Díszlet- és jelmeztervezők kiállítása a FUGÁ-ban

Látványtér címmel a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) országos szakmai kiállítást rendez évenként, amelyen a legjelesebb díszlet- és jelmeztervezők bemutatják a szakmai közönségnek és az érdeklődőknek az elmúlt színházi évad legjelentősebb díszlet- és jelmezterveit és azok megvalósulását. Bemutatkoznak ez alkalommal első alkotásaikkal pályakezdő fiatalok is. Ezt a kiállítást az elmúlt években a POSZT-on láthatta a közönség. Tavaly már nem. Ezúttal a Fuga Kortárs Építészeti Központ adott teret a sokszínű anyagnak. A kiállítás alkalmával adják át a legjobb tervezőknek járó szakmai díjakat. A most díjazottak:

Az év jelmeztervezője: Orosz Klaudia

Az év díszlettervezője: Khell Zsolt

Közönségdíj a tavalyi kiállítás látogatóinak szavazatai alapján:

Jelmeztervezők: Füzér Anni és Balla Ildikó

Díszlettervező: Khell Zsolt

A kiállítást Dr. Sirató Ildikó, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tárának vezetője nyitotta meg, beszédét az alábbiakban közöljük.*

Józsa Ágnes

latvanyter02

Tisztelt Megjelentek, Hölgyeim és Uraim, kedves Alkotók!

A Látványtér kiállítás-sorozatának hatodik bemutatójára nem kevés nehézség és bonyodalom után kerülhetett sor az idei, immár a 2016. év legelején. Az elkötelezett szervezők, rendezők és a projekt érdemeiben meggyőződéses hazai látványtervezők azonban sikerrel fogtak össze, hogy ez a már hagyományosnak tekinthető éves seregszemle most is létrejöhessen. Szükség is van rá. Fontos, hogy a színjáték komplexitásához a szó legszorosabb értelmében látványosan hozzájáruló színjátékelemek, a játék élő tere és az élő test méltó hangsúllyal jelenhessen meg a közönség és a szakma előtt mint a színházi műalkotás elengedhetetlen és nagy hatású eleme, s szükséges azért is, hogy az ország számos színpadán folyamatosan dolgozó művészek egy ünnepi alkalommal egymással is találkozhassanak. A színjáték természetesen és alapvetően vizuális alkotás. Ezt azonban nem árt időnként demonstrálnunk, reprezentálnunk, s nemcsak a színpadokon, hanem a galériákban is. Ezért fontosak a premiereken túl a színjáték kontextusából kiemelten bemutatott tervek, makettek, figurinok, babák a képzőművészet hagyományos tereiben.

A hazai színházértelmezés a XX. s a jelen század eredményes harcai ellenére továbbra is valamiféle szöveg-, sőt, irodalom-centrikus színházfelfogást kultivál – leszűrhetjük ezt a napi diskurzusból vagy a színikritikából egyaránt, pedig tudvalevő, hogy a színházi művészet az élő emberi test és a színjáték által megidézett valós vagy képzelt, de mindenképpen fizikailag látható tér képzőművészete. A színházra a közönségnek azért van szüksége, hogy közösségi, társadalmi keretek között részesüljön az egyidejű jelenlét semmivel föl nem váltható élményéből, miközben saját életének viszonyváltozásait emberiségméretűre kibővítve sokszorozhatja meg, akár a katarzisig jutva. A művészek számára pedig, legyenek zenészek, koreográfusok, írók, előadóművészek, vagy mint esetünkben, képzőművészek – építészek, festők, grafikusok, szobrászok vagy akár divattervezők, azért vonzó a színház, amint az volt hosszú századok, ezredek óta, mert világábrázolásuk, alkotásuk olyan egységes mű részeként, olyan gazdag összefüggésrendszerben jelenhet meg és érvényesülhet, mint egyetlen más művészeti ágban sem.

A fizikai terek és tárgyak alkotásában önmagukat és világértelmezésüket kifejező alkotók szervesen kapcsolódnak a színházcsináláshoz, s látvány-alkotásuk annyira elválaszthatatlan részévé válik minden produkciónak, hogy szinte észre sem vesszük a műveik önálló értékét és kreatív hozzájárulását a műegész hatásához. Ezért kell nekünk a Látványtér, hogy a színjáték ezen aspektusának fontosságát emlékezetünkbe idézze. Hogy egy-egy terv vagy makett, egy-egy eredeti jelmez vagy báb láttán az egész színházi előadást fölidézhessük, s a hangsúly itt átkerüljön a színjáték művészi „alapanyagáról”, a színészről, az előadó testről s a koncepcióalkotó rendezőről arra a színjátékelemre, ami a látás kiemelt szerepe okán a legközvetlenebb és legnagyobb fizikai és érzelmi hatást teszi a befogadóra, a látványra. Hogy végre lássuk azt, amit látunk.

A színjáték plasztikus és virtuális tere, valamint a formákba és színekbe burkolt előadói test a színjátékban folyamatos mozgásban, életben látható. A Látványtér megállítja a pillanatot, a színjátékban folyamatos és lineáris időt, s míg itt vagyunk, egymás mellé is rendez pillanatokat, melyek csak itt kerülhetnek egymás mellé. Így lesz ez a kiállítás is önértékénél messzebb mutató önálló alkotás, amolyan posztmodern módra, hisz a fizikai határain túlról hoz és húz be műalkotásokat, s a kontextus új értelmezési lehetőségeket is teremt.

A Látványtér 2015 című válogatás és kiállítás mint mű igen érdekes, aktuális és ezen aktualitásában érvényesnek tűnő képet ad az elmúlt másfél esztendő hazai szcenikájáról. Még akkor is, ha tudjuk, hogy nem reprezentatív a bemutató legalább két okból. Egyrészt a kiállítás megszervezésére korlátozott, azaz hihetetlenül rövid idő volt, s ebből fakadnak is bizonyos egyensúlytalanságok és hiányok, másrészt a bemutatásra rendelkezésre álló tér is meglehetősen kicsi, mind a korábbi kiállításokkal összevetve, mind pedig „abszolút értékben”. Mégis érvényes ez a válogatás. Megmutatja, hogy hol tartunk, hol helyezkedünk el az értékrendben, illetve a korábban mondottak fönntartása mellett mégsem tapasztalunk alapvető aránytévesztést az anyag láttán.

Mert mit is láthatunk? Nagyon változatos dokumentálását azoknak a színjátszásunk jelenében ismert folyamatoknak és jelenségeknek, melyeket más aspektusból is emlegetni szoktunk. Fontos például, hogy a látványalkotások szempontjából jelentős előadások mind területi eloszlásban, mind a színházi intézménytípusokat tekintve nagyon változatosak. Aztán az is, hogy a tértervezők a legjobb és a legnehezebb fizikai feltételek között is nagy szakmai és közönséghatású alkotások létrehozására képesek. Föltűnő továbbá, hogy a nagy látványapparátussal bemutatható előadások közt elsősorban zenés színjátékok vannak – az operától a baletteken (táncszínházi produkciókon) át a musicalekig és az operettekig, s hogy a válogatásba bekerült szövegszínházi és bábos előadások közt is több van, ami zenés és mozgáselemek széles körét használta, néha akár tematikusan is, ahogyan például föltűnik egy-egy XIX. századi francia vígjáték színpadán a revü látványvilága... Az, hogy a gazdasági helyzet ellenére a hazai színházi közönség az elmúlt években bővül, a statisztikai adatokon túl abból is érzékelhető – a másik, az alkotói oldalon –, hogy a színjátszás intézményi köre tágult ki, azaz a játékalkalmak és -helyszínek gyarapodtak az utóbbi időben, s nem egy-egy régóta prosperáló színház nézőszáma sokszorozódott. Így a nagy apparátussal és a látványszínház lehetőségeivel operáló színházak helyzete nem erősödött, inkább a kis befogadó képességű, alternatív színházi működést választó, ugyanakkor a színjátékelemeket és előadási „nyelveket”, stílusokat bátran kombináló együttesek, időnként a site specific produkciók nem épített színházi terekben létrejövő előadásai javítanak a mutatókon. A tervezők helyzete ennek a változásfolyamatnak a következménye. Sok a munka, sok a feladat, sok az inspiráció, de a tervezők alapvetően magukra utaltak a választásban, munkájuk megszervezésében. Épp ezért kell összefogniuk.

A Látványtér, a MALÁT és a nemzetközi szervezetek segítenek, hogy ilyen körülmények között is láthatóvá váljék a szakma. Hogy a különböző színházakban bemutatott előadások, a meg nem valósult projektek vagy a nemzetközi work-shopok, kiállítások élményei és tapasztalatai a szakmai közösség számára közösek lehessenek. A Látványtér 2015-ös válogatása mindezekre példákat is ad. Láthatjuk a legnagyobb szabadtéri előadások terveit, makettjeit, a fiatal tervezők projektmunkáit és mestereik vezetésével készült előadásait is. Vannak szinte lehetetlen kamaraterekbe tervezett színházi terek, vagy éppen technikailag fenomenálisan tervezett és kivitelezett operai jelmezek. Találkozhatunk egy-egy színházi műhely több produkciójának látványvilágával, illetve egy tervező különböző léptékű produkciókhoz tervezett műveivel is.

latvanyter01

Magam is úgy mentem végig az objektek előtt, hogy sorra fölidéződtek a látott előadások, illetve újabb útitervek körvonalazódtak bennem arra vonatkozólag, hogy mit kell feltétlenül megnéznem még a tavaszi idényben...

A közönségnek is hasonló élményteli sétát kívánok, a tervezőknek pedig azt, hogy e művek további inspirációként hassanak a saját munkáikra és a kollégákra is.

SIRATÓ ILDIKÓ

 

NKA csak logo egyszines

1