerédi Zoltán játssza, aki korábban Ascher Tamás rendezésében Dandin volt. Hogy az átvétel szándékos volt-e, nem tudható, az eredmény viszont nyilvánvaló. Elkerülhetetlen az asszociáció: nemcsak a két központi alak hasonló, de mindkét történet drámai magja is azonos: a mezaliansz, a rangon aluli házasság, a rangnak és a pénznek a korai kapitalizmusra oly jellemzõ, konfliktusos násza. A szerzõ bölcsen úgy látja, hogy ami egykor Angliában az ottani polgárosodás hajnalán rémdráma volt, az a mai, közelmúltbeli Balkánon, az itteni nyomorúságos polgárosodás idején bohózattá, paródiává lett, itt semmi sem igazi, a vér sem, a gyilkolás sem, itt az élet és a halál is teljesen közömbös. Nem vak végzet, hanem csupa fogyatékosság, ostobaság, ügyetlenkedés, szó szerint vaksi rövidlátás vezérli az eseményeket. Szinte ugyanaz történik, mégis egészen másképpen. Itt nincsenek korlátok, nincsenek normák, nincs morál és nincs törvény, ami súlyt adna akár a legborzasztóbb dolgoknak is.

Moličre komédiájához képest viszont éppen a véres rémtettek mutatják a balkáni különbözőséget. Az alaphelyzet azonos, mégis egészen más történik. Amiből ott, a művelt nyugaton gáláns kaland támad, ami ott a polgári erkölcsi és viselkedési normák megvitatására kínál alkalmat, az itt rögtön a legvadabb indulatokat váltja ki, azonnal vérontást követel. Itt nincs erkölcsi mérlegelés, csak gátlástalan, meggondolatlan, eszetlen cselekvés. A rangon aluli házasság gondjának megoldására nem kínálkozik más, mint a gyilkolás. A probléma ábrázolására így nem a vígjáték, hanem a rémbohózat igazán alkalmas.

A moráltalanságnak, az élet minden területére kiterjedő normanélküliségnek különben az alapoka is pontosan kiderül az Ardonjak gazda elleni hajsza történetéből. Ő nem tisztes, szorgalmas parasztpolgár, hanem ambiciózus spekuláns. Vagyonát nem elsősorban becsületes munkával gyarapítja, hanem korrupció révén. Minden akciója törvénytelen. Csempészet és csalárd kisajátítás egyaránt megtalálható az eszköztárában. Igaz, hogy nem henyél egy másodpercet sem: vagy tevékenykedik, vagy élvezkedik, tele van buzgalommal, e polgárerények azonban kivétel nélkül valamilyen erkölcstelen, törvénytelen cselekvésben nyilvánulnak meg. Nem csoda ez, hiszen a darab egész viszonyrendszere, az emberi kapcsolatok egész hálózata mélyen feudális. A nagygazdának és előkelősködő feleségének mindenki kiszolgáltatott, mindenki függő viszonyban van velük, mindenki valamilyen kegyet, előnyt vár tőlük. Nemcsak Tonka, a cseléd kezéhez és egyéb kegyeihez látják az egyetlen célravezető útnak a gazdáék közbenjárását, de házi cselédséghez illően viselkedik mindenki: nemcsak a titkár, a földmérő, aki mellesleg az asszony szeretője is, hanem a törvény, a hatóság képviselői, a rend őrei is. A korrupció ennek a feudális függőségi rendszernek a folytatása, tovább élése, újabb megnyilvánulási formája. Vagy egyszerűen: ami korábban a rend volt, az a polgári viszonyok között korrupcióvá lett. A korrupt polgárosodás pedig nem egyéb, mint a polgárosodás paródiája. Még a polgárosodással, a nagyvárosi életformával járó közismert bajok - mint például a szervezett bűnözés - is csak az igazinak a paródiái lehetnek errefelé. A címszereplő Galócza, aki amolyan betyárfélének tetszik - amíg csak beszélnek róla, amíg meg nem jelenik a színen -, egy chicagói gengsztert próbál eljátszani. Komikumának ez a lényege, amihez csak termékenyen és mulatságosan hozzájárul, hogy rövidlátó, de nem hajlandó szemüveget viselni.

Keszég László rendezése nagyon eltalálta a darab stílusát, a pipiskedő balkáni nyomorúságot, amikor mindenki többnek, nagyobbnak, erősebbnek szeretne látszani. Nem nyáresti mulatságot rendezett, mégis alighanem az idei nyári évad legmulatságosabb előadását hozta létre. Mert persze a bohózati mechanizmusok általában tartalom nélkül is elműködnek. A Galócza nyilván röhögtető lehetne alapos elemzés, a figurák gondos kidolgozása nélkül, a szerepszakmányok puszta, talán nem is túlságosan lelkiismeretes fölvázolásával. Ebben az előadásban azonban nemcsak a megírt mechanizmus működik, hanem a jellemkomikum együtt halad a helyzetekével. Mondhatnám, ahogy a nagykönyvben meg van írva, úgy erősíti egymást jellem- és szituációábrázolás. Mintaszerűen bontakozik ki a történet, világosodnak meg a kapcsolatok, a törekvések, hogy azután a lassított filmként eljátszott gyilkossági jelenetben összegződjék minden.

Kaposvári módon alapos, részletező színészi alakításokban valósul meg az egész véres röhej. Bezerédi Zoltán pontosan dolgozza át egykori Dandin-alakítását: a korlátolt buzgalmat, ostoba tettrekészséget keleti ravaszsággal, kéjenc gátlástalansággal toldja meg. Csapó Virág tökéletesen jeleníti meg az úriasszonyi tudathasadást, amikor is jól megfér a lélekben együtt a finomkodó kulturáltság látszata és a gyilkos szenvedélyek. Anger Zsolt pitiáner szélhámost játszik, igen színesen jeleníti meg a megalázkodás változatait, Némedi Árpád viszont a mimikri nélküli, egyszerű, nyílt ostobaságot hozza színre: a titkár, akit játszik, igazából nem becstelen, de csak azért, mert nincs hozzá elég esze. Így aztán ő is bármire képes. Kocsis Pál vidéki sarmőrnek, megjátszott divatfinak, de leginkább közönséges szélhámosnak ábrázolja a címszereplőt, aki egy vidéki házasságszédelgő eszköztárával szeretné eljátszani a rettegett banditát, az amerikai típusú, nagyvonalú, gátlástalan bűnözőt. A fizikai korlátra, a rövidlátásra már szinte szüksége sincs, hogy komikus legyen, amikor ölni indul. Halványabb, de korrekt, jól működő alakítás Szula Lászlóé, Antal Mártáé, Kőrösi Andrásé. Külön szám viszont Znamenák István játéka a kisemmizett, földje visszaszerzéséért bármire képes, különben magát kommunistának képzelő paraszt szerepében. Igen színes, mégis egységes alakítás. Nagyszerű paródiája annak, miképpen működik az eszme, ha a tömegekbe hatol. Miképpen értelmeződik át, és milyen tettekre sarkall, ha az ideológia a személyes érdekekkel találkozik, vagy akár ha csak találkozni látszik. Mellesleg ő Ardonjak egyetlen igazi ellenfele, a véres rémbohózat másik áldozata, őt akasztják fel a tettért, amelyet nem követett el, míg a többiek nagyjából a tettben való részesedésükkel fordítottan arányos büntetést kapnak. A gyilkosság kieszelőjét és ebben az előadásban végrehajtóját, Ankica asszonyt egyenesen fölmentik. A két amoralitásában is erős egyéniség pusztul el tehát, és a semmilyenek élik túl a vérengzést. Ennek is megvan a maga súlyos jelentése.

Valcz Gábor díszlete nyilvánvalóan kényszermegoldás. Ardonjakék gazdagságához képest szegényesnek ható nappalijában történik lényegében minden, a színváltozásokat praktikus jelzések helyettesítik, jószerével csak a szövegből derül ki, hogy mikor vagyunk az eszéki szállodában és mikor a Dráva-parti vadászházban. Szűcs Edit ruhái híven jellemzik a kor polgári szintjét mucsaian utánozni kívánó öltözködési szokásokat.

Zappe László