Charlotte Roos‒Juli Zeh: Sárga vonal – Színház- és Filmművészeti Egyetem
Már az első év végén kivételes problémaérzékenységről és kreativitásról tanúskodott a Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea vezette színészosztály vizsgaelőadása a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Akkor maguk írta etűdöket adtak elő a halál témakörében. Harmadévesen, kötött szöveggel, Charlotte Roos és Juli Zeh Sárga vonal című művével dolgozva is sajátjuknak érződik mind a felvetett kérdések sora, mind a megvalósítás módja.
A magyarországi bemutatót rendező Zsámbéki Gábor nem először kínál lehetőséget a felfedezés örömére tanítványai s a nézők számára. 2007-ben A háború című Goldoni-darabot vitte színre az akkori osztályával, Magyarországon elsőként, revelatívan.
Egy vizsgaelőadás létrehozásának természetesen mindig vannak pedagógiai vonatkozásai, ám ez most sem érződik a produkción. A Sárga vonal remek alapanyag arra, hogy a három főszereplő véletlenek révén összeérő történetét kibontva számos markáns karaktert formáljanak meg a többiek is, a lényeg mégis az, hogy mi végre történik mindez.
Vizi Dávid, Lestyán Attila és Messaoudi Emina (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
A menekültügyi kormányzati hisztéria közepette a darab s az előadás megkapó humorral, szellemesen fonja össze az illegális bevándorlással vádolt, a szó szoros értelmében hajótörést szenvedett észak-afrikai halász, As-Samih esetét az Yvonne nevű tehén szökésével, s e két alapmotívumot az informatikus Paul és barátnője, a performance-művész Helene lázadásával valamint a nyájmenedzsment legfrissebb társadalomtudományi felismeréseivel. S mindebből kikerekedik egy nem éppen szívderítő, ámbár az ábrázolás iróniája révén óhatatlanul derűt fakasztó problémakomplexum a szabadság, a rend és az erőszak fogalmának mibenlétéről a modern kapitalizmus keretei között. A társadalmi sztereotípiákat érzékletesen felmutató előadás nagy ívben kerüli a sztereotípiákat mind gondolatilag, mind a színészi játékot tekintve. Nincsenek pozitív és negatív pólusok, az Európai Unió határait védő Frontex-tisztviselők s az emberjogi aktivista egyként értetlenül állnak a felfogásmódjukba sehogyan sem illő ténnyel szemben, hogy As-Samih – akinek még a nevét is ugyanúgy rontják – nem kíván az EU-ban menedékjogot kérni, hanem szeretne hazajutni a maga nyomorúságos körülményei közé, az otthonába. A Vizi Dávid alakította As-Samih őszinte elkeseredettségét (amiért szándékait nem akarják megérteni sem a hatóságok, sem a jótékonykodó civilek) remek humorral egészítik ki az egyes szám első személyben fordító Tolmácsnő előidézte félreértések – megformálója, Messaoudi Emina játéka vérbeli komikát sejtet. Martinkovics Máté Paulja kellőképpen ellenszenvesen vívja egyébként igazságos, ám meglehetősen gyermekded harcát a konformizmussal, az álsággal, a hazugságokkal szemben (megpróbálja például szabadon engedni a kutyaszitterként sétáltatott ebeket), megteremtve a barátnőjét játszó László Lili Helene-jének igazságait is, akinek meg Paul világundorából van elege. Pedig Helene is „lázadó”, aki performance-ával, önmaga elárverezésével kívánja demonstratívan támogatni az „elnyomott líbiai embereket”, ám nem veszi észre, hogy maga is a manipulatív rendszer része: áldozata és működtetője egyben. Hiszen a nyájmenedzsment rendszerének lényege, hogy az „elnyomás szükségletfokozással” történik. Márpedig Helene konfliktusa Paullal épp egy „all inclusive” nyaralás alkalmával teljesedik ki. De a szükségletek nemcsak a magánszférát működtetik, hanem a makro-környezetet is: mivel jelentős igény mutatkozik rafinált technikával felszerelt kerítésekre a határvédelemben, vállalkozó is akad a megvalósításra – vagy fordítva –, akár egész Európa körbekerítésére (Szántó Balázs mindenesetre meggyőzően kínálja portékáját).Ahogy a segélyakciók mögött is anyagi érdekek sejthetők – legalábbis Paul szerint.
Az egész felépítmény gazdasági, erkölcsi és ideológiai alapjait vaslogikával ismerteti a Nyájmenedzser – Vilmányi Benett Gábor egyre finomodó iróniával rajzolja meg e bármit hihetetlen elánnal eladni képes figurák prototípusát.
De felidéző erejű minden egyéb színészi megmozdulás is: többek közt a határőrizet képviselőjeként és ügyvédként Kovács Tamás, Helene barátnőjeként Ballér Bianka Réka, Pilótaként Lestyán Attila, árverési licitálóként, repülőtéri alkalmazottként, biztonsági emberként, takarítóként stb. Mészöly Anna és Sedró Áron – az eddig említettek mellett.Szimpatikus a színlap is, amely bár ábécé sorrendben tünteti föl a szereplőket, de minden név mellett beazonosíthatóan ott a játszott szerep vagy szerepek.
A darab végére összeérnek ugyan a szálak, ám nincs megnyugtató lekerekítettség, nincs megoldás és feloldás a másfél órába sűrített problémahalmazra, pusztán kérdések maradnak. Az értelem színháza már csak ilyen.
Szűcs Katalin Ágnes
