Kolozsvári Állami Opera-Gyulai Várszínház

Ami vagyok, mindent a Kolozsvárt eltöltött éveimnek köszönhetem. Ott mûveltem ki magam zongoramûvésznek... ott kötötték szívemre a nemzeti zene elhanyagolt ügyét... ott telt meg szívem szebbnél szebb népdalok árjával" - nyilatkozta egy ízben Erkel Kolozsvárnak a társadalmi-zenei világképe alakításában betöltött szerepérõl. Ez a kolozsvári inspiráció vezette odáig, hogy 1840-ben - immáron Pesten, a Pesti Magyar Színház számára - megalkossa Báthory Mária címû kétfelvonásos operáját. Az augusztus 8-i bemutatót sokan a nemzeti zenedráma (opera) megszületése pillanatának tartották és tartják mindmáig, s nem lényegtelen, hogy ettõl kezdõdõen került a színlapokra és az intézmény címébe a Nemzeti Színház elnevezés.

1991-ben született meg a terv és megállapodás a Kolozsvári Állami Magyar Opera és a Gyulai Várszínház között; a kolozsváriak vállalták, hogy mindenekelőtt Gyula számára színre viszik (felújítják, bemutatják) Erkel összes operáját, így a Hunyadi Lászlót, a Brankovics Györgyöt, a Bánk bánt, az István királyt és a Névtelen hősöket. Dehel Gábor, eme impozáns sorozat egyik mozgatója, rendezője, így fogalmazza meg munkájuk jelentőségét: "Feltételezem, hogy közönségünk, a szakma, a ťvilágŤ kíváncsi arra, hogyan játssza a Kolozsvári Magyar Opera (a világ egyetlen kisebbségi zenés színháza) a nagy sikerű ťslágeroperákatŤ", de arra is kíváncsi, hogyan próbáljuk gazdagítani sajátosságunkkal, másságunkkal az egyetemes operajátszás kincsestárát, mit mondunk, üzenünk önmagunkról a világnak." E sokfajta kíváncsiság végső kielégítése történt most meg Gyulán a mintegy százhatvan évvel ezelőtti, Báthory Máriaként jegyzett első nemzeti zenedráma színrevitelével.

Bármilyen furcsa is, eme nemzeti zenedrámánk keletkezését, librettóját illetően egyrészt a XVIII. század végi német, másrészt a magyar irodalmi hagyományokig kell visszanyúlnunk. Egy német drámaíró, F. H. J. Soden 1784-ben írt Ignez de Castro című művéből adaptálta a kedves, neofita buzgalmú, sok mindent elszögedesítő, magyarosító Dugonics András Bátori Mária címmel ellátott drámáját. "Csupán" a neveket magyarosította, megpróbálta elhelyezni a történetet Könyves Kálmán korába, minden történelmi hitelesség nélkül. Ebből az 1795-ben írt, német, spanyol közvetítésű Dugonics-drámából szerkesztette meg Erkel Ferenc kérésére 1840-ben Egressy Béni a "visszanemesített" Báthory Mária című szöveg(könyv)et.

A zeneszerző Erkel a következőképpen építkezett a szövegkönyvre Hary Béla, a Kolozsvári Állami Magyar Opera karmestere, a korábbi Erkel-bemutatók, felújítások legfőbb zenei irányítója szerint: "A Bátori Mária a későbbi Erkel-életműben fellelhető stílusjegyekből építkezik. A korai romantikára jellemző tipikus formai, szerkesztési módokat találunk benne, nyitány, induló, recitativók, váltakozva együttesekkel, duettekkel, tercettekkel, kórusrészletekkel... kiváló klasszikus ihletettségű és formai szerkesztésű nyitánya van... megtöltve romantikus tartalommal és már erősen érződő erkeli hangvétellel, ami elsősorban a magyar zenéből, magyar ihletettségből született". Mindebből nyilvánvaló, hogy Erkel számára a zenedrámai példakép Rossini, Donizetti és Bellini volt ekkor, s a Báthory Máriát ma már Bátori Máriaként színre vivőknek további stiláris-dramaturgiai csiszolásokra volt szükségük ahhoz, hogy a mű mind a nagyközönség, mind a szakma szemében az első nemzeti zenedráma benyomását keltse. Hary Béla így jellemzi ezt a stílusrestaurátori tevékenységet: "...rengeteg az olyan archaikus szó, kifejezés és mondatszerkesztés, amit nehezen értünk meg. Így elsősorban a szöveget igyekeztem a mai fül számára érthetővé tenni, de... megőriztem ennek a nyelvezetnek az archaikus szépségét... főleg az áriák tele vannak úgynevezett koloratúratechnikával megírt részekkel... ezek ma már szinte leénekelhetetlenek, ezért igen sokat elhagytam belőlük".

Dehel Gábor rendező, Witlinger Margit díszlet- és jelmeztervező, Valkay Ferenc koreográfus mintegy társultak ehhez a restaurátori tevékenységhez. A rendező elsősorban azzal, hogy a történelmileg hiteltelen, naiv világképű zenedráma konfliktusait, a jellemek rendszerét, a szituációkat megpróbálta a legnagyobb nemzeti Erkel-zenedrámák (Hunyadi László, Bánk bán) összecsapásai, hősei, helyzetei felől értelmezni, pontosabban ezekhez is közelíteni. Elkerülte ezzel az egyszerű cselszövényopera felépítésének veszélyeit, s tisztes asszociációs lehetőségeket biztosított mindenfajta néző számára a XIX. század első harmadának és a XX. század utolsó harmadának hasonló bánki, tiborci, peturi, gertrudisi sértődéseihez, panaszaihoz, békétlenkedéseihez, hatalmi jellemtelenkedéseihez. Biztosan irányított, lila gőzöktől, patetikus túlzásoktól mentes nemzeti zenés-táncos színjáték jött így létre, ebben a formában mindenképpen világpremierként is, több vonatkozásban példát mutatva az ilyesfajta leporolásokhoz. A díszlet- és jelmeztervező egyrészt amolyan posztmodern, posztszecessziós leplekkel, tárgyakkal, sík és dobogóelemekkel rakta fel a drámai teret, a drámai cselekmény kibontakoztatásához nagyon előnyös módon. Színpompás jelmezei jellemet is festettek. Mindehhez jól kapcsolódtak a koreográfus komponálta, későbbi palotásokat felidéző táncok. Nagyra értékelendő a címszerepben Marton Melinda, Kálmán király szerepében Molnár János, István herceg szerepében Szabó Péter igényes színészi és énekesi teljesítménye.

Bőgel József