Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál; Viktor Kravcsenko: Én a szabadságot választottam

Sajátos színházi miliőt teremt az a három szobás üres bérlakás, amely az utóbbi évadokban az immár tizenöt éves Maladype Társulat otthona lett. A középső, legnagyobb szoba kínálja a stúdió méretű játékteret a miniatűr nézőtérrel (a szabad berendezhetőség óriási előnyével). Az oldalsó szobákba és az előszobába nyíló ajtók természetes módon kínálkoznak járásként. Az intim tér puritán játékmódot követel, egyben olyan darabokat, illetve adaptációkat, amelyek messzemenően figyelembe veszik, hogy a legmonumentálisabb eseménynek is el kell férnie hozzávetőleg ötször négy méteren. Szükségből erény – és a közönséggel való testközeli kapcsolat révén jó esély a különleges, intenzív színházi élményre. 

Hajdu Szabolcs: Ernelláék Farkaséknál

A Hajdu Szabolcs írta és rendezte előadás „lakás a lakásban” játékot jelenít meg. A darabnak ugyanis éppen egy belvárosi bérlakás a helyszíne, tehát a tér bármiféle átlényegülés nélkül maradhat az, ami. A színházlakás egésze játszik. Ahol ülünk – pár tucatnyi néző és a színészek –, az a darabbeli lakás nappalija. Az innen nyíló két szélső szoba ajtaja mögé a gyerekszobát, illetve az aktuálisan vendégszobának használt helyiséget kell képzelni – gyakori járások emlékeztetnek erre –, és játszik az előszoba is a bejárattal együtt. Farkas (Hajdu Szabolcs) a valódi ablakból a valódi térre néz ki, majd le is szalad ugyanoda; halljuk a hangját, amint körbekiabálja a környéket. 

Persze nem valóságshow-t látunk – amennyire valóságos maga a tér és egyes berendezési tárgyai, annyira szürreálisak bizonyos kiegészítők és kellékek; a nagy ebédlőasztalt egy olyan textilegyüttes borítja, amelyre mintha az összes vasalni való ruhát összevissza odavarrták volna; az ételek sötétzöldek, a bor világoskék (díszlettervező: Moroncsik Emese). Nemcsak a tárgyi környezetet, hanem a szereposztást is ugyanez a kettősség jellemzi. A két negyven körüli szülőpárost négy közel korú színész játssza (Ernelláék: Tankó Erika és Szabó Domokos; Farkasék: Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs), de a gyerekeket is felnőttek alakítják (Szilágyi Ágota és Gelányi Imre), amely megoldás görbe tükörben mutatja a „kicsik” és „nagyok” csoportképét. 

8 TM000173

Hajdu Szabolcs, Gelányi Imre és Szilágyi Ágota – Ernelláék Farkaséknál (fotó: Toldy Miklós)

Otthonos családi tűzfészek Farkaséknál: mindennapi boldogtalanságfoszlányok plusz rutinosan mozgósított konyhapszichológia – business as usual. (Azt mondtad, hogy. – De nem is azt mondtam, hanem. – Nem igaz, itt van, felírtam.) És akkor – bár hosszabb távra tervezték a külföldi munkavállalást – egy év távollét után beállítanak Ernelláék. Házasságuknak kevéssé tett jót a numera, amit Ernella abszolvált mezőgazdasági munkaadójukkal, nagylányuk pedig egy ideje már nem találja helyét ebben a jövésmenésben. Lakás híján betelepszenek a rokonokhoz (a két házaspár nőtagjai testvérek), ami jelentősen megnöveli a súrlódási felületek számát és kiterjedését. Irigység és rosszmájúság az egyik oldalon, lenézés és lekezelés a másikon. 

A zömmel vendégművészekből, kisebb részt Maladype-tagokból álló együttes sok apró mozaikkockákból rakosgatja össze a „Hogy vagytok? Jól! Kicsit bővebben? Nagyon vacakul.” állapot három generációs variációit. Csődközeli kapcsolatok, kommunikációképtelenség, egyhangúság, unalom, nem (jól) szeretett gyerekek és elhanyagolt vagy anyagilag kihasznált apa… A feldolgozott életanyag a házaspárokat játszó színészek korosztályának mindennapi tapasztalataiból származik; a megszólalások személyessége arra vall, hogy a helyzeteket közösen dolgozhatták ki, mielőtt végső formába öntötték őket. A metsző látleletet didaxis vagy bármifajta ítélkezés nélkül közvetítik. Az előadásmód közvetlen és visszafogott; a játékot kevésbé az „alakítások”, inkább a közös térben való egyszerű létezés jellemzi. Ez nem jelenti azt, hogy a színészi jelenlétnek ne volna súlya. A legerősebb jelenetek Hajdu Szabolcs játékához kötődnek, de kinek-kinek megvannak nemcsak a kiemelkedő pillanatai, hanem a (mégoly minimalista) eszközei, valamint a humorérzéke is ahhoz, hogy az előadás egyetlen pillanatra se üljön le, sőt kifejezetten szórakoztató legyen.  

Egy idő után pedig kiderül: a se veled, se nélküled helyzetek „veled”, illetve „veletek” választással végződnek. A gyerekek bájos mesejátékot adnak elő a felnőtteknek, akik – bár némi türelmetlenkedéstől nem mentesen – végre elfogadónak mutatkoznak rakoncátlan magzataikkal szemben. Meg egymás irányában is. Eszter (Török-Illyés) eltúlzott bókokban fejezi ki ragaszkodását, amikor attól tart, Farkas (Hajdu) komolyan számot vet a szétválás lehetőségével. Aztán nem sokkal később éppen Farkas mondja ki: ahhoz, hogy boldognak érezhesse magát, valószínűleg nem kell csodákat várnia, kapcsolatuk önmagában is érték. Sokirányú életbizonytalansága ellenére igazából a másik házaspárnak sem akaródzik kétfelé húznia. 

Közös ebédhez terítenek, a testvérpár apját várják. Úgy tűnik tehát, most éppen minden fronton szent a béke. A rádióban az Imagine szól mint békedal, ami némileg ironizálja is a helyzetet. Az esélyek adottak, de azért mielőtt még el találnánk érzékenyülni, gondoljunk bele: mennyire valószínű, hogy mostantól az összes látott katyvaszos kapcsolat egyből kitisztul, megfrissül? Annyi viszont ezután talán már remélhető – és ez egyáltalán nem lenne kevés! –, hogy ki-ki megpróbálja bölcsebben, türelmesebben kezelni mindazt, amit eddig nem sikerült. 

Viktor Kravcsenko: 

Én a szabadságot választottam 

A lakás itt egy kvázi baráti összejövetel, afféle lakásegyetem színtereként – tehát ismét saját valójában – szerepel; az U alakban elrendezett széksorok utalnak a színházi felállásra. A nézők már bent ülnek, amikor Balázs Zoltán megérkezik; beköszön, leveti kabátját, és pakolódásba kezd – közben magyarázza is a helyzetet –, azt kellene elérni, hogy a világítás kellő magasságba kerüljön a szövegpéldánya mellé. Egy korábbi díszletként megőrzött – egyébként a másik előadásban is látható – bútordarabra a Kravcsenko-könyvből épít tornyot, és végül erre teszi az olvasólámpát. (Azt hihetnénk, spontán megoldás született aznap este, de tudni lehet: a többi előadás is ugyanígy kezdődik.) Civil hangulatú felvezetés, amely megalapozza, hogy azután Balázs az este folyamán mindvégig fenntartsa a nézőkkel való személyes kapcsolatot.

Az előkészületek alapján felolvasószínházra lehetne számítani; a cím alatti sor azonban másról árulkodik: „egyszemélyes kiáltvány Balázs Zoltán előadásában”. És valóban: Balázs a vaskos könyvből kiválogatott és megtanult majd három órányi anyagot, hogy miközben elmondja, folyamatos szemkontaktusban maradhasson a nézőkkel. Bár előtte van a szöveg, szinte bele sem néz – amikor esetleg mégis, az a benyomásunk támadhat: éppen csak a forma kedvéért teszi, a kéziratát tolmácsoló író pozíciójába helyezkedve. De nem csak e tekintetben mozgósította kifogyhatatlannak látszó energiakészletét: több év munkája van benne, hogy kinyomozta a mű fellelhetőségét, megszerezte a fordítói és kiadói jogokat, végül pedig a Maladype Társulat saját kiadásában megjelentette a kötetet. A színház honlapjának tanúsága szerint az előadás egy több fázisú nevelési program része, amely a jövőben szakértők és pedagógusok bevonásával beszélgetést kezdeményez az úgynevezett „Kravcsenko-ügyről”, vagyis „a totalitárius rendszerek örökségéről, a korábbi rezsim gondolkodásmódbeli következményeinek továbbéléséről, e továbbélő tendenciák kibeszéléséről”. 

8 TM000412

Szilágyi Ágota és Gelányi Imre – Ernelláék Farkaséknál (fotó: Toldy Miklós)

A nálunk eddig ismeretlennek számító szerző műve 1946-ban jelent meg Amerikában, tehát alig pár évvel Koestler Sötétség délben című regényének angliai kiadását követően. Míg azonban Koestler művét a 80-as évek közepén kiadták a hazai szamizdatban (és azóta az első nyilvánosságban is), Kravcsenko politika- és társadalomtörténeti visszaemlékezését mostanáig nem fordították magyarra. Pedig ez a személyes hangvételű beszámoló legalább annyira megrázó olvasmány a magas eszmék vonzó világa és a sztálinizmus mindennapi gyakorlata közötti szakadékról, mint a világhírű regény. 

De ki is Viktor Kravcsenko, akinek művét most Balázs Zoltán tolmácsolja? Már fiatal korától kezdve hithű kommunista és szorgos pártaktivista (gyors szakmai és mozgalmi előmeneteléről Sztálin egyik bizalmasa gondoskodik). A tisztánlátás igénye és az igazmondás vágya azonban nem azok az erények, amelyeket elvárnak tőle. 

Hamarosan szembe is kerül a hatalommal, és nem lehet biztos benne, hogy a hírhedt NKVD (Belügyi Népbiztosság) valaha is kiengedi a markából. Azután mégis megmenekül, és ismét felelős posztokon találja magát. Amikor a háború alatt egy bizottság tagjaként kiküldik az Egyesült Államokba, úgy dönt: elhagyja a szovjet missziót, és „az amerikai közvélemény védelmére” bízza magát. Két hónap leforgása alatt megírja könyvét, amely világszerte több millió példányban kel el. (Ezt a Szovjetunión kívül sem mindenhol nézik jó szemmel: a francia baloldal – Aragonnal az élen – hazugsággal vádolja a szerzőt, szerintük ugyanis a lágerek puszta kitalációk, a letartóztatások, kivégzések pedig jogosan történtek. Nincs új a nap alatt: regénye megjelenése után a francia pártsajtó Koestlert is angol kémnek nevezte, és fasiszta terrorkülönítmények szervezésével vádolta.)

9 DRTM0212

Balázs Zoltán – Én a szabadságot választottam (fotó: Toldy Miklós)

Ennek a könyvnek a keresztmetszetét mondja el Balázs Zoltán. Sietősen pergeti a mondatokat, mintha folyamatosan attól tartana: túl hosszú a szöveg és túl megterhelő a hallgatóságnak – holott egyáltalán nem az. (Ha valamitől nehéz lehet, az éppen ez a túlhajszolt tempó.) Egymásra torlódnak helyszínek és idők, sebesen peregnek a magán- és közéleti események: megindítóak, tragikusak, és néha persze – a maguk tragigroteszk módján – mulatságosak is. Közelről látjuk az éhezőket, nyomorgókat, de a pártarisztokrácia mindennapjait is. Találkozunk pártkatonákkal, besúgókkal és szeretőkkel – és olykor egy személyben mindhármójukkal. Szembesülünk helyzetekkel, amelyeknek erős mai áthallásuk is van.

Az este végén Kravcsenkó kötetet kísérő szavait idézi az előadó: „Azoknak a haladó gondolkodású és társadalmi igazságra törekvő embereknek ajánlom könyvemet világszerte, akik támogatják a szabad, demokratikus Oroszország megteremtéséért vívott harcot.” Majd megkéri a közönséget: az utolsó mondatot együtt ismételjük el: „Szabad és demokratikus Oroszország nélkül sosem valósulhat meg a tartós béke a földön.” Súlyos igazság. Nem lehet elégszer elmondani. 

Dömötör Adrienne

 

NKA csak logo egyszines

1