Vajon politikai színház-e a Bihari, Ménes Attila művének előadása a Katona József Színház Sufnijában? A kérdés költői, s csupán annak érzékeltetésére irányul, hogy úgy tetszik, csak akkor horgadnak az indulatok a politikai színház ellen, ha abban a mai hatalmi-társadalmi viszonyokra, működési mechanizmusra ismerhetni; a múlt rendszerben, az államszocializmusban gyökerező problémafelvetés – amilyen az ügynök-ügyek felszínre kerülése is – semminemű tiltakozást nem vált ki. 

És vajon politikai színház-e, vagy mondjuk úgy, társadalomkritikai indíttatású és hatású-e az Apátlanok című Mikó Csaba-darab előadása az Örkény Színházban, amely a rendszerváltással nagyjából egyidős generáció szemszögéből láttatja a világot? Mindenesetre két kortárs magyar dráma ősbemutatójáról van szó. És ősbemutató, mi több, ugyancsak családok, nemzedékek életéből, jelenéből, mindennapjaiból indul ki a Hajdu Szabolcs írta-rendezte Ernelláék Farkaséknál című előadás is a Maladype lakásszínházában. (Csak közbevetőleg: immár a lakásnál is van kisebb színházi tér, Formanek Csaba kádszínháza, ami valójában fürdőszobaszínház, melyben a kád képezi a színpadot, a kevés számú nézősereg pedig a körülötte lévő szabad teret foglalja el, a mosógép tetejét is beleértve. A családias hangulat mindkét esetben garantált.)

A Maladype lakásszínházában azonban a múlt rendszer, az államszocializmus eredőjéig is visszavezet egy másik előadás, Viktor Kravcsenkó Én a szabadságot választottam című regényének színpadi adaptációja Balázs Zoltán egyszemélyes kiáltványaként.

Kiáltványnak is beillik a nemrég végzett, illetve végzős színművészetisek előadása a Trafóban, amely Miközben ezt olvassák, mi magukról beszélünk címmel s az 1969-es Ódry színpadi „Közönséggyalázás”-t megidézve, „színház-közéleti előadásban” dolgozza fel – ahogy szerzőnk fogalmaz – a pályakezdés egzisztenciális nehézségei okozta szorongást, traumákat.

A színészsors, egy színészi pálya a maga kiszolgáltatottságában – társak nélkül nemigen művelhető ez a művészeti ág – kisebb-nagyobb traumáktól tán nem is lehet mentes, még egy olyan töretlennek mondható pálya esetében sem, mint Gáspár Tiboré, akinek az életébe – mint az a vele készült interjúból kiderül – például Csiszár Imre menesztése  szólt bele az akkori Nemzeti Színház éléről a redszerváltás után nem sokkal. (Az esetről bővebben következő számunkban szólunk, egy készülő kötetből közölve részletet.)

Az angol színház első színésznőinek egyike, a legendás Nell Gwynn  sorsáról készült látványos musical Londonban, az Apollo Színházban. Hogy művészi igényesség és szórakoztatás nem egymást kizáró fogalmak, azt a West End nagy sikerű produkciója mellett a Thália Színház Feydeau-bemutatója, a Rövid a póráz című is igazolja Mészáros Márton, illetve Urbán Balázs írása szerint. 

Igényesség vagy igénytelenség azért jobbára kettőn áll még az úgynevezett könnyű műfajokban is. Szokatlan módon Molière úrhatnám polgára a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban kifejezetten jó ízlésű a rajta élősködőkhöz viszonyítva, és az előadás természetesen a színházról is szól, szellemesen, önreflektíven, akárcsak a Bocsárdi László rendezte Vízkereszt, vagy amire vágytok, ugyancsak Sepsiszentgyörgyön.  

A közönség – pláne a fiatalok – megszólításáért, megtartásáért folytatott küzdelemben nem mindig és nem mindenkinek sikerül mértéket tartani. Úgy tűnik, a Rómeó és Júlia színre vivőinek mind a Budaörsi Latinovits Játékszínben, mind a debreceni  Csokonai Színházban sikerült ez.

Szűcs Katalin  Ágnes

 

NKA csak logo egyszines

1