Budapesti Kamaraszínház
Ericsson Stúdió Kaján s keserves rémkomédiává lett a ritkán játszott regényes színmû Almási-Tóth András kezén az Asbóth utca kicsi kamrájában. Shakespeare utolsó darabjainak egyike egyébként is olyan, mintha egy végzõs színészosztály egyetlen számítógépbe táplálta volna be az összes nagy shakespeare-i mû bizonyítottan mûködõképes cselekményelemét, s most a program - nem törõdve azzal, hogy kevesebb több lehetne - egyszerre játszik mindent, ami valaha hatott. Sõt, a Webster-féle rémdrámákból is átemelik a levágott ujjat, hogy a korra jellemzõ horror adag nehogy hiányozzék.
Totális a felfordulás, dühöngő irracionalitás kormányoz Cymbeline király országában. "Hiúság, gőg, lenézés, rágalom, / Sóvárság, nagyravágyás, ingatagság..." - mindeme bűn már nem csupán a nőkre szórt gyalázkodás a titkon nősült férfifőhős, Posthumus ifiúr szájából, de mértéktartó jellemzése a "mesebeli" korszaknak magának. A történet valahogy úgy kezdődik, hogy a se hall, se lát király Cymbeline (Mertz Tibor), boszorkánytermészetű nejére (Tímár Éva) hallgatva elűzi országából Imogen lánya (Nagy Enikő) titkos férjét Posthumust (Almási Sándor), mert Imogen volt olyan galád, hogy nem mostohaanyja trónra tolandó fiának, a viszolyogtató Clotennek (ugyancsak Almási Sándor) nyújtotta kezét. A száműzött férj előtt a gaz római főúr Iachimo (Karácsony Sándor) gyanúba keveri, sőt, megrágalmazza a tiszta asszonyt, hamis bizonyítékot hozva annak "züllött" természetéről. Elszabadul a maradék pokol, melynek eredményeképpen Imogen férfiruhát ölt, s férjét keresve föltalálja eddigelé ismeretlen édestestvérét, Guiderius királyfit (Janicsek Péter), aki Cymbeline király Belarius főúr által elrabolt fia valahol a vadonban. A fiú gyorsan megérzi a rokon pulzusszámot, kinézi magának édestestvérét, s közben pótapjával megvédi a rómaiak által megtámadott hazát. (Megjegyzendő, Shakespeare-nél két királyfiú is van. Nem lehet eléggé hálásnak leni Sediánszky Nórának, a dramaturgnak s magának a rendezőnek, hogy valamelyes mértékben rendet tettek e dramaturgiai vadonban!) Menet közben Cloten fejetlen holttestén ébred a gonosz királynéját csak gyanakodva szolgáló udvari orvos (Földi Tamás) álmérgének hatásától szabaduló, frissiben elhantolt Imogen, hogy a testet férje holttestének higgye, s kellőképpen összeomoljék újfent. Végül mindenki a királyi udvarban köt ki, de amint Cymbeline visszakapná férfigyermekét, Almási-Tóth András is belenyúl a történetbe, meghalasztja a szépreményű hőst. Gula Péter, mint Posthumus derék szolgája, Petyi János pedig mint éles arcélű római hadvezér, mindvégig jó ritmusban szolgálja a hihetetlen kanyargású történetet. A légben pedig ott lebeg a tévelygő és gazdát kereső korona. Majd csak rászáll valakire.
Mint látható, van itt részlet az Ahogy tetszikből, a Romeo és Júliából, sőt, a bizonyító véres rongydarab is megjelenik a Szentivánéji álom oroszlános Thisbe-epizódjából.
Mindeme szörnyűség egy kb. tizenkét négyzetméteres sötét falú szobában zajlik, valahol a trónterem mögött, melyben egy vörös bársonnyal bevont kicsi dívány, egy nagyméretű guruló doboz, mely sírnak és ágynak egyaránt elég, valamint néhány karcsú derekú pezsgőspohár jelzi, hogy anyagilag és cselekményileg merre járunk. Darvas Ferenc zenéje közeli zongoráról hangzik, s éppolyan csúfondáros és didergető, mint a jelenetek java része.
A játék saját stílusát az utolsó öt percben éri igazán el. Vigyorgó borzalom, Übüvé sem nőhető, kaparék eszű király, s teljes politikai és emberi tanácstalanság mindenütt. Finom kis halál-bergomaszka ez, hűen Shakespeare-hez, ahogy most lehet. Különös értéke a bizonyára nem mindenkinek kedves stílusú estnek az a sok hibátlan lüktetésű mondat, melyektől már egészen elszoktunk. Utoljára Ruszt József színházában lehetett ilyen biztosan tudni, miről beszél, akinek jár a szája. Hideg van ezen a kis színpadon, olyan hideg, mint Imogen szívében. Okos, keserves, időnként szép játékot látunk. Vajon merre indul vele a rendező? Kíváncsian követjük.
Gabnai Katalin
