Shakespeare: Vízkereszt, vagy amire vágytok – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Mintha virtuális négykezest játszana mester és tanítványa, úgy hat egymás után a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban a Bocsárdi László rendezte Vízkereszt, vagy amire vágytok és az Úrhatnám polgár Sardar Tagirovsky rendezésében, aki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen Bocsárdi rendezőosztályának hallgatója. Mintha csak felelgetnének egymás felvetéseire – a világuk, a szellemiségük rokon, s a Shakespeare, illetve Molière „nyomán” színre vitt művekkel mindkét előadás szól a színházról is természetesen, látszat és valóság, öncsalás és őszinteség lehetőségeit, határait feszegetve. Vendégszöveget mindkét rendező a szerző más művéből (is) merít: az úrhatnám polgár ama dalt mondja el értőn, gyönyörködve a vers dallamán, ritmusán, amellyel A mizantróp Alceste-je demonstrálja az igazi művészet letisztult egyszerűségét az álságos, kimódolt affektáltsággal szemben, nem hagyva kétséget afelől, hogy ez a Jourdain nem műveletlen tuskó, mint Molière-nél; hibája-vétke csupán a megfelelni vágyás kényszere, hogy szeretné, ha „szeretnék”, ha befogadnák a „magasabb” körök. Ahhoz a réteghez próbál közel kerülni, idomulni, amelyhez tartozónak véli magát nem kevés önhittséggel Malvolio is a Vízkeresztben – mindkét alakot Pálfy Tibor színészi ereje teszi rendkívül izgalmassá, talányossá, az extravaganciában kellemetlenséget és szánalmasságot, az önámításban a kiszolgáltatottságot is érzékenyen, elementáris humorral megmutatva. 

A Vízkereszt a Hamletből kölcsönzött szöveggel indít: a lenyűgözően szuggesztív egyéniségű zenész, Simó Lakatos Barna Polónius szavaival mutatja be a közönséggel farkasszemet néző színészeket, akik a stúdiótérben elhelyezett forgón mozdulatlanul ülve, intenzitásukkal a prológ minden szavát igazolják, miszerint „a legjobb játékosok a világon; mindegy nekik, tragédia, komédia, történeti, pásztori, vígpásztori, historico-pásztori, tragico-historiai, tragico-comico-historico-pásztori mű”… Fennköltség, elszántság és önirónia teszi ezt a forgó állóképet az előadás egyik legmegrendítőbb-legszebb mozzanatává, a talentum diadalává, amelyhez fogható a lezárás is, Nemes Levente tüneményes bölcs bolondjának búcsúdala. 

Vizkereszt barabas zsolt 6

Kovács Kati és Szalma Hajnalka (fotó: Barabás Zsolt)

A mű bonyolult, identitáskuszáló szerepjátékai mélyülnek Bocsárdi László színpadán a színészek személyes énjének hangsúlyos jelenvalóságával megkapó őszinteséggé akár a rejtőzködésben is. A színházi önreflexió a legkevésbé sem erőltetett, a dráma szövege (Nádasdy Ádám fordítását használják az alkotók), illetve helyzetei számos ponton kínálnak erre lehetőséget: „Ha ezt a színházban látnám, azt mondanám, hogy erőltetett kitaláció” – jegyzi meg Nagy Alfréd Fábiánja Malvolio megcsúfolásakor, Mária pedig „színészkedő hólyag”-nak nevezi a háznagyot, aki megaláztatása után így fenyegetőzik: „Bosszút állok az egész társaságon! Az egész társulaton!” Jóllehet puritanizmusáról az előadásban kiderül, milyen elfojtásokat, extrémitást, dinamizmust leplez, fenyegető szavai nem alaptalanok: Shakespeare halála után néhány évtizeddel a puritánok élén hatalomra került Cromwell valóban bezáratta Angliában a színházakat. 

De már a kiindulópont, az egymástól elsodródott ikertestvérek hasonlóságának elfogadása is lényegi eleme a színháznak; a kicsit sem hasonlító Kovács Katinak és Derzsi Dezsőnek, no meg a hozzájuk viszonyuló többieknek is elhisszük, hogy megtévesztően összecserélhetőek, mert ők, a teátristák ezt így akarják, és persze mi nézők is benne vagyunk a játékban. Amelyben nyílt színen, flakonokból locsolják a játszótársak hajótörötté Violát, a beszédes nevű Fonnyadi Ábris (más fordításban Keszeg András) pedig Erdei Gábor termetével maga a megtestesült önellentmondás. 

Harsányság és öntetszelgés közepette (előbbi a bohócnégyes: Gajzágó Zsuzsa/Mária, Diószegi Attila/Böffen Tóbiás valamint a már említett Fábián s Fonnyadi Ábris alakjához kötődik, utóbbi Mátray László Hercegének és Szalma Hajnalka Olíviájának sajátja) keserű-szép asszociációkat generál az előadás, mindenekelőtt Feste, a bölcs udvari bolond alakítója, Nemes Levente, illetve Fekete Lovas Zsolt érzelmes, önfeláldozó Antoniója révén. No meg Adriana Grand jelmezei által: az ikrek türkizkék bőr pilóta-kezeslábasa, barna sisakja és szemüvege mintha csak A kis herceg barátjáé, a Pilótáé volnának; a Mária kócos, piros hajába biggyesztett pici cilinder a cirkusz kegyetlenül tréfás világát idézi, miként a porondalakú forgó is a díszlet tervezője Bartha József

Az előadás végére nemcsak Feste szomorkás dala s a saját számvetés szorítja a torkot, hanem az összhangzó tehetség okozta felszabadult öröm, s hogy szemlátomást a társulat minden tagja tudja, mi végre van a színpadon.

Szűcs Katalin Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1