Szentenderi Teátrum-Katona József Színház
Nestroy manapság nem divatos drámaíró - nem is igazán rangos. Biedermeier szórakoztatóiparosnál mindig több volt ugyan, elõkelõ színpadi szerzõnek azonban a maga korában sem számított. Színháztörténeti jelentõsége, hogy az olasz komédiák nyomán megteremtette a bécsi bohózatot. Helye valahol Grillparzer és Kotzebue, a truffa és a Volksstücke között van.
A pesti Katona József Színház társulatát mindenesetre mézaliansz Nestroyjal összehozni - még olyan nyári színházban is, mint Szentendre hársfalombos városházának az udvara. Máté Gábor rendezőként mégis megpróbálkozik vele - ahogy az elmúlt évadban Molnár Ferenccel vagy Tennessee Williamsszel tette a Kamra illetve a Pesti Színház színpadán.
A szóban forgó darab A talizmán. Két menetes. Az első menetben egy jó svádájú nímand tör egyre magasabbra a társadalmi hierarchiában - útja az egyik vigaszvágyó özvegyasszonytól a másikig vezet, egyre feljebb a grófi kastély szintjein: a kertészné konyhájából a komorna hálószobájába, aztán tovább a grófné szalonjába -, mígnem a férfi vetélytársak és az elhagyott asszonyok összefognak, és kitörik a nyakát. A második menet azzal indul, hogy váratlanul előkerül a bukott szívtipró hajdan megtagadott - viszont kőgazdag - nagybácsikája. A kastély népe legott békítő akcióba fog, hátha lehullik valami örökségféle, az unokaöcs azonban megmakacsolja magát. Hiába lesz végül övé az örökség, csak azért is a falu legszegényebb lányát veszi feleségül.
A történet nem felhőtlenül vidám. A hős sem túl rokonszenves - az első menetben semmiképp sem, legfeljebb karakánsága kelti fel a darab végén a nézők szimpátiáját -, a hepiend sem az igazi - a fiú dafke veszi el a libapásztorlányt, nem szerelemből. Van a darabnak egy furcsa stichje is: a főhős haja vörös, ami a többi szereplőből fizikai undorral határos megvetést vált ki. A kastélybeli karrier azzal veszi kezdetét, hogy a hős vendéghajat vesz, bukásának oka pedig nem más, mint hogy leszedik róla a parókát. Elgondolkodtató, hogyan is működik társaságilag a hajszín: a pénztelenség ugyan nem kizáró ok, de vörösséggel párosulva már skandalum. Ha viszont a vörös haj pénzzel jár, viselője ismét szalonképes. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha a kor társadalomtörténetének ismeretében azt mondjuk: a vörös haj a zsidó származás metonímiája/eufémiája.
Szentendrén a színészeké a színház. A tengernyi ötlet árján Máté Gábor rendező csak két dolgot kerül: a politikai aktualitás örvényeit és az eloperettesedés zátonyát. Csak semmi sztereotípia, legfeljebb olyasmi, amiben nyelvi-mozgási ötlet is van. És tényleg: nincs ebben az előadásban semmi, ami Lügger - Haider - világára utalna (a vörös haj itt az, ami: vörös haj), a ciszlajtániságra is legfeljebb egy-egy megvető geschmacklos az általános anzágolás közepette. Nincs tiroli nadrág, legfeljebb jódlizás - meg stájer citeraszó. És nincsenek cifra jelmezek, díszes díszletek se - az utóbbiak direkte natúr kartonból készültek, nehogy a közönség a részletek olcsó realizmusában lelje örömét (a többedik esőmosta előadás után a foszló papundekli darabok tényleg nem keltettek fölösleges gyönyörűséget). Egyébiránt minden meg van engedve - műfajra-műnemre való különbség nélkül. A zenés-táncos kvodlibetek a már említett jódlizástól Schubert-dalokon át egészen az operaáriáig terjednek. Eörsi István szabadszájú fordításában a darab nyilvános és rejtett síkjai végképp megfordulnak: az özvegyek szexéhsége aperte kimondatik, a miliő stupidosztráksága viszont csak utalásosan jelenik meg.
A Katona József Színház színészeit dicsérni már-már sztereotípia. De hát tényleg jó színészek. Pelsőczy Réka fehérmájú komornája, Lengyel Ferenc kultúrtahó fodrásza, Elek Ferenc nyakatlan buzgalmú Gyuri inasa kőszínházi rutinból készült alakítások - nagy eszköztárból, finom ízlés szerint. A nyári színház azonban gyakran olyat is megmutat a színészből, amit az évad során sose látni. Vívódó asszonyszerepei után Fullajtár Andrea sőngeiszt grófnéja ilyen. Fuvolázó hanghordozás, csilingelő arcjáték - frenetikus paródia. Nagy Ervinről kiderült, micsoda mozgáskultúrája van. Mint főhős remekül találja ki a kvodlibetek táncos megfelelőjét - ami mozgásban Fred Astertől Elvis Presley-n át Mick Jaggerig terjed. Kobak kertészsegédként Fekete Ernő ismét bizonyította: a mindenkori szépreményű hősök mellett igen jól állnak neki a komikus karakterszerepek. Kocsis Gergelynek csak egy rövid zenés betét jut, abban mutatja be remekül, hogy pöngeti a filiszter a suo diletto.
Szólni kell még Darvas Ferenc zenei vezető munkájáról. Az előadás sikere nem kis részben múlik rajta. Csákányi Eszternek és Kiss Eszternek nem nehéz megfelelő énekes feladatot találni - nem véletlen, hogy az övék, Nagy Ervinnel közösen, a darab legnehezebb dalhármasa -, Darvasnak azonban sikerül minden szereplőnek a maga zenei tudásához mérten slágert találnia.
Heltai Jenő fordítóként a Lumpáciusz Vagabunduszt megédesítette. Máté Gábor rendezőként Nestroy "megfinomításán"dolgozik. Meghagyja a darab keserű társadalomkritikáját, látványosan elutasítja az olcsó megoldásokat, minden helyzetben a nehezebb feladatot választja. A Talizmánnal kartonba csomagolva kapunk igazi meglepetést.
Zsámboki András
